Iskola és állampolgár



A demokrácia társadalmi támogatottságának hiánya, a jogállamot működtető morális szoftver hibái, a jogi és politikai kultúra civilizációs deficitje, a norma- és értékzavar az érdeklődést szükségképpen vezeti az oktatás, nevelés, szocializáció intézményi defektusaihoz. A közoktatás intézményi átszabásának motivációi a felszínen gazdasági természetűek, a mélyben azonban ideológiai szándékok rejlenek, amelyek természetüknél fogva tartalmi átprogramozást irányoznak elő. A nemzeti jobboldal társadalmi bázisának megszilárdítása hosszabb távon a szocializációs hatásokat kifejtő intézmények határozott átfazonírozásával lehetséges. A rendszerváltás óta eltelt két évtizedben nem fordítottak elegendő figyelmet a civilizációs inkompetenciák ledolgozására, a demokratikus értékek mindennapivá válásának intézményes segítésére. Az az érzésem, hogy erről viszonylag sokszor beszéltek, különösen szakértők, számos program elkészült, de valójában kevés változás történt. E mulasztásnak most komoly ára látszik kialakulni: akadálytalan a keresztény-nemzeti értékterjesztés intézményesülése, az értékpluralizmus helyett egy monolit érték- és szimbólumvilág kikényszerítése. A médiatörvény és az alaptörvény szándékaiból, megfogalmazásából és normáiból sem következik más.

Az állampolgárrá nevelés tétje a tudatos, kritikus, a populizmusra és kirekesztő ideológiákra nem fogékony választó megjelenése, aki lehetővé teszi a közéleti kultúra szintjének emelkedését. Így a demokrácia stabilizálásának hosszú folyamatában bizonyosan fontos szerepet játszó szocializációs folyamat különösen azokban az országokban igényel tudatos fejlesztést, amelyek nem rendelkeznek erős demokratikus hagyományokkal. Tipikusan az iskola az a tér, ahol intézményes erőfeszítéssel hosszabb távon eredmények érhetők el. Érdemes tehát az állampolgári nevelés különböző modelljeit felvázolni, ezúttal Don Rowe, angol oktatási szakértő nyomán. Angliában hosszú hagyománya és stabil intézményi háttere van az állampolgári iskolai nevelésnek, a program anyagi, szervezeti és oktatásszervezési okok miatt mégis sérülékeny. Elkötelezettséget és tudatosan megtervezett erőfeszítést igényel. Az erőfeszítés nyilvánvalóan a pedagógusképzést, a történelemoktatás módszertanát, a nem hagyományos tematikák és tananyagok befogadását, az iskolai kommunikáció csatornáit érinti. Nem lévén oktatási szakértő, engem a normakövető demokratikus elkötelezettségű állampolgár megszületésének esélyei szempontjából érdekel ez a terület, amelynek léteznek már hazai propagálói is, sőt a célok a nemzeti alaptantervbe is beépültek. Ennek ellenére a demokráciára és az aktív, felelős állampolgári létre nevelés alapelemeit – éppen sérülékenységük, nem kellő intézményesedettségük, befogadottságuk miatt – komolyan kell venni. A magyar politikai rendszerben zajló heves átalakulások idején különösen. A társadalom történeti tudatában jelentkező zavarok, a számos kutatásban feltárt, a modern demokráciákkal inkompatibilis értékvilág miatt is e terület határozottabb civil és szakmai támogatottsága szükséges. A nem iskoláskorúak demokráciára nevelése a felnőttképzés egyik kiemelt célja az Európai Unióban, különös tekintettel az új demokráciákra.

Az iskolai állampolgári nevelés számos dilemmát vet fel az átadandó értékek természetét, a nevelés célját, módszereit, az oktatás címzettjeit tekintve. Az értékpluralizmus és a véleményszabadság olyan tradicionális elvárásokkal kerülhet szembe, mint a hatékonyság és a fegyelem. A modellek eltérnek abban is, hogy a formális tananyag részeként vagy mintegy a demokrácia modelljeként a gyakorlatban közvetítik azokat a kiemelt értékeket, magatartásmintákat, amelyek az aktív állampolgár kialakításához szükségesek. Hogyan lehet elérni, hogy ez az eszköz ne pusztán az uralkodó társadalmi csoportok értékeinek újratermelését és elfogadtatását szolgálják, hanem a kritikai gondolkodás lehetőségét teremtsék meg? Hogyan lehet összeegyeztetni az egyéni autonómia és vélemények elismerését a közösségi lény kialakításának programjával, amelyben a közös értékek, a társadalmi integráció alapjai jönnek létre? Nem alaptalanok azok a kritikák, amelyek az iskola ideológia- és konformitás-termelő hatásaiban az uralom és az alávetettség mintázatait érzékelik.

