rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. április 13.

Bolgár György kérdései a 2010. április 13-ai műsorban


Mai műsorunkban természetesen a választási eredményeket beszéljük meg. Ezen belül is azt, hogy önök szerint van-e még esély a kétharmados Fidesz többség megakadályozására? Egyáltalán jó lenne-e ez Magyarországnak? Lesz-e eredménye annak a ma délutáni MSZP-s gesztusnak, hogy Budapesten négy jelöltjüket visszaléptetik az LMP javára? Vajon a Lehet Más a Politika változtat-e eddigi merev, elutasító álláspontján és hajlandó lesz-e esélyesnek látszó szocialista jelölteket támogatni a második fordulóban.

Mit szólnak továbbá ahhoz, hogy a nyugati sajtó óvja Orbán Viktort a Jobbikkal való bármiféle együttműködéstől? A Bécsben élő Paul Lendvai, a neves publicista pedig úgy nyilatkozott, hogy a Fidesz párti sajtó is felelős a Jobbik előretöréséért.

Mi a véleményük arról, hogy a Fidesz elnöke tegnapi sajtóértekezletén azt ígérte, két hét alatt rendet tesznek olyan településeken, ahol veszélyben van a közbiztonság? Ez ilyen egyszerű volna?

És végül hogyan értékelik Sólyom László választások utáni rövid beszédének azt az utolsó mondatát, hogy a választási remények csak akkor teljesednek be, ha az emberek a felálló kormánnyal együtt akarják felépíteni, újjáépíteni Magyarországot. Felépíteni? Újjáépíteni? Sólyom László is kampányol?


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!