rss      tw      fb
Keres

Der Spiegel: Magyarország csúf barátai



A jobboldali radikálisok a romák, zsidók vagy értelmiségiek ellen uszítanak, és a választásokon rekord eredményeket érnek el: Magyarország, amely jelenleg az unió soros elnöki tisztségét tölti be, riasztja szomszédait és partnereit új sovinizmusával – írja a Der Spiegelben megjelent cikkében Volker Weiss.


Fiatal férfiak egyenruhában, részben a második világháborúból származó eredeti darabokban mennek az erdőben. Néhol egy-egy történelmi Antant-szíj, vagy a német acélsisakok jellemző formája. Az alkony még kísértetiesebbé teszi a jelenetet.

A képek Európában idegenül hatnak. Különleges újrajátszás, ami itt Magyarországon minden évben megtörténik: egész Európából összegyűltek a neonácik Budapest környékén, mint az előző években is. Több mint 60 kilométeres éjszakai menettel akarnak megemlékezni a német és magyar egységek 1945-ös utolsó kitöréséről az ostromlott Budapestről. Megadás helyett Karl Pfeffer-Wildenbruch tábornok parancsára még a háború utolsó napjaiban belevetették magukat egy rég elvesztett csatába, amely emberéletek ezreibe került.

A katasztrófa további példa volt arra, hogyan a „Harmadik Birodalom” katonáinak fanatikus meggyőződése hogyan hosszabbította meg a háborút és növelte éppen a legutolsó szakaszban az áldozatok számát. Az éjszakai menetelők számára azonban ők éppen ezért hősök.

Magyarországnak az utóbbi időben éppen az ilyen kétséges rendezvények miatt is rossz a sajtója, de a Der Freiwillige hasábjain ez másként néz ki. A közlönyt a Waffen-SS volt tagjai alapították HIAG elnevezésű szervezetük orgánumaként. A kiadvány máig odaadóan szolgálja a Waffen-SS dicsőítését, és a lelkesedést továbbadja az unokáknak és dédunokáknak. Amikor az utódok fasiszta elődeik nyomában évente celebrálják és éjszakai menetet, a Der Freiwillige lelkesen tudósít.

Azonban különösen az örvendezteti meg a régi és új nácikat, hogy Magyarország hivatalos politikája is felfedezte magának az efféle hagyományápolást.


Úton a múltba

Mint a keleti tömb sok más országában, a valós szocializmus korszakával való leszámolás Magyarországon is az ultranacionalista áramlatok fatális reneszánszához vezetett. Az ország új alkotmánya „nemzeti hitvallást” tartalmaz, jobboldali kormányát bírálják, hogy az új médiatörvénnyel korlátozta a sajtószabadságot. Az országban nyíltan tevékenykednek a félkatonai egyesületek, uszítanak a jobboldali radikálisok a romák, zsidók és értelmiségiek ellen. Újra és újra szervezett túlkapásokra kerül sor. Ennek az „új Magyarországnak”, amely éppen ilyen módon riasztja európai szomszédait, akadnak barátai is: a német jobboldal.

Amikor a Jobbik jobboldali radikálisai 2010-ben a parlamenti választásokon 17 százalékot szereztek, és erősítették Orbán Viktor egyébként is győztes Fidesz pártját, Udo Voigt, a német NPD (Nemzeti-demokrata Párt) vezetője gratulált a „szeretett magyar bajtársaknak”. Előzőleg Budapest a nacionalista erők országok feletti koordinációs testületének soros megalakítási kísérlethez szolgált helyszínként: 2009-ben itt alakult meg az „Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetsége”, s az egyik fő szervező a Jobbik volt.

