rss      tw      fb
Keres

Open Democracy: Magyarország választásai egy év után – „A szavazófülkék forradalmának” országa



Az Open Democracy című, 2000-ben alapított online fórum, amely a nemzetközi politika és kultúra kérdéseinek hírszolgáltató és vitafóruma, július 13-án közölte Kiss Judit (Yudit Kiss) írását. A szerző Genfben élő magyar közgazdász elsősorban Közép-Európa gazdasági átalakulásának problémáival foglalkozik a hidegháború utáni időszakban. Hosszú írását teljes terjedelmében közöljük, mert rendkívül jó összefoglalása mindannak, ami Magyarországon az elmúlt több mint egy évben történt – megszívlelendő gondolatokkal fűszerezve.


Az Európai Uniónak olyan kormánnyal van dolga, amely demokratikus úton került hatalomra, és amely hatalmát a demokratikus intézményrendszer lebontására használja fel. A Fidesz „megoldásai” végzetesen rosszak. Ám a problémák valósak. Európa csak akkor kínálhat vonzó alternatívákat népeinek, ha élhető megoldásokat talál ezekre a problémákra. Ami Magyarországon történik, az nem tízmillió magyar belügye, hanem annak a lakmusztesztje, mennyire képes Európa megvédeni alapvető demokratikus értékeit.

Május elején a Jobbik elnevezésű szélsőjobboldali magyar párt egyik fiatal képviselője javasolta, hogy távolítsák el az iskolai tananyagból a „magyarellenes” Kertész Imrét és Spiró Györgyöt. A nemzeti erőforrás minisztere a támadás premisszáját elfogadva kelt hivatalosan a nevezettek védelmére, s azzal érvelt, hogy „mai történelmi érzékenységünktől függetlenül” „időbe kerül az esetleges esztétikai és esetleges erkölcsi értékek” feltárása, de „Bartók az 1919-es Tanácsköztársaságban vállalt szerepe, Thomas Mann homoszexualitása és József Attila kommunista párttagsága ellenére is … a kánon része maradhat”. Ha Európa polgárai nem akarnak egy nap arra ébredni, hogy Shakespeare nem érdemes a tanulmányozásra, mert szonettjeit talán egy férfihoz írta, vagy Dumas azért, mert némi afrikai vér csörgedezett ereiben, oda kell figyelniük arra, ami ma Magyarországon történik.

A 2010 áprilisában tartott parlamenti választások előtt Magyarország súlyos gazdasági problémákkal küzdött, jelentős eladósodással, magas munkanélküliséggel és még magasabb inaktivitással. A munkahely még az egyetemi diplomákkal rendelkezők közül is sokaknak nem volt elég ahhoz, hogy tisztességes életszínvonalat biztosítson. A két mandátumon át szolgált szocialista párt nagyrészt elveszítette a hitelét a korrupció, a piszkos belharcok és a program hiánya miatt. A liberálisokat és a centrumtól jobbra álló más pártokat addigra megtizedelték. Az emberek tömegesen fordultak el a politikától. Ezen a lepusztult politikai tájon két párt lépett elő, amely rendet, igazságot, tisztességes munkára épülő gazdasági felemelkedést és tiszta politikát ígért: a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség, és a szélsőjobboldali Jobbik.

Ami ezután történt, az ismert. A Fidesz-MPSZ és kereszténydemokrata koalíciós partnere 3,3 millió szavazattal – 53 százalékkal – megnyerte a választásokat, s ez a parlamenti mandátumok 68 százalékához juttatta hozzá őket. Az Orbán Viktor vezette Fidesz bejelentette, hogy lezajlott „a szavazófülkék forradalma”, amely felhatalmazta őket „a nemzeti együttműködés” rendszerének bevezetésére, s ez majd „igazi” rendszerváltást hoz a megbukott 1989-es után. A Fidesz belső köréből neveztek ki államfőt, legfőbb ügyészt, számvevőszéki elnököt, az Alkotmánybíróság, a Legfelső Bíróság és a Költségvetési Tanács felhatalmazásait drasztikusan megnyirbálták, aláásták a Nemzeti Bank függetlenségét, egész sorozat törvényt fogadtak el és léptettek életbe, közülük többet visszamenőleges hatállyal, másokat konkrét személyekre vagy esetekre szabva.  Következett egy új alkotmány, amely egyéb intézkedések mellett megnövelte a (Fidesz tisztségviselői által betöltött) közéleti kulcspozíciók mandátumának idejét, megváltoztatta kulcsfontosságú politikai intézmények feladatkörét, és 70-ről 62 évre csökkentette a bírók kötelező érvényű nyugdíjkorhatárát. Az alkotmányt egy éven belül 39, kétharmados többséget követelő sarkalatos törvénnyel egészítik ki, amelyek olyan alapvető kérdéseket szabályoznak majd, mint a szavazati jog, a nyugdíjak, a pártok finanszírozása és a helyi önkormányzatok rendszere. E törvényeket feltehetően ugyanúgy dolgozzák ki és fogadják majd el, mint az eddigieket: rekordsebességgel, a koalíciós pártok egyhangú jóváhagyásával, és a független szakértők, szociális partnerek, valamint a politikai ellenzék kizárásával.

