Orosz sajtókommentárok Medvegyev elnök első nagy sajtóértekezletéről
- Részletek
- Szemle
- 2011. máj. 23. hétfő, 04:00
- Galamus-csoport
Az orosz sajtó értetlenséggel fogadta Dmitrij Medvegyev elnök múlt héten tartott első nagy, nyilvános, nemzetközi sajtóértekezletét: nem hangzott el semmiféle bejelentés, nem értették, miért volt rá szükség. Az azonban szinte egybehangzóan állapították meg a lapok, hogy az újságírók az Oroszországban, például a Vlagyimir Putyin kormányfő hasonló rendezvényein megszokottól eltérően teljesen felszabadultan beszélgettek az államfővel, aki nem kevésbé oldottan állta az ostromot.
A Kommerszant című tekintélyes gazdasági lap kiszámolta, hány választ adott az elnök, ebben hány mondatot és hány szót mondott, s ugyancsak az újságírók magatartásával foglalkozott. Megállapította azonban: „Dmitrij Medvegyev tudja, mit kell tennie az elnöknek a 2012 tavaszán tartandó elnökválasztás után, de azt nem mondja, ki fogja ezt megtenni”.
A mindenkit lázban tartó fő kérdés, hogy ugyanis Medvegyev indul-e a következő választáson, nagy nevetés közepette negyedikként hangzott el. Az elnök azonban csak részletesebben megismételte, amit már sokszor mondott: a politika nem show, hanem nehéz munka, amely meghatározott technológiáknak van alávetve, és ezeket be kell tartani.
Pedig nem kevesen éppen azt a bejelentést várták a sajtóértekezlettől, hogy indul-e Medvegyev az elnökválasztáson.
Olga Kristanovszkaja, az Orosz Tudományos Akadémia szociológiai intézetének munkatársa a Nyezaviszimaja Gazeta című lapnak kifejtette: ha kiderülne, hogy Medvegyev vagy Putyin indul, az megváltoztatja az őszi parlamenti választások esélyeit. Ha Putyin indul, megerősödik az Egységes Oroszország Párt, amelynek ő az elnöke, s amelynek ma kétharmados többsége van az állami dumában (a parlament alsóházában), de népszerűsége fogyatkozik, és a parlamenti pártok most folyó, felülről való átszabása feleslegessé válik, Medvegyev pedig béna kacsává lesz. Ha viszont most kiderülne, hogy Medvegyev indul, az Egységes Oroszország Párt népszerűsége tovább zuhanna, mert a Putyin által a társadalmi szervezetekből a párt támogatására most szervezett népfront résztvevői felfognák, hogy felesleges erőlködniük.
Mihail Gyeljagin, a Globalizációs Problémák Intézetének igazgatója szintén arról beszélt a lapnak: nem tudni, mire volt jó ez éppen most, ha egyszer nem lehet beszélni arról, ami mindenkit érdekel. „Nagyon jól előadta viszont a modernizálás kérdését. A társadalom elégedetlen Medvegyevvel, amiért a modernizáció nem halad. Most viszont ügyesen átdobta a labdát Putyinnak: kiderült, hogy a modernizáció nem Medvegyev ügye, hanem közös ügy. És kiderült, hogy nem Medvegyev fékez, hanem Putyin, aki nem akarja elsietni” – idézte a lap Gyeljagint.
Alekszej Malasenko, a Moszkvai Carnegie Központ tudományos tanácsának tagja szerint az elnök nem mondta, amit nagyon vártak, hogy versenyben indulnak Putyinnal. De azzal, hogy sem igent, sem nemet nem mondott, inkább nemet mondott. „Mindig lehet visszakozni, de érthetetlen, hogy erre miért volt szükség, hiszen a konkrét válasz hiánya gyengének mutatja.”
Gleb Pavlovszkij, a Hatékony Politika alapítvány elnöke szerint Medvegyev „megvilágította a jelölt Putyinnal közösen való meghatározásának folyamatát”, az elhangzottakból ítélve arra számít, hogy Putyin támogatni fogja őt, és kötelességének érzi, hogy megőrizze lojalitását Putyin és az Egységes Oroszország Párt iránt.
A Vedomosztyi című lap Idegen formátum címmel számolt be a sajtóértekezletről, amelyet furcsának minősített: Medvegyev sem a mérleget nem vonta meg, sem a jövőre vonatkozó terveket nem közölt.
Jevgenyij Gontmaher, az elnököt támogató INSZOR kutatóintézet igazgatósági tagja úgy értékelte, hogy Medvegyev a sajtóértekezlettel jelezte: igényt tart a következő mandátumra. Gontmaher szerint ez félénk célzás volt, de nem Putyin támogatásáról szólt, hanem üzenet volt a Nyugatnak.
Gleb Pavlovszkij a Vedomosztyinak is azt fejtegette: az elnök azt üzente, hogy számit Putyin támogatására jelöléséhez, és nem akar vele vitázni más kérdésekben.
Pavlovszkij egyébként a Moszkovszkij Komszomolec című lap hasábjain külön hosszú kommentárban fejtette ki: Medvegyev a mai kormányzó elit része, s azért lett államfő, hogy ezt az elitet és ezt a rendszert erősítse. „Vagy valamiféle radikális demokratizálást várunk tőle? Minek az neki? Hogy saját magának okozzon gondot a szabad, demokratikus választással, és elveszítse?” Mindazonáltal az elnöki intézmény lejáratásáról van szó, s ennek fő oka a „tandem” – Putyin és Medvegyev páros irányítsa. „Oroszországban nem lehet két cár, és nem is szabad, hogy így legyen. A monarchikus rituálé, amely itt évszázadok óta biztosítja a felső hatalom legitimitását és stabilitását, megköveteli a cár exkluzivitását. Ha a rítust megsértik, mint most, bármi megtörténhet” – írta.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!