Galamus.hu - Hintergrund: Neofasizmus és válság Kelet-Európában

Hintergrund: Neofasizmus és válság Kelet-Európában

Nyomtatás

Részletek: Szemle; 2011. június 21. kedd, 03:57; Galamus-csoport

Kelet-Európa számos országában a szélsőjobboldali pártok és csoportosulások különösen sokat tudtak profitálni a válságból. Cigányellenesség, antiszemitizmus és völkisch-népnemzeti pszeudo-kapitalizmus-ellenesség alkotja a kialakuló neofasiszta ideológia magját – írja Thomasz Konicz a Hintergrund című, Berlinben szerkesztett online portálon megjelent és a Magyar Gárdáról készült felvételekkel illusztrált elemzésében.

A magyar fasiszták mozgósítanak. Áprilisban heteken át szélsőjobboldali polgárőrségek járőröztek a Gyöngyöspata nevű magyar falucskában, hogy visszaszorítsák az állítólag terjedő cigány bűnözést, amely úgymond a településen élő mintegy 500 romától ered. A félkatonai szervezetek tagjai rendkívül harciasan léptek fel: milícia-egyenruhákat viseltek, miközben nagyobb csoportokban járőröztek a falu utcáin, önkényesen ellenőrizték egyesek személyazonosságát, és a romák elől elzárták a falu bizonyos utcáit. A romák iskolába tartó gyerekeit megfélemlítették és szidalmazták. Némely fasiszták és a helyi romák között tettlegességig is fajult a dolog. Néhány ilyen harcias jobboldali csapat kiképzőtáborokat is szervezett a gyöngyöspatai romák házainak közvetlen közelében. Végül a roma asszonyokat és gyerekeket húsvétra evakuálták a faluból a fokozódó feszültség miatt.

Mindehhez a szélsőjobboldali csoportosulások a lakosság és a biztonsági erők széleskörű támogatását bírták. Felmérések szerint a magyar lakosság mintegy 80 százalékában élnek cigányellenes érzelmek, amelyeket a jobboldali patkányfogók akcióinál könnyen lehet mobilizálni. A helyszínen bevetett rendőrök szabad kezet adtak a milíciáknak mindaddig, amíg nem került sor kisebb tettlegességekre. A magyar biztonsági erők tétlensége annyiban nem meglepő, hogy köreikben ma már nyíltan ágálhatnak fasiszta erők. Így például a TMRSZ magyar rendőrszakszervezet nyíltan szélsőjobboldalinak számít. Az Amnesty International adatai szerint a magyar biztonsági erők mintegy 13 százalékát képviseli, és állítólag stratégiai megállapodásokat kötött tart a Jobbik magyar fasiszta párttal. A lakosság cigányellenességére jellemzők Pásztor Albert miskolci rendőrkapitány uszító megjegyzései is. Ő 2009-ben kijelentette, hogy városában minden bűncselekményt kizárólag cigányok követnek el. Az akkori magyar igazságügyi miniszter haladéktalanul elbocsátotta Pásztort, de néhány hét múlva kénytelen volt visszahelyezni hivatalába, miután Miskolcon több ezren tüntettek rasszista rendőrfőnökük mellett.

A „cigány” rasszista sztereotípiája a válság következményeinek megszemélyesítőjeként

A magyarországi romák mintegy 750 ezer fős kisebbsége volt a legjelentősebb tényező a magyar fasizmus társadalmi áttörésében. A Jobbik magyar náci párt az etnikai feszültség sikeres stratégiát fejlesztette ki, és alkalmazta többször e kirekesztett kisebbséggel szemben. Paramilitáris szervezetükkel, a Magyar Gárdával a nácik céltudatosan szítottak etnikai feszültségeket a magyar többség és a romák között.

A Jobbik és a Magyar Gárda állandóan akciókat szervezett az állítólagos „cigánybűnözés” ellen. A neofasiszták többnyire egyenesen a romagettókban vonultak fel. Noha a Magyar Gárdát időközben pro forma betiltották, időnként most is menetel, egyenruha nélkül. Ám más szélsőjobboldali csoportosulások is átvették ezt a stratégiát. Ugyanakkor a konzervatív és a polgári sajtó is gyakran állítja be a romákat bűnözőknek, és a konzervatív Fidesz párt is állandóan erősebb fellépést követel a „bűnözés” ellen. Egy rasszista felhangokkal dúsított kampányban a magyar nyilvánosság a gazdasági válság kitörése óta egyre többet vitatkozik a „cigánybűnözésről”.