Széleskörű személyi változások zajlottak le az állami és közintézményekben, amelyek messze túlmentek a kormányváltásokat általában kísérő személycserék határain. Sokakat azok közül, akik az előző kormányok alatt vezető beosztásokat foglaltak el – iskola- és kórházigazgatókat, cégvezetőket –,  eltávolítottak vagy arra kényszerítettek, hogy újból pályázzák meg az állásukat. És mint ilyen helyzetekben mindig, mihelyt meghatározták az általános irányvonalat és hangnemet, a lelkes végrehajtók „túlteljesítették a tervet”, az újonnan kinevezett igazgatók „megtisztogatták” intézményeiket a „megbízhatatlan elemektől” – gyakran szakmai riválisaiktól vagy személyes ellenségeiktől –, kihasználva a kormány egyik első intézkedését, amely lehetővé tette a köztisztviselők indoklás nélküli elbocsátását. A párthoz való tartozás felülírja a szakmai kompetenciát, és az önkényes döntésekkel való szembeszegülés bárkinek könnyen az állásába kerülhet. (Egy különösen abszurd esetben egy egész kormányközi szakmai bizottságot feloszlattak, mert nem értett egyet a kormány szándékával, hogy a budapesti repülőtér új elnevezéséből kihagyják az évtizedek óta használatos, hagyományos „Ferihegy” nevet.)

A „szavazófülkék forradalmát” valóságos kulturális forradalom kíséri. Színházak, akadémiai és kulturális intézmények élére kerültek új emberek, kiadóktól és kulturális eseményektől vonták meg a támogatást, az operaházat lefejezték, a Nemzeti Kulturális Alap és számos külföldi magyar intézet vezetését lecserélték. A független Magyar Film Alapot feloszlatták, pénzeszközeit befagyasztották, ami a filmkészítés leállását jelentette, és a helyére egy új Magyar Nemzeti Film Alapítványt állítottak, amelyet államtitkári rangban Andrew Vajna, egy magyar származású hollywoodi filmproducer irányít. A legtöbb intézmény „nemzeti” lett, közterületeket magyar hírességekről neveztek el. Budapest egyik legszebb terének a neve F. D. Roosevelt térről – egy kiemelkedő 19. századi magyar politikus után – Széchenyi István térré változik, mert a Magyar Tudományos Akadémia elnöke szerint, aki a névváltoztatás javasolta, „Rooseveltnek semmi köze nincs a közterülethez, amely a nevét viseli”. (A közeli rakpart és a térre vezető híd is Széchenyi nevét viseli.) A Jobbik követelésére, a zsidó szervezetek tiltakozását figyelmen kívül hagyva, teret neveztek el Wass Albert antiszemita erdélyi íróról, akit a második világháború után Romániában, távollétében, háborús bűnökért ítéltek el.

Az oktatási rendszert teljesen átalakították: a tananyagot revideálták, a gyerekek az eddigi 18 év helyett 15 éves korukig kötelesek iskolába járni, számos általános iskolát bezártak vagy egyházaknak adtak át, a felsőoktatási intézmények legalább harmadát a tervek szerint bezárják, és az ingyenes egyetemi oktatási helyek száma jelentősen csökkenni fog. Elkerülhetetlen takarékossági intézkedéseket, adminisztratív vagy szervezeti problémákat hoznak fel indokként a független gondolkodási központok – mint például a kiváló Collegium Budapest –, egyetemi kutatócsoportok és akadémiai intézmények támogatásának megvonására vagy a bezárásukra. Veszélyben van a levéltárak integritása, a történelmet újraírják, a hangsúlyt a „dicsőséges fejezetekre” – „ Magyarország mint Európa pajzsa a törökök ellen” – és a Horthy-rezsim rehabilitálására helyezik, beleértve az ország szerepét zsidó állampolgárainak kiirtásában. Az új alkotmány értelmében az ország többé nem köztársaság, hanem Magyarország, vagyis a magyarok országa. A „nemzet” magában foglalja a külföldön élőket is, állampolgárságot kínáltak fel a határokon túl élő magyaroknak, és azt ígérték nekik, hogy a jövendő választásokon szavazati jogot kapnak. Folyamatosak az utalások a második világháború előtti, „történelmi Magyarországra”, amelyek joggal aggasztják a szomszédos országokat. A kormány egyik első intézkedése Nemzeti Emléknap meghirdetése volt, amelyen a trianoni békeszerződésről emlékeznek meg; az idei ünnepen több Fidesz-politikus Nagy-Magyarország térképe előtt beszélt. Május végén a kormány a magyar régiókat képviselő brüsszeli hivatalban Székelyföld-irodát nyitott. A lépés éles reakciókat váltott ki nem csupán Románia hivatalos köreiben, hanem a magyar kisebbség azon képviselőnél is, akiket a Fidesz hatalomra kerülése óta a partvonalra szorítottak és kizártak a politikai vitákból éppúgy, mint a Magyarország vagy az EU által biztosított pénzügyi források elosztásából. A szlovákiai magyar kisebbség képviselői már tiltakoztak a Fidesz „oszd meg, és uralkodj” politikája ellen.

Egy év eltelt – Mit hozott a szavazófülkék forradalma?

A választások után Orbán úr azt ígérte, hogy visszateszi a gazdaságot a sínekre, megszilárdítja a közrendet, és aztán elkezd dolgozni az új alkotmányon. A „rendet” a gazdaságban közel egy évig ad hoc és kaotikus intézkedésekkel állították helyre, mindaddig, amíg idén márciusban fel nem tárták a gazdaságpolitikai programot (1). A Széll Kálmán Terv szigorú takarékossági csomag, amely csökkenti a költségvetés kiadásait, elsősorban az egészségügy, az oktatás, a kultúra és a jólét terén. A gazdaságpolitikának két vezérmotívuma van: az egyik a „gazdasági autonómia” elérése, a másik a források és a döntéshozatal állami ügynökségekben való koncentrálása. A Fidesz beszüntette a Nemzetközi Valutaalappal való együttműködést, súlyos adókat vetett ki a nagy külföldi társaságok egy csoportjára, elkerülte az EU válságkezelési javaslatait, és megnyirbálta a Költségvetési Tanács, a Pénzügyi Tanács és az Alkotmánybíróság jogköreit, amelyek a gazdaságirányításba való beleszólást biztosították. Az államadósság visszafizetése felgyorsult, nem csupán a költségvetés megnyirbálásával, hanem egy katolikus pap által meghirdetett „népi kezdeményezéssel”, amely hazafias hozzájárulásokra szólít fel. Május végén a kormány „új győzelmet” jelentett a gazdasági függetlenségért folyó harcban, a MOL stratégiai energetikai vállalat visszavásárlásával. (Valójában a részvények 23 százalékát vásárolták vissza 500 milliárd forintért.)

