rss      tw      fb
Keres

Csökkent az infláció Spanyolországban

MTI 2011. június 30., csütörtök 9:49

A fogyasztói árak lassabb ütemben, éves szinten 3,0  százalékkal nőttek júniusban, az egy hónappal korábbi 3,4 százalék után - közölte csütörtökön a spanyol statisztikai hivatal INE Európai Uniós harmonizált inflációra (HICP) vonatkozó első becslését.

A spanyol statisztikai hivatal saját módszere alapján számolt éves infláció 3,2 százalék volt júniusban az egy hónappal korábbi 3,5 százakhoz képest.

Spanyolország az elmúlt hónapokban rendre az euróövezet legmagasabb inflációját felmutató államai között szerepelt. A közös valuta térségében májusban 2,7 százalékkal drágultak éves szinten a fogyasztói árak az áprilisi, csúcsot jelentő 2,8 százalék után.

Az Európai Központi Bank "2 százalék körüli, ám azt meg nem haladó" euróövezeti inflációs célt követ.

Az INE július 13-án közli a júniusi inflációra vonatkozó végleges számításait.