Galamus.hu - Bíró D. Péter sajtószemléje

Bíró D. Péter sajtószemléje - 2011. 06. 11.

Nyomtatás

Részletek: 2011. június 11. szombat, 06:06; Bíró D. Péter

Válogatás az elmúlt hetek fontosabb írásaiból, interjúiból

FÓKUSZBAN:

2011. június 7.
Debreczeni József: A tények Orbánt igazolják
Népszabadság online

„Noha komolynak vélt elemzők a hatalomváltás első évfordulóján is a parlamentáris demokrácia régi fogalomkészletével próbálják leírni a harmadik Magyar Köztársaság helyén épülő új uralmi szisztémát, a tények Orbán Viktort igazolják: hazánkban rendszerváltoztatás történt.”

„Rendszervisszaváltásról azért nem beszélünk, mert nem a szocialista pártállam épül újra, hanem valami más. A politikai szisztéma itt-ott emlékeztet rá, a gazdasági és társadalmi viszonyok azonban a legkevésbé sem.”

„1945 és 49 között is hasonló folyamat zajlott le: a többpárti demokrácia keretei – majd kiüresített díszletei – között fokozatosan épült ki egy monolit hatalmi rendszer, azon belül egy személy szinte korlátlan uralma… Az akkoriak is fokozatosan tanultak meg együtt élni a félelemmel, az elnyomással, a kiszolgáltatottsággal és a mindent elborító hazugságfolyammal.”

„2010 őszére ugyanis jelentősen előrehaladt a hatalommegosztás fölszámolása, amely napjainkra a végéhez közeledik. Az állami főhatalmat birtokló pártvezér rohamos gyorsasággal terjesztette ki uralmát, illetve meghatározó befolyását minden olyan közjogi intézményre, ami egy demokráciában a főhatalom ellensúlyozására, fékezésére, moderálására, jogállami keretek között tartására szolgál (alkotmánybíróság, államfő, ügyészség, számvevőszék, választási bizottság, médiahatóság, pénzügyek állami felügyelete, versenyhivatal, monetáris tanács, költségvetési tanács, rendes bíróságok stb.).”

„Mindjárt lejár a médiatörvény féléves szankcionálási moratóriuma, a közszolgálatot és az MTI-t gleischaltolták, a kereskedelmi tévéket megfélemlítették, a propagandagépezet virulensen működik. A Népszava levegőért kapkod, a Galamus egy hónapra van a megszűnéstől, a Klubrádió a törvényesen elnyert helyett a lejárt, de a médiahatóság által meghosszabbított kegyelemfrekvencián szól (míg jónak látják), az ATV a Hit Gyülekezetén és annak ’történelmi egyház’ státusán keresztül alighanem járszalagra került. Demokratikus sajtóról rég nem beszélhetünk, nemsokára szabad sajtóról is alig. Az Alkotmánybíróság teljes elfoglalása már csak idő kérdése. A bírósági szervezet kormányzati uralom alá kerül, és lefejezik: akit az ügyészség jövőre a cellába dug, az ott is marad.”

„Hamarosan teljessé és zárttá válik tehát az egyeduralom rendszere, de látni kell, hogy ennél többről van szó: az orbáni autokrácia totalitárius hajlamokat mutat. A totális uralom túlmegy a politika – s a hozzá közvetlenül kapcsolódó szférák – világán. Nem elégszik meg a hatalmi intézmények megszállásával – továbbá a nyilvánosság, az ideológia, az oktatás fölötti meghatározó befolyással –, hanem kiterjed a kultúra, a tudomány, a művészetek, a sport, a magánélet világa fölé is. (A huszadik század két totális állama a bolsevik és a náci diktatúra volt.) Orbán birtokba vette az Akadémiát, az olimpiai bizottságot, a labdarúgó-szövetséget, helytartót nevezett ki a filmvilág fölé, sorra fojtja meg a más szellemiségű alapítványokat, művészeti és tudományos műhelyeket, miközben felpumpálja a maga tudományosnak álcázott propaganda intézményeit stb. Nem rendeleti úton ment végbe, ám aligha véletlen, hogy a kormányzás első évében bajnok lett a Videoton. Sport és politika ilyen összefonódása idegen a demokratikus politika világától (Berlusconi nem kormányfőként lett az AC Milan ura!), ez leginkább a Rákosi-korszakot idézi.”

„Más dolgok a Horthy-korszakot idézik. Új keresztény-nemzeti kurzus épül, s ezt szó szerint kell érteni. Orbán kurzusa annyival rosszabb a Horthyénál, hogy az előbbit Trianon és a vörös diktatúra közvetlen sokkja, továbbá a kisantant ellenséges közege motiválta; az utóbbi viszont a leganakronisztikusabb módon kaparta föl a régi sebet, a legszimplább jelen idejű politikai haszonszerzés okán, a saját köpönyegéből előbújt újnyilasokkal versengve, az Európai Unió és a visegrádi együttműködés közegében. A keresztény kurzus viszont több anakronizmusnál. Ez az Antall József által ’a XXI. század bolsevizmusának’, a demokráciára leselkedő legnagyobb veszélynek nevezett új politikai fundamentalizmus jegyében épül. Ami újra össze akarja kötni a világi hatalom és az egyház egyszer már szétválasztott frigyét. Nemcsak a szemforgatás, a képmutatás voksszerző megnyilvánulásairól van szó (arról is!), hanem a lelkek fölötti uralom megerősítéséről. A világi állam anyagi erőforrásainak az egyházakhoz történő átcsoportosításáról, s ami a legsúlyosabb: a közoktatás átjátszásáról.”

