Liberális önámítás
- Részletek
- Napi apró
- 2010. április 21. szerda, 05:46
- Balogh S. Éva
Mindannyian hajlamosak vagyunk önámításra, de azt hiszem, hogy Horn Gábor, az SZDSZ valamikori ügyvivője olimpiai bajnoki érmet szerezhetne ebben a sportágban. Már többször hallottam értekezni arról, mi is okozta az SZDSZ eltűnését a politikai porondról, és attól félek, a liberális politikus nagyon rossz helyeken keresgéli a bukás okait.
Horn Gábor tegnap Kálmán Olga vendége volt az Egyenes beszédben, mivel néhány nappal előtte a Klubrádió Fórum című műsorában arról beszélt, hogy „azt tartaná a legtisztességesebbnek, ha a pártja összehívna egy küldöttgyűlést, és szépen bezárnák ezt a pártot, kimondanák hivatalosan is az SZDSZ végét.”
A televíziós beszélgetés aztán jóval többről szólt, mint a párt hivatalos bezárásáról. A műsorvezető azt akarta valójában megtudni, hogy Horn szerint mi okozta a párt kimúlását. És most jön az önámítás pillanata.
Horn a beszélgetés elején azt ígérte, fel fog sorolni három okot, amelyek szerinte ehhez a gyászos véghez vezettek, de a végén mindössze az elsőig jutott el. Az első – és gondolom ezért szerinte a fő – ok az, hogy a párt elveszítette kapcsolatát a választóival. Ez persze egy teljesen megfoghatatlan, értelmezhetetlen kijelentés, mert nem tudjuk pontosan, mit is ért rajta a politikus. Horn a segítségünkre sietett, és mondott egy példát, amiből számomra teljesen világossá vált, hogy fogalma sincs arról, mit is vártak el tőlük a választóik.
Mi volt Horn Gábor példája? Szerinte a liberális szavazók azt várták el a párttól, hogy emelje fel a szavát a 2006. októberi rendőri brutalitások ellen. Ugyanis, szerinte, a rendőrség bosszút állt az MTV ostromáért, ártatlan embereket vertek félholtra, kiszolgáltatott embereket rugdostak, „parlamenti képviselőt kellett kórházba szállítani.”
Ezek szerint az SZDSZ-nek Morvai Krisztinával és Balog Zoltánnal kellett volna összefognia a bosszúálló rendőrök és a kormány ellen, hiszen, ahogy Morvai Krisztina is írta alig néhány nappal ezelőtt az amerikai nagykövetnek címzett levelében, a kormány „vadította meg” a rendőröket, akik „sok száz embert véresre” vertek. Valahogy nem hiszem, hogy a liberális szavazók arra vártak, hogy az SZDSZ a Civil Jogász Bizottsággal karöltve rohanjon Brüsszelbe.
Horn szerint azt sem tették nyilvánvalóvá a szavazóiknak, milyen óriási küzdelmet folytatott az SZDSZ frakció a szocialistákkal, és hogy ez volt minden baj oka. Ezek szerint tehát ha nyilvánosan csatáztak volna a koalíciós partnerükkel, akkor még ma is meglenne az a 10-13 százalékos támogatás (mert az ő felmérésük szerint ennyi liberális van a magyar szavazótáborban). Micsoda önámítás! Micsoda félreértése a helyzetnek! De nem szükséges csak megérzésekre támaszkodni. Elég megnézni a közvélemény-kutatások eredményeit. 2007 decemberében a biztos szavazóknak még mindig 4 százaléka szavazott volna az SZDSZ-re. De a Kóka János által vezetett nyílt koalíciós harcokkal egyidőben a párt népszerűsége is rohamosan romlott. A koalíció felbomlása után, 2008 májusában már mindössze 1 százalékos volt a támogatásuk.
Aki ennyire nem képes felmérni a politikai realitásokat, az egyszerűen rossz politikus. Erre valószínűleg a szavazóik is rájöttek, azt meg különösen nem jutalmazták, hogy az SZDSZ-nek sikerült ellehetetlenítenie a kormány munkáját, és megrendítenie megmaradt stabilitását. Ekkor kezdték mondani liberális barátaim: erre a pártra soha, de soha nem fognak szavazni. Így aztán a Fidesznek meglehetősen könnyű dolga volt.
(Balogh S. Éva)
