rss      tw      fb
Keres

Rasmussen: a NATO nem vett részt a líbiai francia fegyverakcióban

MTI 2011. június 30., csütörtök 14:23

A NATO nem vett részt Franciaország akciójában, amelynek keretében fegyvereket szállítottak a líbiai felkelőknek - jelentette ki a katonai szervezet főtitkára csütörtökön Bécsben egy sajtótájékoztatón.

"A NATO nem vett részt az akcióban" - jelentette ki egy újságíró kérdésére válaszolva.

Anders Fogh Rasmussen szerint annak megítélése, hogy a francia lépés megsértette-e az ENSZ által elrendelt fegyverembargót, a világszervezet hatáskörébe tartozik. Hozzátette, hogy a NATO a maga részéről sikeresen végrehajtja az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatában foglaltakat, vagyis a repüléstilalom betartatását, a fegyverembargó ellenőrzését és a civil lakosság hatékony védelmét.
Megismételte, hogy a NATO-nak nem áll szándékában beavatkozni Szíriában, mindamellett elítéli a szíriai rezsim magatartását.

Líbiában a NATO addig folytatja katonai akcióját, amíg el nem éri három kitűzött célját: a civilek elleni támadások megszűnését, a rászorulók maradéktalan hozzáférését a humanitárius ellátáshoz, a kormányerők visszavonulását bázisaikra - mondta. "Megvan minden eszközünk és forrásunk ahhoz, hogy addig folytassuk az akciót, amíg szükséges" - mondta, ugyancsak egy kérdésre válaszolva.
Beszélt arról is, hogy nincs szó a misszió "kiterjesztéséről", és hogy a szervezetnek továbbra sem áll szándékában szárazföldi csapatokat küldeni az észak-afrikai országba. Másfelől kifejtette, hogy az akció során folyamatosan alkalmazkodnak a mindenkori katonai helyzethez.

Hozzátette, meggyőződése, hogy politikai téren a megoldás csak Kadhafi távozása lehet.

Rasmussen az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) éves biztonsági konferenciáján vett részt. A konferencián felszólalva beszélt arról is, hogy a nemzetközi közösségnek el kell kezdenie a felkészülést Líbia jövőjére - mondta a NATO-főtitkára csütörtökön Bécsben.

"(Moammer) Kadhafi Líbia múltjához tartozik, nem a jövőjéhez. A jövő a líbiai népé" - fogalmazott. A nemzetközi közösségnek el kell kezdenie a felkészülést Líbia jövőjére, s a felkészülésnek "most kell elkezdődnie". Az ENSZ-nek kell irányítania a folyamatot, de a NATO-nak és az EBESZ-nek is szerepet kell vállalnia - mondta. Hangsúlyozta, hogy a nemzetközi szervezetnek a folyamathoz fel kell ajánlania a segítségét, de azt nem szabad kívülről diktálni.

Rasmussen az EBESZ és a NATO együttműködését szorgalmazta a békefenntartásban, a tömegpusztító fegyverek terjedésének feltartóztatásában és az új típusú fenyegetések kezelésében.

Ugyancsak Bécsben tartózkodott és találkozott Michael Spindelegger külügyminiszterrel a líbiai ellenzék egyik vezetője, Mahmúd Dzsibríl. Az ellenzéki vezető a Kadhafi-rezsim befagyasztott pénzügyi forrásainak rendelkezésre bocsátását szorgalmazta. "Kifogytunk a pénzből" - mondta. -Nincs pénz a lakosság elemi szükségleteinek kielégítéséhez, de az infrastruktúra, így az iskolák működtetéséhez sem" - hangsúlyozta.