„Az Orbán-rezsim nyílt osztálypolitikát folytat. …A gazdagok állama épül, ami a szegények felé erőt mutat, s ha kell, erőszakot alkalmaz.”

„Ez persze nem újdonság, láttunk már ilyet. Ami speciﬁkus és egyedi, az a hatalom-felhalmozással párhuzamosan zajló gazdasági fölhalmozás. Ennek előzményei 1993-ig, a székházeladásból befolyt állami pénz ’kreatív hasznosításáig’ mennek vissza. …1998 és 2002 között egyszer már rendszerszerűen üzemelt az állami hatalomgazdaság.”

„Nem tudjuk, meddig tartanak az ’ötvenes évek’. De hogy véget érnek, az bizonyos… A jelenkori tapasztalat és a történelem viszont arra tanít, hogy a hasonló autokratikus rendszerek csak saját anyagi erőforrások birtoklása esetén (Chávez, Putyin), vagy külső diktatórikus hatalom segítségével tarthatók fönn huzamosan (’56 november).

Hála istennek, egyikről sincsen tudomásunk.”

2011. június 7.
Törvényt sért a Szociális Konzultáció 2011
Jogi Fórum

„A Szociális Konzultáció 2011 során …a kérdőívek megszemélyesítettek, így feldolgozásukkor …politikai vélemény körébe sorolható különleges adatok kezelése valósul meg. Politikai véleménynek minősül a nemzeti konzultációban való részvétel ténye is.”

Az adatvédelmi törvény szerint „… legfeljebb időlegesen, egy másik alapjog gyakorlásához kötötten és szigorú garanciák mellett tart nyilván hatóság politikai véleménynek minősülő adatot. A választópolgárok véleményének megismerése a magyar jogban közvélemény-kutatásnak minősül; e tevékenység adatkezelési szabályait pedig pontosan meghatározza a kutatás és a közvetlen üzletszerzés célját szolgáló név- és lakcímadatok kezeléséről szóló törvény. A Szociális Konzultáció kapcsán… a teljes anonimitás követelménye, az érintett véleménye és név- és lakcímadatai összekapcsolásának tilalma nem érvényesül.”

„A kérdőív felső részén található vonalkód a kérdőívet egyedivé, személyhez kapcsolhatóvá teszi, lehetőséget ad …annak nyilvántartására, hogy ki nem küldte vissza a kérdőívet. Egy ilyen adatállomány léte önmagában is törvénysértő lenne. Az adatok feldolgozásának lehetséges végletei a csupán statisztikai, személyes adatokat nem tartalmazó összegzés készítésétől a válaszadóra nézve részletes (pl. lakóhelye, életkora, vélelmezett pártállása, stb. szerinti) profil kialakításáig terjedhet…”

„A kérdőíven azonban az adatkezelés feltételeiről szóló tájékoztatás hiányos, és nem felel meg az adatvédelmi törvény előírásainak, a hozzájáruló nyilatkozat ezért érvénytelen – foglalt állást Jóri András.”

„A biztos felszólította a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalát a személyes adatok kezelésének megszüntetésére, egyúttal felhívta az adatkezelő és az adatfeldolgozó figyelmét arra, hogy a kérdőívek kizárólag olyan formában rögzíthetők, amely nem tartalmazza a nevet, lakcímet, vonalkódokat, az aláírás rovatot és e-mail cím rovatot; a visszaérkezett kérdőívek, …haladéktalanul megsemmisítendők.”

2011. június 6.
Ceglédi Zoltán: A franc se akart Pokorninak drukkolni
Hírszerző

„’Pályámat – egyévi fizikai munka után – pedagógusi álláshiány miatt a Művelődési és Közoktatási Minisztériumban kezdtem előadói, majd főelőadói beosztásban, közben óraadóként tanítottam felsőoktatási intézményekben. 1981-ben sikerült gimnáziumi tanári állást kapnom, ahol igazgatóhelyettes lettem. Az iskolavezetés felé fordult az érdeklődésem. Az igazgatói beosztás elnyeréséhez ekkor szükséges volt párttagságot vállalni, ezt a kényszerű kompromisszumot megkötöttem, párttisztséget nem viseltem, 1988-ban kiléptem.’

Fenti idézet Hoffmann Rózsa személyes honlapján található önéletrajzából származik.”

„A szocializmus nem a kereszténykonzervatív, polgári gondolkodókat emelte be a minisztériumokba, és az ’ejtőernyősök’, a központ akaratából iskolaigazgatóvá röppentett exminisztériumi káderek sem a demokrácia élharcosai, nem a szocializmus kíméletlen kritikusai voltak. A fent idézett Hoffmann-életrajzon meg se lepődnék, ha az egykori minisztériumi káder ma Szanyi Tibor mellett mosolyogna szocialista politikusként. Töklogikus lenne, hogy az elvtársnő a minisztériumból egy iskolaigazgatói székbe ejtőernyőzött, majd pár év fedett működés után, kábé az 1994-es szocialista reneszánsszal megtért korábbi kenyéradóihoz, és újra sorompóba állt.”

