rss      tw      fb
Keres

Quo vadis, MSZP – III.



Az MSZP, és általában a baloldal politikai mozgásterét ma Magyarországon három tényező határolja be. Saját erkölcsi és politikai hitelességének a kérdése, a kormánypárt neokonzervatív gazdaságpolitikán, az ezt leplezni kívánó keresztény-nemzeti ideológián és a társadalom sokféleségét figyelembe nem vevő, ezt kirekesztő, autoriter magatartáson alapuló politikája, valamint a késő modern társadalmakban zajló, jellemző szociokulturális változások. Ennek megfelelően a baloldalnak ezen a háromszögön belül kell és lehet megfogalmaznia a programját, jövőképét, azt hogy milyen alternatívákat tud és akar felkínálni a társadalom számára. Ha az ember közelebbről megnézi az elmúlt hetek, hónapok politikai történéseit, akkor úgy tűnik, hogy az MSZP – egyébként érthető módon – elsősorban a kormányzati intézkedésekre reagál, s ezekhez viszonyulva igyekszik megfogalmazni saját álláspontját. Eközben azonban kevesebb figyelmet fordít azokra a szimbolikus jelentőségű folyamatokra, azokra a társadalmi szerkezetben történő változásokra, arra a tágabb értelemben vett szociokulturális kontextusra, amelyek − közvetve vagy közvetlenül − ugyancsak befolyásolják az emberek politikai véleményét és magatartását.

Az alapvető dilemma, amivel az MSZP-nek szembe kell néznie, az, hogy a társadalomban jelenlévő, egymástól számos ponton különböző, eltérő felfogásokat, értelmezéseket, orientációkat magában foglaló, de világszemléletét, társadalomfelfogását tekintve baloldali irányzatokat integráló néppárt (gyűjtőpárt), vagy egy szűkebb társadalmi réteget képviselni kívánó rétegpárt akar-e lenni. Erre a kérdésfelvetésre nyilván sokan felhördülnek, mondván, az MSZP természetesen egy nagy, sokakat vonzó és integrálni képes néppárt. Ez azonban így, ebben a formában nem igaz. A TÁRKI legutóbbi, 2011. áprilisi felmérése szerint az MSZP támogatottsága az összes megkérdezett körében 12 százalékon, a biztos pártválasztók körében 22 százalékon áll. Ez az adat azt mutatja, hogy az MSZP nem hogy a bizonytalanokat, de – legalábbis egyelőre – még a feltételezetten baloldali érzelmű, gondolkodású, elkötelezettségű választópolgárokat sem tudja maga mögé felsorakoztatni. A szocialista, szociáldemokrata pártoknak manapság persze Európában máshol sem könnyű a dolga (vagyis az MSZP helyzete azért nem egyedi). A nagy hagyományokkal bíró Német Szociáldemokrata Pártot egyre inkább szorongatják, sőt egyes felmérések szerint maguk mögött is hagyják a Zöldek. Az európai szociáldemokrácia másik fellegvárában, Svédországban pedig a baloldali párt a múlt év szeptemberében tartott általános választásokon 1914 óta a legrosszabb választási eredményt produkálta, támogatottsága drámai módon csökkent. Ez a már korábbi írásomban is említett trend azonban nem menti fel semmi alól sem az MSZP-t, hanem sokkal inkább tovább nem odázható, lényegi döntések meghozatalára kell(ene) hogy szorítsa a pártot. Abban a tekintetben természetesen teljes a párton belüli egyetértés, hogy az MSZP-nek újra nagy pártnak kell lennie – aminek azonban nem feltétlenül a párttagok számában, hanem sokkal inkább a párt már sokszor emlegetett társadalmi támogatottságában kell megnyilvánulnia. A kérdés – amivel számos más európai szociáldemokrata és szocialista párt is szembesül − „mindössze” az, miképpen lehet ezt a státuszt ismét elérni, hogyan lehet megakadályozni, hogy az MSZP – akár akarata ellenére is − rétegpárttá váljon. Ebben a vonatkozásban aztán már elég jelentősek a véleménykülönbségek. Nemcsak Magyarországon, hanem Európa más országaiban is. Ha most mégis megpróbálnám ezeket – némileg leegyszerűsítve – összefoglalni, akkor két nagy, és bizonyos mértékig egymással szembenálló irányzatról kellene beszélni.

