Nem történt forradalom
- Részletek
- Mihancsik Zsófia
- 2010. április 26. hétfő, 03:03
Minden ellenkező híreszteléssel szemben tegnap, a 2010-es választásokat lezáró fordulóval nem történt forradalom. Nem történt sem a szavazófülkékben, ahogy Orbán állította, de az sem forradalom, pláne nem igazi, amit az LMP állít, hogy „az elmúlt hónapokban és az elmúlt két évben először több tucat, majd száz és több ezer magyar állampolgár pártpolitikai tapasztalat és előírás nélkül kezébe vette a sorsát és elkezdett politikát csinálni”.
Orbán tegnap esti beszédében vagy – szokása szerint – üres néphülyítést folytatott, vagy igazat mondott. Nem tudom, melyik a rosszabb. „Mi történt Magyarországon, kedves barátaim? A mai napon Magyarországon beteljesedett egy történelmi tanulság. Húsz év tanulsága. A rendszerváltás nagy tanulsága. Mely úgy hangzik: rendszert váltani nem lehet. Rendszert csak megbuktatni és megdönteni lehet. Megdönteni, és újat alapítani helyette. Ma ez történt. A magyarok ma rendszer buktattak, és egy új rendszert alapítottak meg. A magyar emberek a mai napon megbuktatták a hatalommal visszaélő oligarchák rendszerét, és helyette megalapítottak egy új rendszert, a nemzeti együttműködés rendszerét.”
Ha néphülyített, nem tett mást, mint folytatta nyolc-tizenöt éves tevékenységét: a lehető legerőteljesebben összezavarni azokat a fogalmakat, amelyekbe az állampolgár kapaszkodhatna a saját világa értelmezésében, ha lenne világos tartalmuk. A Fidesz-vezér pályafutása során ebben volt a legsikeresebb: sikerült kiüresítenie a magyar nyelvet, és csaknem teljesen felszámolnia a „magyarok” gondolkodását. A Vörösmarty téren összesereglett üdvrivalgók tábora erre a legjobb bizonyíték. Azonnal elhitték, hogy a választáson rendszert buktattak, és nem kormányt cseréltek. De a választás eredménye is Orbán nyelv- és gondolkozásromboló hatékonyságát dicséri: a „magyaroknak” ma fogalmuk sincs róla, milyen következményekkel jár majd, hogy gyakorlatilag ellenőrzés nélküli hatalmat hoztak létre. Ez nem feltételes mód: biztosan súlyos következményei lesznek. Mint minden kontroll és önkontroll nélküli hatalomnak.
Ha meg Orbán igazat mondott, akkor valóban rendszert döntöttek a „magyarok” – neki. Felszámolták a demokráciát, és új rendszert alapítottak helyette. A nevét még nem tudom. De biztosan Orbánról fogják elnevezni, és boldogabb történelmi korokban viszolyogva emlékeznek majd rá.
Az LMP-s szöveg, hogy az igazi forradalom az volna, amikor jópofizó amatőrök kezdenek el művelni egy olyan szakmát, amelyen egy ország és tízmillió ember sorsa és életminősége múlik, tragikus önleleplezés. A politika, tetszik, nem tetszik, szakma. Méghozzá „előírásokkal” körülbástyázott szakma. És nemcsak a szakpolitikák művelése az, hanem a nagypolitikáé is. Az egyik legbonyolultabb szakma a világon. Még akkor is, ha sokszor ellenszenves. Még akkor is, ha sok a gazember a művelői közt. Még akkor is, ha sokszor beletorzul az, aki csinálja. És a lelkes amatőröknek, hiába tekintik értéknek a saját amatőrségüket, nincs választásuk: vagy beletanulnak és elfogadják a szabályait, és akkor lehetnek jó és felelős politikusok, vagy értetlen és éretlen, üres és erőszakos demagógok lesznek (ha már most nem azok).
De nemcsak abban egyeztek meg az ünnepi beszédek, Orbáné meg az LMP-é, hogy mind a ketten demagóg módon forradalomról beszélnek egy parlamentáris demokrácia huszadik évében, hanem abban is, hogy „az oligarchiák rendszerének” nevezik azt, amit demokratikus választásokon, nem forradalommal, hanem a jogállami szabályoknak megfelelően, akadálytalanul leváltottak. Ez legalább akkora szégyen mindkettejükre nézve, mint a forradalom hazugsága.
Hogy az MSZP-n belül lesz-e majd „forradalom”, megjósolhatatlan. Csak végig kell nézni a majdani frakció névsorát: ha itt bárki látja nyomát a sokat emlegetett megújulás lehetőségének, az csodaváró. Szili Katalin már zászlót bontott, és kevés dologban értek egyet az LMP-vel, de Karácsony Gergellyel igen, aki „kikérte magának, hogy az MSZP olyan helyzetet próbál teremteni az országban, amelyben ’Szanyi Tibor lehet a demokrácia utolsó védőszentje’.”
A Jobbikról nincs mit mondani – túl azon, hogy az ember nem elemezget a képviselőjével közösen, és nem hagyja szó nélkül egyetlen életveszélyes állítását sem, még akkor se, ha LMP-s. Egyetlen teendő hárul minden józan elméjű és kicsit is ép erkölcsi érzékkel megáldott állampolgárra: megpróbálni oda visszaszorítani ezt a pártot, ahonnan elő se lett volna szabad bújnia. Megpróbálni kialakítani azt a közérzületet, ahol szégyen lesz nyilvánosan kimondani egyetlen olyan mondatot is, amilyenek ma a jobbikosok szájából nap mint nap ránk zúdulnak.
Egy biztos: a választás elmúlt. A következő négy év munkás hétköznapjaiban nincs rossz és kevésbé rossz. Nincs népfront. Nincs népfront se a Fidesz ellen, se a Jobbik ellen, se az LMP ellen, ahogy nincs népfront akkor sem, ha az MSZP marad, ami volt. Mától kezdve ismét csak individuum-állampolgárok vannak, a saját meggyőződésükkel, a saját igazságérzetükkel, a saját világértelmezésükkel, a saját mércéikkel. A Jobbik kivételével minden párt tehet jót és rosszat. Eljárhat helyesen és helytelenül. Gondolkozhat és cselekedhet érvényesen és érvénytelenül. Hazudhat és mondhat igazat. Játszhat kétes játékokat, és játszhat tisztán. Négy évünk van rá, hogy mindegyikről összerakjuk a magunk új képét. Aztán majd meglátjuk, hogy négy év múlva melyiküket tartjuk a legkisebb rossznak.