A magyar kemény jobboldali kurzus kinyilvánított csodálóinak spektruma ma a Junge Freiheit című inkább nyárspolgári-nacionalista hetilaptól a neonácikig terjed Németországban. Így a holokauszt-tagadók köreinek Stimme des Reiches (A Birodalom hangja) című szennylapja Orbán magyar miniszterelnököt győzni látja a „zsidó lobbi” elleni harcban, és úgy véli, Orbán médiatörvénye „megfékezte a cionista uszító médiát”. A Zuerst című botránylap, amellyel a klíma-szkepticizmusban, UFO-kban és összeesküvés-elméletekben illetékes Munin kiadó akarja megvetni a lábát a sajtópiac egy további piszkos sarkában, a Duna menti nacionalisták dicséretét egyenesen címlap-sztorinak tette meg.


Egy német a rigid jobboldali kurzus szószólójaként

Ezen új német-magyar párbeszéd közvetítőjeként Jan Mainka, a német nyelvű Budapester Zeitung című lap kiadója ténykedik. Lapja szolgálja ki egyrészt a jelentős számú német befektetőt Magyarországon, másrészt az újságíró a német nyelvű külföld felé a rigid jobboldali kurzus szószólójaként lép fel. Ez nem mindig egyszerű, hiszen Orbán nemzeti politikája protekcionista gazdasági elemeket is tartalmaz. Magyarpárti vonalával Mainka az összekötő kapocs a polgári és a jobboldali körök között. A Frankfurter Allgemeine Zeitunggal szemben – egy újságírótól szokatlan magatartást tanúsítva – védelmébe vette a magyar médiatörvényt azzal, hogy a sajtószabadság „nem öncél”. De ír a Junge Freiheit című lapnak is, a Zuerst című kiadvány számára pedig koronatanú arra, hogy a magyar politika jó úton halad. Mainkának sok a dolga, mert a civil társadalmak Európája kevéssé lelkes attól, hogy az órák Magyarországon egyre gyorsabban pörögnek visszafelé.

A trend nem áll meg a háború előtti fasiszta mozgalmak és a náci kollaboránsok előtt sem, akiknek Szovjetunió elleni harca tisztességük igazolásaként szolgál. A Fidesz-kormány és a neofasiszták közötti határtok különösen a történelempolitika terén elmosódottak.

A február 11-én az 1945-ös, legutolsó budapesti kitörési kísérlet során elesett német és magyar katonák emlékére évente megrendezett hivatalos ünnepségekre minden évben összegyűlnek a neonácik egész Európából. Megünneplik a Becsület napját, együtt a Wehrmacht sisakjait viselő háborús veteránokkal és a magyar politika hivatalos képviselőivel.

Internetes fórumaikon a német vendégek lelkesen számolnak be „fajunk érdekeinek közös védelméről és a nemzeti erők együttműködéséről”. Ebből az alkalomból kerül sor az ékszakai „emlékmenetre” is.


A népnemzeti nacionalizmus mint állami doktrína

Az ilyen harcias élménypedagógia mellett alighanem elsősorban a magyar nemzeti mítoszok újjáélesztése lehet a a német jobboldal köreiből Budapestnek címzett tetszésnyilvánítás másik oka. Európa kulturális szempontból kevéssé homogén délkeleti részén ez az archaikusnak tűnő „népcsoport-politika” legalább annyira identitásalkotó, mint amennyire konfliktusokkal terhes. A magyar politika bírálói, mint Magdalena Marsovszky kultúrakutató a haza hivatalosan ösztönzött dicsőítésében egyértelműen a völkisch-népnemzeti  meghatározottságú nacionalizmus vonásait azonosítják. Az „új, offenzív töténelempolitika”  nem az állam területét nézi, hanem a „népiséget”, az pedig nacionalista olvasatban messze a mai Magyarország határain túl szétszóródott.

Amikor Magyarország soros uniós elnöksége kezdetén, idén januárban olyan szőnyeget prezentált az Európa Tanács épületében, amely az egykori királyság határai között mutatta az országot, néhány szomszédos állam ezt nem annyira a magyar iparművészet tanúságtevésének, mint inkább provokációnak tekintette.