Erik d’Amato újságíró azt mondta erről 2009 elején, a válság kitörésekor: olybá tűnik, mintha egész Magyarország egyre inkább két témával foglalkozna: „hogy megakadályozza, hogy olyan szegénnyé legyen, mint a cigányok, és magukkal a cigányokkal”. A kirekesztett és elszegényedett romák valóban nap mint nap láthatóvá teszik a magyarok számára, milyen elnyomorodás várhat rájuk a gazdasági válság során. Továbbá azt is mutatják, hogy a válság sújtotta kapitalizmusban milyen hamar terjed a kirekesztettség. A romák a nyomorukkal a magyarok szociális leszakadástól való félelmeit tükrözik.

Pedig a magyar cigányellenesség maga gyártja saját ellenségképeit. A romákat annyira kirekesztik, hogy a kisebbség körében az egész országban nagyon magas – több mint 50 százalékos – a munkanélküliségi arány. A munkanélküli romákat, akik nem tudnak munkahelyet találni, a jobboldal aztán azzal vádolja, hogy nem akarnak dolgozni. A dolgozni nem akaró cigányokról szóló cigányellenes előítélet így bizonyosodik be látszólag. Mára a romákra újra ráragadt a elvszerűen munkaképtelen cigány sztereotípiájának előítélete, amely így a kapitalista munkatársadalom afféle ellenképét mutatja. Közben gyakran rasszista és kulturalista érvelési mintákat alkalmaznak. Pedig a romáknak a valós szocializmusban szintén kellett dolgozniuk, és többnyire azokban a hatalmas ipari kombinátokban tették ezt, amelyek a fordulat után sorban összeomlottak. Jó két évtized így elegendő volt egy rasszista ideológia kifejlesztéséhez, amely a szocializmusban proletarizálódott romákról elvi munkaképtelenséget feltételez.

Ez a meg nem értett dühből és puszta létbizonytalanságból álló keverék, amelyet a romákra vetítenek, olyan társadalmi légkört alakít ki, amely el fogja tűrni, sőt legitimálni fogja a romákkal szembeni erőszakot. Az elmúlt néhány év alatt Magyarországon rasszista támadások százait követték el romák ellen, s ezek során több ember életét is vesztette.

A gazdasági válsággal Magyarországon gyorsan növekvő munkanélküliséget és elnyomorodást a fasiszta ideológiában a romák faji tulajdonságává minősítették: a munkanélküliség, a nyomor, az éhezés és a nyomorúságból fakadó lopás a náci Jobbik párt szerint azért létezik, mert vannak romák. Itt egyértelműen a kapitalizmus ellenmondásait és válságdinamikáját személyesítik meg. A kapitalista rendszer folyamatainak megszemélyesítésében és tárgyiasításában van azonban két fő momentum, amely a specifikus magyarországi szélsőjobboldali ideológiában kifejezésre jut: egyrészt úgy tűnik, a romák az elnyomorodási tendenciák és a terjedő kirekesztés megszemélyesítői. A kapitalizmus válságtendenciáját a kisebbség lényegi – rasszista, vagy kulturalista alapon meghatározott – jellemzőjének minősítik. A kapitalista válság áldozatait így bűnösökké teszik meg, akik ezen ideológia szerint maguk felelősek az olyan válságjelenségekért, mint az elszegényedés és a munkanélküliség. Másrészt azonban a zsidók a pénzügyi tőke, illetve az olyan nemzetek feletti szervezetek, mint a Nemzetközi Valutaalap, az EU brüsszeli bizottsága és a Világbank megszemélyesítéseként és tárgyiasításaként szolgálnak.