Ezzel egyidejűleg a források intenzív újrakoncentrálása megy végbe, beleértve az önkormányzatok korábban decentralizált költségvetését, a közintézményeket, alapítványokat és a PPP-konstrukciókat; ez a folyamat a hárommillió ember pénzét őrző magánnyugdíjpénztárak kisajátításában tetőzött.

A takarékosság szelektív: a kormányhoz közelálló projekteket és személyeket bőkezűen finanszírozzák, míg a többieket kiéheztetik. „Takarékossági okokból” 35 nagy tekintélyű, független közalapítványt, köztük a fogyatékos gyerekek Pető Intézetét, a kisebbségi jogokat védő alapítványokat és az 56-os Intézetet bezárták vagy állami felügyelet alá helyezték, pénzüket felszívta az állam. Ugyanakkor a Magyar Művészeti Akadémiát, egy önjelölt művészeti szövetséget, amelyet Makovecz Imre építész szervezett (akinek meggyőződése, hogy Orbán urat kormányzónak kellene kinevezni), az alkotmány a Magyar Tudományos Akadémia rangjára emelte, kiszorítva a már létező Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiát, hogy az állam által finanszírozva „művészeti irányvonalakat határozzon meg”. Létrehoztak egy különleges terrorizmusellenes egységet, amelyet Orbán úr  személyi testőre vezet (költségvetése 13 milliárd forint), és Orbán úr családi fogászára bízták a fogászati turizmus fejlesztési projektjének kidolgozását (költségvetése egymilliárd forint). Ugyanazon a héten elutasították az Igrici szövetkezet (2), egy ritka, jól menő roma mezőgazdasági vállalkozás 400 millió forintos támogatási kérelmét, amelyet a jó tapasztalatok terjesztésére kért.  Magyarország két vezető szimfonikus zenekara közül Fischer Iván kiváló Budapesti Fesztiválzenekarától megvontak 180 millió forint támogatást, míg Kocsis Zoltán Nemzeti Filharmóniájának  támogatását kétszer ennyivel megemelték. Fischer kritikus megjegyzéseket tett a kormányra, míg Kocsis úr biztosította a Süddeutsche Zeitung olvasóit, hogy Magyarországon minden rendben van. Befagyasztották a közszolgálati televízió dokumentumfilmek forgatására szánt alapjait, kivéve egy, a vidéki Magyarországról szóló, bőkezűen finanszírozott film-sorozatot, amelyeket Bayer Zsolt jegyez, aki a Fidesz belső körének a tagja, és rendszeresen felhívja magára a figyelmet maróan antiszemita cikkeivel.

Daniel Conh-Bendit Orbánt „európai Chaveznek” nevezte (ezzel magára vonta a Fidesz által ellenőrzött média összehangolt támadását, amely pedofíliával, drogfüggőséggel vádolta, valamint azzal, hogy kommunista). Ám Cohn-Benditnek nincs igaza. Chavez igazi populistaként fontos intézkedéseket tett a szegények helyzetének javítására, és nagyvonalúan költ az egészségügyre, oktatásra és kultúrára. Ezzel szemben az Orbán-kormány várhatóan az új szegények és kirekesztettek tömegeit termeli meg. Az új adórendszer, amely a 16 százalékos, egykulcsos adón nyugszik, a jobban élőknek kedvez, a jóléti juttatásokat viszont radikálisan megnyirbálták, a közszolgáltatások ára felment, míg az új alkotmány jelentősen visszaszorította a munkavállalói jogokat. A választások előtt Orbán úr tíz év alatt egymillió új munkahelyet ígért. A Magyar Statisztikai Hivatal áprilisi jelentése szerint egy év alatt 13 ezer új munkahely jött létre. A munkanélküliség 11,6 százalékon stagnál (de az első munkahelyet keresők körében 26,8 százalék), és átlagos időtartama 18 hónapra nőtt. Ugyanakkor a munkanélküliségi segélyt az eddigi kilenc hónapról három hónapra csökkentették. Az új szabályozások igen keményen sújtják a szegényeket, a munkanélkülieket, a kiszorultakat, a fogyatékosokat – köztük a rokkantsági nyugdíjasokat –, akiknek a fele várhatóan visszatér a munkába. Ezen intézkedések némelyike rendkívül groteszk: a hajléktalanokat meg lehet bírságolni, amiért közterületeken laknak, és Budapest néhány kerületében azoknak is bírságot kell fizetniük, akiket kukázáson érnek.

A rendszer vitathatatlan kedvezettjei a magasabb szociális rétegek, és a magyar vállalkozói osztály egy csoportja. A régi rezsim összeomlása után megindult eredeti tőkefelhalmozási folyamatban két, egymást részben átfedő üzleti csoport alakult ki, s mindkettő hasznot húzott a gazdasági javak radiális újraelosztásából. Az egyik a szocialista párt és érdekköre körüli pályára állt, a konzervatívabb, nemzeti eszméket képviselő másik a Fidesz felé gravitált. Ez utóbbi csoport kiszorítva érezte magát a nagy nemzetközi vállalatok fokozódó uralma miatt, és a kétezres évek végétől a Fidesz mellett vetette latba a súlyát. A választások előtt, 2010 márciusában a Fidesz megállapodást írt alá a nagyobb magyar vállalkozókat képviselő szervezettel, amelynek hat követelése közül ötöt felvett a kormányprogramjába. (Az az egy, amelyet kihagyott, az euró bevezetése volt.)

