Hogyan higgyünk a negyven év víziójában?



Az írott és az elektronikus sajtó már ízekre szedte Orbán Viktornak egy osztrák bulvárlapban közzétett vízióját arról, hogy gazdasági törvényeivel tíz következő kormánynak köti meg a kezét. A következtetések igen szerteágazóak: foglalkoznak Orbán üzenetének kivitelezhetetlenségével, értelmetlenségével, erőfitogtatásával és feleslegességével, Orbán demokratikus elkötelezettségének hiányával, személyiségével, és még ezeregy összefüggésével.

A politikai vezetőnek, amint arra az EP liberális frakcióvezetője, Guy Verhofstadt helyesen rámutatott, nem a népszerűségi adatokat kell bújnia, hanem egy hiteles vízióhoz kell a polgárok támogatását megnyernie. Ha a szóban forgó politikai vezető vízióját sikerre viszi, és élhetőbbé teszi az általa irányított országot, akár még felül is emelkedhetünk a különféle anomáliákon, frusztrációkon. Történelmi példák egész sora emlékezteti az utókort azokra a politikusokra, akik a maguk idejében igencsak kellemetlen uralkodók voltak, ám víziójuk helyesnek bizonyult, és uralkodásuk végén egy erősebb országot adtak át az utódoknak.

Ha az Orbán Viktor által javasolt gazdaságpolitika valóban az egyedül üdvözítő, akkor Orbán Viktor jól teszi, ha akár alkotmányos eszközökkel is megakadályozza a megváltoztatását. A Véleményvezér ugyanakkor okkal hívja fel a figyelmet arra, hogy éppen 40 évvel ezelőtt Faluvégi Lajos váltotta a pénzügyminiszteri székben Vályi Pétert. Gondoljunk már bele, hol tartanánk, ha Faluvégi Lajos 1971-ben, a lehető legjobb tudása szerint, 40 évre bebetonozza az akkori gazdaságpolitikát! Nem, ezt Orbán Viktor sem gondolhatta komolyan. Nagyot akart mondani, és ez sikerült is neki.

Így aztán hagyjuk ezt a negyven évet, maradjunk csak annál, hogy van-e hitele annak a gazdaságpolitikának, amelyet Orbán Viktor oly harcosan képvisel! Orbán Viktor gazdaságpolitikájának a lényege, hogy harcban – mit harcban, háborúban – állunk az eladósodással. Ha ebben a háborúban Orbán Viktor a helyes oldalon áll, akkor minden egyéb huncutságát könnyebb megbocsájtani. Ahhoz, hogy mindezt elhiggyük neki, két dolog is szükséges, Az első, hogy igaza legyen, és a második, hogy az igazságát hitelesen legyen képes képviselni.

A jelen írás szerzője – bár nem közgazdász – csacsiságnak gondolja, hogy az eladósodás önmagában valami rossz lenne.  Az ördögbe is, a mostani rezsim nemrég keresztelte át Budapest egyik főterét a II. világháború egyik győzteséről, Rooseveltről arra a Széchenyire. Az átkeresztelés gesztusa helyett (de legalább mellette) érdemes lenne megszívlelni Hitel című – hihetetlen, de máig releváns – művét. Széchenyi tanítását a világon ma már mindenki osztja, az egyedüli hervasztó kivétel a magyar kormány. Van értelmes és hasznot hozó hitel, azaz eladósodás, és van rossz. Példa az utóbbira az a Medgyessy-csomag, amelynek megszavazása jelen írás szerzőjének az egyik legrosszabb parlamenti döntése volt. És a jó eladósodásra is van példa, ilyen például, nyilvánvalóan, az, amikor az Orbán-kormány bocsát ki kötvényeket a nemzetközi pénzpiacokon. Nem is merünk mást feltételezni, mint hogy szemben minden más kormánnyal, az Orbán-kormány csak jól tud eladósodni, még ha ezt a piaci árnál drágábban teszi is. Annyit azonban szögezzünk le, hogy ez is eladósodás.

Minden bizonnyal Magyarország lakosságának jelentős, bár sebesen csökkenő része akar erősen hinni Orbán Viktorban, amikor az államadósságot hirdeti meg a leggonoszabb ellenségnek. A figyelmükbe ajánlom, hogy pontosan egy évvel ezelőtt (mindössze egyetlen évvel ezelőtt!) Orbán Viktor azzal a szilárd eltökéltséggel lépett kormányra, hogy a magyar költségvetés deficitjét mintegy a duplájára emeli. Ne kerteljünk: eladósítja Magyarországot. Legelső brüsszeli útján azonban kiderült, hogy ehhez az Európai Bizottság nem járul hozzá. Így Orbán Viktor – amúgy helyesen – politikát váltott, és a hiány (eladósodás) leküzdése vált egyik legfontosabb céljává. Hogy ezt milyen eszközökkel éri el, más lapra tartozik. Egy azonban biztos: mindössze egyetlen évvel ezelőtt az államadóssággal elszántan hadakozó miniszterelnök maga is az eladósodás megrögzött híve volt.


Ambrogio Lorenzetti: Bad Government – Avaritia (1338-39, Siena) – Wikimedia

Képzeljük el, hogy Barroso annak idején Orbán Viktor kezébe csap: „Meggyőztél, Barátom, Hazád és Európa megmentése érdekében nem tesszük szóvá, ha az államháztartásotok hiánya (az eladósodásotok) megugrik, good luck to you!” A parolát követően Orbán Viktor megnöveli az államadósságot, ahogy eltervezte. Vajon ez esetben mi ma Orbán Viktor szövege? Vajon mi a legnagyobb ellenség? Akkor mi a csodát kellene ma bebetonozni 40 évre?

Azok közé tartozom, akik 1992-93 óta nem támogatják Orbán Viktor politikáját, de valahányszor, amikor kormányon van, szurkolok neki, hogy sikerüljön az ország talpra állítása, gazdasági rendbetétele. Ahhoz azonban, hogy negyvenéves politikákat hirdessen meg, szükséges az is, hogy minél többen higgyünk is benne. Ennek a hitnek elsőrendű feltétele lenne, hogy ő maga meggyőződéssel higgyen abban, hogy amit csinál, az helyes, és nincs alternatívája. Ám ha egyetlen éven belül kész egy teljes hátra arcra, akkor milyen hitele lehet ennek a meggyőződésnek? Hogyan higgyünk abban, hogy ami egy éve még helyes és célravezető volt, az immár negyven évig átkozottnak kárhoztatott?



Eörsi Mátyás politikus, ügyvéd

______________

Korábban a Galamusban:
G-7
Az érzelemmentesség iskolája


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!