„De nem, ma Hoffmann Rózsa a kereszténydemokraták totemállata, a jobboldaliság egyik próbaköve, egy konzervatív ikon. Hozzá képest lett liberális elhajlóvá Pokorni Zoltán, akinek az életrajza szintén ismert számunkra. Ő a nyolcvanas években pedagógusként dolgozott, alapítója a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének, az elmúlt másfél évtizedet pedig a Fidesz első számú oktatáspolitikusaként töltötte. Akkor csatlakozott Orbán pártjához, amikor az történelme legnagyobb kudarcát szenvedte el: 1994-ben senki nem remélhetett karriert (például minisztériumi főelőadói széket) az épp szakadozó, nagyot bukott Fidesztől... Neki is van ’kényszerű kompromisszuma’: Hoffmann Rózsának hívják. El kellett fogadnia, hogy pártja a számára legfontosabb szakpolitikai missziót épp Hoffmann gondozására bízta.”

„Az én kényszerű kompromisszumom pedig abban áll, hogy egyébként a franc se akart Pokorninak drukkolni. Liberálisként épp elég vitám lett volna a fideszes oktatáspolitikával, az eltérő szakmai álláspontokkal. De itt és most skizofrén módon a kármentőnek kell drukkolni…”

„De egy nem létező párt, egy de facto Fidesz-tagozat az ilyen akciókhoz kevés… Ekkor kapta elő a fideszes párttagkönyvet a feljelentéshez – és ez sokat elmond úgy a Fidesz, mint Semjén Zsolt pártjáról.”

„Ostoba klisékre futja csak, például arra, hogy a diákoknak ma ’túl jó dolga van’ az iskolában – és pont azért drukkolok Pokorninak, hogy ne ez a hamis vélekedés legyen az oktatási reform motivációja. De ugyanígy félthettük a gazdaságot és a munkahelyeket a vasárnapi boltbezárós baromságtól…”

„Természetesen Orbán Viktor ezeket már nem vállalhatta be, de az már egy másik kérdés, hogy mennyire cinikus hatalomtechnikai húzás volt részéről egyáltalán Hoffmann Rózsát államtitkárrá emelni. Rossz, nagyon rossz a diákoknak, szülőknek és pedagógusoknak – de számára igazi win-win szituáció. Minden kellemetlen érzet, minden negatív értékelés a semjéni pszeudo-párthoz, annak államtitkárához kapcsolódik, és a hátország nélküli Hoffmann bármikor kipenderíthető a kormányból. Mind hálásak leszünk majd Orbánnak (igen, én is), ha a növekvő társadalmi elégedetlenséget érzékelve ezt meglépi. Ha azonban a meccs Pokorni vereségét hozza, Orbán akkor is nyer: a már a kormányalakításkor is stratégiai okokból mellőzött alelnök nem tud újabb pozíciókat fogni, és még egyértelműbb lesz, hogy ki a főnök. Kár, hogy ennek a hosszan elnyúló taktikázásnak vannak egyértelmű és szükségszerű vesztesei is. A már említett diákok, szülők és pedagógusok…”

„Miközben Hoffmann Rózsa és az alárendelt infrastruktúra ráér arra, hogy a Fidesz Etikai Bizottságához részletes sajtógyűjtést nyújtson be Pokorni ’viselt dolgairól’, mely paksamétában az államtitkár asszony színes kiemelővel jelöli meg a különösen nehezményezett részeket (mire nem jó a pártállami minisztériumi előélet!), addig elfelejtkeztek olyan apró-cseprő dolgokról, mint a következő tanév menetrendjének meghirdetése.”

Úgyhogy hajrá Pokorni!”

2011. május 21.
Vitányi Iván: A megújulás kérdései
Népszabadság online

„Abból szeretnék kiindulni, amiben talán mindnyájan egyetértünk. A magyar baloldalnak, és pártjának, a Magyar Szocialista Pártnak meg kell újulnia.”

1. A gazdaság egészséges és fenntartható fejlődése. A mi esetünkben mindenekelőtt a gazdasági, költségvetési és a velük összekapcsolt társadalmi rendszerek átfogó modernizációja. Nálunk ugyanis olyan mértékben éltek és élnek még a premodern, sokban még feudális viszonyok, hogy az európai szintű anyagi, társadalmi és szellemi élet kialakítását hátráltatják, sőt lehetetlenné teszik. (Ezt fejezi ki Bibó István híres megfogalmazása: a zsákutcás magyar történelem.)

2. Nem kevésbé fontos a magyar társadalom egészének felemelése. Ebben is különbözünk Nyugat-Európától: ott a társadalom túlnyomó része jutott el a jóléti szintre. Nálunk azonban csak egyharmada.

3. A kettő csak együtt lehetséges. Ha nem fejlődik a gazdaság, nem emelkedhet az életszínvonal. De ahhoz, hogy a gazdaság növekedése a társadalom egészét segítse, következetesen demokratikus állam kell, amely a szélesedő civil társadalomra támaszkodik. Nem véletlen dolga, hanem a jóléti állam és benne a szociáldemokrácia eredménye ez, mivel a társadalom nagy tömegeiben csak az válik szerves valósággá, amiért a lakosság milliói maguk is megküzdenek, és személyes tapasztalataik által sajátítják el. (Ez a rövid összefoglalás egyben az idevonatkozó nemzetközi irodalom summázata is: Wigforstól [a húszas évek Svédországában] Willy Brandtig, Dahrendorftól Anthony Giddensig és Tony Blairig, Habermastól Ulrich Beckig. De itt nem mondhatjuk tovább az irodalmat. Azt is csak jegyzetként teszem hozzá, hogy a modernizációnak ez a felfogása egyáltalán nem idegen Marxtól. Ő ugyanis mindig hangsúlyozta, hogy a fejlődés útja nem a ’polgári’ világ vívmányainak eltörlése, hanem minél teljesebb megvalósítása.)