Az új kormány a közrendet a BTK megszigorításával – beleértve a büntethetőségi korhatár tervezett leszállítását 14 évre –, valamint a kisebb kihágásokra, így a sebességtúllépésre vagy a buszmegállóban való dohányzásra kiszabható szigorú büntetések bevezetésével „állították helyre”. Az események szédítő tempóban zajlanak, a köz- és magánélet kulcsfontosságú dimenzióit hirtelen változtatják meg, előzetes konzultáció vagy felkészítés nélkül. Az új szabályozások, átszervezések és tömeges személyi változások áradatának következtében az állami és közintézmények túl vannak terhelve és káosszal küzdenek. (Csak a bírák kikényszerített nyugdíjba vonulása azt jelenti, hogy egyetlen év alatt 40 ezer esetet kell átadni.) A korrupció elleni harc, amelyre oly nagy szükség lenne, az előző politikai vezetés bűnözőként való feltüntetésének formáját vette fel, s ezt a tévé által közvetített látványos „rohamok” kísérik, amelyekben az látható, amint a gyanúsítottakat megbilincselve őrizetbe veszik. Ugyanakkor a Transparency International magyar szervezete súlyos aggodalmait hangoztatta, mert az alkotmány és az új közbeszerzési törvénytervezet olyan réseket hagy, amelyek tágra nyitják az ajtókat a korrupció előtt (3).

Ugyanakkor a kormány feltűnően kudarcot vallott a közrendet zavaró egyik legfőbb tényező, a szélsőjobboldal kezelésében. A hatalom visszaszerzéséért folytatott harcban a Fidesz ügyesen manipulálta a Jobbik által felkavart szenvedélyeket, és a szavazók megnyerése érdekében magáévá tette a Jobbik nyelvezetének, érveinek és követeléseinek egy részét. Amikor a Fidesz hatalomra jutott, a nyilvánosságra jutott konfliktusok ellenére tolerálta a Jobbikot, helyet adott neki, és időnként együttműködött vele. (Ünnepi alkalmakkor a Jobbik vezetője szívesen jelenik meg a parlamentben a hivatalosan feloszlatott szélsőjobboldali Magyar Gárda mellényében, s ennek nincs semmiféle következménye.) A Jobbik igen aktív és nagyhangú párt, követői között sok a fiatal. A párt közvetlenül szólítja meg az embereket, és válsághelyzetekben, mint például a tavalyi árvizeknél, felkínálja segítségét, ami a szolidaritás érzését kelti a mélyen erodálódott magyar társadalomban, ahol a közös értékek és tevékenységek alapján szerveződő közösségek tragikusan  szétestek. Mindez erőszakos nacionalista és rasszista ideológiába van csomagolva. A 2009-es európai parlamenti választáson a Jobbik 427 773 szavazatot szerzett, a 2010-es magyar parlamenti választáson 996 851-et, és egy 2011 márciusi becslés szerint még mindig közel 600 ezer ember rokonszenvezik vele. A Jobbik pontosan úgy használja a roma közösség problémáit, mint a nyugat-európai szélsőségesek a migrációt. „A cigányok” a bűnbakok, ők tehetnek a megoldatlan szerkezeti problémákról: a munkanélküliségről, a szociális jólét romlásáról, a szegénységről, a bűnözésről. A Jobbik programjának egyik fő eleme „a cigánybűnözés elleni harc”.

A romák a magyar társadalom peremén éltek már a 15. századtól, és olyasmire szakosodtak, amit ma szolgáltatásnak nevezhetnénk: szórakoztatás, javítási munkák, hulladék-felhasználás és néhány specifikus szakma, mint a kosárfonás, fafeldolgozás, fémmegmunkálás, lótenyésztés. A kommunisták idején tömeges munkalehetőségekkel, oktatással és lakással tettek erőfeszítéseket az integrációjukra, de a rendszerváltás húsz éve alatt kirekesztették őket a munka világából, a társadalom peremére szorultak és pauperizálódtak, nagyon sokan közülük a legmélyebb nyomorúságban élnek. Az 1989 utáni kormányok egyike sem, a magukat szocialistának nevezők  sem,  érezte úgy, hogy ez a probléma fontos lenne. A szélsőjobboldal rendületlen, és büntetlen nacionalista és rasszista ideológiája és nyelvezete óriási szerepet játszott abban, hogy a romaellenes érzelmek széles körben elterjedtek, és mintegy elfogadottá váltak a társadalomban, messze túl a szélsőségesek politikai befolyásának határain. Magyarországon 2008–2009-ben sorozatos támadásokat hajtottak végre romák ellen, amelyekben megöltek 10 embert, köztük gyerekeket is. Később kiderült, hogy a bűncselekményeket ifjú nacionalisták hajtották végre, akik „torkig voltak a cigánybűnözéssel és annak büntetlenségével”.

