cicero.de: Orbán és a magyarok, avagy a budapesti patkányfogó
- Részletek
- Szemle
- 2011. június 15. szerda, 03:58
- Galamus-csoport
Hogyan szerzett Magyarország vitatott miniszterelnöke kétharmados többséget? Orbán Viktor kihasználta ellenfelei gyengéit, és régi eszközökkel új csodákat ígért. Peter Knobloch írása a politikai kultúra német magazinjában.
Németországban a sajtó, a politika és a társadalom mély aggodalommal tekint Magyarországra. Év eleje óta a Duna menti kis ország az Európai Unió soros elnöke. Azóta sok minden történt. Szorgosan jelentenek, de kevésbé az Európa Tanácsban aratott sikerekről, mint inkább a Magyarországon történő eseményekről, és jó okkal. Mert ott néhány éve jelentős jobbra fordulás megy végbe. Amióta Magyarország áll az unió élén, ez különösen szembetűnő. Orbán jó egy éve a Fideszből és kereszténydemokratákból álló jobboldali nemzeti szövetségével fölényesen megnyerte a választásokat. Kétharmados többségével kirántotta az addig kormányzó szocialisták kezéből a jogart.
Orbán kihívója, Mesterházy Attila keserű vereséget szenvedett. Pártja 15 százalékra zuhant, és feloszlás előtt állt. Vereségére Mesterházy a lehető legjobban fel volt készülve – mondta a héten a Friedrich Ebert Alapítvány Házában. Világos volt, hogy Orbán nyerni fog, csak az volt a kérdés, milyen arányban. A család, a barátok és kollégák mind lebeszélték arról, hogy Orbán ellen induljon, és a 37 éves poltikust politikai karrierje idő előtti végétől óvták. Paul Lendvai, Magyarországról származó publicista is sajnálta Mersterházyt, mert pártja a politikai ágyútöltelék szerepébe kényszerült.
„Az ellenfél kétharmados győzelme esetén nem lehet tagadni a hibákat” – ismerte el Mesterházy berlini közönsége előtt. Ám nem meri megnevezni ezeket a hazájában dúló politikai lövészárok-harcokon felüli hibákat. A jó szónok begyakorlott mondatokkal sikerként ünnepli, hogy pártja egyáltalán létezik még. A saját hibáknál szívesebben beszélt a politikai ellenfélről. „Orbán nem a kormányzásra, hanem a hatalom átvételére készült fel” – veti Mesterházy ellenfele szemére. Az elmúlt évre vetett pillantás igazolja az állítását. Amióta Orbán fogja a kantárt a Duna partján álló parlament neogótikus épületében, országa valósággal vágtat egy rendszerváltás felé. Június 30-án véget ér Magyarország soros uniós elnöksége, amelyet Budapest Varsónak ad tovább. Sok megfigyelő attól tart, hogy az Orbán-kormány akkor indul majd igazén be, amint az európai figyelem másfelé fordul.
Sokan attól tartanak, hogy Orbán közép-európai Aljakszandr Lukasenkává válik. Hogy merre visz az út, azt mutatja a magyar médiatörvény, a nemzeti hitvallással kezdődő új alkotmány, valamint az eddig független intézmények Fidesz-hívekkel való feltöltése. A parlament expressz tempóban elfogadott egy egész hegynyi, szakmai szempontból hiányosan kidolgozott törvényt. Közöttük egy nyugdíjreformot, amely a takarékoskodókat arra kényszeríti, hogy átadják magánnyugdíjpénztárakban felhalmozott pénzüket az állami nyugdíjpénztárnak: aki előre takarékoskodott, maga bánja. Az ellenzéki értelmiségieket úgynevezett „filozófus perekben” jogilag fojtogatják, például Heller Ágnes filozófust, aki a jobboldali nemzeti sajtó állítása szerint állítólag „elkutatott” pénzeket. Olyan muzsikusok, mint Fischer Ádám vagy Schiff Andrés hátat fordítanak hazájuknak. A politikai nyomor fejezete végtelennek tűnik.
