rss      tw      fb
Keres

Líbia - Tripoli visszautasítja a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsát

MTI 2011. június 27., hétfő 23:19

A tripoli kormány visszautasítja a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elfogatóparancsát Moammer Kadhafi, egyik fia és a líbiai titkosszolgálat vezetője, Abdullah asz-Szenuszi ellen - közölte hétfő este Mohammed al-Gamúdi igazságügyi miniszter.

A tárcavezető szerint az ICC döntésével a NATO-t akarja segíteni abban, hogy fellelje és megölje az észak-afrikai ország vezetőjét.

A miniszter sajtóértekezletén emlékeztetett arra is, hogy Líbia nem írta alá a büntetőbíróság létrehozásáról rendelkező római szerződést, így nem ismeri el a testület ítélkezését. Líbiai tisztségviselők még mielőtt a határozat megszületett volna, elutasították a bíróság döntését.

Gamúdi kifejtette, hogy az ICC döntései arra irányulnak, hogy eszközt adjon a Nyugat kezébe a harmadik világ vezetői utáni hajsza támogatására.

A miniszter utalt arra is, hogy sem Kadhafinak, sem Szaif nevű fiának nincs kormánytisztsége, ezért a büntetőbíróság által megfogalmazott vádakhoz semmi közük nincs.

Az ICC mindhármukat emberiesség elleni bűntettekkel vádolja. A bíróság szerint február második felében, az észak-afrikai arab országban megindult rendszerellenes tiltakozások első 12 napjában az utasításaik nyomán a rendfenntartó erők több száz civilt öltek, illetve sebesítettek meg és vetettek börtönbe.