Amikor a Fidesz hatalomra jutott, kinevezett egy „felzárkóztatási” államtitkárt, és hozzálátott a Magyar Nemzeti Roma Stratégia kidolgozásához, amely egyben a soros uniós elnökség egyik kulcsprojektje is volt. Ezzel egyidejűleg bezárt vagy állami ellenőrzés alá vont több közalapítványt, amely a romákat képviselte, csökkentette kiváló integrációs projektek költségvetését – például a Szécsényi Gyerekesély Program ill. a hátterét biztosító Gyermekszegénység Elleni Programiroda finanszírozását – és az új alkotmány értelmében megszünteti a parlamenti kisebbségi ombudsman tisztségét (összevonja a másik három ombudsmanéval). A kormány takarékossági és fegyelmező intézkedései – egyebek mellett a mintegy 80 ezer romának munkát adó szociális foglalkoztatási program megszüntetése – csak tovább rontották a romák helyzetét. (!ide jöhetne a közmunka-hivatkozás) 2011 tavaszán, miközben folyt a rasszista gyilkosok pere, a Jobbik  nekilátott saját, a „rend helyreállításáról” szóló víziója megvalósításához. Aktivistái egy önjelölt őrség tagjaival (a Szebb Jövőért a Magyar Gárda elnevezésű, betiltott, nyíltan rasszista, félkatonai szervezet utóda) megszállták Gyöngyöspata észak-magyarországi települést, és annak teljes roma lakosságát terrorizálták és megalázták. A rendőrség várakozó álláspontra helyezkedett, mert azt a parancsot kapta, hogy csak akkor avatkozzon be, ha atrocitások történnének bármely oldalon. A Jobbik annyira elégedett volt az eredménnyel, hogy az akciót két másik településen is megismételte. Két hónap, és az erőszak áprilisi kitörése volt szükséges ahhoz, hogy a kormány kiálljon, és rendeletben szankcionálja „az egyenruhás erőszakot”. Lázár János, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője egy sajtótájékoztatón a Jobbikot „nyíltan nemzeti-szocialista pártnak” minősítette. Május végén az átszervezett országos roma önkormányzat újonnan megválasztott elnöke, Farkas Flórián – aki történetesen a Fidesz parlamenti képviselője, és az egyik minisztériumban a romáknak nyújtandó állami támogatás elosztását ellenőrzi – megállapodást írt alá Orbán Viktor miniszterelnökkel a romák integrációjáról, amely egyebek mellett célként tűzi ki, hogy 2015-ig legalább 100 ezer romát segítenek munkához.

Függetlenül kormányzása tényleges eredményeitől, a Fidesz rendkívüli súlyt helyez tevékenysége pozitív bemutatására. A párt jelentős médiahálózatot ellenőriz, és az új médiatörvény útján szándékában áll biztosítani a hatalmát a média fennmaradó része felett is. A közszolgálati tévé- és rádióadókat, valamint a hírügynökséget állami felügyelet alá helyezte, és egyetlen állami ügynökségnek rendelte alá, amely egyaránt felelős a műsorokért, a különféle jogokért, és rendelkezik a reklámidő elosztása, továbbá a média központosított archívumai és ingatlanai felett. Egy további állami ügynökség a média minden formáját ellenőrzi, beleértve a nyomtatott és az elektronikus sajtót, s ezt egy kilenc évre kinevezett Fidesz-megbízott irányítja. Tavaly december óta a médiahatóság adminisztratív és gazdasági eszközöket használ fel, hogy elnémítsa a Klubrádiót, az egyetlen megmaradt független kulturális, mélyreható politikai elemzést nyújtó rádióadót (amelynek félmilliós hallgatótábora van).

A hírek termelésének centralizálásával és állami ellenőrzésével a fő kommunikációs csatornák a kormány üzeneteit továbbítják a lakosság nagy részének. A Fidesz politikusai sajátos módon interpretálják a tényeket, ugyanazokat az érveket és hasonló nyelvezetet használva, figyelemre méltó magabiztossággal. Orbán kormányfő első, viharos fogadtatása Strasbourgban, amikor a médiatörvény miatt bírálták, „ magyar nép megsértése volt”, miközben a „médiatörvénnyel csupán technikai problémák” voltak. A gazdaságpolitikának „nincs köze a megszorításokhoz”, és a bírókat azért kényszerítették nyugdíjba, hogy „megtisztogassák az igazságszolgáltatás rendszerét a kommunista örökségtől”. Mindezt annak ellenére, hogy a bírák 72 százaléka 1990 után foglalta el hivatalát, és azokat, akik már korábban is dolgoztak, 1994-ben átvilágították. A korábbi kormányok „a csőd szélére taszították az országot”, ami igazolja a kormány „kevéssé ortodox” válságkezelési intézkedéseit, noha független megfigyelők, köztük az OECD, az EU Bizottsága és a Nemzetközi Valutaalap szerint Bajnai Gordon szakértői kormánya józan gazdaságpolitikájának köszönhetően a választások előtti évben a gazdaság jó úton haladt a konszolidáció felé.  (A 2006 végétől bevezetett takarékossági intézkedések a költségvetést 2010-re a GDP 9 százalékáról 3,8 százalékára csökkentették, az államadósság a GDP 72,1 százalékán konszolidálódott, és arra számítottak, hogy az előző évek csökkenése után a 2010. év lesz a gazdasági helyreállás első éve.) Valójában a Fidesz tisztségviselői okozták az első válságot, amikor 2010-ben, hatalomra jutva, bejelentették, hogy Magyarország rosszabb helyzetben van Görögországnál, és az összeomlás szélén áll.

Hogy üzenetei megfelelően eljussanak külföldre is, a kormány felfogadta a londoni székhelyű Project Associates „stratégiai kommunikációs tanácsadó céget” (100 ezer angol fontért), és a Financial Dynamics pénzügyi PR-céget. A kormány képviselői rendszeresen publikálnak cikkeket külföldi lapokban, és saját változatukat teszik közzé a tényekről. A Fidesz demokratikus voltának bizonyítására használt egyik gyakori érv az, hogy a párt harcolt a kommunisták ellen 1989-ben, és megbuktatta őket (valójában a Fidesz marginális szerepet játszott a folyamatban a liberális SZDSZ oldalán, és akkoriban teljesen más volt a politikai programja.) A hivatalos hangvétel gyakran a hallgatósághoz alkalmazkodik: a Fidesz politikusai gyakran mondanak tüzes beszédeket otthon, de sokkal békülékenyebb hangot ütnek meg külföldön. A gazdasági koordinációról született uniós megállapodást kifelé a magyar soros elnökség egyik vívmányának állítják be, de otthon a Fidesz politikusai azt ismételgetik, hogy „mi a saját utunkon járunk”, avagy ahogyan Orbán úr fogalmazott nem régiben a Neue Kronen Zeitung című bécsi lapnak adott interjúban: „Csak a döglött hal úszik az árral”.