A konszenzus-modell a társadalmi kohézió erősítését a civil mentalitás és értékpluralizmus elfogadása mellett kívánja elérni a közös elemek megtalálásával, lehetőleg értékkonfliktusoktól távoli területeken. Az ideológiai, politikai konfliktusoktól menekülő hagyomány jellemző Franciaországra, ahol a világnézeti semlegesség az állami szféra általános működési elvárása. Ez a pedagógiai modell passzív, befogadó, konfliktus-megelőző és politikamentes iskolát és oktatási módszereket ajánl, miközben a valóság ettől az elvárástól súlyosan eltér. A valóságidegenség frusztrációt, apátiát, a közéleti kérdésektől való elfordulást eredményezhet, az iskola nem képes reflektálni a legfontosabb kérdésekre, életszerűtlenné válik. Alacsonyabb életkorú, képességű, illetve alacsonyabb státusú diákok esetében gyakoribb ennek a modellnek a használata, ezzel is erősítve az állampolgári léthez szükséges kompetenciák elosztásának egyenlőtlenségeit.

Hasonló hatású az úgynevezett szülői modell, amelyben az iskola egészében lemond az állampolgári nevelés feladatáról, ezt a család felelősségi körében hagyva. Miközben megóvni igyekszik a káros befolyásoktól, ténylegesen a médiának szolgáltatja ki a gyerekeket. A tolerancia, az emberi méltóság elismerése esik leginkább áldozatul ilyenkor, különösen olyan társadalmi közegben, amelyben mindennapos tapasztalat, a médiában és a közéletben sokszorosan megerősített gyakorlat a kirekesztés. Az együttélés bonyolult értékeinek elsajátítására leginkább alkalmas nehéz kérdések, dilemmák elkerülése kiüresíti, a családra hagyatkozás felszámolja az iskola feladatát az állampolgárrá nevelésben. A magyar oktatási rendszer leginkább e kettő keveréke. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy komoly veszélye van annak: a következő két modell valamelyike vagy kombinációja kerül be az oktatási programokba.


Indoctrination – filckr/damastos

A patrióta modell az állam iránti lojalitást kívánja erősíteni a nemzetállami hagyományok romantikus azonosulásokat kívánó módján. Ennek militáns formája a propagandisztikus ideológiaterjesztés és az erőszakos indoktrináció. Ez a modell az ellentmondás és kritika elnyomását, felforgatónak, károsnak bélyegzését tekinti eszköznek arra, hogy az azonosulást és a kontrollt erősítse. Antidemokratikus hagyományok mellett a nacionalista tartalmú képzés kizárja az emberi jogi megalapozású toleranciára nevelést. A kultúrák közötti közvetítés elutasítása érződik a szegregált iskolai osztályok elfogadásában vagy a multikulturalizmus ideges elvetésében. A nem kizáró, nem kritikátlan, hanem reflexív, befogadó és önkritikus azonosulás modelljei jórészt hiányoznak vagy perifériára szorulnak.

Hasonlóan intoleráns a vallási modell, amely képtelen elfogadni a hiten kívüliek vagy más vallásúak egyenrangúságát, s amelyben azonosulnak a vallási és morális értékek. Az állam világnézeti semlegességét kétségbe vonó állami hagyományok hajlamosak elfogadni, hogy a jó állampolgár a vallásos közösség tagjaként képzelhető csak el. Szekularizált, plurális társadalmakban ez a logika bizonyosan konfliktusokhoz vezet, a kelet-európai keresztény-nemzeti kurzusoktól azonban ma sincs messze ennek a logikának a támogatása.

Don Rowe szerint van két olyan modell is, amely képes hatékonyan szolgálni a modern demokráciákat, képes hozzájárulni az aktív és kritikus állampolgár megszületéséhez. Az iskolai demokrácia modelljében az oktatási intézmény maga szolgál a demokrácia mintájául, ahol a mindennapokban lehet megtapasztalni a véleményszabadság, felelősség, participáció gyakorlatát. A tapasztalati tanulás előnyei, a tanári és intézményi mintaadó jelleg hitelesíti a demokráciára nevelés tartalmát. A demokratikus dialógus és az igazságos eljárás mindennapi tapasztalatai hatékonyan kerülhetnek be az állampolgári tudatosság elemei közé. A kérdés azonban az, hogy lehet-e jobb az iskola, mint a társadalmi környezet. Képesek-e egy oktatási rendszer intézményei és annak működtetői más elvek szerint tevékenykedni, mint tágabb környezetük? Az értékkonfliktusos modellben az iskolai oktatás arra törekszik, hogy az állampolgárok képesek legyenek saját értékeiket autonóm módon kialakítani, ehhez az értékek pluralitását nem egyszerűen elfogadja, hanem felhasználja, hangsúlyozza. Az ebből származó viták, ütközések, konfliktusok és a megoldási kísérleteik vezetnek el ahhoz a társas szinthez, amelyben a párbeszédre, egyeztetésre, konszenzuskeresésre képessé tevő készségek kialakulnak.

És bizonyosan erre lenne szükségünk ahhoz, hogy kiléphessünk közéleti válságainkból.



Fleck Zoltán                   


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!