rss      tw      fb
Keres

Portugáliában megszorító intézkedést jelentett be a kormányfő

MTI 2011. június 30., csütörtök 17:24

Portugáliában megszorító intézkedést jelentettek be csütörtökön, egy nappal azután, hogy szerdán a vártnál nagyobb első negyedévi államháztartási hiányszámot ismertettek.

Pedro Passos Coelho portugál miniszterelnök bejelentette, hogy az idei jövedelmekre egyszeri adót vetnek ki, az adó az év végi prémium felét viszi el. Arról is döntés született, hogy a harmadik negyedévben megkezdik több állami cég privatizációját.

Az első negyedévben 8,7 százalék volt Portugáliában az egy évre kivetített GDP-arányos államháztartási hiány, ami magasabb a kormány által vártnál. Az előző év utolsó három hónapjában 9,2 százalék volt a deficit.

A portugál kormánynak, az Európai Uniótól és a Nemzetközi Valutaalaptól kapott 78 milliárd eurós mentőcsomag egyik feltételeként az év végéig 5,9 százalék alá, 2013-ra pedig 3 százalék alá kell szorítania az ország államháztartási hiányát.