A mi hibánk abban volt, hogy ezt az összefüggő hármasságot a párt hivatalos politikai gépezete nem értette át a maga teljességében. Mindenekelőtt, hogy nem fogta fel a gazdasági-társadalmi mechanizmusok modernizációjának elkerülhetetlen szerepét. Csak átmenetileg vállalta, nem teljes szívvel.”

„2006-ban az új kormányfő felismerte a helyzetet és szembe akart nézni vele. Nem térhetünk rá itt Őszöd elemzésére, sem a hozzátartozó titokra. Csak annyit: a szocialista kormányfő harapófogóba került. Kétpárti koalíció volt a kormányon. Az egyik akarta a reformokat, de nem volt kellő tekintettel a társadalom tűrőképességére. Mindent akart volna, azonnal. A másik viszont a baloldaliság nevében kevesebb reformot akart, hogy az új kormányt körülvevő népünnepély tovább virágozzék. Az ellenzék pedig egyre gátlástalanabbul támadott, és egyre giccsesebben hirdetett egy fejedelmi hungaro-autokráciát, amelyben a vezér, a nép atyja, mindent megad az ’embereknek’.”

„Keserves évek voltak. Most már valóban a reformok évtizedének kellett volna elkezdődnie, de ez nem valósult meg olyan mértékben és minőségben, ahogy kellett volna. Elindult ugyan, eredmények is voltak, ezeket sem szabad tagadni, de nem voltak elégségesek ahhoz, hogy a folyamat kellőképp haladjon előre és megnyerje a társadalom támogatását.”

„Ha a történteket a baloldal, a szocialista párt megújulása szempontjából nézzük, súlyos hiba azt állítani, hogy mindezért csakis a kormány, illetve Gyurcsány Ferenc a felelős. A vásár nagyon is kettőn állt. Maga a baloldal, sem a szocialista frakció, sem a (szélesebben értelmezett) pártvezetés ebben nem állt teljes mellszélességgel mögötte.”

„Gyurcsány gazdasági programjának 2006-tól következetes eleme a költségvetés racionalizálása, konvergenciájának megvalósítása. Ez elkerülhetetlen feltétele minden továbbinak. A párt azonban ellenállt neki és hosszú ideig megakadályozta. A szervezeti és elvi beszűkülést látva Gyurcsány Ferenc elindított egy programot: újítsuk meg a pártot, alakítsuk át Szociáldemokrata Párttá, egyesülve a Szociáldemokrata Internacionálé másik magyar tagjával (amely a nevet is viseli). Ők beleegyeztek volna, a szocialista párt vezetősége visszautasította. Vagy: elindított egy másik – ezúttal parlamenti – programot, esetleg népszavazást a közélet tisztaságért... A frakció ellenállt, végül visszautasította.”

„Ezek után sziszifuszi tett, hogy még Gyurcsány miniszterelnöksége idején mégis sikerült megvalósítani minden további gazdasági lépés előfeltételét, sine qua nonját: a költségvetés racionalizálását, konvergenciáját. Igaz, hogy aztán a világgazdasági válság olyan helyzetet teremtett, amelyben a kényszer elhallgattatta – vagy legalábbis lecsendesítette – az álbaloldali ellenállást. Így a Bajnai-kormány még tovább tudott menni.”

„Május 11-én a frakció és a pártvezetés együttes ülésén végre sor került a helyzet értékelésére. Azt mondtam az ülésen, hogy történelmi nap, ha egyszer tényleg új erőre kapunk, ettől a dátumtól számíthatjuk az újjászületést.”

„A mérsékeltebbek viszont azt hangsúlyozták, hogy a pártnak nem erős személyiséggel és tetterővel rendelkező ’vezérre’ van szüksége, hanem „csapatkapitányra”. Elgondolkoztam. A pártnak – e megfogalmazást használva – eddig két „vezéregyénisége” volt. Az első (Horn Gyula) az autokratikus vezető típusába tartozott, bizonyos kádári-feudális vonásokkal, érzéketlen a demokrácia modern formái iránt. A másodikat (Gyurcsány Ferenc) aufkläristának nevezhetjük. Az autokratát szinte mindenki lelkesen kiszolgálta. ’Csak széttekintett, s a szobában csönd lett.’ Az aufkläristának azonban ugyanazok kezdettől fogva ellenálltak.

Most nagyon komplex fordulóponthoz érkeztünk. A helyzet jellege a rendszerváltás idejéhez hasonló. A vita tárgya, hogy most a demokrácia maga is veszélyben van, ezért szükségképpen meg kell változnia a demokratikus középpártok (a konzervativizmus, a liberalizmus és a szociáldemokrácia) viszonyának. Míg a normális menetben ezek felerészt egymás szövetségesei, felerészt vetélytársai, most kétharmadban szövetségesek, és csak egyharmadban vetélytársak. Ha a hagyományos baloldal ebből nem vonja le a következtetéseket, nem tud megfelelni vállat feladatának. És ez nem az elvek feladását jelenti, hanem megerősítését. A demokrácia védelmét és kiterjesztését, modernizáció végigvitelét, a kornak megfelelő gazdasági fejlődés megindítását, és mindezzel a társadalom egészének társadalmi, gazdasági, kulturális felemelését. Ehhez nem a semmiből, hanem a szocialista pártból kell társadalom megújításának valódi feladatát vállaló modern, tartalmában, mondanivalójában és erejében új politikai erőt szervezni.”