Völkisch-népnemzeti „antikapitalizmus”: a „zsidó összeesküvés” sztereotípiája a válság okainak megszemélyesítéseként

A válság kitörésekor a fasiszta magyar szélsőjobb a liberál-kapitalista rendszer elleni népnemzeti ellenzéknek értelmezte magát. Magyarországon már a gazdasági válság kezdete előtt heves viták voltak egy egész sor takarékossági program körül, amelyet az akkori szociáldemokrata kormány vitt véghez, hogy teljesítse az euróstabilitási paktum feltételeit. Így aztán Magyarországon heves viszályok zajlottak a szélsőjobb és a nyugati politikai előírások készséges teljesítőjeként működő, neoliberális meghatározottságú magyar szociáldemokrácia között. A válság kitörésekor az egyébként is növekvő befolyású szélsőjobb pszeudo-ellenzékként volt jelen. Képes volt a megfelelő „nemzeti-szocialista” propaganda terjesztésére is. Így ez a népnemzeti jobboldal meg tudta határozni a válság körüli vitákat, amennyiben a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap válságellenes intézkedéseit az antiszemita harag (irigység?) intenzívebbé tételére használta fel. Az Európai Unió és a Valutaalap Magyarországnak nyújtott sürgősségi hiteleit, amelyek az államcsődöt akadályozták meg, további drasztikus takarékossági intézkedések kísérték. Ennek megfelelően a magyar fasiszták azzal érveltek, hogy „a zsidók már megint megpróbálják ellenőrzésük alá vonni az országot”, újjáélesztve ezzel a zsidó összeesküvés régi antiszemita sztereotípiáját. Nem csupán a nemzetek feletti szervezeteket hozták összefüggésbe a zsidó összeesküvéssel, hanem Magyarország akkori szociáldemokrata kormányát is.

Magdalena Marsovszky német-magyar kultúrakutató a Telepolis internetes magazinnak adott interjújában feltárta a népnemzeti magyar jobboldal nyelvi kódjait:

„A neoliberális szót a magyar jobboldalon belül nagyon gyakran afféle kódként használják, amely végső soron annyit jelent: ’elzsidósodott’. Ezzel Magyarországon a jobboldal, vagyis a Jobbik, és a Fidesz is, a baloldaliakat, liberálisokat és szociáldemokratákat olyan kódszavakkal szidalmazza, amelyek tulajdonképpen azt jelentik: ’elzsidósodott’. A ’kommunista’ szó, de a ’liberális’, és különösen a ’neoliberális’ szó az ’elzsidósodott’ helyett áll”.

A „külföldi tőkére” vonatkozó szidalmazások standard repertoárjához tartozó magyar népnemzeti antikapitalizmus lényegét Marsovszky így vázolta fel:

„A magyar jobboldalon valóban megfigyelhető a nagyon erős antikapitalizmus, de nem az osztályharc, hanem ennek a népnemzeti kapitalizmus-bírálatnak az értelmében. És akkor azt mondják, hogy sok kapitalista zsidó, és a kapitalizmust kizárólag ebből a népnemzeti perspektívából bírálják. Emellett egyidejűleg magasztalják a nemzeti munkát, a romákat pedig beszorítják az élősködők szerepkörébe”.

Így aztán nem meglepő, hogy nagyhatalmú magyar kapitalisták e népnemzeti és antiszemita „antikapitalisták” legfőbb támogatói közé tartoznak. Ezek a „nemzeti szocialisták” többek között Széles Gábor médiacártól, a munkaadók szövetségének a [tiszteletbeli] elnökétől kapnak fedezetet a sajtóban. Széles sajtóbirodalma és Echo televíziója szélsőségesen fasiszta sztereotípiákat szolgál ki. Széles médiájában megtörténik, hogy a gazdasági világválság miatt „brooklyni zsidó pénzembereket” tesznek felelőssé, a korábbi magyar szociáldemokrata kormányt „a Moszad emberei által irányítottként” denunciálják, a romákat pedig elgázolandó vadállatoknak nevezik.

A gazdasági válság fatális gazdasági és szociális következményei eszkalálódást idéztek elő a magyarországi elosztási harcokban, miközben a szélsőjobb arra törekszik, hogy bizonyos népességi csoportok válsággal összefüggő felemelkedését vagy marginalizálódását ideológiailag legitimálja, és a politikában-gyakorlatban megvalósítsa. Ezeket a marginalizált csoportok, amelyek kárára a középosztály igyekszik megtartani önmagát, megteszik bűnbaknak. Tamás Gáspár Miklós magyar filozófus részletesen leírta ezeket a folyamatokat.

