A médiabiztos és a kommentőrök



Ahhoz, hogy egy országban a netes lapok fórumaira ne kerüljenek be civilizálatlanul indulatos bejegyzések, nagyjából az alábbiak szükségesek:

– Az országban létezzen kultúrája az indulatok feldolgozásának, és ne legyen normatív az öncélú indulatkiélés;

– Olyan kormány legyen hatalmon, amely nem gerjeszti, hanem oldja és kanalizálja az indulatokat;

– Olyan médiatörvény legyen érvényben, amely a szabályozható tényezőket szabályozza, a nem szabályozható tényezőknek pedig biztosítja a szabadságot.

Hazánkban e feltételek egyike sem adott, sőt, kifejezetten az ellenkezőjének intenzív kiteljesítése zajlik. Az indulatokat itt hagyományosan nem feldolgozni szokás, hanem letagadni, elfojtani és elterelni, majd ennek következtében robbanásszerűen kiokádni, egy menet közben sikeresen démonizált, éppen kéznél lévő ellenfélre. Olyan kormány van hatalmon, amely nem egy szellemi-politikai irányzat alternatíváját kínálja, hanem egy képzeletre épülő, szakrális eszményt. Amelynek lebegtetésével ő maga teszi a politikai szereplőket is a szakrális képzelet célpontjaivá, állítja be őket minimum beavatottakként, a nemzet papjaiként és messiásaiként, és fosztja meg ezzel minden emberi tulajdonságuktól. Miáltal a politika egészét is egy fantáziákkal és oda nem illő, felfokozott érzelmekkel megterhelt térbe helyezi bele. A médiatörvény pedig olyasmit akar szabályozni, ami törvényekkel nem szabályozható, miközben a törvények végrehajtását az uralkodó párt papjainak és megváltóinak kezébe helyezi.

Ebben a helyzetben jelent meg a Népszavában és annak online kiadásában is a Schmitt Pál: „erős jellem volt Mádl Ferenc” című írás.

A helyzet ismeretéhez még hozzátartozik, hogy nálunk ugyan a köztársasági elnökök – legalább is némelyik ezt állítja – az evangéliummal fekszenek és kelnek, arról azért nincs szó, hogy a hétköznapi emberek is mindig feltétlenül a Biblia nyelvén akarnák kifejezni magukat. Így esett, hogy a szóban forgó cikk olvasóinak némelyikére már a cím is provokatívan hatott (ideje volna elgondolkodni azon, vajon szabad-e egyáltalán olyan címeket adni, amelyekben a „jellem” szó bármilyen összefüggésben is előfordul, hiszen egy ilyen kifejezés láttán sokaknak a mérlegelés lehetősége fog eszébe jutni), és odáig ragadtatták magukat, hogy jellemminősítés ügyben megkérdőjelezték a jelenlegi elnök kompetenciáját. Másnak viszont az egészről rögtön minden tolulni kezdett, aminél ütközni látja a kenetteljes szavakat az ő életére annál prózaibb módon rákényszerített valósággal, különös tekintettel a Schmitt által abszolvált, adóügyi aláírásokra, tehát fogta és jól bekommentezte, hogy kinek a mijét kiébe és hogyan, valamint hogy ott forduljon fel, aki mindezt előidézte.

Ekkor jött Bodonovich Jenő média- és hírközlési biztos, és közölte a Népszavával, hogy már vizsgálódik az ügyben.

Nyomában érkezett Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár, egy törvénytisztelő állampolgár asztrális alakjával a hátterében. Elmondása szerint ez utóbbi arra figyelmeztette őt, hogy a Népszava netes fórumán Mádl Ferenc halála és Schmitt Pál emlékező beszéde kapcsán kegyeletsértő kommentek olvashatóak.

A kegyeletsértés kétségkívül jól illeszkedik a szakralitásba, ám annál nehezebb törvények útján kijelölni a határait, s még nehezebbé teszi a dolgot, ha azt sem lehet tudni, hogy kire vonatkozik.