A magyar közönségnek a kormány hősként prezentálja magát, aki folyamatosan védelmezi a nemzetet ellenségeivel szemben. A külső ellenségek a nemzetközi tőke és a nemzetközi pénzügyi szervezetek, Matolcsy György gazdasági miniszter szerint Magyarország „élet-halál felszabadító harcot folytat az IMF ellen”. A március 15-i nemzeti ünnep alkalmából mondott beszédében Orbán úr kiemelte az Európai Uniót is: olyan Brüsszelről beszélt, amely „diktálni akar a magyaroknak, mint Bécs és Moszkva régen”. A belső ellenségek a korábbi kormányok képviselői és a rezsim bírálói – különösen, ha külföldön emelik fel a hangjukat –, amint ezt a Heller Ágnes és más filozófusok ellen folyó boszorkányüldözés is mutatja. Bírálat érte az ország befeketítéséért még Sólyom László volt államfőt is (akit igazán nem lehet azzal vádolni, hogy ellenséges lenne a Fidesszel szemben), mert egy német lapnak adott interjúban az alkotmányt a Nemzeti Színházhoz hasonlította, amelynek „semmi köze a modern színházépítészethez, eklektikus és dagályos, az építésszakma tiltakozása ellenére a politikai hatalom erőszakolta keresztül”. (A Fidesz első kormányzati időszakában 1998–2002 között leállították az új Nemzeti Színház építkezését, és a nyertes pályázat helyett egy Orbánhoz közelálló építész esztétikailag kétes és diszfunkcionális színházterve valósult meg.)

A Fidesz teljesítményét Magyarországon kétféle, gyökeresen eltérő módon értékelik. A lakosság egy része meg van győződve arról, hogy grandiózus változások zajlanak, s hogy a kormány a prosperitáshoz és függetlenséghez vezető utat építi. A másik, láthatóan növekvő rész a változásokat egy tekintélyelvű, egypárti rendszer felé való erőltetett menetként értelmezi, amely útközben romba dönti az országot. Egy felmérés szerint márciusban a lakosság mintegy 27 százaléka, 2,2 millió magyar támogatta a Fideszt, ami a választások óta több mint egymillió elvesztett szavazót jelent. A megkérdezettek 68 százaléka mondta, hogy Magyarországon a dolgok rossz irányba haladnak, míg 23 százalék látott kedvező változásokat. Budapesten sétálva az ember telefonfülkéket láthat a következő öntapadós címkékkel: „Nem ezt akartam. Sajnálom. A fülke.”

Az elégedetlenség nyilvános manifesztációi tavaly decemberben kezdődtek, amikor egyetemi hallgatók egy kis csoportja az utcára vonult a következő transzparenssel: „Az első jogállamban született generáció vagyunk, nem akarunk az utolsó lenni.” Azóta megsokszorozódtak a tiltakozások, így volt márciusban egy 30 ezer fős tüntetés is a sajtószabadság védelmében, áprilisban pedig egy 50 ezres megmozdulás a nemzetközi és a magyar szakszervezetek szervezésében. Az új politikai irányvonalak keménysége mellett a tiltakozókat felháborítja, hogy a döntéseket egyoldalúan hozzák, az érintettekkel való konzultáció nélkül, és éles ellentétben a Fidesz retorikájával és választások előtti ígéreteivel.

Április elején a közrend védelmére hivatott szervezetek – rendőrség, tűzoltóság, katonák, börtönőrök és vámosok – kezdtek tüntetni a kormány intézkedései ellen, amelyek megfosztják őket szociális kedvezményeiktől, beleértve a nyugdíjjogosultságuk szabályainak egyoldalú megváltoztatását és a romló munkakörülményeket. A megfélemlítésre tett kísérletek ellenére a tiltakozások hetekig tartottak, amíg tárgyalások nem kezdődtek a belügyminiszterrel, amelyek azonban nem hoztak egyéb gyümölcsöt, mint a szakszervezeti tiltakozás szervezőbizottsága vezetőjének lemondását. Június elején megígérték, hogy Orbán kormányfő tárgyal a tiltakozó szakszervezetek felével, de mielőtt a tárgyalásokra sor kerülhetett volna, a parlament elfogadta a Fidesz alkotmány-kiegészítését, amely véget vet a férfiak korengedményes nyugdíjba vonulásának – ezzel okafogyottá téve a tiltakozók egyik kulcskövetelését. Csalódottságukban a rendvédelmiek június 16-ára tüntetést hirdettek, amelyen legalább 25 ezer ember vett részt, és sokan közülük jelképesen visszavonták az egy évvel korábban a Fidesznek adott szavazatukat.

Május elején az Európai Szakszervezetek Szövetségének kongresszusa felszólította a magyar kormányt, hogy vegye fel a tárgyalásokat a szakszervezetekkel, miután a háromoldalú érdekegyeztető tanács mindössze kétszer ülésezett egy év alatt. Egy héttel később a kormány feloszlatta a tanácsot, és megbízta a nemzeti erőforrás minisztériumot egy új Nemzeti Gazdasági és Szociális Tanács létrehozásával, amely „a civil társadalom szervezetei, a történelmi egyházak és a tudományok képviselői részvételével létrehozandó széles platform” lesz, és majd javaslatokat fogalmaz meg a kormánynak gazdasági és társadalmi kérdésekben. Május elején a kormány bejelentette a Munka Törvénykönyvének revízióját, amely tovább korlátozza az alkalmazottak jogait, és amely július után lép életbe – mint több más törvény –, amikor már véget ért a soros magyar EU-elnökség.