„Az életszínvonal lezuhant, a még alkalmazásban állók munkaidejét meghosszabbították, és mindenhol grasszál a munkanélküliség, miközben munkanélküli segélyt csak hat hónapon át fizetnek. Sok ember éhezik, és ez olyasmi, amit nem ismernek. A politikai harcot itt a fogyatkozó állami forrásokért való kétségbeesett harc határozza meg. A harc a középosztály és a többiek között folyik. Ez a jobboldali radikálisok bázisa”. A jobboldal válasza a válságra Tamás szerint abban áll, hogy „a konfliktust a kriminalizálás és a rasszizmus szítása útján vívja meg, vagyis azt mondja: mindazok, akik szociális segélyre szorulnak, fajilag különböznek tőlünk, fajilag alsóbbrendűek, mint a romák, vagy lusta lúzerek, támogatástól függő élősködők. Az idősekkel és nyugdíjasokkal, a munkanélküliekkel és szociális segélyre szorulókkal szembeni nyílt gyűlölet, mindezek élősködőkké minősítése a tőke uralkodó rendjének ’külföldiként’ való gyűlölésében találja meg ellenpontját”.

A válság és a jobboldal Európában

Pedig a válság kitörésekor Közép-Európa legtöbb országában egyáltalán nem volt eleve előre látható, merre irányul majd a lakosság széles rétegeinek jogos haragja és fokozódó frusztrációja. A súlyos gazdasági talajmozgásoktól megrázott kelet-európai államokban a válság kezdetekor masszív tiltakozások és részben erőszakos viszályok zajlottak. Helyenként a szakszervetek átfogó sztrájkokat szerveztek, amelyek azonban időtartamukat tekintve eleve szigorúan korlátozottak voltak és inkább a frusztráció levezetésére szolgáltak szelepként. Ezek főleg Észtországot, Lettországot, Romániát és legelsősorban Magyarországot érintették, ahol több napos utcai harcokra is sor került a tüntetők és a rendőri erők között. De már akkor is elsősorban jobboldali radikális csoportok randalíroztak Budapesten. Összességében megállapítható, hogy az életkörülmények súlyos romlása miatti, kezdetben jelentős felháborodás hamar kifulladt, és elterjedt a rezignáció, a fatalizmus. A kezdeti, többnyire a szakszervezetek által szervezett tiltakozásokból egyetlen közép-kelet-európai országban sem alakult ki tartós, haladónak nevezhető mozgalom.

A válságból szinte kizárólag a szélsőjobboldali erők profitáltak. A szélsőjobboldali Jobbik a 2010-es magyarországi parlamenti választásokon közel 13 százalékot tudott szerezni. Ezeken a választásokon a megrögzötten reakciós Fidesz egyenesen kétharmados többséghez jutott a parlamentben. A lakosság körében azonban ez a jobboldali fordulat már jóval korábban, nevezetesen 2009-ben lezajlott. A válság során a jobboldali fordulatra jó jelzés volt a 2009 júniusában tartott választás az Európa Parlamentbe. Ezek a választások számos kelet-európai nacionalista és fasiszta pártnak jelentős növekedést hoztak. Katasztrófaként magasodik ki a magyarországi választási eredmény, ahol a harcis fasiszta Jobbik a szavazatok közel 15 százalékát szerezte meg. E választások kimenetele felért egy politikai földcsuszamlással, ugyanis a 2002-ben tartott választásokon ez a fasiszta csoportosulás mindössze 2,2 százalékot kapott. A Fidesz, a jelenlegi kormánypárt ugyncsak már 2009-ben elsöprő győzelmet aratott.

A Partidul Romania Mare (PRM), a Nagy-Románia párt ultranacionalistái is reneszánszukat élték. Az évtized elején kétszámjegyű eredményeket elérő párt leszálló ágba került, és a 2008-ban tartott parlamenti választásokon 3,2 százalékkal az 5 százalékos bejutási küszöb alatt maradt. A válság kitörése után a párt 2009-ben újra 7,2 százalékot tudott szerezni. A Vadim Tudor populista által vezetett csoportosulás vad, antiszemita összeesküvés-elméletekben éli ki magát, uszít a romániai magyar kisebbség és a Romániában élő romák ellen.

Szlovákiában viszont a nacionalista Szlovák Nemzeti Párt (SNS) a szavazatok 5,5 százalékát szerezte meg. Noha az SNS elhatárolódik a fasiszta erőktől, Jan Slota pártvezető nacionalista, magyar- és cigányellenes tirádái hírhedtek, és a 2009-es választások előtt sem lehetett elsiklani felettük.

