rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. április 15.

Bolgár György kérdései a 2010. április 15-ei műsorban


Mai műsorunkban beszéljük meg továbbra is a választások tanulságait, valamint azt, hogy reménytelen-e a szocialisták kísérlete a kétharmados Fidesz-többség megakadályozására. És valóban más-e a politika attól, hogy a Lehet más a politika nem hajlandó együttműködni az MSZP-vel a második fordulóban.

Következő témánk, hogy nem mondott le az Országos Választási Bizottság elnöke a választási visszásságok miatt. Szigeti Péter azzal indokolta döntését, hogy a testületet nem terheli felelősség a történtekért. Hiszen ők csak a törvényt alkalmazták, amikor meghosszabbították a szavazást bizonyos körzetekben és a kampánycsendet is újból elrendelték. Lehetett volna más az OVB politika?

Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy a Népszabadság értesülése szerint Kövér László lesz a parlament új elnöke. Balog Zoltán az országgyűlés emberi jogi bizottságának eddigi vezetője pedig a roma integrációért felelős államtitkári posztot kapja majd.

És végül mi a véleményük arról hogy a szlovák kormány el fogja utasítani az ottani magyarok kettős állampolgárságát, amennyiben a magyar parlament erről hoz törvényt. Legalábbis ezt mondta a kisebbségi ügyekért felelős szlovák miniszterelnök helyettes. Na ebből mi lesz? Netán az, amit a Stratfor nevű amerikai stratégiai elemző cég írt? E szerint ugyanis a magyar nacionalista pártok választási sikerének geopolitikai következményei lesznek, a régióban várhatóan fokozódni fog a feszültség. Írják az amerikai elemzők.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!