A kormány csakis a saját feltételei szerint hajlandó tárgyalni: vagy úgy, hogy megosztja a tiltakozókat és egy privilegizált tárgyalópartnert választ ki – például egy szakszervezetet vagy egy romaszervezetet –, vagy  „nemzeti konzultációt” folytat. Az alkotmány elfogadása előtt néhány héttel, „nemzeti konzultáció” keretében a felnőtt állampolgárok levelet kaptak az alaptörvény jövendő szövegével kapcsolatos 12 homályos kérdéssel. Kormányforrások szerint 900 ezer személy válaszolt, így „az alkotmányt demokratikusan megvitatták”. Május elején „társadalmi konzultációt” indítottak 10 hasonlóan homályos kérdéssel, ezúttal jóléti tárgykörben. (És a leveleken személyes azonosító kód is szerepelt.)

Az alkotmányos és törvényi változásoknak, valamint a külföldön élő magyarok szavazatainak köszönhetően a Fidesz akár több jövendő választási periódusra is biztosíthatja a hatalmát. De még ha a Fidesz el is veszítené a következő választásokat, politikája fennmaradna az alkotmányban végrehajtott változtatások következtében, amelyek alapvetően módosították a kulcsfontosságú politikai intézmények kompetenciáit, és meghosszabbított mandátummal a Fidesz képviselőivel töltötték be a kulcspozíciókat. Az Esztergomban történt események sötét jövőt jósolhatnak. A demokratikusan megválasztott, független polgármester, aki képtelen volt megvalósítani programját és megmenteni a várost a Fidesz katasztrofális vezetése miatt bekövetkezett csődtől, mert az önkormányzat Fidesz-többsége kitartóan obstruálja a munkáját, a kormányhoz fordult, de hiába. Április elején a város lakóinak és civil szervezeteinek képviselőivel elgyalogolt a parlamenthez (45 km), és az úton mindenütt szimpatizánsok üdvözölték. Csak a kapuban adhatta át Orbán Viktornak címzett tiltakozó levelét: a kormány egyik képviselője biztosította őt arról, hogy a kormány válaszolni fog a „Nemzeti Együttműködés Rendszerének” szellemében. A polgármester távollétében a városi tanács összeült, és újabb intézkedéseket hozott.

A magyar demokraták, akiknek gyorsan szűkülnek a jogaik védelmére alkalmas legális lehetőségei, az Európai Unióban reménykednek. Az EU példátlan helyzettel került szembe. Olyan kormányt kell kezelnie, amely demokratikusan került hatalomra, s amely ezt a hatalmat a demokratikus intézményrendszer lebontására használja. Úgy tűnik, az unió képviselőinek többsége megértette a kihívást. A médiatörvény széleskörű nemzetközi bírálatok tárgya volt, és az EU szakértő testületei behatóan tanulmányozták. A viták több köre után a digitális kérdésekkel foglalkozó uniós biztos, Neelie Kroes megelégedésének adott hangot, mert a kormány módosította a törvény bizonyos pontjait, a magyar média pedig nyomban bejelentette, hogy az EU „áldását adta” a törvényre. Ettől függetlenül Thomas Hammarbergtől, az Európa Tanács emberi jogi biztosától Frank La Rue-ig, az ENSZ különleges jelentéstevőjéig, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezettől az Amnesty Internatonalig számos fórum óvott,  hogy a változtatások nem elégségesek, és végül az Európai Parlament újabb változtatásokat követelt. Az alkotmány ugyancsak a kritikák lavináját váltotta ki. Szövegét elemezte az EU Velencei Bizottsága, és élesen bírálta mind az elfogadás módját, mind több alapvető vonatkozását.

A médiatörvény és az alkotmány esetében is a Fidesz politikusai azzal érvelnek, hogy ezek összeegyeztethetők az EU normáival és/vagy Magyarország belügyei, továbbá hogy más európai országok alapvető dokumentumaiban is vannak hasonló elemek (4). A Velencei Bizottság megállapításait azon az alapon utasították el, hogy a testület szakértői „félreértelmezték a szöveget”, és „az alkotmány elleni ideológiai támadások hatása alá kerültek”. Amikor bebizonyosodik az ellenkezője, hosszas folyamat veszi kezdetét, amelyben kritikus megjegyzések és válaszok mennek ide-oda Budapest és az illetékes uniós szerv között, ami esetleg a vitatott intézkedés vagy dokumentum módosításához vezethet. A hivatalos dokumentumok és alkalmazásuk minden apróbb részletének tanulmányozása hosszadalmas és kimerítő feladat, de nagy a tét. Ami Magyarországon történik, az nem tízmillió magyar belügye, hanem lakmuszteszt, hogy Európa mennyire képes megvédeni alapvető demokratikus értékeit.

Ha Európa intézményei és állampolgárai enyhíteni kívánják a Fidesz kormányzás által okozott károkat és meg akarják előzni a magyar kísérlet másolását, egy lépéssel tovább kell menniük. A klientelizmus és a propaganda mellett a Fidesz azért vonzó, mert feltesz néhány alapvetően fontos kérdést. A jelenlegi világválság világosan jelzi, hogy az uralkodó gazdasági és politikai modellek kifáradtak és destruktívvá váltak. Spanyolország, Görögország és Izland robbanásai megmutatják a probléma mélységét és az európai válságkezelés kevéssé hatékony voltát. A tényleges alternatívák kutatása helyett az erőfeszítések – nem megfelelő módszerekkel – a válság előtti status quo helyreállítására irányulnak. A Fidesz felvet néhányat ezek közül a problémák közül.

