Galamus.hu - Bolgár György interjúi a Galamusban

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2011. május 6.

Nyomtatás

Részletek: Bolgár György - Megbeszéljük; 2011. máj. 09. hétfő, 03:07; Megbeszéljük

4. oldal / 4

Kovács Zoltán, a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár

Bolgár György: - Tegnap a Francia Intézetben rendeztek egy konferenciát „Újságírás és állampolgárság Európában” címmel, és ezen ön is előadást tartott. A Hírszerző című hírportál szerint egy szerződésszegés – vagyis hogy nem alkalmazkodtunk idejében az uniós szabályokhoz–-, valamint a sajtóban elmaradt rendszerváltás miatt volt szükség az új médiatörvényre, ezt mondta Ön az előadásában vagy így foglalta össze mindenesetre a tudósító. Nekem ez új volt. Nem a szerződésszegés, arról már hallottunk, de az elmaradt rendszerváltás. Hogy értette ezt Ön?

Kovács Zoltán: - Nem tegnap, hanem szerdán volt, pontosítsunk.

- Bocsánat, a Hírszerző írását idéztem.

- Ami csak abból a szempontból nem mindegy, mert Önök, ha jól gondolom, a Hírszerzőben leírtakra reagálva keresnek most engem a mai napon.

- Ott hallottam róla először vagy ott láttam először.

- Ők mondjuk úgy, másfél nap késéssel adtak tudósítást arról a szerda esti, valóban a Francia Intézet amfiteátrumában szervezett beszélgetésről, amelyen néhány tucat francia újságíró is részt vett. Ők egyébként nem emiatt voltak itt, hanem találkoztak az Európai Uniós elnökség kapcsán részben az elnökséget levezénylő külügyminisztériumi stábbal, kommunikációs szakemberekkel, illetve mindenkivel, akivel tulajdonképpen lehetett. Elhívtak engem egy olyan beszélgetésre, amelyben szó volt azokról a részletekről, amelyek értelemszerűen egy-egy ilyen közvetlen beszélgetésben és vitában tudnak felszínre kerülni. Magával a hírszerzős leírással több problémám is van, de gondolom, majd erre vissza tudunk térni. Én az elmaradt rendszerváltást illusztrációként hoztam egy-két olyan témához, amelyben részleteket kellett szolgáltatni. Nem az okaként hoztam a médiatörvénynek, de egyébként hadd jegyezzem meg, hogy rendkívül ügyes a kérdésfeltevés és maga a cikk is, hiszen egy olyan szituációt próbált teremteni, amelyben részben csúsztat és nem azt írja le, ami ott elhangzott, és utána úgy tűnik, mintha az embernek magyarázkodnia kellene.

- No akkor próbáljuk tisztázni, mert valóban, nekem feltűntek a Hírszerző által közölt megállapítások, amelyeket Önnek tulajdonítanak, és úgy éreztem, hogy ilyennel még senki nem magyarázta a kormányzat részéről a médiatörvényt: hogy tudniillik meg kellett változtatni a 96-os médiatörvényt is, hiszen az még az első sajtótörvénynek egy megváltoztatott verziója, és tükröződik benne a kommunizmus szellemisége, ennek kellett véget vetni. Komolyan így gondolta és mondta?

- Tudja, ez olyan, mint a mórickás vicc, amikor Mórickának mindenről az jut eszébe. Ha egy újságíró úgy ül be egy beszélgetésre, hogy tudja, mit fog megírni, és megpróbálja összeválogatni az elhangzott fogalmakból vagy szófoszlányokból a számára megfelelő interpretációt, ez természetesen járható út. Én arra kaptam felkérést, hogy vázoljam a körülményeket, amelyek között a magyar kormány a bizottsággal folytatott tárgyalásai, illetve annak az eredményeként létrejött megegyezést követően a törvény módosítására sor került, és természetesen volt egy rövid áttekintő rész arról, hogy pontosan a magyar sajtótörvény, illetve médiatörvény milyen evolúción és fejlődésen ment keresztül. Ebben szóba kerültek még az 1986-os és az 1995–96-ban létrehozott médiatörvények, amikor Magyarországon elindultak a kereskedelmi rádiók és televíziók. Ott hangzott el egy olyan típusú illusztráció, azt hiszem, 89–90-re nézve, amelyben én valóban azt mondtam, de hát ezen nincs is mit tagadni, hogy egyik napról a másikra részben a kommunista uralom alatt, illetve a szocializmus alatt létező újságok és újságírók egyik napról a másikra egy demokratikus ország újságíróivá váltak. Ezekből össze lehet rakni természetesen egy olyan mondatot, amelyben ezek egymásba csúsznak, de hát hadd mondjam azt, hogy ez legyen az újságírói találékonyság eredménye. Laborczi Dóra volt ez az újságíró - ahogy én látom. Nekem nem mutatkozott be, és nem mondta, hogy erről milyen összefoglalót fog írni.