A Népszava fórumán ugyanis egyetlen olyan komment jelent meg, amely bármilyen módon is a halállal foglalkozott. Ám mivel az a „dögöljön meg” kifejezést tartalmazta, s emellett konkrétan meg is jelölt egy élő célszemélyt, elég nehéz összefüggésbe hozni akár az elhunyt elnökkel, akár bármiféle kegyeleti tartalommal. Ráadásul a szerkesztőség ezt a bejegyzést magától törölte. Ami pedig ott maradt, az ugyan kevésbé hízelgő a jelenlegi elnökre nézve, és teli van kemény minősítésekkel, ugyanakkor csupa véleményt tartalmaz, és sem az elnök származására, sem az egyéb, sorsszerű adottságára nem utal benne semmi. Így a bejegyzések bár ízetlenek és olykor kíméletlenek, nem sértik az alapvető emberi méltóságot.

A történetet itt be is fejezhetnénk. A sajtó több évszázados gyakorlata szerint ugyanis minden olyan eset rendezettnek tekinthető, amelyben a megjelenés egy adott helyén a közreadók egyértelművé teszik a maguk álláspontját az olyan szövegekről, amelyek eltérnek a normáktól. A rendezés létrejöhet úgy, hogy vagy kiiktatják a szövegeket, vagy ha ez nem lehetséges, akkor közlik, hogy a szöveg nem az ő álláspontjukat tükrözi. De olyan is van, amit itt, a Galamus facebook lapján alkalmaztunk: megkértük a szerzőt, hogy szíveskedjen maga törölni a bejegyzését. (A szerző ezt meg is tette.) A Népszava esetében a szöveg törlése révén jött létre a rend. A médiabiztosnak azonban ez nem volt elég.

Mint az Index ez ügyben közölt összeállításából is kiderült, a médiabiztos számára akkor van rend, ha írásban kap állásfoglalást arról, hogy mit gondol a lap „a cikkhez kapcsolódó kommentek tartalmával kapcsolatban”. Amennyiben tizenöt napon belül nem adják meg ezt a tartalomelemzést, a biztos a Szalai Annamária vezette médiahatósághoz fordul.

A Biblia eddig ismert útmutatásai alapján arra sajnos nem tudunk választ adni, hogy a maga üdvözülése szempontjából vajon mi is lesz a jobb a médiabiztosnak: ha kap egy ilyen levelet, vagy ha nem kap. Ha kap, akkor lesz majd egy dokumentum az irodájában: „Kedves Hatalom, ez úton közöljük, tizenöt napon belül, hogy igen rossz a véleményünk a fórumunkon megjelenő kommentek tartalmáról” stb., stb.. Ezt majd a mi pénzünkből fizetett biztos megnézi, azután szól a mi pénzünkből fizetet ügyintézőnek, hogy a biztonság kedvéért készítsen róla papírmásolatot, és fáradságot nem kímélve legyen kedves iktatni, majd ad acta tenni, a gépen érkezett eredetit a megfelelő archívumba elmenteni, és végül kapcsolni az ismeretlenség homályába burkolózó, törvénytisztelő állampolgárt, akivel ugyancsak van még mit megbeszélni. Mert azért, lássuk be, ez most nem a legjobban sikerült, égtek, mint a rongy, ettől a félrenézéstől, hogy akkor most ki halt meg, és kinél csak szerették volna, ha meghal, tessék szíves lenni legközelebb alaposabban és körültekintőbben. Nem piskóta, amiről szó van, ezek súlyos államügyek. Ha nem talál a célnak megfelelő kommentet, akkor erőltesse meg magát, maga is kitalálhat egyet-kettőt, kicsit több kreativitást kérnénk – mindenesetre mindezzel csupán a biztos munkája szaporodik.

Ám ha mégsem kap semmilyen beszámolót, akkor a biztos, mint említette, kénytelen lesz az ugyancsak a mi pénzünkből fenntartott NMHH Hivatalához fordulni, ahol aztán ki tudja, mi történik még, és mi nem, a különböző lapok kommentelési lehetőségeinek kézben tartását illetően. Félő azonban, hogy a biztosnak ez esetben is inkább a földies dolgokra kell majd koncentrálni, amennyiben az összes, baloldali veszélyeket rejtő lap összes kommentjét uralni akarja.

Ahogy a fejleményeket elnézem, lassan ideje lesz belekezdenie a kínai írás megtanulásába, ami pedig a hírek szerint különösen nehéz, és ráadásul nem is ugyanahhoz az istenhez vezet.

(Lévai Júlia)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!