A neoliberális gazdaságpolitika kritikátlan követésére a Fidesz a gazdasági és politikai liberalizmus összekapcsolásával, és mindkettő elítélésével válaszol. A multinacionális cégek szabályozatlan működésére a Fidesz a nagyvállalatokat sújtó jelentős adók kirovásával és egyes vállalatok bezárásával válaszol. Az IMF és más hasonló szervezetek válságkezelési javaslataira reagálva a Fidesz elutasította a nemzetközi pénzügyi intézményekkel való együttműködést, és a gazdasági autonómia mellett lép fel. (Valójában a Fidesz és üzleti körei szorosabb kapcsolatra törekszenek Kínával, amelynek vezetői ráadásul nem vetnének fel emberi jogi, a politikai szabadsággal összefüggő vagy környezetvédelmi megfontolásokat). Az ellenőrizetlen privatizációra adott válaszként a Fidesz erősen központosított, a gazdaságot és a politikai és társadalmi élet lehetőleg minden aspektusát ellenőrző állammal válaszol. Az újságokban és a kereskedelmi médiában napvilágot látó szemétáradat ellen a Fidesz kvázi-cenzúrát vezet be. A jóléti modell hiányosságaira adott válaszként a Fidesz szétválasztja a munkát és a jólétet, a munkát puszta kötelességnek, a jólétet léha élvezetnek minősítve. Az általános értékvesztés láttán a Fidesz saját „Isten, nemzet, család” vízióját akarja rákényszeríteni a társadalomra.

A Fidesz megoldásai végletesen rosszak. De a problémák valósak. Ha Európa vonzó alternatívákat akar kínálni népeinek, sürgősen foglalkoznia kell ezekkel a kérdésekkel és megvalósítható válaszokat kell találnia rájuk.

Miközben a válaszokra vár, az ember még mindig elmehet Budapesten színházba. A művészet világa elszánt kreativitással válaszolt „a szavazófülkék forradalmára”. Az egykori budapesti gettó egyik elhagyott lakásában negyedéves színinövendékek Zsótér Sándor, az egyik legkiválóbb kortárs magyar színházi rendező rendezésében Brecht Félelem és macskajaj a Harmadik Birodalomban című darabját játsszák. A darab 1938-ban íródott Prágában, és Németország Hitler uralma alatti fojtogató mindennapjairól szól. Alig karnyújtásnyira egymástól, a színészek és a nézők együtt félnek, szoronganak, tévelyegnek, undorodnak és, nagy ritkán, nevetnek. Az előadás végén a nézők nehezen szánják el magukat a távozásra. Mintha félnének a realitástól, amely odakint vár rájuk. Zsótér néhány éve az Állítsátok meg Arturo Uit című Brecht-darabot rendezte meg, és az ember kíváncsian várja, mi lesz műsoron jövőre. Vagy hogy lesz-e műsor.

***

Utóirat

2011. július 1-jén Magyarország átadta az unió soros elnökségét Lengyelországnak. Ugyanazon a napon életbe lépett a médiatörvény, és eljárás indult egy lap ellen, a honlapján megjelent egyik cikkhez fűzött kommentár miatt, amely állítólag sértő volt a magyar államfőre nézve. Több lap és internetes portál pánikba esett, és megszüntette a kommentálási lehetőséget honlapjain. A következő napon őrizetbe vettek és kémkedéssel gyanúsítottak meg a Nemzetbiztonsági Hivatalért felelős két korábbi minisztert és két további volt magas rangú kormánytisztviselőt. Az ügy iratait szigorúan titkosnak minősítették 2089-ig. A következő héten a parlament megszavazott egy törvényt, amely lehetővé teszi a demokratikusan megválasztott polgármesterek megkerülését az esztergomihoz hasonló esetekben. Esztergom polgármestere és a város küldöttsége csendben akart tiltakozni az erkélyről a parlamentben, de érvényes meghívóik ellenére nem engedték be őket. Egy új törvénymódosítás értelmében embereket őrizetbe lehet venni és elzárva tartani 48 órán át anélkül, hogy lehetőséget biztosítanának számukra az ügyvédeikkel való konzultációra. A rendvédelmis „bohócforradalom” szervezőit törvénysértéssel vádolják, és bíróság elé állíthatják. Ősz előtt a közszolgálati rádió és televíziók 3400 alkalmazottja közül ezret el fognak bocsátani; 570 embert már elküldtek az első hullámban. A kormány új választójogi törvényt készít elő. A kormány új közmunka programja, amelyet a Belügyminisztérium koordinál, olyan rendszert vázol fel, amelyben munkanélküliek tömegei lennének arra kényszerítve, hogy kedvezőtlen feltételek mellett, rendkívül szerény javadalmazásért vegyenek részt nagyrészt fizikai segédmunkát igénylő közmunka-programokban, a munkába visszahajtott volt nyugdíjas rendfenntartók felügyelete alatt.

A műsor folytatódik.

_____________

A szerkesztő megjegyzései

(Az alábbi lábjegyzetek részben az eredeti íráshoz fűzött néhány lábjegyzet átvétele, részben további információk vagy kiegészítések. Az írásban szereplő linkek nagy része is az én kiegészítésem – m. zs.)

(1) A szerző hivatkozásként megadja Kornai János emlékezetes Számvetés című, a Népszabadságban megjelent írásának angol nyelvű változatát.

(2) Lásd erről a boon.hu beszámolóját, illetve kapcsolódó híreinket, köztük azt, amelyik az önkormányzati választások után a megmaradt szocialista polgármestereket veszi számba.

(3) A szerző hivatkozásként megadja a Transparency International magyarországi szervezetének angol nyelvű jelentését; magyarul itt olvasható.

(4) A szerző megjegyzi: „Lehet, hogy más országokban is vannak hasonló elemei a törvényhozásnak vagy a politikai irányoknak, de Magyarországon ezek az elemek konzisztens rendszerré állnak össze.”


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!