2002. január 24. – Orbán Viktor a Gazdasági Tanács ülésén beszél a Széchenyi Tervről
- Részletek
- 2010. január 24. vasárnap, 07:30
- Mihancsik Zsófia
8 éve, ezen a napon…
…Orbán Viktor a Gazdasági Tanács ülésén beszél a Széchenyi Tervről.
„…a Széchenyi Tervnek a beindítása is tekinthető a magyar vállalkozások föltőkésítésére, megerősítésére tett kísérletnek, a Széchenyi plusz terv szintén értelmezhető így, és az a gyakran bírált kormányzati politika, amely minden lehetséges területen megpróbál előnyt, vagy legalábbis egyenlő elbánást, de valljuk be, inkább gyakran előnyt biztosítani magyar beruházóknak és kivitelezőknek, különösen hogyha államilag támogatott beruházásokról van szó, hát az bizony szintén a magyar nagyvállalatok tőkeerejének megerősítéséről szóló politika.”
„Ha megnézzük, hogy a Széchenyi Terv pályázatainak eloszlása, területi eloszlása milyen képet mutat, akkor ma azt tudom mondani önöknek, hogy minden második magyar településen, minden második magyar településen történik olyan beruházás, amely a Széchenyi Tervhez kapcsolódik. Erre hasonló eset Magyarország történetében, amely köztudottan Budapest centrikus, nagyon régen, vagy talán soha sem volt példa.”
Voszka Éva Versenyteremtés – alkuval (2003) című könyvében írja a következőket:
„’A Széchenyi Terv igazi kisvállalkozás-fejlesztési program, a magyar tulajdonú vállalkozások feltőkésítési programja’ – írta a tervet elindító gazdasági miniszter.”
Ehhez képest:
„Egy 2001 októberi pillanatfelvétel szerint a nyertesek 11 százaléka külföldi tulajdonú cég volt, és nekik jutott a támogatás egyharmada (az arányok 2002-ig lényegében változatlanok maradtak). A pályázaton elnyerhető legnagyobb összegeket olyan cégek kapták, mint az Audi, a General Electric, a Samsung és az Elcoteq.”
„A kormányváltást követő előterjesztés szerint 2001-ben és 2002-ben a gazdasági minisztérium által elosztott támogatásoknak csak a 45 százalékát kapták vállalkozók, a kis- és középvállalatoknak egyharmadnyi rész jutott. A program e célcsoportnak egy százaléknál kisebb részét érte el. A későbbi, részletes számvetés az elosztott források erős koncentrációját mutatja: 2001-ben a több mint 6000 nyertes pályázó kétharmada osztozott 2,2 milliárd forinton, vagyis az összes támogatás alig 3 százalékán, míg 22 pályázó majdnem 19 milliárdot kapott. 2002-ben a közel 9000 nyertes négyötödének 1 millió forintnál kevesebb, összesen 3 milliárd forint jutott – a legelső öt részesedése ennél magasabb volt.
Ezek a számok alátámasztják a gazdasági tárca 2003-ban írt értékelését: ’A Széchenyi Terv a közhiedelemmel ellentétben alapvetően nem a kisvállalkozások támogatási csatornája volt… Keveseknek, illetve kevés kiválasztottnak adott sokat, a kiválasztottak pedig nem igazán a kisvállalkozások soraiból kerültek ki.’”
Egy lábjegyzetből azt is megtudjuk: „A Gazdasági Minisztérium szakértőinek visszaemlékezése szerint a magyar tulajdonban lévő nagyvállalkozások keményen lobbiztak, hogy – mivel ők a kicsiknek és a külföldieknek szánt keretekből is kimaradtak – valamilyen sajátos program keretében kapjanak preferenciákat. A tárca vezetői elvileg nem zárkóztak el az árfolyamsáv szélesítése és a minimálbér emelése által is sújtott cégek kisegítésétől, de külön konstrukció helyett a Széchenyi Tervből ígértek nekik is forrásokat. (Demján Sándor nagyvállalkozó két cége is így nyert 500 millió forintot.)”