- Na de hát ez nem is kötelessége. Ott volt, meghallgatta, összefoglalja, kész, nem?

- Nem is kötelessége, viszont nagyon örülök neki, hogy természetesen mindenről hangfelvétel van, és tudom cáfolni azt a félmondatot, ami engem leginkább bosszant egyébként ebből, amelyben az hangzik el, hogy „a magyar EU-s elnökségből egy elvesztett lehetőség lett, hiszen minden energiájukat lekötötte az európai médiahisztériára való reagálás”. Na most nem erről beszéltem természetesen, hanem arról, hogy miután vázoltuk azokat a körülményeket, amelyek között a médiatörvény és mára már az alkotmány kommunikációja történt, arról beszéltünk, hogy az eredeti elképzelések szerint mi az Európai Uniót, az európai uniós elnökséget kommunikációs értelemben fel szerettük volna használni, illetve mai napig próbáljuk arra használni, hogy a magyarok számára felvillantsuk és megmutassuk, hogy az Európai Unió milyen lehetőségeket kínál. Kezdettől fogva azt tartjuk, és el is mondtuk többször, hogy az Európai Unió a mi felfogásunkban nem oldja meg a problémákat, hanem megadja azokat a kereteket, amelyek között – és itt most kimondottan elsősorban a vállalkozói környezetre, az európai uniós ösztöndíjakra, az Európai Unió mint érték által teremtett környezetre gondolok – az egyén, egy kisebb közösség vagy éppen az egész nemzet képes arra, hogy megvalósítsa önmagát. Ezzel kapcsolatban mondtam én azt, hogy sajnálatos módon a médiatörvény körüli hisztéria, részben az alkotmány körüli Magyarországra irányult figyelem, illetve az ebben megjelent kritikák, vádak és az ebből összeálló sajtóhisztéria egy olyan közeget teremtett, amelyben ennek a munkának az elvégzésére kevés esélyt teremtődött. Annál is inkább nem igaz ez a félmondat, mert abban a résztvevő francia újságírók is megegyeztek, hogy a magyar európai uniós elnökség nem elveszett lehetőség, hanem kimondottan elérte azt a célját, amit akart, kompetenciát mutatott, magyarán rendkívül értő módon, simán vette át és működteti az elnökséget az első négy hónapban. A mai napon egyébként az Európa-napot ünnepeltük az Európa-hajón a bizottság itteni irodájának a szervezésében, és Sorensen főigazgató úrral – aki az egyik legfontosabb kommunikációs szereplő Brüsszelben – éppen arról egyeztünk meg, hogy mennyire megkönnyebbültek lehetünk, mondta ő, hogy négy hónappal az elnökség átvétele után nyugodtan mondhatjuk, hogy azok a félelmek, azok az aggodalmak, hogy hogyan is fogjuk tudni majd mi ezt csinálni friss tagállamként, illetve olyan tagállamként, amely először az Európai Unió elnöke, alaptalannak bizonyultak. Mutattuk és mutatjuk azt a kompetenciát, amit lehet, és a magyar elnökség technikai értelemben és diplomáciai értelemben is teljes mértékben jól működik.

- Igen, ezt lehet mondani és még szerencse, hogy így történt, mert nagyon rossz lett volna, ha nem. Abban az értelemben, akármilyen környezetben mondta ezt az „elúszott” vagy „elvesztett” lehetőséget, mégis csak igaz ez, hogy politikailag viszont ez a magyar elnökség nem úgy sült el, ahogy Önök akarták vagy ahogy Magyarország számára jó lett volna. Ez részben azért van, mert rosszul becsülték fel a médiatörvény körül várható visszhangot, reakciót akár Magyarországon, akár külföldön, holott erre sokan nem is kifejezetten rossz szándékkal előre figyelmeztették Önöket.

