rss      tw      fb
Keres

Egyiptom - Tüntetés a kairói Tahrír téren a katonai kormányzat ellen

MTI 2011. június 29., szerda 2:24

Mintegy háromezer ember tüntetett kedd éjszaka Kairóban az észak-afrikai ország katonai kormányzata ellen.

A tüntetés a belügyminisztérium épületénél kezdődött, majd a demonstrálók átvonultak a közeli Tahrír térre, a januári forradalom központjába. Kőzáport zúdítottak a rendőrökre, akik könnyfakasztó gránátokat vetettek be.

A tünettők zöme annak a 850 áldozatnak a hozzátartozója volt, akik a Hoszni Mubarak elnök bukásához vezető népfelkelésben vesztették életüket a karhatalom által. A tüntetők azt kifogásolták, hogy a januári felkelés résztvevőinek a haláláért felelős biztonsági erők vezetőinek a felelősségre vonása egyre húzódik.

Azóta, hogy Mubarak február 11-én távozott a hatalomból, sok elemző szerint ez volt a legnagyabb szabású tömegmegmozdulás, amelynek résztvevői az országot irányító katonai kormányzat lemondását követelték.