rss      tw      fb
Keres

Khieu Samphan kész együttműködni a bírósággal

MTI 2011. június 30., csütörtök 11:28

A népirtással vádolt egykori vörös khmer vezetők egyike, Khieu Samphan volt államfő csütörtökön megígérte, hogy együttműködik a kambodzsai Pol Pot-rezsim rémtetteit kivizsgáló, ENSZ által támogatott nemzetközi törvényszékkel.

„Személy szerint nem tudok mindenről, de teljes szívemből azon vagyok, hogy mindenre fény derüljön” – jelentette ki a 79 éves volt politikus.

Az 1975 és 1979 között hatalmon volt totális diktatúra főideológusa, Nuon Chea, Khieu Samphan volt államfő, Ieng Sary egykori külügyminiszter és felesége, Ieng Thirith volt szociális miniszter ellen tavaly szeptemberben emeltek vádat háborús és emberiesség elleni bűnökért, valamint népirtásért. Perük hétfőn kezdődött meg a kambodzsai és nemzetközi bírákból álló törvényszéken Phnompenben.

A Kína által pártfogolt szélsőséges maoista vörös khmerek, miután elűzték a vietnámi háborút támogató, Amerika-barát Lon Nol-kormányzatot, "forradalmi" ideológiájuk nevében terrorrendszert vezettek be. A lakosság egynegyede esett a népirtás áldozatául, 1,7 millió embert gyilkoltak meg, gyakorlatilag kiirtották az értelmiséget, elnéptelenítették a városokat, és a lakosság nagy részével kényszermunkát végeztettek. A Pol Pot vezette diktatúrának a vietnámi hadsereg vetett véget 1979. január 7-én.

A még életben lévő négy magas rangú vörös khmer vezető elutasít minden ellenük felhozott vádat. A per negyedik napján a védelem panasszal élt, mert a törvényszék nem fogadta el több tanúját. Khieu Samphan rövid szöveget olvasott fel, amelyben kérte a bírákat, hogy „a méltányos eljárás érdekében” fogadják el főbb tanúinak vallomását.

A „demokratikus Kambodzsa” elnöke, a vörös khmerek ismert arca, Khieu Samphan soha nem tagadta a népe ellen elkövetett szörnyűségeket, de azt állítja, hogy ő csak „egy nemzeti érzelmű értelmiségi volt”, aki semmit vagy szinte alig valamit tudott a vörös khmerek pusztításáról.

Az egyes számú „Testvér”, Pol Pol 1998-ban halt meg, anélkül, hogy bíróság elé állt volna.

A per előzetes meghallgatásai csütörtökön érnek véget. A vádlottakat várhatóan néhány hét múlva hallgatja meg a törvényszék.