- Ne temessük a magyar elnökséget, már csak azért sem, mert még két hónap hátravan belőle, és biztos Ön is tudja, hogy az utolsó két hónapban számos olyan jelentős esemény áll még előttünk, amelyek kimondottan hozzá tudnak járulni, nemcsak kommunikációs értelemben, a magyar elnökségnek azokhoz a célkitűzéseihez, amelyeket eredetileg tettünk. Gondoljunk itt a romastratégiára, a Duna-stratégiából fakadó különböző fejleményekre, a gazdasági törvénykezésben elért komoly diplomáciai sikerekre vagy éppen arra, hogy Horvátországgal egész közel állunk ahhoz, hogy lezárjuk a csatlakozási tárgyalásokat. Én egyáltalán nem osztom az Ön véleményét, hogy politikai értelemben ez nem úgy sül el, ahogy. A meglátásunk szerint...

- Hát ilyen rossz sajtónk soha nem volt még, és ez ráadásul egybeesett az uniós elnökséggel.

- Tettek is róla idehaza és külföldön is. Én pontosan ezeket a dolgokat tettem szóvá. Valóban egy szőnyegbombázásnak tekintem – azt hiszem, ezt az Ön műsorában is elmondtam – azt a típusú hozzáállást, amellyel a médiatörvény kapcsán az első három hétben a nyugati média az egész témához fordult, és azt is elmondtam, hogy én részben szégyenteljesnek tartom azt – bár értem –, ahogy a nyugati média és idehaza is bizonyos sajtóorgánumok gyakorlatilag esélyt sem adtak arra, hogy az a típusú szakmai párbeszéd rögtön az elején megjelenjen, amely elvileg az egész vitát gerjesztette.

- De a szakmai párbeszédhez a kormány kellett volna, a kormánynak kellett volna párbeszédet kezdeményeznie vagy elfogadnia a kritikákat, és azt mondani, hogy jó, nem erőltetem én ezt a médiatörvényt.

- A médiatörvényt megelőzően folyt szakmai párbeszéd, hiszen a médiatörvényt nyár óta tárgyalta a parlament, a parlament keretein belül mindenki megtehette az észrevételeit – Ön is tudja ennek a menetét –, és a kormány a bizottsággal lefolytatta azokat a tárgyalásokat, amelyek eredményeként nekünk papírunk van arról, hogy a magyar médiatörvény megfelel az európai uniós elvárásoknak. Csak emlékeztetnék arra mindenkit, hogy tizenhat másik ország ellen folyik most éppen eljárás azért, mert az audiovizuális szabályozás kapcsán, illetve az Alapjogi Chartából fakadóan jó oka van feltételezni a bizottságnak, hogy nem mindenben felelnek meg ezeknek az elvárásoknak. Mondja meg nekem, hogy ezzel a tizenhat országgal szemben miért nincs ez a típusú hisztéria és médiakampány, amely Magyarország ellen irányul?

- Talán mert valamilyen tendenciát véltek felfedezni ebben az új médiatörvényben, és bizonyos értelemben az Ön szavai ezt most alá is támasztják, mert azt mondja, hogy a régi törvényekben tükröződött a kommunizmus szellemisége. Ezt nem értem. Még konkrétumokat is felhozott, hogy a kommunista diktatúra vezetéséhez szorosan kapcsolódó két napilap, a Népszabadság és a Népszava sem a nevét, sem a szerkesztőség tagjait nem változtatta meg a rendszerváltás után, az új médiatörvény tehát azzal a céllal jött létre, hogy depolitizálja a terepet. Én meg azt mondanám, ha tényleg ez volt a cél, még akkor is nagyon-nagyon is politizált a kvázi baloldali médiával szemben. Komolyan így gondolta?

- Önnek sikerült egy mondatban összecsúsztatnia húsz évet, mert én valóban a 89–90-es időszakra vonatkoztatva, igaz, a 86-os eredeti sajtótörvényre vonatkoztatva mondtam ezt…

- Hát abban tükröződött a kommunizmus szellemisége, ez biztos.

- Így van és 96-ig nem volt egy új sajtótörvény, illetve médiatörvény Magyarországon. Még egyszer, egy több mondatban, öt percben elhangzó áttekintés arról, hogy milyen volt a kilencvenes években a média helyzete Magyarországon, hogy miért vált a média kérdése a politikai csatározások egyik legfontosabb témájává, azt nem fogja tudni Ön sem egy mondatban összefoglalni. Éppen ezért sérelmezem azt, ahogy a Hírszerző ebben eljárt.