2011. május 20.
Foglyok a függöny mögött
Interjú dr. Robert Weiss Los Angeles-i szexuálterapeutával
Hetek online

„A szexfüggő embereknél az életmódjuk és titkos szenvedélyeik minden döntésükre hatással vannak – állítja a Heteknek adott interjúban Dr. Robert Weiss Los Angeles-i szexuálterapeuta, cáfolva azt az Európában elfogadott nézetet, hogy a szexuális viselkedés és a szakmai teljesítmény két külön világ.”

„Szakemberként mit gondol a Dominique Strauss-Kahn elleni vádakról? Életszerű az, hogy a világ egyik legbefolyásosabb embere ilyen esztelenül viselkedik?

- Nem voltam ott a szállodai szobában, ezért nem tudok állást foglalni abban, hogy mi történt pontosan. Húsz éve foglalkozom azonban befolyásos, hatalomban lévő emberek kezelésével, akiknek a családját vagy a munkahelyi karrierjét szexuális cselekmények dúlták fel… amikor valakinek olyan előtörténete van szexuális területen, mint ennek az embernek, könnyebben ki merem mondani azt, hogy valószínűleg függőség áll fenn nála.”

„Nem szokatlan az, hogy azoknál, akiknek az élettörténetében több házasság, munkahelyi zaklatásokról szóló gyanúsítások voltak – különösen, ha ezeket a vádakat elkenték vagy nem vették komolyan –, ez a probléma olyan erőteljessé válik, hogy egyszer csak mindent elvesztenek, amit addig elértek. A pénzükkel és hatalmukkal el tudták hallgattatni a kritikusaikat, azokat az embereket, akik talán rá tudták volna venni őket arra, hogy változtassanak az életstílusukon és viselkedésükön. Lehet, hogy a környezetükben voltak olyanok, akik jól ismerték őket, de féltették a pozíciójukat attól, hogy konfrontálódjanak a főnökükkel. Így ezek az emberek sokkal messzebb elmennek, mint az átlagemberek, akik hamar komoly bajba kerülhetnek a szenvedélyeik miatt. A hatalom, befolyás és pénz azonban lehetővé teszi, hogy az illető nagyon mélyre kerüljön a problémájában.”

„Nagyon okos emberek, akik drogfüggőségbe, szerencsejáték-függőségbe vagy szexuális függőségbe kerültek, hajlamosak arra, hogy nagyon ostoba döntéseket hozzanak. Nem gondolják intellektuálisan végig, sokkal inkább érzelmi alapon reagálnak az adott helyzetre. Az ilyen helyzetekben nagyon gyakori az – amint most is látjuk –, hogy a befolyásos emberek… akik az intellektusuknak, a tehetségüknek köszönhetően messze kiemelkedtek a környezetükből, nem őrzik meg magukban az alázatot, amire pedig emberi természetünknek alapvető szüksége van. Ha napi 16 órát dolgozom, állandóan úton vagyok szerte a világban, nincs kapcsolatom a hozzám közel álló emberekkel, nem alszom eleget, nem táplálkozom megfelelően, nem törődöm magammal úgy, amint arra emberi lényként szükségem lenne, akkor lehet, hogy intellektuális területen még rendkívüli döntéseket tudok hozni és el tudom játszani azt a szerepet, amire felkérnek, mégis, amikor a függöny legördül a szakmai nyilvános életem előtt, nagyon könnyen sebezhetővé válok szexuális területen, mivel nem törődöm az érzelmi életemmel. És ha ezen az úton járok, akkor végül megtörténik a baj.”

„Akik állandóan a szexuális választási lehetőségeket mérlegelik, becsapják magukat, hogy ez nem érinti a szakmai teljesítményüket... A tagadást az is táplálja, hogy egy ilyen ember megszokta, hogy minden nőt megkaphat, akit csak megkíván, és ez a tapasztalat elfeledteti vele azt, hogy milyen károkat okozhat ezzel saját magának, családjának vagy akár az országának is. Az illetőnél is biztosan előfordult, hogy elkésett találkozókról, lemondott programokat vagy nem tudott odafigyelni az elé tett ügyekre amiatt, mert a soron következő szexuális lehetőségen járt az esze.”

„Strauss-Kahn úrnak lett volna korábban lehetősége arra, hogy szembenézzen a szexuális viselkedése körüli problémákkal, hiszen ezek már a szakmai karrierjét is fenyegették az IMF-nél. Azonban elnézték neki, illetve hagyták, hogy ő maga is továbblépjen ezen. Nem hiszem, hogy ez most még egyszer megtörténik.”