Gyurcsány hazugságbeszéde
A Fidesz és az 1998–2002 között egyszer már kormányzó Orbán Viktor üstökösszerű újbóli felívelése a szocialisták hanyatlását kísérte. Pedig az MPSZ volt az első párt, amelyet a fordulat után másodszor is megválasztottak. Miután a magyarok csekély többséggel megerősítették tisztségében Gyurcsány Ferencet, a szocialisták egy Balaton melletti fürdőhelyen jöttek össze. A miniszterelnök pártbeli elvtársainak zárt ajtók mögött feltárta, hogy Európában egyetlen ország sem követett el annyi garázdaságot, mint Magyarország, és hogy az elmúlt másfél évben az elejétől a végéig hazudtak. Káromkodott, Magyarországot, amelyet maga kormányzott, „kurva országnak” nevezte .
Amit Gyurcsány nem tudott: egy diktafon felvett minden egyes szót. Amikor beszéde nyilvánosságra került, Budapesten tízezer magyar az utcára ment, és lemondását követelte. Néhány erőszakra kész egyed miatt eszkalálódtak a békés tüntetések: autókat gyújtogattak fel, megrohamozták a közszolgálati tévé székházát. Budapest a kommunizmus vége óta a legsúlyosabb zavargásokat élte át.
Gyurcsány Ferenc mindezek ellenére nem mondott le. Balatonőszödön a hazugság vállalásával kivételesen igazat mondott. Nemcsak megemelte az adókat a választások előtt ígért adócsökkentés helyett. Újbóli megválasztása után kiderült, hogy Magyarország költségvetési hiánya kétszer akkora, mint amennyiben kormánya a választások előtt megjelölte.
Így ellenfelei számára könnyű volt Gyurcsányt árulóként megbélyegezni. Gyurcsány már a kommunista Kádár-rendszerben is aktív volt ifjúsági funkcionáriusként. A fordulat után a közgazdászi és pedagógusi végzettségű férfi a pénzügyek felé fordult. Altus Rt. elnevezésű, 1992-ben alapított beruházási társaságával az egyik leggazdagabb magyar lett. A politikába csak 2002-ben tért vissza. Medgyessy Péter miniszterelnök megtette politikai főtanácsadójává, és nem sokkal később ifjúsági és sportminiszterévé. Belső hatalmi harcok nyomán a „vörös milliomos”, ahogy Gyurcsányt az ellenfelei nevezik, elfoglalta korábbi főnöke és bizalmasa helyét, és alig két évvel a politikába való visszatérése után kormányfő lett.
Balatonőszödi, hazugságbeszéd néven ismertté vált megnyilvánulásában azonban Gyurcsány központi problémáról szólt: arról, hogy Magyarországnak reformokra van szüksége. Mint sok más szociáldemokrata Európában, neoliberális ágendával terhelte meg az országot. Beruházókat hozott az országba, például a Daimlert jelentős kedvezményekkel csalogatta. Azonban ez sem használt. A pénzügyi és gazdasági válság teljes erejével csapott le a pannon medencére. A populista Orbán azzal vádolta a szocialistákat, hogy el akarják adni az országot a külföldi nagytőkének.
Orbán órája
Ezzel a jobboldali nemzeti politikus telibe talált. Mobilizálta a magyarok mélyen rejlő félelmeit, a nemzeti szuverenitás elvesztésétől való rettegést. Hogy ez hogyan működik, azt demonstrálta idén március 15-én is a nemzeti ünnepen mondott beszédében: „Eskünkhöz híven nem tűrtük el 48-ban, hogy Bécsből diktáljanak nekünk. Nem tűrtük el 56-ben és 90-ben sem, hogy Moszkvából diktáljanak. Most sem hagyjuk, hogy Brüsszelből vagy bárhonnan, bárki is diktáljon nekünk”. A magyarok számára most a bankároknak és az Európai Uniónak kell annak lennie, ami régen a Habsburgok és Oroszország voltak. Magyarország gazdasági tehetetlenségével Orbán a nemzeti büszkeséget állítja szembe: túlszépített dölyföt, amely Magyarországot idegen hatalmak áldozatává vált, régi nagy birodalomként stilizálja.