- Na de akkor nekem magyarázza meg legalább, hogyan érthető ez a „tükröződik a kommunizmus szellemisége” még a 96-osban is?

- Nem, én nem beszéltem arról, hogy a 96-os...

- Igen, szóval a 86-osban. Jó, hát akkor ezt a részét elintéztük.

- Persze, de én azért mondom, hogy lehet összecsúsztatni itt dolgokat, csak abból nem fogunk kijönni...

- Rendben, ezt most akkor világosan megmagyarázta. És a Népszabadság meg a Népszava nevére és szerkesztőségére vonatkozó megjegyzést hogy kell érteni?

- Nagyjából ugyanez vonatkozott arra, ami ott a 89–90-es időszakra jellemző. Ugyanebben gondolkodtak...

- De hát nem változott meg a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap neve sem, meg a szerkesztőség jelentős része sem. Azok a vezető jobboldali újságírók, akik az elmúlt húsz évben nevet szereztek maguknak a sajtóban, akár ezeknél a lapoknál, akár másutt, szintén jórészt az előző rendszerből jöttek. A Magyar Hírlap jelenlegi főszerkesztője a Magyar Rádiónál dolgozott, van olyan főszerkesztő-helyettes a jobboldali sajtóban, aki szintén a pártállami világból jött, és így tovább. Miért pont a Népszabadság és a Népszava szerkesztősége vagy neve az, ami Önnek szemet szúrt?

- Én két olyan sajtóorgánumot emeltem ott ki valóban a 89–90-es időszakkal kapcsolatban, amelynek a neve mind a mai napig az, ami, és a szerkesztőségekben is megtalálhatók ezek a folyamatosságok. De nézze, a sajtótörténeti áttekintés mellett ne próbáljunk abba menni, hogy mi itt bármiféle értelemben elismernénk azt – és ez a legsérelmesebb dolog –, hogy az európai uniós elnökség alárendelődött a médiatörvénynek. A brüsszeli újságírók, élükön Quentin Dickinsonnal, aki a francia oldalt képviselte, a francia újságírók egyik ikonikus alakja Brüsszelben, elmondták, hogy számukra is jó fajta meglepetésként a magyar elnökség mutatja azt a kompetenciát és azokat a kommunikációs képességeket, amelyeket egy normálisan és kompetensen működő elnökségnek mutatnia kell. Minden szempontból megdicsérték a kinti szóvivők munkáját, azt, ahogy a bizottság általános munkáját mi kezelni tudjuk, és éppen ezért szeretném én is azt elkerülni, hogy a médiatörvény kapcsán kialakult vita bármilyen értelemben beárnyékolja az európai uniós teljesítményünket.

- Értem. Nem is az Európai Unióval kapcsolatban szeretném ezt még világosabbá tenni, amikor a Népszabadságra és a Népszavára utalt, meg a túlélő szerkesztőségre és azt mondta, hogy a médiatörvény azzal a céllal jött létre, hogy depolitizálja a terepet, akkor arra gondolt, hogy a baloldali túlélők ellen kell depolitizálni és a médiatörvény erre jött létre?

- Jaj, dehogy, de látja, még egyszer ez a mórickás vicc. A következőről beszélünk. Én azt gondolom, hogy az a struktúra – és ezt teljesen komolyan gondolom és minden egyes alkalommal minden egyes tárgyaláson is elmondtuk és elmondtam az elmúlt hetekben és hónapokban – egy olyan modellt hoz létre, amelyben megteremtődik a lehetőség arra, hogy depolitizálódjon az a terep, amely rendkívül kényes. Mindnyájan tudjuk, hogy a média szerepe, a médiaszabályozás ügye világszerte, nem csak Magyarországon folyamatosan a politikai viták középpontjában áll, hiszen egy olyan szimbolikus terepet érint, amelyben a médiával állunk szemben és a média mindenre rendkívül érzékenyen tud reagálni. Én azt gondolom, és ott is elmondtam, hogy a médiatanács összetétele és a médiatanács köré vont, mondjuk úgy, biztosítékháló, amely megszabja a feladatait és egyúttal biztosítja azokat a körülményeket, amelyek között tud működni, azok elvi és remélhetőleg gyakorlati értelemben is megteremtik annak a lehetőségét, hogy egy szakmai testület elfogulatlanul tudjon működni. Elmondtam azt is, hogy az elnököt is beleértve az összes tag kétharmados többséggel lett megválasztva és én azt mondtam, hogy mindig is elutasítottam az elmúlt hetekben, hogy azzal vádoljunk bárkit, akit a Fidesz-KDNP kétharmados többsége választott meg, hogy ők fideszesek vagy KDNP-sek lennének. Ebben a törvényben olyan szankciók, illetve olyan biztosítékok vannak, magyarán ezeket az embereket, ezeket a tagokat kilenc évre, hosszú évekre, hosszú időszakra választják. Nem visszahívhatók, nem utasíthatók és rendkívül szigorú összeférhetetlenségi szabályok vonatkoznak rájuk, amellyel megteremtődik annak a lehetősége, hogy ők a hivatalukat elfogulatlanul és a legjobb szakmai meggyőződésük, illetve az elvárt szakmai színvonal mellett folytassák.