2011. május 19.
Kovácsy Tibor: Görögország-ütemzavar
Magyar Narancs online

„Amikor az EU, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) ’trojkája’ – ahogy a görög sajtó nevezi – tavaly májusban megnyitott Athén számára egy 110 milliárd eurós hitelkeretet, a görög kormány ennek fejében kőkemény megszorító intézkedéseket vállalt. A bizakodás, hogy a megállapodás eredményeképpen a görög államháztartás hiányát 2014 végéig sikerül három százalék alá szorítani, egészen az év végéig kitartott, és a keretösszeg újabb és újabb részleteit utalták át. Az optimizmusra a szükségköltségvetés előirányzatai, a közalkalmazotti bérek és juttatások lefaragása, az áfa fölemelése, valamint a kormány privatizációs tervei adtak alapot. 2011 elejére viszont egyre világosabbá vált, hogy Görögország nem lesz képes önerőből visszatérni a nemzetközi pénzpiacokra, sőt a fenyegető államcsődöt csak újabb hitelfelvétellel tudja elkerülni, ami az EU-ban, főleg a hitelnyújtásban a legnagyobb részt vállaló Németországban súlyos aggodalmakat váltott ki.”

„…a görög államháztartás tavalyi hiánya a tervezett 9,4 helyett a GDP-nek csak 10,4 százalékára csökkent – ami persze így is dicséretes az egy évvel korábbi 15 százalékhoz képest. Viszont eközben már a GDP 143 százalékára rúgott az államadósság, …Maga a GDP viszont továbbra is csökken, ám nő a munkanélküliség aránya, a 18-24 éves ’elátkozott generáció’ körében meghaladva a 40 százalékot.”
„… akár átütemezés, akár csupán kisebb módosítás, egyik sem lesz könnyű dolog, és Jeórjiosz Papandreu miniszterelnöknek igazán rosszul jön, hogy személyes jóbarátját, az IMF élén álló Dominique Strauss-Kahnt (DSK) éppen most vette előzetes letartóztatásba a New York-i rendőrség. DSK-nak döntő szerepe volt ugyanis a tavalyi segélycsomag összeállításában, a német ellenkezés leszerelésében.”

„…a baloldali görög kormány nehezen halad a szükségintézkedések bevezetésével, és egy sor privatizációs döntés még mindig csak ’küszöbön áll’”
„Ami a közvéleményt illeti, egyfelől ott vannak a sztrájkok és tüntetések, amelyek az állandósult elégedetlenséget jelzik, másfelől egyfajta kijózanodásra utal, hogy az újabb felmérések szerint a görögöknek immár a többsége szükségesnek véli a privatizációt. Viszont a közvetlenül érezhető terheket továbbra is elfogadhatatlannak tartják. Látványos megnyilvánulása volt ennek egy polgármester akciója, aki egy földmunkagéppel személyesen rombolt le egy útdíjfizető kaput. …Nem csoda hát, hogy a hitelezők kevéssé látják megnyugtatónak a helyzetet, ami viszont csak tovább nehezíti a kilábalást Görögország nyomasztó állapotából.”

2011. május 13.
Bócz Endre: A bíráskodásról
Élet és Irodalom online

„A bíráskodás az állami hatalom egyik ága. Legjellegzetesebb összetevője, az igazságszolgáltatás, amelynek elnevezése félrevezető, hiszen nem igazságot, hanem igazságosságot hivatott szolgáltatni, de beleértendő az alkotmánybíráskodás is.”

„Az igazságosság etikai kategória; az a követelmény, hogy a konfliktusok megoldásánál a teendőkre vonatkozó döntés … szükségképpen eltérő, sőt, ellentétes érdekek kellő terjedelemben és megfelelő súllyal történő figyelembevételével szülessen. Egy ilyen tárgyú döntés csak akkor lehet igazságos, ha a konfliktus tényeire és szereplőinek – a döntésben közvetlenül és közvetve érintett embereknek – az érdekviszonyaira vonatkozó igaz ismereteken alapul.”

„A bíróság a tényeket a jogszabályokhoz mérve köteles dönteni, vagyis a bíráskodásnál a törvényesség követelménye a rangsorban megelőzi az igazságosságot.”

„A bíráskodás a hatalomban való részesedésére tekintettel tiszteletet és előlegezett bizalmat élvez. Ez nem azonos a tekintély valódi forrásával: a való tényekre alapozott igazságos ítélkezés révén kivívott bizalommal.”

„Nem hiszem, hogy nagyot tévedek, ha azt gondolom: a bíró megítélése szempontjából legnagyobb jelentősége annak van, hogy az igazságszolgáltatás professzionális résztvevői – a bíró kollégái, munkatársai, az ügyeiben szereplő feleket rendszeresen képviselő ügyvédek, ügyészek – miként vélekednek róla… Lényeges, hogy nem külön az emberről és külön a bíróról, hanem az emberről mint bíróról.”