A meglévő határokkal szembeni rejtett revizionizmust látnak abban a tervben is, hogy a szomszédos országokban élő magyaroknak megadják a magyar állampolgárságot. Fokozódik az aggodalom, hogy Magyarország meghirdetett „nemzeti újjászületése” fenyegetéssé válik a szomszédos államok számára.


Történelmi területi igények

A propaganda középpontjában máig az a területvesztés áll, amelyet Magyarországnak az első világháborúban elszenvedett vereség nyomán kellett elkönyvelnie. Az országot 1920-ban területének kétharmadától megfosztó trianoni békeszerződés revíziója volt a fő hajtóerő már Magyarország „erős embere”, az ugyanazon évben kinevezett Horthy Miklós birodalmi kormányzó alatt is.

Az első világháború következményeinek visszafordítására irányuló vágy határozta meg a náci Németországgal való szövetséget is, és ez köti össze a kért ország jobboldalát ma is. „Trianon az volt Magyarország számára, ami Németországnak Versailles” – jelezte például egyetértését a Zuerst. Az ilyen revíziós óhajok abszurdnak tűnnek, de még mindig kiaknázhatók politikai célokra: a Junge Freiheit hívei 2009-ben még maguk is a versailles-i szerződés ellen tüntettek.

Pedig a német-magyar fegyverbarátság történelmileg elsősorban a magyar hanyatlás újabb mérföldköve volt. Magyarország ugyan eleinte területileg profitált abból, hogy a müncheni szerződés 1938-ban szétverte Csehszlovákiát. A Szovjetunió megtámadásában Magyarország a németek szoros szövetségese volt. Ám a náci birodalommal való szoros gazdasági és katonai együttműködés, amelyet ráadásul saját fasiszta mozgalom is támogatott, Németország csatlós államává tette Magyarországot.

1944-ben, Adolf Eichman koordinációjával és a fasiszta milíciákkal való szoros együttműködésben, nem sokkal a Vörös Hadsereg bevonulása előtt a magyar zsidók jelentős részét Auschwitzba deportálták és meggyilkolták. Raul Hilberg történész Az európai zsidók megsemmisítése című alapművében azt írta: „Magyarország volt az egyetlen ország, ahol a tettesek már tettük kezdetén tudták, hogy a háború el van veszve. E cinkosságnak megfelelően a náci birodalom bukása magával rántotta a szakadékba az új Nagy-Magyarországot is, a kitágított határok 1945 után nem maradtak fenn.


Következetesen rossz szövetségek

Magyarország áldozati szerepéről azonban e háttér előtt nem lehet szó, akkor sem, ha a nemzeti történelemértelmezés ma abban tetszeleg, hogy a magyarokat a történelem mártírjaivá tegye – mondja Marsovszky. Ezzel az áldozati magatartással erősen hasonlítanak német bajtársaikra. Így azon sincs mit csodálkozni, hogy a magyarországi jobboldaliak egyetlen témát sem hagynak ki, amellyel feltűnést kelthetnek. A roma kisebbség elleni hazai uszítás mellett a „nemzetközi cionista összeesküvés” miatti panaszkodás is állandó repertoárjukhoz tartozik.

A képzelt ellenségre tolják a felelősséget Magyarország szomorú gazdasági helyzetéért is. Morvai Krisztina, aki a 2009-ben tartott európai választásokon a Jobbik színeiben indult, az ismert palesztin sállal mutatkozott, így juttatva kifejezésre, hogy támogatja Izrael ellenfeleit. A Jobbik tetszelgett abban, hogy 2010. szeptember 1-jén megülte a „magyar-arab barátság” napját.

Magyarország katasztrofális politikája nyomán, a neofasiszta mozgalmakkal kapcsolatos tétlenség, ha nem támogatás következtében a jobboldali varratok mentén újra virágba szöknek egy német-magyar szövetségről szóló álmok. Az országot újra tönkreteheti közelsége ezekhez a német barátokhoz.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!