rss      tw      fb
Keres

Navracsics Tibor (Fidesz) levele Bajnai Gordon miniszterelnöknek

OS 2010. április 26., hétfő 10:32

Bajnai Gordon

Miniszterelnök Úr részére

Tisztelt Miniszterelnök úr!

Az országgyűlési választások 2010. április 25-ei második fordulójának eredménye alapján várhatóan a Fidesz-KDNP alakít kormányt. Annak érdekében, hogy az új kormány megalakulását követő átadás-átvételt, illetve a kormányzati működés tényleges állapotát, valamint az ezzel összefüggő személyi felelősséget eredményesen rögzíteni tudjuk, jelen levelemmel tájékoztatom Önt, hogy mint a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője, az új Országgyűlés megalakulását követően törvényjavaslatot nyújtok be a kormányzati átadás-átvétel eljárási folyamatának és érdemi tartalmának meghatározása érdekében. Levelem megírásakor figyelemmel voltam arra, hogy hazánk jelenlegi helyzetében különösen nagy jelentőséggel bír ezen feladat és eljárás jogilag pontos szabályozás szerint történő lebonyolítása. Ezen törvényben indokolt rögzíteni, hogy az új és a leköszönő miniszterelnök, valamint az egyes miniszterek és szervezeti vezetők milyen formában, tartalommal és nyilatkozatok mellett adják át tisztségüket, mutatják be tevékenységüket. Annak érdekében, hogy az érintett közigazgatási szervezeti egységek fel tudjanak készülni ezen feladat végrehajtására, ezúton hívom fel a figyelmét, hogy az átadás-átvétel során a teljesség igényével és a jogszabályban elvárt részletességgel kell feltárnia és erről ekként nyilatkoznia, illetve intézkednie az ügyvezető miniszterelnöknek, a minisztereknek, valamint a nem miniszteri irányítás alá tartozó központi közigazgatási szervek vezetőinek (a továbbiakban átadók) a feladat- és hatáskörükbe tartozó:

- az állami feladatok végrehajtásának állásáról, különös figyelemmel a vonatkozó ágazati jogszabályokra;

- az irányított szervezet jogszerű működését biztosító, leíró okiratok, szabályzatok eredeti, illetőleg hitelesített példányainak átadásáról;

- az átadás-átvétel napján hatályos, illetve ezt követően hatályba lépő kötelezettségvállalásokról (különös tekintettel a hosszú távú kötelezettségvállalásokra és a PPP konstrukció keretén belül megvalósult beruházásokra) és egyéb kötelezettséget alapító intézkedésekről (beleértve a pályázatokat, ígérvényeket, szándéknyilatkozatokat), a megfelelő kimutatások átadásával;

- az irányított szervezet tervezési feladatkörébe tartozó európai uniós társfinanszírozású projektek helyzetéről;

- az átadás-átvétel napján hatályos, illetve később hatályba lépő, az átadó vagy jogelődje által tett igény- vagy joglemondásokról, és elismerésekről;

- az átadás-átvétel napján hatályos, illetve később hatályba lépő, harmadik személlyel szemben fennálló, adott esetben nem törvényi rendelkezésen alapuló, de érvényesíthető bármilyen jogosultságról, igényről;

- a vitatott, adott esetben per vagy más vitarendezési eljárás tárgyává tett kérdésekről, az azokkal kapcsolatos álláspontjáról és annak indokairól, külön kiemelve az európai uniós programokkal kapcsolatos szerződéseket és vitás kérdéseket;

- az irányított illetve felügyelt intézmény-rendszer, valamint a háttérintézmények költségvetési, vagyoni, személyi, igazgatási és szakmai helyzetéről, a megfelelő kimutatások átadásával;

- az igazgatási működéssel összefüggő, meghatározott okiratok, nyilvántartások, adatok és alkalmazások állapotáról, állásáról és az akadálytalan hozzáférés biztosításáról, kitérve mind a papír alapú, mind az elektronikus úton vezetett nyilvántartásokra;

- az eszköz- és vagyonleltárról;

- a felügyelt háttérintézmények, vállalkozások, közalapítványok helyzetéről;

- minden olyan körülmény, veszély, illetve lehetőség számbavételéről, amely az adott szerv, szakterület működését érdemben befolyásolhatja.

A törvényjavaslat rendelkezni fog arról, hogy az új kormányzati szerkezetnek megfelelően az egyes átadóknak szakterületek szerint kinek, milyen határidővel és formában kell a fentiek szerint előkészített átadás-átvételi tájékoztató dokumentációt átadniuk, valamint miképpen kell az eredményes és hatékony átvétel érdekében közreműködniük. Fontosnak tartom felhívni a figyelmét arra, hogy az államháztartásról szóló 1992.évi XXXVIII. törvény 50/A. § (2) bekezdésben leírt tájékoztatás természetesen sem tárgykörében, sem részletezettségében, sem hatályosságában nem ad elégséges információt, azaz semmilyen formában nem váltja ki a fentiekben leírt tényfeltárást, ami a kormányzati munka felelős megkezdésének egyik legfontosabb feltétele. Végezetül szintén indokoltnak tartom tájékoztatni Önt arról, hogy a fentiekben leírt átadás-átvételi feladatok maradéktalan elvégzése természetesen az érintetteket egyéb, jogszabályból fakadó és – adott esetben – tisztségüktől történő megválást követően is terhelő kötelezettségektől és felelősségtől nem mentesíti.

Őszinte nagyrabecsüléssel:

Dr. Navracsics Tibor

frakcióvezető

Kiadó: FIDESZ frakció