Az egyik – nevezzük minden értékítélet nélkül tradicionalistának – szerint a baloldali, szociáldemokrata pártok támogatottságának visszaszorulása elsősorban azzal magyarázható, hogy elszakadtak gyökereiktől, elfordultak hagyományaiktól, hagyományos társadalmi bázisuktól, megtagadták ideológiai alapelveiket, behódoltak, engedményeket tettek a piacnak, a neoliberalizmusnak, a globális kapitalizmusnak. Éppen ezért ez a felfogás a megújulás útját a hagyományokhoz való visszatérésben, a korábbi ideológia és retorika felélesztésében látja. Ennek megfelelően előtérbe állítja az alsó társadalmi rétegek politikai képviseletét, emancipációjának az ügyét, visszatér a klasszikus szociáldemokrata szótárhoz, társadalomértelmezéshez, politikai eszköztárhoz, amennyiben – hol nyíltan, hol rejtve – előbukkan az osztályharc, a kizsákmányolás, a szolidaritás, a társadalmi igazságosság és egyenlőség motívumaiból építkező klasszikus ideológiai, politikai narratíva. Ez az igyekezet több szempontból is érthető. Egyrészt a baloldal „aranykorának” a politikáját és ideológiáját, a korábban sikert hozó stratégiákat, magyarázatokat, koncepciókat gondolja feléleszteni, és ismét használni, azon az alapon, hogy ami egyszer már működött, ismét sikerre vezethet. Másrészt ennek az igyekezetnek megkérdőjelezhetetlen a – korábban oly sokat emlegetett – morális autoritása. Nemcsak a társadalom peremére szorultakkal való szolidaritás okán, hanem azért is, mert a klasszikus szociáldemokráciát, a hagyományos baloldali politikát nem terheli a politikai erkölcstelenség gyanúja, a korrupció, az elvtelen megalkuvás vádja. Mindennek ellenére azt kell mondanom, a baloldali pártok, így az MSZP megújulásának, megújításának a hagyományokhoz való visszatérésen keresztül semmi esélye nincs. Sőt, ez a legbiztosabb út oda, hogy az MSZP végérvényesen és visszafordíthatatlanul rétegpárttá váljon. Mégpedig azért, mert az elmúlt évtizedekben a társadalomban és a gazdaságban olyan mélyre ható változások mentek végbe, amelyek mintegy érvénytelenítették, hatástalanították a baloldali politika korábbi üzeneteit, megoldási javaslatait, stratégiáit. Az MSZP – és számos más európai baloldali, szociáldemokrata párt – problémáját nem az jelenti, hogy eltávolodott a gyökereitől és hagyományaitól, hanem éppen ellenkezőleg, az, hogy ez az eltávolodás nem volt elég határozott és egyértelmű, hogy a párt nem volt képes a következetes megújulásra, nem volt képes válaszokat adni a késő modern társadalmak által felvetett problémákra és konfliktusokra, nem volt képes alternatívákat kínálni. Azt kellene belátni és megérteni, hogy az MSZP társadalmi támogatottságának összezsugorodása nem csupán az erkölcsi hitelesség elvesztésének a következménye, hanem elválaszthatatlan a társadalmi változásoktól, a kapitalizmus átalakulásától, a késő modern társadalom logikájától. Azt kellene tudomásul venni, hogy a korábbi – bármilyen sikeres − politikának ma nincs érvényes, használható, a társadalom nagyobb részét megmozgató üzenete. Persze még ma is vannak, akik meghallják ezt a hangot, sőt, azonosulnak is vele. De ez a kisebbség, ez egy társadalmi réteg, s ha az MSZP ebbe az irányba indul el, akkor ténylegesen és végérvényesen rétegpárttá fog válni.


