rss      tw      fb
Keres

Nem mindegy, ki tapsol a magyar kormánynak


Mint a Galamus is beszámolt róla, 2011. május közepe táján a Der Spiegel című német lapban Volker Weiss arról írt, hogy „Magyarország, amely jelenleg az unió soros elnöki tisztségét tölti be, riasztja szomszédait és partnereit új sovinizmusával”.

Az ilyen cikkeket, amelyekben a kormány munkájával kapcsolatban kritikus hangokat ütnek meg újságírók vagy kutatók, általában óriási felháborodás szokta követni a kormányoldalon. Ennek lényege, hogy kvázi igazságtalanul támadnák meg a magyar nemzetet.

Nézzük csak közelebbről, mire gondol konkrétan Volker Weiss. Felsorol néhányat a magyarországi „kemény kurzus” „csodálói” közül, akik Orbán magyar miniszterelnököt győzni látják a „zsidó lobbi” elleni harcban valamint „a cionista uszító média” megfékezésében. Így megemlíti például a Zuerst című „botránylapot, amellyel a klíma-szkepticizmusban, UFO-kban és összeesküvés-elméletekben illetékes Munin kiadó akarja megvetni a lábát a sajtópiac egy további piszkos sarkában”, s mely a „Duna menti nacionalisták dicséretét egyenesen címlap-sztorinak tette meg”.

Utánanéztem tehát, milyen is ez a címlapsztori, s nagy meglepetésemre kiderült, hogy a nevezett havilapban, Manuel Ochsenreiter főszerkesztő tollából, nem kevesebb mint 14 oldalas óriásriport jelent meg Magyarországról, amely támogató szimpátiáját fejezte ki az Orbán-kormány iránt.


A címlapon Orbán Viktor színes, majdnem egész oldalt betöltő fotója, valamint a nagybetűs cím – „Einer gegen alle. Ungarn macht ernst mit der konservativen Revolution” (Egy mindenki ellen. Magyarország komolyan veszi a konzervatív forradalmat) – látható. Az óriásriport idézi a Magyarországon élő Jan Mainkát, aki az év elején hosszú írásban méltatta az új médiatörvényt az általa kiadott Budapester Zeitungban, valamint interjút közöl a Jobbik ellenzéki parlamenti párt két képviselőjével, Kristó Gabriellával és Pörzse Sándorral. A két fő interjút azonban Nagy Anna kormányszóvivőnek és Kovács Zoltánnak, a kormányzati kommunikációért felelős államtitkárnak szenteli, s a róluk készült felvételekről úgy tűnik, mindketten szimpatizálnak az újságíróval és az újsággal, illetve örömmel fogadják a beszélgetést.


Amit azonban a kormány képviselői talán nem tudnak: a Zuerst című lap Németországban szélsőjobbnak számít, s ráadásul oly mértékben, hogy a 2009-es bajorországi úgynevezett alkotmányvédelmi beszámoló a 136–137. oldalakon a „Rechtsextremismus” (Szélsőjobb kategória) alatt meg is említi.

Németországi szélsőjobb csoportok már hosszú évek óta éltetik Magyarországot. Elsősorban a február 11-e körül megtartandó „Budapest ostroma” elnevezésű „megemlékezésekkel” kapcsolatban írnak általában lelkendezve a portáljaikon. Örülnek, hogy Magyarországon az idők során olyan politikai, illetve kultúrpolitikai közeg alakult ki, hogy a legnagyobb párt, a Fidesz politikusai is „az ügy” mellé állnak. Amióta a Fidesz–KDNP-koalíció kormányra került, nyilván készségesen ugranak, ha a kommunikációjában olyan hívószavakat fedeznek fel, amelyekkel ők is egyetértenek. A „konzervatív forradalom” kifejezés ezekhez a hívószavakhoz tartozik. A kifejezés hallatán Németországban mindenki azonnal a konzervatív, szélsőjobboldali, nihilista, mitikusan vallásos és militarista értelmiségiek antidemokratikus törekvéseire asszociál, amelyek 1918 és 1932 között a Weimari Köztársaságban álltak egymással laza szövetségben és játszottak nagy szerepet a németországi fasizmus intellektuális előkészítésében. A kifejezést a német történész, Armin Mohler (1920–2003) alkotta, aki a II. világháborúban az SS-szel szimpatizált, és remélte, hogy a németek nyerik meg a háborút. A „konzervatív forradalom” felmerült ugyan már az értelmiségiek öndefiníciójában is, tudományos kifejezéssé azonban csak 1945 után vált. A Der Spiegel szerzője, Volker Weiss egyébként a téma kutatója is.

A Zuerst tehát egyértelműen fasiszta nézetekre hajaz. Ha ezek után bárki Németországban meglátja a riportot Magyarországról, amelyben ráadásul a szöveges és a képi kommunikáció a riportalanyok és a médium közötti kölcsönös szimpátiát is sugallja, akkor sajnos egyértelműen az csapódhat le benne, mintha a kormány szimpatizálna a hasonló nézetekkel. Nyilvánvaló, hogy ez nem igaz.

Hogy nem szabad mindenkinek interjút adni, mert nem mindegy, ki tapsol nekünk, ezt az utóbbi évtizedekben megtanulták Németországban. Magyarországon ezzel szemben – legnagyobb sajnálatomra – gyakran megfigyelhető, hogy mérvadó, magukat demokratikusnak valló politikusok vagy akár kutatók is eleget tesznek nyilvánvalóan rasszista nézeteket valló médiumok interjúkéréseinek. Pedig nem szabadna szóba állnunk olyan médiumokkal, amelyek árthatnak az imázsunknak.

(Marsovszky Magdolna)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!