„A bírói szerep egyik leglényegesebb összetevője a tárgyilagosság, a részrehajlás hiánya, vagyis az, hogy a vitázó felek mindegyikének az állításait és érveit egyaránt nyitottan fogadja. Ez a polgári peres eljárásban az ügyfelek láthatóan is egyenlő jogállása folytán viszonylag könnyebb, a bűnperekben viszont nehéz feladat. … a tárgyalás megkezdésekor már régóta a bírónál van a nyomozás iratait tartalmazó dosszié. Nem kevesebbről, mint arról kell tehát meggyőznie a vádlottat, hogy minden látszat ellenére a szavainak ugyanolyan súlyt tulajdonít, mint a vádiratéinak, még akkor is, ha ő – tárgyalási jogai gyakorlása közben – a kezén vezetőszáras bilincset, a lábán pedig lábbilincset visel… Más eszköz erre nincs, mint hogy egyenlő mércével mérjen a vádlott, a védő és az ügyész számára. Ezt kell érzékeltetnie viselkedésével, hanghordozásával, kérdései megfogalmazásával, az érdeklődés és figyelem minden látható jelével, a türelemmel, amit bármelyikük iránt tanúsít stb…”

„A feladat titáni; nem csoda, hogy egy-egy pályakezdő bírónak esetleg nem sikerül megoldania; türelmét veszti, hangerővel próbálja ellensúlyozni az együttműködési készségnek az ügyfél részéről érzékelt vagy vélt hiányát – azaz a hatalom érzékeltetésével a tekintély hiányának aktuálisan érzékelt megnyilvánulását.”

„Van a bíráskodásnak egy másik olyan összetevője is, amelyről az egyetemen sok mindent lehet hallani, sőt, tanulni is, de készséggé fejleszteni még a megtanultakat is csak a gyakorlati munkában lehet. Ez a bizonyítékok vizsgálata és - különösen - értékelése. Itt ugyanis nem elegendő a szempontok ismerete, a szabályok (elméleti) tudása; ehhez a köznapi életnek a jogvitás ügyben érintett szegmensét kell alaposan ismerni… ez pedig feltételezi a jogvita hátterét képező konfliktus hétköznapi összefüggéseinek megértését.”

„A bíró igazságérzete tanulás és tapasztalatszerzés útján formálódó olyan készség, amely képessé teszi arra, hogy viszonylag pontosan felbecsülje az eléje kerülő konkrét esetnek az elméletileg elképzelt ’átlagos eset’-hez való viszonyát. Ez a bírói hivatásra felkészülés folyamatában – az akkor uralkodó jogpolitikai felfogáshoz igazodva – sajátítható el, a bírói működés idején pedig folyamatosan, szinte észrevétlenül alakul.”

„A demonstratív törvényhozás erőltetésére további példa a holtig tartó bebörtönzés jogának alkotmányba iktatása. Alaptörvényekbe épp az ellenkezőjét, a halálbüntetés vagy a kegyetlen és szokatlan büntetések tilalmát szokás foglalni, de egyébként szükség sem volt rá, hiszen az intézményt közel két évtizede alkalmazza a magyar büntetőjog, s jelenleg már tucatnyi elítélt várja, hogy a börtöntől megváltsa a halál, vagy valaki előterjessze az ügyét Strasbourgban.”

„Minden olyan jelenség, amely a bíráskodás függetlenségét csorbítja, aláássa a bíráskodás és közvetve az állam tekintélyét, hiszen a bíráskodás iránti bizalom az állam iránti bizalom egyik szerves összetevője. Ha a törvényhozás a bíró által törvényes eljárásban közvetlenül megvizsgált és hitelt érdemlőnek talált bizonyítékot – fajtájára tekintettel – látatlanban elveti, s ezért egy körülhatárolt ügycsoportban semmissé nyilvánítja a jogerős ítéletet, bíráskodási jogkörbe avatkozik, és az igazságszolgáltatás egészét diszkreditálja. Úgy jár el, mint az olyan ember, aki azt az ágat fűrészeli, amelyiken ül, és még üldögélni is szándékozik.”

„A keresztény és demokrata irányzatú Balogh- és a Barankovics-párt képviselői azért vetették el az ítélőbírók áthelyezésének, úgyszintén az ítélőbírók és államügyészségi tagok végelbánás alá vonásának átmeneti szabályozásáról szóló 1948. évi XXII. törvény javaslatát, mert a bírói függetlenség egyik sarkköve, az elmozdíthatatlanság megsértését fedezték benne fel. Ez a felismerés ma, 63 év elteltével is helytálló.”

2011. május
Niedermüller Péter: Esztergom a távolból…
Mozgó Világ online

„Meggyes Tamás 1999-ben lett ügyvezető polgármestere Esztergomnak. Az akkor 32 éves fiatalember előzőleg már egy évig alpolgármesterként ténykedett.”

„.. semmi olyan végzettséggel, tudással, hozzáértéssel nem rendelkezett, ami elvárható lenne, lett volna egy Esztergom nagyságú város vezetőjétől.”

„2000-ben az időközi választásokon hivatalosan is a város vezetőjévé választották a Fidesz színeiben, amely pártnak 1990 óta a tagja. Ezt követően két további önkormányzati választást is megnyert. 2002-ben a szavazatok 54,79 százalékával, 2006-ban pedig 60,58 százalékával választották újra. A nagy bukás 2010-ben következett be, amikor a független polgármesterjelölt, Tétényi Éva a szavazatok 64,36, Meggyes pedig 35,64 százalékát szerezte meg. Ezt követően Meggyes még az egyébként rendkívül alacsony színvonalú magyar politikai kultúrában is szokatlanul ízléstelen – és máig tartó – gáncsoskodásba kezdett, amihez jó alapot és megfelelő eszközöket szolgáltatott a képviselő-testületben többséget szerzett Fidesz-frakció.”

„Előbb ’bűnben fogant hatalomszerzésről’, választási csalásról beszéltek, majd ott akadályozták a hivatali ügyek és irodák átadását, ahol tudták, később megvonták az új polgármester hivatali jogköreit, elbocsátották munkatársait, minden területen akadályozták az önkormányzat tevékenységét, semmiféle együttműködésre sem voltak hajlandók.”