Bulgáriában a szélsőjobboldali Ataka párt a szavazatok 12 százalékát tudta megszerezni. A bolgár szélsőjobboldaliak támadásaikat a romákra és a lakosság mintegy 10 százalékát kitevő muzulmánokra összpontosítják. Néhány napja, május 20-án az Ataka tagjai megtámadtak egy szófiai mecsetet egy ünnepi ima idején. Az összetűzésekben többen megsérültek. A bolgár szélsőjobb önagát az „utolsó bástyának” tekinti a Bulgária elleni „iszlám agresszióval” szemben. Az Ataka, legalábbis eddig, az agressziók eltűrésében számíthatott Bojko Boriszov miniszterelnök konzervatív GERB pártja kormányának türelmére. Boriszov kisebbségi kormányt vezet, és az Ataka az egyetlen párt, amely valóban megbízhatóan támogatja a kisebbségi kormányt. Úgy tűnik, a romák, muzulmánok és menekültek elleni támadások Bulgáriában a magyarországihoz hasonló színvonalat értek el. Május közepén az Amnesty International a romák „széles körben elterjedt diszkriminációját” bírálta, amely náci csoportosulásokból és az államapparátusból indul ki. A jelentés szerint nem ritkán egész roma településekből lakoltatják ki az ott élőket, hogy házaikat lebontsák.

Mindezek ellenére a társadalom magyarországi minta szerinti reakciós és prefasiszta átalakítása Bulgáriában a jelek szerint még nem annyira átfogó. A konzervatív GERB messze nem olyan rabiátus politikát folytat, mint a magyar Fidesz, amely kétharmados parlamenti többsége alapján új, reakciós alkotmány fogadott el, messzemenő tisztogatásokat hajtott végre szinte minden közjogi szektorban, és a közbeszéd masszív jobboldali fordulatát forszírozta. A bulgáriai szélsőjobboldali Ataka párt jelenleg sokat veszít támogatottságából, olyannyira, hogy a legutóbbi előrejelzések szerint a bejutási küszöb alatt maradhat. Megfigyelők szerint a bolgár fasiszták török kisebbség elleni, elszaporodott támadásainak éppen az lehet a célja, hogy a nacionalista polarizálás segítségével felhajtsa az Ataka népszerűségi mutatóit. Meg kell azonban állapítani, hogy Bulgária messze nem rendelkezik olyan kialakult népnemzeti hagyományokkal, mint Magyarország. Egy példa a második világháborúból: miközben a magyar csendőrség az ország zsidóit felszabadult brutalitással szolgáltatta ki megsemmisítés céljából a német koncentrációs táborok rendszerének, addig Bulgáriában a lakosság tömeges tiltakozásának eredményeként 50 ezer zsidót megmentettek az Auschwitzba vagy Treblinkába szállítástól.

Mindezzel szemben Csehországban és Lengyelországban nyíltan fasiszta csoportok nem tudták elfogadtatni magukat 2009-ben, és hasonló volt a helyzet a balti államokban is. Csehországban az „Autonóm Nemzetiszocialisták” környezetéből kialakult úgynevezett Munkáspártnak (DS) szűken sikerült átjutnia az egyszázalékos határon, és ezzel profitálni a választási harcra költött összegek visszaáramlásából. Lengyelországban már a válság kezdete előtt messzemenően szétmorzsolódott az egész jobboldali spektrum. A szélsőjobboldali LPR, amely előzőleg még részt vett a Kaczynski-kormányban, nem jutott túl az ötszázalékos küszöbön. A lengyelországi jobboldal sajátossága, hogy erősen klerikális és katolikus meghatározottságú. Az LPR-hez hasonló pártok a mára zömmel idős emberekből álló, katolikus, kisvárosi vagy paraszti közegből táplálkoznak. Ez a klerikális jobboldalt tendenciaszerűen hanyatlóvá teszi. A lengyel jobboldalra talán még áll a „katolikus Lengyelország” kliséje, de a lengyel társadalom nagy részében érezhetően csökken a katolikus egyház és a jobboldali klerikális ideológia befolyása. A jövőre nézve azonban indokolt a kérdés, hogy vajon egy modern szélsőjobboldali pártnak Lengyelországban sikerülhet-e akár fiatal szavazói rétegeket meghódítani, és politikai-szervezeti kifejeződési lehetőséget nyújtani a továbbra is fennálló haragnak és előítéleteknek – ez eddig egyetlen csoportosulásnak sem sikerült Lengyelországban.