There might no way back up again – flickr/Bert Werk

A másik irányzat viszont mindennek az ellenkezőjéről, a megújulásról és a megújításról beszél. Ami természetesen nem jelenti a baloldali pártok történetének és hagyományainak a megtagadását. Jelenti viszont a baloldaliság újragondolását − politikai és intellektuális értelemben egyaránt. S pontosan erre lenne szükség Magyarországon is. Ez persze – ahogyan erre utaltam is – nem kizárólagosan a politika, egy politikai párt feladata. De az MSZP-nek egyrészt aktívan be kellene kapcsolódnia abba az amszterdami folyamatnak nevezett nemzetközi diskurzusba, amely arról folyik, mik a baloldali értékek ma, s ezek hogyan képviselhetők a politikában. Másrészt, ezzel párhuzamosan, támogatnia, bátorítania kellene az ezzel a kérdéskörrel foglalkozó széleskörű társadalmi vita kibontakozását Magyarországon is. Egy ilyen nyilvános, különböző formákban és különböző témák körül zajló diskurzus nemcsak a politika számára szolgálhatna új eszmékkel, gondolatokkal, megközelítésekkel, hanem elősegíthetné a mai, progresszív és konstruktív baloldali gondolkodás társadalmi el- és befogadását. Ami már csak azért is meghatározó fontosságú, mert ma csak annak a baloldali politikának van esélye, amely a szélesen értelmezett baloldaliságon belül képes integrálni a különböző, egymástól eltérő nézeteket, orientációkat, a nekik otthont adó, őket kitermelő és hordozó társadalmi környezeteket és miliőket. S ehhez elengedhetetlenül fontos az új baloldal közös értékeinek a tisztázása, újragondolása. Ugyanakkor egy ilyen vita azt is eredményezné, hogy a baloldal ismét befolyásolni tudja a politikai és társadalmi nyilvánosságot, uralni és irányítani tudja a társadalmat foglalkoztató kérdésekről, témákról, problémákról és konfliktusokról folyó közbeszédet

Ennek a rövid írásnak természetesen nem lehet feladata, hogy valamiféle agendát fogalmazzon meg. Abban azonban bizonyos vagyok, hogy ez a vita nem kerülheti meg azt a kérdést, miképpen kell és lehet viszonyulnia a baloldali politikának a késő modern társadalom változásaihoz, a társadalmi osztályok közötti határok elmosódásához, általában a társadalmi szerkezet változásaihoz, a munka jellegének és társadalmi jelentésének, státuszának átalakulásához, a nemzet politikai és kulturális jelentőségének visszaszorulásához, a társadalom perifériájára szorult és onnan visszautat nem találó emberek társadalmi integrációjának egyre súlyosabb problémájához, a természeti környezet változásaihoz stb. Abban is biztos vagyok, hogy a baloldal csak akkor talál társadalmi támogatottságot élvező válaszokat ezekre a feszítő problémákra, ha hajlandó ideológiai alapelveinek újragondolására, horizontjának kitágítására; ha a kapitalizmust nem megdönteni akarja, hanem olyan folyamatos változtatásra, jobbításra szoruló keretnek tekinti, amelyen belül leginkább működőképes a liberális demokrácia. S abban is biztos vagyok, hogy ennek a vitának ki kell terjednie a liberális demokráciák alapértékeire, a mindennapi élet szabadságának, a szolidaritásnak, a társadalmi igazságosságnak és egyenlőségnek, a felelősségnek, az egyéni teljesítmény elismerésének, a tudásalapú társadalomnak, az emberi jogoknak, a kulturális sokféleségnek, a demokrácia gyakorlásának stb. a kérdésére. Mindez látszólag messze áll a politika mindennapjaitól. De ez a távolság csak látszólagos – valójában az ezekre a kérdésekre adandó válaszokon, ezeknek a válaszoknak az intellektuális erején és bátorságán fog múlni a baloldal társadalmi támogatottsága, ennek az országnak a jövője. A kihívás nagy − a feladat mindannyiunké.


Az írás első része itt, a második része itt olvasható



Niedermüller Péter                   


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!