„Meggyes Tamás pályafutása pontosan reprezentálja a Fideszen belüli sikeres politikus egyik típusát. Meggyes – ahogy az előbbiekben már utaltam rá – bár több felsőoktatási intézményben is megfordult, sehol sem szerzett diplomát, nincs különösebb, valamely szakterületen megalapozott tudása. Ugyanakkor úgy tűnik, dinamikus, mozgékony és határozott ember, aki a rendszerváltás körüli években a vendéglátóiparban tevékenykedett, popcorn-gépekkel üzletelt, alternatív klubot működtetett, azaz csinálta azt, amit akkor egy végzettség, szakképzettség nélküli fiatalember csinálni tudott. Nyilvánvalóan felismerte azt is, hogy az akkor formálódó, átalakuló politikai élet olyan terepet jelent a számára, ahol nem annyira szaktudásra, mint inkább mozgékonyságra, kapcsolatokra, ötletekre és bizonyos mértékű gátlástalanságra volt szükség.”

„A volt polgármester … pártjához hasonlóan képtelen volt bármiféle kompromisszumra. Az ellenzéket ellenségnek tekintette, amelyet minden erővel, akár erőszakkal is ’le kell nyomni’, erkölcsileg meg kell semmisíteni. Amit az ellenzék tesz, az nem más, mint összeesküvés, a polgármester pedig az áldozat. Ez a retorika pedig természetszerűleg azt eredményezi, hogy nem konkrét ügyekről, problémákról, tárgyszerű történésekről, helyes vagy helytelen döntésekről folyik a szó, hanem gyanúsítgatásokról, frázisokról, megbélyegzésről, ellenőrizhetetlen állításokról.”

„…nagyon tudatosan igyekezett minden bajt, sikertelenséget, konfliktust és problémát másokra terhelni, és ebben pártja vezető politikusaira is számíthatott. Nemcsak saját – és ’természetesen’ minden fideszes politikus – tévedhetetlenségének biztos tudatában, hanem azért is, mert a nemzeti együttműködés csak a Fidesz- pártirodák határaiig terjed, azokon kívül csak az ellenség van. E felfogásnak megfelelően a párt vezetői is elfogadták azt az álláspontot, hogy az Esztergomban kialakult helyzetért az új polgármestert terheli a felelősség.”

„Mindezzel párhuzamosan a volt polgármester arról sem feledkezett meg, hogy ’jutalmazza’ azokat, akik őt fenntartások nélkül támogatják. Jelenleg is zajlik a nyomozás6 az önkormányzaton belüli – mondjuk úgy – ’szokatlan’ jutalmazási rendszerrel, a volt polgármester közeli munkatársainak juttatott összegekkel kapcsolatban.”

„…a volt polgármester egy olyan férfiszerepet jelenít meg, amely a magyar társadalom jelentős része számára jól ismert, sőt a mindennapi életben gyakorolt szerep. Ez a férfiszerep egyrészt azért rendkívül problematikus, mert bizonyos helyzetekben és társadalmi környezetekben összekapcsolódik a családon belüli erőszak Magyarországon mélyen elhallgatott problémájával. Másrészt pedig azért, mert a férfinak a családon belüli domináns szerepe, a nők társadalmi szerepvállalásának, teljes körű emancipációjának a korlátozása elválaszthatatlan attól a mélyen konzervatív, hogy azt ne mondjam, fundamentalista s éppen ezért valóságidegen családfelfogástól, amelyet a jelenlegi kormány még az alkotmányba is bele akar foglalni.”

„Így aztán Meggyes feltehetően még megalázóbbnak tartotta, hogy legyőzője éppen egy nő volt.”

„A lényeg azonban nem csak a számokban és az eltérő költségvetési prioritásokban van. Hanem abban a Fidesz-frakció által megtestesített politikai kultúrában, amely semmiféle kompromisszumra nem képes, semmiféle megegyezésre nem hajlandó, hanem csak és kizárólagosan a saját megoldásait, elképzeléseit, javaslatait fogadja el, miközben a kialakult helyzetért semmiféle felelősséget sem vállal. Cél az, amire már az előbbiekben is utaltam: a város vezetésének, az önkormányzati munkának az ellehetetlenítése. Ez a magatartás azonban nemcsak az esztergomi Fideszt jellemzi. Ugyanezt a stratégiát folytatja minden olyan helyi Fidesz-szervezet, ahol a polgármestert nem a Fidesz adja, például Szegeden vagy Tiszacsegén. Így nem lehet másra gondolni, mint arra, hogy ez a központi utasítás. Minden eszközzel meg kell gátolni, hogy sikeresek legyenek a nem fideszes vezetésű városok, települések. Akkor is, ha ennek épp a ’zemberek’, a városok, települések lakossága látja a kárát. Hiszen a Fidesz számára semmi sem olyan fontos, mint saját önző hatalma. Meggyes Tamás ezt a „filozófiát” pontosan sajátította el, következetesen ültette át a gyakorlatba, s így oda juttatta Esztergomot, ahol most van. S mivel a kormánypárt is ezt a stratégiát folytatja, az ország is ugyanoda fog jutni, ahová Esztergom jutott. S akkor majd kezdhetjük az egészet elölről.”

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!