rss      tw      fb
Keres

Tálibok támadtak a kabuli Intercontinental szállodára

MTI 2011. június 29., szerda 1:26

Tálib fegyveresek támadták meg a kabuli Intercontinental szállodát kedd este.

Szemtanúk szerint több támadó hatolt be az afgán főváros egyik legnagyobb szállójába, amelyben főként külföldiek szállnak meg, és afgán vezetők tartanak értekezleteket.

A helyszínen tartózkodók szerint a fegyverropogás mellett legalább egy robbanás döreje is hallatszott. Később már több detonációról érkeztek hírek.

Az afgán belügyminisztérium egyik szóvivője szerint három vagy négy öngyilkos merénylő és két fegyveres vett részt az akcióban.

Zabiulla Mudzsahid tálib szóvivő közölte, hogy a támadók célpontjai a hotel külföldi vendégei voltak. Szerinte 50 embert megöltek, de ezt egyelőre kétlik a hatóságok.

Mohammed Zahir, Kabul bűnügyi rendőrségének a főnöke elmondta, hogy a rendfenntartó erők azonnal a helyszínre vonultak, lezárták az épülethez vezető utakat. A rendőrségi vezető közölte, hogy a szállodafoglalók és a rendőrök közötti összecsapás még éjfél után is folytatódott. A belügyminisztérium később közölte: a lövöldözés öt órán át tartott, és a jelenleg rendelkezésekre álló értesülések szerint legkevesebb hat kamikaze támadó életét vesztette.

Az Afganisztánban állomásozó NATO vezette nemzetközi haderő (ISAF) helikopterei is bekapcsolódtak a támadók legyűrésébe, és két helikopter a szálloda tetejéről tüzelő három tálibbal végzett.

A kabuli Intercontinentalt 1969-ben építettek fel egy dombtetőn, amely az afgán főváros nyugati része fölött magasodik. Elvileg rendkívüli biztonsági intézkedésekkel védik. A szálloda zártkörű rendezvényeknek is otthont ad, és egyes hírek szerint a kedd esti támadás idején lakodalom volt a szállóban számos vendég részvételével.

Washington azonnal erélyesen elítélte az akciót. Az amerikai külügyminisztérium közleményében leszögezte: ez a támadás is bizonyítja, hogy a tálibok semmibe veszik az emberi életet.