Az efféle nosztalgiával Németországban süket fülekre talált volna. Magyarországon, mint Kelet-Európa sok országában, hiányzik a saját történelem józan feldolgozása. Ahol ez a tudás hiányzik, a nemzeti mítoszok számára termékeny a talaj.
Magyarországra vonatkozó céljait Orbán közönség előtt 2009 szeptemberében egy Kötcse nevű balatoni falucskában összegezte: Az elmúlt húsz évet politikai lövészárokharcok jellemezték, a politikában és a médiában egyaránt. A két politikai pólus örökös birkózása akadályozza a legfontosabb lépéseket és az ország haladását. A magyar társadalom olyan mélyen megosztott – mondta –, hogy már nincs értékkonszenzus. Erről a média és az értelmiségiek is tehetnek, mert elmulasztották a közös értékek kialakítását. A következő 15–20 évre vonatkozó víziója: egyetlen politikai erő – ő és a Fidesz – kétharmados többséget ér el és radikálisan megreformálja az országot.
A tavaly áprilisi választási győzelméig Orbán megfújt minden nemzeti hangot. A piszkos munkát a jobboldali radikálisokra hagyta, azok pedig nemzeti ellenségképek – mindenekelőtt a zsidók, a romák és a szocialisták – ellen uszítottak. Ő maga a hazafiasság, valamint olyan értékek, mint a munka, otthon, család és rend napos oldalára koncentrált. Közben kritikátlanul hagyta ténykedni a neofasiszta Jobbikot Magyar Gárda nevű utcai milíciájával. Ezzel még mélyebb árkokat ásott a társadalomban. A Gyurcsány alatti politikai mizériákra vonatkozó egyszerű mantrája így szólt: Amíg a szocialisták kormányoznak, az ország romokban hever, válasszatok minket, és minden jó lesz.
Eddig bejött Orbán kötcsei terve. „Alexis de Tocqueville ezt a többség zsarnokságának nevezte” – jegyzi meg találóan Mesterházy, a fiatal szocialista. Ám a Friedrich Ebert Alapítvány pódiumán is nyilvánvalóvá vált, milyen hatással van a többség zsarnoksága. A szocialista Mersterházy Michael Roth német szocialista képviselővel és Paul Lendvaival vitázott. A színpadi kétharmados vörös többség eredménye: főleg a magyar és a német szociáldemokrácia betegségeiről beszéltek, s Magyarország társadalmi problémái szinte kimaradtak. Ez nem csupán Cathrin Kahlweit, a Süddeutsche Zeitung munkatársát, a vitavezetőt zavarta. Emlékeztetőül: a rendezvény a Quo Vadis Magyarország címet viselte. Csak a kivándorolt magyar Paul Lendvai tudott valami képet adni arról, mi zajlik a magyar fejekben. A magyarok gondjaira a fiatal szocialista Mesterházynak sincs válasza.
Saját pártja hibáit elhallgatja, ellenfeleiét annál jobban látja. Orbán egy dolgot értett félre: a demokrácia nem azt jelenti, hogy kétharmados többséggel azt csinálunk, amit akarunk. A számára terhes viták a politikai hétköznapokhoz tartoznak, akkor is, ha gyakran blokádban végződnek. A kényelmes kétharmados kárpit nem jogosítja fel arra, hogy pártvonalát a Magyarországon kizárólagosan érvényes világnézetté nyilvánítsa.
Nem minden magyar polgár tud azonosulni az új alkotmány preambulumában szereplő Nemzeti Hitvallással. Közéjük tartozik vélhetően a mintegy hétszázezer–egymillió magyar roma, a lakosság mintegy 10 százalékának a többsége. Hogy a kisebbségek védelmének milyen szerepe van a demokráciában, azt Orbánnak kellene a legjobban tudni. Alapjában véve ez az egyik szívügye. A 15 millió magyar harmada Magyarország határain túl, szétszórtan él – nemzeti kisebbségként.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