Figyelembe kell azonban venni, hogy Lengyelországban és a Baltikumban az egész politikai spektrum már eleve erősen jobbra tolódott. Az egész társadalmi közbeszéd jobboldali hegemónián belül mozog: ez Lengyelországban például a kormányzó PO [Polgári Platform], amely programjában hasonló a német FDP jobb szárnyához, miközben a legnagyobb ellenzéki pártot, a PiS-t a CSU-hoz lehetne hasonlítani. A lengyel szociáldemokraták, akik nem sokkal haladóbbak, mint a Schröder-féle SPD, az ötszázalékos bejutási küszöbbel küzdenek.

Túl ezen azt is figyelembe kell venni, hogy Kelet-Európában a legtöbb ember számára ismertek a rendszer-összeomlások. A rendszerváltás a bértől függők számára Kelet-Európában igen kemény körülmények között ment végbe. Amíg a gazdasági világválság reális gazdasági hatásai még az elviselhetőség határán mozogtak vagy nem mentek át recesszióba, alig mutathatók ki említésre méltó, látható válságreakciók. A lengyel példánál maradva: ott Donald Tusk miniszterelnök jobboldali liberális kormánya még mindig bizonyos népszerűségnek örvend, miközben az ellenzéki szélsőjobboldal továbbra is marginális helyzetben van. A kapitalista rendszer megpróbáltatásaival szembeni elégedetlenség Lengyelországban még mindig inkább apolitikus úton jut kifejezésre, például a nagy lengyelországi huligán-szubkultúrában fokozódó erőszakkal.

A cigányellenesség mint a kelet-európai jobboldalt egyesítő gyűlölet-téma

A magyar Jobbik sikerének a részben elmaradó választási győzelmek ellenére kisugárzása van az egész régió szélsőjobboldalára. Közép-Kelet-Európában mindenütt, ahol jelentős roma kisebbségek élnek, a fasiszta csoportosulások azon fáradoznak, hogy a Jobbik által kifejlesztett „etnikai feszültség stratégiát” sikeresen alkalmazzák. A romák ilyen módon az EU keleti perifériáján a szélsőjobb központi ellenségképévé lettek. Csehországban ezt a stratégiát az említett Munkáspárt (DS) propagálta betiltásáig. Ugyanakkor a nácik egyben a cseh lakosság védelmezőiként is fellépnek a „bűnöző romákkal” szemben, amikor provokatívan felvonulnak a romagettók előtt, és harcias megjelenésű járőröket szerveznek be. Mára hírhedté vált a litvinovi roma gettó, ahol kirekesztett és nyomorba süllyedt romák keresnek menedéket. Itt mintegy 700 fasiszta bonyolódott valóságos utcai csatába a rendőrökkel, amikor 2008. november közepén megpróbálták megtámadni a gettót. A romák elleni demonstrációk mostanra a csehországi – és a szlovákiai szélsőjobb – megállapodott akcióformáját képezik. Csehországban a romák elleni legutóbbi náci felvonulásra idén május 1-jén került sor Brnóban. A megmozdulást a Szociális Igazságosság Munkáspártja (DSSS), a Munkáspárt egy utódszervezete jelentette be. Mintegy 650 náci vett részt rajta. Brnóban mintegy ezer ember vonult az utcára a náci menet ellen tiltakozva, és az ellentüntetőknek sikerült lezárni a felvonulás eredetileg tervezett útvonalát.

A romák életkörülményei súlyosan megromlottak Csehországban is, mint szinte minden kelet-európai államban. Életüket az iskolapadtól kezdve a szegregáció és a gettóba szorítás határozza meg. Mostanra már mintegy 80 ezer roma él gettószerű közösségekben, amelyeknek ötöde csak a valós szocializmus összeomlása után jött létre. Becslések szerint mindösszesen 300 ezer roma él Csehországban. A munkanélküliség aránya körükben – akárcsak Magyarországon – nagyon magas. Nagyon gyakran elsőként a romák vesztik el munkahelyüket, és a széles körben élő ellenérzések miatt Csehországban nem szívesen alkalmazzák őket újra. Hasonlóan drámai szociális helyzetben vannak a romák százezrei Szlovákiában, ahol nagyrészt az ország kevésbé fejlett keleti részében lévő gettókban élnek. Csehországban több ízben felgyújtottak már roma házakat, és a tüzekben több ember megsérült. Szlovákiában szintén vannak náci felvonulások a romák gettóiban.

