A Képíró-per



A világ hírügynökségei – így a nagy világlapok is – beszámoltak a magyarországi Képíró-perben született elsőfokú bírósági döntésről. Az alábbi összeállításban – az MTI kimerítő tudósításai alapján – beszámolunk a per előzményeiről, a vád és a védelem álláspontjáról, a tárgyalás menetéről, majd az ítélet bírói indoklásáról, és nem utolsósorban az 1942-ben lezajlott „újvidéki tisztogatásról”, az újvidéki tömeggyilkosságról, az újvidéki polgári lakosság ellen végrehajtott brutális magyar csendőri-katonai akciókról (attól függően, hogy ki melyik meghatározást érzi helytállónak) – egyszóval a magyar történelem egyik fejezetéről.

A függelékben a Galamus és Képíró Sándor helyreigazítási ügyéről olvashatnak. Amely még abban a „másik világban” zajlott, ahol az Alkotmánybíróság a kellő felkészülési idő hiányára és a jogbiztonság ebből fakadó súlyos sérelmére hivatkozva meszelt el jogszabályokat – még a hatályba lépésük előtt.


Az előzmények

Képíró Sándor neve szerepel a legkeresettebb náci háborús bűnösök aktuális listáján, amelyet a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ állított össze. A feltételezett náci háborús bűnösöket felkutató szervezet szerint a Magyarországon élő, 95 éves férfi a világháború után büntetlen maradt, bár 1942-ben magyar csendőrtisztként Újvidéken részt vett több mint ezer zsidó, roma és szerb civil megölésében. Képíró Sándor – aki a háború után évtizedekig Argentínában élt, és 1996-ban tért vissza Magyarországra – tagadta a vádat.

2009. szeptember 14. – A meggyanúsítás

Képíró Sándort háborús bűntett elkövetésével gyanúsította meg a Budapesti Nyomozó Ügyészség. Az ügyészség közleménye szerint 1942. január 23-án a K. Sándor vezette járőrosztag tagjai – a gyanúsított által beosztottjaihoz továbbított parancs alapján – az „újvidéki tisztogatás” során négy civilt lelőttek. A bűncselekményt K. Sándor társtettesként követte el. A rendelkezésükre álló adatok szerint a gyanúsított cselekménye a büntető törvénykönyv szerint „egyéb háborús bűntettnek” minősül, amely életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntethető.

2011. február 14. – A vádemelés

A Budapesti Nyomozó Ügyészség háborús bűntett elkövetése miatt vádat emelt Képíró Sándor volt csendőr százados ellen. A büntetőeljárást a Fővárosi Bíróság folytatja le.

(Képírót ebben az ügyben 1944-ben már elítélték. A Budai Központi Kerületi Bíróság [PKKB] 2009-ben végzésben mondta ki, hogy az eljárás megalapozatlan, mert Képírót ebben az ügyben egyszer már elítélték, és senkit nem lehet kétszer ugyanazért elítélni. A Fővárosi Bíróság [FB] azonban felülbírálta az első fokú döntést, mert „a gyanúsított ügyében 1944-ben hozott ítéletet ismeretlen eljárás keretében, nem rendkívüli perorvoslati eljárásban semmisítették meg, az abban foglalt tényállást nem lehet ítélt dolognak tekinteni”. Vagyis, az FB végzésében kimondta, hogy az ügyészség megalapozottan gyanúsítja Képíró Sándort, mivel nincs az ügyében jogerős bírósági ítélet. Az FB egyébként már 2007-ben is végrehajthatatlannak nyilvánította a Képíró Sándor csendőr százados ellen 1944-ben meghozott ítéletet. Az FB akkor megállapította, hogy „Képíró Sándor volt csendőr századost a jogerős elítélését követő bűnvádi eljárás során vagy a jogegység érdekében használt semmisségi panasz folytán született új határozattal büntetlen előéletűnek nyilvánították és ennek következményeként 1944. február 18-ai hatállyal korábbi tiszti rendfokozatába visszahelyezték. Mindez a megszakítás nélküli hivatásos tiszti pályafutást eredményezett a jövőre nézve”. Miután a tízévi fegyházbüntetést kiszabó ítélet az azt követő eljárás során hatályát vesztette, hatálytalanná vált az az ítéleti rendelkezés is, amelynek végrehajtása érdekében a bíróságnak intézkednie lehetne, így azt a bíróság végrehajthatatlannak nyilvánította.)

