rss      tw      fb
Keres

Trichet "erős éberséget" emleget az EKB várható kamatemelése kapcsán

MTI 2011. június 30., csütörtök 13:25

Az Európai Központi Bank (EKB) elnöke csütörtökön azokat a spekulációkat erősítette, amelyek szerint a kényes euróövezeti adóssághelyzet dacára jövő heti kamatdöntő ülésén mégiscsak kamatot emelhet a bank.

Jean-Claude Trichet az Európai Parlament gazdasági és pénzügyi bizottsága előtt mondott beszédében "erős éberséget" emlegetett az EKB jelenlegi politikája kapcsán, és ez a piac által különösképpen figyelt retorika szerint a következő havi kamatemelés lehetőségére utal.

Elemzők általában úgy vélik, hogy az EKB - elsősorban a görög adóssághelyzet súlyára tekintettel - valószínűleg elhalasztja a kamatemelést, amelyet az euróövezeti infláció már bőven indokolna, de Trichet mostani megjegyzése csökkenteni látszik a kamatemelés elhalasztásával kapcsolatos várakozásokat.

A meghallgatáson Trichet az adósságválsággal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy ellenzi a magánszféra minden, nem önkéntes alapon szervezett részvételét egy "adósságakcióban", vagyis kizárólag az önkéntes alapú részvételt tartaná kívánatosnak. Mint mondta: a válságmegelőzés életbevágóan fontos, "a jelenlegi események fő tanulsága, hogy jelentősen erősíteni kell a válságok megelőzését".

Megismételte, hogy az euróövezeti gazdasági tevékenységben pozitív hatások érvényesülnek, az EKB a tartós világgazdasági bővülést és a magánszféra támasztotta belső keresletet látja a gazdasági növekedés fő húzóerejének az eurózónában.

Az inflációs veszéllyel kapcsolatban rendkívül fontosnak nevezte, hogy a jelenlegi, viszonylag magas infláció a magasabb bérek és az árképzés révén ne gerjesszen úgynevezett második körös hatásokat, és ne vezessen szélesebb alapú inflációs nyomáshoz.

Ugyanakkor kiemelte, hogy az EKB az euróövezetre mint egészre vonatkozó kamatdöntése nem jelenti azt, hogy "figyelmen kívül hagynák a pénzügyi feltételek különbözőségét" az eurózónán belül. Az EKB-t az utóbbi időben számos bírálat érte, hogy politikáját a az euróövezeti periférián levő országok számára túlságosan szigorúan alakítja.

A pénzügyi műveletek megadóztatásával kapcsolatban Trichet megerősítette az EKB korábbi véleményét, miszerint ez gazdasági tevékenységek jelentős elvesztéséhez vezetne, éppen egy olyan időszakban, amikor ezekből a lehető legtöbbet kellene Európába vonzani. Mint mondta, ha bizonyos műveletek költségesebbek Európában, mint a világ más részein, az valós versenyhátrányt jelent Európa számára.