Kép a mandinerben



A múlt évben már ejtettünk szót a szerkesztőnk által „a jobboldal Szellemi Prédabegyűjtő és Nyálfröccsentő Kisipari Vállalkozása” névvel megjelölt portálról, amely a mandiner.hu címen érhető el.  A fórum azóta is abból él, hogy másutt megjelent írásokat közöl újra, majd utóköpdösésre bocsátja őket. Mivel a köpdösők jellemző módon a ma uralkodó pártok ideológiáinak képviselői, ha tudni akarjuk, hol élünk, időnként rá kell néznünk a megnyilvánulásaikra.

Az én cikkeim közül legutóbb azt tették közzé, amelyben a keceli iskola erőszakos egyházasításáról írtam, és amelyben az 1948-as, pócspetri iskola erőszakos államosításának képét idéztem föl, párhuzamként.

A mandineres kommentőröket azonban a cikk kapcsán egyetlen kép ragadta meg igazán, és az az én fényképem volt.

Őszintén meg voltam hatva. Mert ugye, mikor fordult elő velem utoljára, hogy kitették a képemet, és mindenki fűzött hozzá valamit, ami eszébe jutott róla? Egyszer, a Mosoly albuma nevű fotószövetkezet kirakatában, az akkor November hetedike térnek nevezett placcon egy egész évig kinn volt a kinagyított képem. Ez valamikor az ötvenes évek elején történt, amikor két ujjamat is betettem a számba, és úgy néztem ki ábrándos szemekkel a göndör, szőke fürtjeim alól. A helyzet egyetlen dologra volt egészen biztosan mérhető hatással: a család felnőtt tagjainak közlekedésére. Ők ugyanis hetente legalább egyszer kötelesek voltak kis kerülőúttal megközelíteni a céljaikat, és valamilyen járművel érinteni a November hetedike teret (a földalatti nem számított), hogy az ablakból kitekintve ellenőrizzék, vajon ott van-e még a képem. De ezenkívül nemigen volt befolyással a magyar szellemi életre, amennyire én tudom.

Ma viszont több ezer leütést is kitesz a képemre adott reakciók száma. Érezni lehet, hogy a kommentőrök egymás szájából vették ki a szót ahhoz, hogy minden dimenziójában feltárják a rólam készült fotó (© Kelemen László) mélységeit, s ezen keresztül, mintegy a valószínűségszámítás eszközeivel következtessék ki a jellememről alkotható, mögöttes látványt.

Sajátos műfaj, már-már az ezotériához közelít, hiszen több benne a sejtés, mint a konkrét tudás. Mindenesetre hogy legalább én tudjam, milyennek látszom onnan, összegyűjtöttem a képalkotás elemeit, és sikerült a legfontosabb pilléreket összeszednem.

Íme, a mandiner.hu-n rólam kikövetkeztetett jellemkép sarokpontjai:

– Személyemben egy vágy nélküli, sír szélén álló, vasorrú bábával állunk szemben:
– „ Na ez a szikkadt banya is …” (minőségi_troll 18:03);
– „ Kedves Bányaló! Olyan csodálatos olvasni a szánalmasabbnál szánalmasabb rettegéseiteket…” (Mardel, 18:04);
– „ Egy újabb összeaszott múmia károg” (Schönherz Zoli 18:19).

– Aki azonban, olykor ellentmondva aszottságának, banyaságának, valamint bányalói mivoltának, valójában egy szexmániás kurva:

– „JULCSA, TE SZUKA! Mesélj, bedobtak-e a közösbe az elvtársak az építőtáborban? Vagy önként, ideológiai elköteleződésből tetted szét a lábadat?” (minőségi_troll, 19:24);
– „ Ez a vén ribanc…” (fokabacsi 18:38 ) 
– „ Na, ez a büdös ribanc most túlment minden határon! Prostituált édesanyád, az…” (Tehetetlen Dodó 18:47).

– És még ráadásul válogatós is:

– „Te, vén banya! Inkább keressél magadnak valakit a kedvenc etnikumodból (1), és szexeljetek!” (spori 19:30)

– Mindazonáltal bizonyos élvezeteket mégiscsak képes vagyok előidézni a kommentőrökben, hiszen ők diadalmasan fölém magasodhatnak, miközben én gyáván rettegek:

– „Olyan csodálatos olvasni a szánalmasabbnál szánalmasabb rettegéseiteket (...) Nyüszíts!”

(Mardel 18:04 );
– „Rettegő liberálisék valamelyik mértékadó értelmiségie [sic!]” (HakapesziM 18:15).

– A szellemi létemet illetően egyértelműen megmutatkoznak rajtam egy hajdani agresszív kommunistaság, elvtársnőség, sőt, ávósság (2) nyomai, különösen vészhelyzetben:

– „Olyan csodálatos olvasni (…), hogy vész esetén milyen könnyen lepattog a máz és marad a Szabad Nép tapasztalat (3) ” (a már idézett Mardel 18:04);
– „…károg a múlt 50-es években szocializálódott ’magyar hangján’...” (a már szintén idézett Schönherz Zoli 18:19);
– „Van annak valami pikantériája, amikor az utódpárt egyházgyűlölő vazallusai (pl. ez a nő), Pócspetrit emlegeti. Történt azért ott más is elvtársnő” (Burmann 18:24);
– „És ez az ávós vén kurrrrva ezzel áll elő” (Silent Bob 19:46).

