A normális normák tisztelete



A legizgalmasabb szellemi kihívás ma azoknak a lehetséges utaknak a megtalálása, amelyek a poszt-orbáni Magyarországhoz vezetnek. A politikai stratégiákat majd a remélhetőleg létrejövő demokratikus erők összefogásának kell megteremtenie, de néhány alapkérdést addig is tisztázni lehet. Például, hogy mit kezdjen majd ez a demokratikus erő az alaptörvénnyel abban a kívánatos esetben, ha újra jogállami körülményeket kívánnak teremteni. A technikai, jogalkotási és politikai nehézségeket, amelyek kétségkívül nyomasztóak, akkor lehet áthidalni, ha a szereplők legalább két alapviszonnyal tisztában vannak. A Fidesz-alaptörvény minőségével és a társadalmi normakövetésre gyakorolt hatásával. Csak ezzel a két problémával foglalkozom, az elsővel röviden, mert az értékelés nyilvánvaló. A másodikkal bővebben, mert láthatólag erre nem irányul elegendő figyelem.

A sem megalkotási körülményeiben, sem tartalmában nem jogállami alaptörvény mérhetetlenül sok feszültséget, konfliktust és megoldhatatlan helyzetet fog eredményezni. Elsősorban azért, mert hiányzik a legitimitása, semmilyen közmegegyezésre nem épül, így képtelen lesz szilárd kereteket biztosítani a politikai mozgások számára, nem tudja majd a megfelelő eljárási és intézményi stabilitást szolgáltatni a tartalmi viták és döntések mögé. Így a politikai erőfeszítések egy jelentős része azt fogja célozni, hogy ezt a kerékkötőt eltávolítsák. Egy alkotmány nem lehet ilyen. A Galamus oldalain is számos okát felsoroltuk annak, miért nem tekinthető ez az alaptörvény alkotmánynak. Rengeteg tartalmi indoka van, hogy miért kell majd felváltani egy jogállami alkotmánnyal. Bizonytalan azonban, hogy miként. Eörsi Mátyás a Magyar Narancsban egy radikális változatot vázol fel, amelyet többen, más-más okokból vitattak. Az ellenvetések közül – jelen írás szempontjából – Felcsuti Péteré a legérdekesebb. Ő ugyanis azt veti Eörsi szemére, hogy az alacsony normakövetési hajlandóságú magyar társadalom számára a szabályok tudatos figyelmen kívül hagyása, megkerülése, félretétele tovább rombolja a demokráciához feltétlenül szükséges szabálytiszteletet. Ez az érv fontos és alapos figyelmet érdemel, ezért érdemes kicsit messzebbről kezdeni.

A jogállami alkotmány egyik funkciója, hogy hozzájárul az emberi viselkedést szabályozó normák igazolásához. Mint a jogrendszer csúcsán levő szabályok és elvek rendszere, legitimitást kölcsönöz a normarendszer egészének. Ezt akkor képes teljesíteni, ha megfelelő eljárási rendben készül, és a politikai közösség közös akaratát fogalmazza meg. Ha ezekkel a minőségekkel nem rendelkezik, akkor az alaptörvény a normakövetésre is romboló hatással van. Tehát a társadalmi szabálykövetésre való hivatkozás sem meggyőző érv a radikális fellépéssel szemben. Hiszen éppen a legitimitáshiányban szenvedő alaptörvény intézményesíti azokat az elveket, amelyek felszámolják az alkotmányos berendezkedés alapjait: a konszenzust és a hatalomgyakorlás korlátait.


Atavism – flickr/rohitchhiber

A normák követését, legalább időlegesen vagy a felszínen büntetéssel, elrettentéssel is el lehet érni, de nem mindig, és gyakran csak súlyos károk árán. Társadalmi méretekben a jogkövetés döntő feltétele a norma legitimitása, amelyet leginkább eljárási igazságosságként érdemes felfognunk. Igazságos, fair eljárást követően a norma képes önműködővé válni, ha azonban a kikényszerített szabályt egyoldalúnak, igazságtalannak, károsnak, valamely partikuláris (párt) önző érdek kifejeződésének tartjuk, akkor nincs esély arra, hogy elfogadottságot termeljen. Még a megszokás sem hozza létre azt a rendet, amely stabil normakövetésre épül, a norma érvényesüléséhez erőszak, fenyegetés és egyre több félelem kell. Egészen a szabadságok teljes felszámolásáig. Egyre rosszabb hatásfokkal fog működni a jogrendszer, mert alapvető normáit kétséges eljárásban alkotják. (Most a szabályok minőségéről nem beszélünk.) A procedurális (eljárási) igazságosság meghatározza a szabályokhoz, döntésekhez, politikához, sőt a politikai berendezkedéshez való viszonyt. Az a norma vagy az a normarendszer, amelyet nem megfelelő rendben, nem fair módon hoztak létre, nem tiszteletre méltó, és így alacsony fokú követési készséggel párosul. Egy olyan alaptörvény, amely a demokratikus alkotmányozás eljárási alapszabályait megsérti, például azzal, hogy azonosítja a többségi elvvel, az egész politikai rendszer elfogadottságára nézve is káros. Ezért akkor teszünk jót a magyar demokratikus jogállami eszmének, ha az így megalkotott alaptörvényt nem tekintjük jogállaminak. Ellenkező esetben a norma legitimitásának hiánya a jogállami eszmére vetülne. Sokkal triviálisabban: sokan azt gondolnák, hogy ez a sok galibát okozó és atavisztikus szövegezésű hebehurgya szöveg a jogállammal azonos. Ezen az úton a jogállam iránti tisztelet csak tovább romolhat. Tehát a normák iránti tiszteletet és bizalmat az igazságtalan és rosszul megalkotott norma leváltásával kell szolgálni. Ebből az is következik, hogy az alaptörvény valamikori felváltása egy jogállami alkotmánnyal olyan módokon történhet, amelyek nem veszélyeztetik későbbi elfogadottságát. Ez az alkotmányoknál elsősorban a konszenzust jelenti: tárgyalást, megegyezést, bevonást, széles részvételt, szakmai előkészítést, a társadalmi csoportok érdekei vagy értékei kizáródásának elkerülését.

De miként jön létre olyan helyzet, amelyben a politikai élet szereplői asztalhoz kényszerülnek? E helyzet előállítása az alaptörvény tiszteletben tartásával nem megy. El kell jutni addig a felismerésig, hogy a nem alkotmányos alaptörvény akadályozza a megegyezést, patthelyzeteket hoz létre. Mai lelkes hívei közül sokaknak fel kell ismerniük, hogy nem működik a születési rendellenességekkel életre kényszerített alapnorma, nem képes a normarendszer számára elfogadottságot biztosítani.

Kétségkívül derülátó feltételezésnek látszik, azonban ehhez a felismeréshez keserves folyamatok árán jutunk el egy olyan társadalomban, amelyben a normák tisztelete hagyományosan alacsony, a szabálykerülési technikák pedig nagyon bejáratottak.



Fleck Zoltán                   


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!