A „völkisch-népnemzeti Internacionálé”

A roma kisebbség a kelet-európai jobboldal számára közös. Kézzel fogható ellenségképként, a gyűlölet összekötő szalagjaként szolgál, amely a nemzeteken átívelő barna együttműködést pogromokban és uszításban konkréttá is válik. 2009 augusztusában Szlovákia keleti részén kiderült, hogy a gyűlölet ezen összekötő szalagja mennyire hozzájárulhat a magukat nemzetiszocialistának nevező csoportok közötti nemzeti ellenségeskedés áthidalásához: ott egy romák elleni tüntetés során szlovák, cseh, sőt, magyar neonácik közösen csaptak össze a rendőrséggel. Különösen figyelemre méltó a magyar fasiszták részvétele egy tüntetésen, amelyet szlovák nácik szerveztek. A Szlovákia és Magyarország közötti kapcsolatok egyébként a nemzeti töltésű kisebbségi konfliktusok miatt súlyosan terheltek. Ám a szlovák és a lengyel fasiszták között is szoros kapcsolatok állnak fenn. Így például 2010 márciusában a fasiszta Szlovák Közösség egyik tüntetésén részt vettek a lengyel fasiszta Falanga párt tagjai. Bartosz Bekier, a Falanga vezetője felhívta hallgatói figyelmét „az antikatolikus, nemzetellenes, bürokrata Európai Unió részéről fenyegető, fokozódó veszélyre”.

A Falanga-vezér Bekier itt arra utal, hogy Kelet-Európa nagy részének szélsőjobbján a válság kiváltotta, térségbeli együttműködéssel párhuzamosan változik az ellenségkép. Úgy tűnik, a válság valóban elősegítette a kelet-európai fasizmus nemzetközi összefogását. Csehországban vagy Szlovákiában a legtöbb nagy szélsőjobboldali tüntetés külföldi „bajtársak” részvételével zajlik. A magukat gyakran „nemzetiszocialistának” nevező csoportoknál az adott közös politikai irányultság mellett az adaptált és rasszista alapon módosított új-jobboldali koncepcióknak is szerepük van, ilyen az úgynevezett „ethnopluralizmus”: ez központi elem a fasiszta spektrum egész Európára kiterjedő hálójában. E módosított rasszista-„pluralista” Európa-koncepció azt ismeri el, hogy minden homogén népnek joga van az ősi területein élni. Ez a fasiszta népfogalom azonban még így is erős rasszista konnotációkkal bír.

E koncepció „modernizálása” különösen az ellenségképek változásában áll. A súlypontot a nemzeti ellenségképről, amely más államok lakosságában látja a fő fenyegetést, áthelyezik a nemzetek feletti vagy nem nemzeti erők, szervezetek, intézmények, vagy kisebbségek elleni harcra. Ez a fasiszta ideológia a gyakran rasszista módon definiált „természetes” népközösségeket minden olyan erővel szemben harcban állónak látja, amelyek úgymond e népek felbomlasztására törekszenek. Az ellenségképek egész gyűjteménye – legyen az az EU, a pénzügyi tőke, a fokozódó migrációs áramlatok, vagy bizonyos kisebbségek, jelen esetben különösen a zsidók, vagy éppen a romák – a gyűlölet összekötő szalagját alkothatja az egyes országok fasiszta mozgalmai között. Ez az ideológia kétségtelenül rasszista módon eltorzítva nagyrészt az európai integrációs folyamatokat, valamint a válságos kapitalista globalizáció hatásait tükrözi. A fenyegető „megsemmisítés” pillanatában a fasisztának Európa minden ősi népe egyformán értékesnek tűnik, és ez a népnemzeti internacionálé a határokon át is meg akarja óvni Európa népközösségeit a gyakran megszemélyesített (zsidók és cigányok), és tárgyiasított (EU) nemzetellenes ellenségektől.

A nemzetközi hálózatban ténykedő neofasiszta jobboldal gyűlölete minden válságimpulzussal egyre erősebben fog kitörni a képzelt „ellenségekkel” szemben. És mivel alig egy évtizeddel a legutóbbi világgazdasági válság (1929) után Kelet-Európa zsidó lakosságának nagy részét kiirtotta a német náci fasizmus, a rasszizmustól elvakult kelet-európai csőcseléknek most csak a romák maradnak mint a válság kézzel fogható megszemélyesítői, akiket konkrétan elérhet a vak fasiszta düh.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!