- De akkor hogy jön hozzájuk a Népszabadság és a Népszava?

- Nem tudom, Ön miért kérdezi most ezt, hogy hogy jön ide a Népszabadság és a Népszava.

- Azért, mert ebben a tudósításban az van, hogy a kommunista diktatúrához kapcsolódó két napilap nem változtatta meg sem a nevét, sem a szerkesztőség tagjait, nota bene azért egy ilyen...

- Bolgár úr, ezt Ön komolyan gondolja? Most én folytatok egy okfejtést, amelyhez hozzákavar egy teljesen más...

- De én itt két egymást követő mondatot olvasok...

- Ez egy kétórás beszélgetés volt és egymás mellé került két olyan mondat, amelyek közül az egyik a beszélgetés legelején hangzik el, egy nagyon rövid sajtótörténeti áttekintés, illetve politikai magyarázat, meg később egy szakmai magyarázat is.

- Akkor egyenesen kérdezem, Önnek például vagy a kormányzatnak, vagy a médiatanácsnak baja van a Népszabadsággal és a Népszavával, és a médiatörvény bármilyen szempontból alkalmat ad nekik vagy lehetőséget arra, hogy a Népszabadság és a Népszava körmére nézzenek?

- Dehogy van. De még egyszer, ne kérjen rajtam számon egy olyan dolgot, amit egy újságíró szerintem egy megfelelő tendenciózussággal vet papírra!

- Szóval ezt ne értse senki így. Nem a baloldali sajtó elleni fellépésre alkalmas a médiatörvény ezek szerint?

- Dehogyis. A magyar médiatörvény alkalmas arra, hogy megteremtse azokat a szabályozási körülményeket, amelyek között depolitizálni lehet a sajtószabályozást. Szerintem az országnak nagy szüksége van erre már hosszú-hosszú évek óta, éppen ezért próbálkozott 97, vagy még inkább az ezredforduló óta majd minden kormány azzal, hogy próbáljon ezen valamilyen formában változtatni. Tény, hogy mondjuk 96–97-ben nem létezett még az internet és sehol nem tartott még a sajtó konvergenciája, azaz az a folyamat, amelyben az újságok, tehát a nyomtatott sajtó, az internetes sajtó, a rádiók és a televíziók sajátos kis konglomerátumokban jelennek meg, amelyekben szinte lehetetlen is ezeket egymástól teljes mértékben elválasztani. Vagy éppen a social média megjelenésével hogyan jelennek meg azok a műfajok, amelyek sajtókategorizálási szempontból talán nem is értelmezhetők vagy nem könnyen. Nagy szükség volt az új médiatörvényre és én látom annak a lehetőségét, hogy ez végre depolitizálja a médiaszabályozás kérdését. A média soha nem lesz depolitizált, hiszen az a dolga egyébként, hogy közvetítse a politikai véleményeket, de a médiaszabályozás területét szerintem lehet depolitizálni, ezért tartom fontosnak azon folyamatot, amelyben – amennyire én tudom – a sajtóorgánumok tárgyalásokat folytatnak arról, hogy a sajtó nagy részében egy önszabályozó testület, illetve szabályrendszer jöjjön létre. Én bízom benne, hogy ez mihamarabb megvalósulhat, és akkor el lehet indulni azon az úton, ahol az önszabályozás és a mindenhol a világon állami feladatként létező médiafelügyeleti, médiahatósági vonatkozások valahol össze tudnak érni egy társszabályozásban, annak az iránynak és tendenciának megfelelően, amerre a világ halad.

- Akkor a kétórás beszélgetést összefoglaltuk húsz percben.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!