rss      tw      fb
Keres

Egyházi fenntartású lesz az új tanévben a jászapáti Mészáros Lőrinc gimnázium

MTI 2011. május 15., vasárnap 5:40

Augusztusban a Magyar Katolikus Egyház Egri Főegyházmegyéjének fenntartásába adja át a jászapáti Mészáros Lőrinc Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégiumot eddig működtetője, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei önkormányzat - közölte Kovács Sándor, a testület fideszes elnöke a legutóbbi ülésen született határozat alapján az MTI-vel.

A megyei önkormányzat annak tudatában határozott így, hogy a katolikus egyháznak bővítési, fejlesztési elképzelései vannak az jászsági oktatási intézménnyel kapcsolatban, és ezt a lehetőséget a mostani fenntartónak a hosszú távú fennmaradás érdekében támogatnia kell - indokolta a döntést a politikus.

Az egyházi intézmény nagyobb vonzáskörzetből tud tanulókat felvenni, és a remélhető bővülés azzal is jár, hogy az ott dolgozók munkahelye sem kerül veszélybe - tette hozzá.

A dokumentum szerint a gimnázium és szakképző iskola valamennyi képzési formáját megőrzi.

Az Egri Főegyházmegyének mint új fenntartónak a jogszabályok alapján az új intézményére vonatkozó alapító okiratot kell készítenie, nyilvántartásba kell vetetnie, és meg kell kérnie a működési engedélyt az előírt dokumentumok megküldésével.

A Mészáros Lőrinc középiskolában nyolc és négy évfolyamos gimnáziumi, öt évfolyamos nyelvi előkészítő gimnáziumi, szakközépiskolai és szakiskolai képzések folynak, igény szerint kollégiumi elhelyezéssel. Az iskolában 1173 diák tanul.