rss      tw      fb
Keres

Szollár: a parlament alakuló ülésére kész lesznek az átadás-átvétel dokumentumai

MTI 2010. április 27., kedd 11:51

A Bajnai-kormány az új Országgyűlés alakuló ülésére, május 14-re elkészít és nyilvánosságra hoz minden, az átadás-átvételről szóló dokumentumot - közölte Szollár Domokos az MTI-vel kedden a Parlamentben.

A kormányszóvivő azt mondta: technikai ügyekről szerettek volna egyeztetni az átadás-átvételről Szijjártó Péterrel, a Fidesz elnöki stábjának vezetőjével, ezek között arról, hogy mikori állapotot türközzenek a dokumentumok, illetve hogy milyen információkra lenne még szüksége az új kormánynak. Hozzátette: az általuk készítendő leltár teljes lesz, szinte miden olyan adatot tartalmaz majd, amelyet a Fidesz törvénybe foglalna.

Szollár Domokos kiemelte: az "együttműködés és a jó szándék" jegyében egyeztettek volna a Fidesszel, azért, hogy az új kormány a lehető leghamarabb át tudja venni az ország irányítását.

A kormány által készített átadás-átvételi dokumentumok az április 30-i állapotot tükrözik majd - húzta alá a kormányszóvivő. Hozzátette: e dokumentumok tartalmazzák valamennyi minisztérium, az általa felügyelt szervek teljes gazdasági-pénzügyi helyzetét, az aktuális ügyeket, a szakmapolitikai, az uniós tagsággal kapcsolatos feladatokat, az uniós források felhasználását, a kiemelt projektek, a társfinanszírozások aktuális állását, a belső ellenőrzést, a folyamatban lévő peres ügyeket, a tulajdonosi határozatokat, a jogszabály-előkészítési feladatokat.

Szollár Domokos úgy vélekedett, hogy jó ötlet a Fidesz által kezdeményezett, az átadás-átvételről szóló törvényjavaslat, ezt a kérdést hosszú távon, a következő kormányváltások miatt szabályozni kell. Hozzáfűzte: lennének javaslataik is, hogy mit kellene még beépíteni egy ilyen jogszabályba.

Arra a felvetésre, a törvény parlamenti elfogadása miatt előfordulhat, hogy csak júniusban tud elkezdődni az átadás-átvétel, azt válaszolta: a jelenlegi kormány célja, hogy a lehető leggyorsabban adja át a munkát, azzal ne várjanak heteket, hónapokat egy törvény hatályba léptetetése miatt, hiszen az ügyek nem várhatnak.

Elmondta még, hogy az átadás-átvétel menetéről, tartalmáról nincs törvényi szabályozás, de az államháztartási törvénynek megfelelően a kormányzat már nyilvánosságra hozta az Átlátható államháztartás című dokumentumot, ennek kibővítését, aktualizálását is elvégzik.

Arra a kérdésre, hogy Bajnai Gordon miniszterelnök kezdeményez-e Orbán Viktor Fidesz-elnökkel átadási találkozót, Szollár Domokos emlékeztetett: az elmúlt évek gyakorlata szerint a leköszönő és a hivatalba lépő miniszterelnök találkozott, de ezt mindig az utóbbi kezdeményezte. Leszögezte: ha lesz ilyen kezdeményezés, arra nyitottak.

A kormányszóvivő kitért arra is, hogy a minisztériumok vezetői - a minisztertől a főosztályvezetőig bezárólag -, az általuk felügyelt szervek vezetői teljességi nyilatkozatot írnak alá, arról, hogy valamennyi dokumentum teljes, abból adat nem maradt ki.

A miniszterelnök kabinetfőnöke hétfőn kedd reggelre kezdeményezett megbeszélést Szijjártó Péterrel az átadás-átvételről, a Fidesz stábfőnöke azonban jelezte: nem vesz részt az egyeztetésen. Szerinte ugyanis nem zárt ajtók mögötti konzultációkra van szükség.

Navracsics Tibor Fidesz-frakcióvezető ezt megelőzően hétfőn jelezte: a kormányzati átadás-átvétel eljárási folyamatának és érdemi tartalmának meghatározása érdekében törvényjavaslatot nyújt be az új Országgyűlés megalakulását követően. A fideszes politikus a miniszterelnöknek címzett nyílt levelében, amelyet az MTI-hez is eljuttattak, az olvasható: törvényben indokolt rögzíteni, hogy az új és a leköszönő miniszterelnök, valamint az egyes miniszterek és szervezeti vezetők milyen formában, tartalommal és nyilatkozatok mellett adják át tisztségüket, mutatják be tevékenységüket.