– Persze zsidó vagyok, akinek Soros nyomja a pénzt, de így azt legalább nem tőlük veszem el:

– „ Ez a vén ribanc, gondolom ha a zsidó felekezet venné át az iskolát, nem rendezne ekkora gágogást!” (Még egyszer fokabacsi 18:38)
– „Ha Soros megint utal egy kis pénzt a bankszámlájára (4) akkor újra károg egyet a demokrácia féltésében”. (Ismét Schönherz Zoli 18:19).

Kissé bugyuta is vagyok, aki nosztalgiával gondol az úttörőségre:

– „Bezzeg amikor úttörőnek volt kötelező lenni (5), az szép világ volt ugye?” (Ppali 18:19).

– Bosszantó vonásom, hogy még nem költöztem el az országból, és ezzel elbizonytalanítom az erre vágyókat:

– „Nem értem. Rettegő liberálisék valamelyik mértékadó értelmiségie jó néhány éve kifejtette, készen áll az összekészített bőröndje, arra az esetre, ha indulniuk kéne. Miért késlekednek hát?”  (Ismét HakapesziM 18:15)

– Viszont kiválóan felvillantom egy állatiasan undorító, kiadós agyonverés lehetőségét:

– „Tényleg eszembe jut ilyenkor, hogy az ilyen szar, büdös tetveket miért nem veri fossá az ávéhá.” (Tehetetlen Dodó 18:47).


Ecstasy (Angel of the City – Marino Marini, Peggy Guggenheim Collection, Velence) – flickr/G Travels

A cikkembe egyébként a többségük bele sem nézett, amit a Pócspetriről beírtak minősége jelez. A folyamatot nem nehéz kitalálni: az írás címe láttán beütötték a keresőbe Pócspetri nevét – mi a fene lehet? –, majd mintha ezzel bármit is lelepleznének, a „történt azért ott más is, elvtársnő!” diadalüvöltésével bekopizták a wikipédiából – na mit? Hát mindazt, amit a cikkben magam is megírtam, sőt, ami a kiindulópontom is volt.

Ha végignézünk a megjegyzéseikből összeálló képen, azt látjuk, hogy abban a biológiai vonatkozások dominálnak (öregség, kiaszottság, szexuális impotencia és ellenszenves rasszi származás), olyannyira, hogy amikor a szintén fontos ideológiai dimenzióról van szó, bizonyos szexuális elemek abba is beszűrődnek (legyen alul és nyüszítsen), s ehhez csatlakozik a kirekesztés és a testi bántalmazás fizikai realizálásának reménysége. A csak érintőlegesen felvillantott érzelmi dimenzió a lehető legszegényebb (ezt csupán a primitív nosztalgiázás képviseli).

Csupasz biológiai meghatározottságok, nyüszítő alávetettség, automatikus ideológiai kötöttségek, e mellé csökött érzelmi élet: ez senkit nem jellemez, ilyen rendszerben fölvázolható ember nincsen. Csupán azt a fantáziaképet jellemzi, amilyennek a jobboldalon szeretnék látni az ellenfeleiket.

Erre serkennek minden reggel, ezt látnak neki legyőzni újra és újra, izgatottan, e fölött élvezik ki a képzelt diadalukat. Amúgy teljesen érthető, világos képlet.

Csak azt a nőt nem értem, aki minden nap mellettük ébred.



Lévai Júlia                   



(1) Nem vitás, hogy a szexelés ezerszer jobb a jobboldallal való foglalkozásnál, de itt most bajban vagyok: vajh’ melyikre gondolt a térségben bekalkulálható, számos rassz közül?!

(2) Az ÁVH 1948. szeptember 6-án alakult meg, én pedig éppen két héttel az előtt születtem. Amikor 1956 végén megszűnt, nyolcéves voltam.

(3) A Szabad Nép megszűnésekor ugyancsak nyolcéves voltam.

(4)
Valóban pályáztunk a Soros-alapítványhoz pénzért, de úgy rúgtak ki bennünket, ahogy bármelyik jobboldali alapítvány is tette volna.

(5) Az úttörőzés kötelező voltáról annyit, hogy én például a IX. kerületben, ahová általános iskolába jártam, nem lehettem úttörő, mert osztályidegennek minősültem. Ám igaz, ami igaz: kifejezetten vágytam rá, hogy úttörő lehessek, hiszen annál nagyobb kirekesztettséget, minthogy az iskolai ünnepségeken mindenkin van nyakkendő, csak egyedül rajtam nincsen, akkoriban nehéz volt elképzelni. Ma már persze könnyebb.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!