Várhegyi Éva írása az Élet és Irodalom 2002. március 22-ei számában
Az államszocializmus polgári útján
Részlet
„A választások közeledtével a polgári kormány mindinkább magáévá tette a későkádári állam társadalmi békét teremtő filozófiáját: támogatok, tehát vagyok. Egy kis állami kezdőlökés, néhány könnyen érthető üzenet, és már kész is az életelixír, az új magyar gazdasági modell, amelynek ’lelke és motorja’ a Széchenyi-terv. A recept egyszerű: a terv ’minden támogatásra fordított forintja négyforintnyi vállalkozói tőkét aktivizál a gazdaságban’ - áll a Fidesz-MPP jelöltjeinek szórólapján kivonatolt kormányprogramban. A ’vállalkozói tenni akarást’ a közvetlen támogatások mellett adókedvezmények sora buzdítja. A gazdaság motorjává tehát a polgári érában is az állami támogatás lépett elő. Mentális zűrzavar a köbön, ehhez képest Stefan Zweig érzelmi világa primitív keresztrejtvény.
Ne legyünk azért igazságtalanok! A kádárizmus orbáni megvalósítása magán viseli a polgári szlogen megkülönböztető jegyeit. A hatalommal lojális vörös és zöld bárók helyét a hatalommal lojális piros-fehér-zöld (lehetőleg keresztet viselő) haverok vették át. Tungsram izzók, Ganz mozdonyok, Ikarus buszok, kiemelt szocialista nagyvállalatok helyett most kiemelt polgári vállalkozókat támogat a kormány a Széchenyi nevét méltatlanul viselő ’Terv’-ből. (Lássuk be, a névadóhoz jobban passzoltak volna az előbbiek, de mit tegyünk: hol zűrzavar van, ott zűrzavar van.)
A ’kézműves mikrovállalkozások fejlesztése’ címszóval kapott például ötmilliós támogatást a budai polgárok közkedvelt Auguszt cukrászdája, cserébe csak reklámoznia kellett kicsit a kormányt. A híres torták legalább megédesítik a polgárok szája ízét, ami nem mondható el a 86 millióval megtámogatott Líra és Lant Kereskedelmi Rt.-ről, amely a legújabb Lovas-könyv bemutatójának is otthont adott (igaz, az rt. elnök-vezérigazgatója a miniszterelnök tanácsadója, és egyben a kormánymegrendelésekkel bátorított Tárki vezetője). A testi és szellemi örömök mellett a lélek nemesítésére is szánt némi pénzt a polgári kormány: a Magyar Katolikus Rádió Alapítvány az ’Európai Unióhoz való csatlakozásra történő felkészülés’ címszó alatt kapott nyolcmilliót. Mi más vihetné közelebb a magyar kisvállalkozókat a modern Európához, mint a Vatikán hangja?
Az itt felemlített százmillió persze csak csepp az eddig odaítélt százmilliárd tengerében (a teljes listát lásd a GM weboldalán). A sokáig tetszhalott Széchenyi-terv a választások közeledtével feléledt: gőzerővel folyik a támogatási igények elbírálása. Az állami osztogatás i-jére a pontot a kádári lakástámogatás jó évtizede befuccsolt modelljének felélesztése tette fel. Az infláció ütemét meghaladó támogatás révén a betéti kamatok alá lenyomott hitelkamatokkal a kormány megadta a kegyelemdöfést az éppen kifejlődött hazai pénzpiacnak (a tőkepiacot már korábban hazavágta), és nehezen kiheverhető zűrzavart zúdított a lakáspiacra, miközben a költségvetést is évekre előre jócskán megterhelte. A polgáriasított modell éppúgy híján van minden gazdasági ésszerűségnek, mint szociálpolitikai ihletésű kádári őse. Tény viszont, hogy a modell valóban polgári gellert kapott: a gálánsan megtámogatott jelzáloghitel plafonja ugyanis harmincmillió forint, így az állami támogatás fő haszonélvezőivé a polgári otthonuk megteremtői válhatnak.
Minden esélyünk megvan hát, hogy állampolgárból állami polgárrá váljunk. Jó ütemben haladunk az államszocializmus polgári útján.”
(Összeállította: m. zs.)