Közjáték 1. – a kommunistákat is!

2011. március 11.

A Magyar Nemzet értesülése szerint megnyílhat az út a legjelentősebb kommunista bűnök elkövetőinek tényleges felelősségre vonása előtt. A kormány nemcsak az új alkotmány első fejezetében, hanem átmeneti rendelkezésekben is egyértelművé tenné, hogy a kommunista időszak legsúlyosabb, a nemzetközi jog alapján is büntethető tetteivel kapcsolatosan nem tekinti lezártnak az igazságtételt. Gulyás Gergely, az alkotmánytervezet előkészítésében jelentős szerepet vállaló fideszes politikus hangsúlyozta, hogy a felelősségrevonás kizárólag azokat érintheti, akiknek a kezéhez vér tapad, akik emberiesség elleni vagy háborús bűntetteket követtek el. Szerinte ha a 97 éves Képíró Sándorral szemben lehet eljárást indítani, akkor ugyanezt indokolt a nyolcvanas éveik végét taposó kommunista bűnösökkel szemben is megtenni.

Közjáték 2. – Wiesenthal-központ dicséri a magyar hatóságokat

2011. május 1.

A jeruzsálemi Simon Wiesenthal-központ vasárnap közzétett, tizedik éves jelentésében elítélte Ausztria és más országok tétlenségét a még élő náci háborús bűnösök felkutatásában.

„Ausztria, a balti államok és Ukrajna folyamatos mulasztásban van azok üldözésében, akik részt vettek” zsidók lemészárlásában a náci népirtás idején. „Ausztria tétlensége annál is sokkolóbb, mivel nagyszámú náci háborús bűnös onnan származik” – állapította meg Efraim Zuroff, a központ igazgatója. A központ elítélte „a balti államokban folyó kampányt, amely a történelem eltorzítására irányul, összemosva a kommunista rendszer bűneit a nácikéival”.

Zuroff dicsérte ugyanakkor a német, az amerikai, az olasz és a szerb ügyészség eltökéltségét, s ismételten üdvözölte a magyar hatóságok döntését, hogy bíróság elé állítják Képíró Sándort.


Efraim Zuroff Képíró fotójával  – Fotó: MTI, Beliczay László

Közjáték 3. – A PKKB elutasítja Képíró rágalmazási vádját

2011. május 3., kedd 18:41

A Pesti Központi Kerületi Bíróság kedden felmentette a rágalmazás vétségének vádja alól Efraim Zuroffot; a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ vezetőjét Képíró Sándor volt csendőrszázados perelte be, mert Zuroff háborús bűnösnek nevezte őt. A Fővárosi Bíróság honlapján olvasható közlemény szerint a bíróság a döntést azzal indokolta: „az 1944-es ítélet birtokában a vádlott, akinek jogi érdeke fűződött a közlés megtételéhez, megalapozottan és egyébként jóhiszeműen eljárva” állította azt K. Sándor volt csendőr századosról, hogy háborús bűnös. A bíróság érdemben nem vizsgálta K. Sándor büntetőjogi felelősségét, az 1942-es újvidéki razziában betöltött szerepe kapcsán, mivel ez önálló eljárás tárgya, és nem érinti Efraim Z. vádlott kijelentéseinek büntetőjogi megítélését.

Közjáték 4. – a szerb különleges ügyész is részt vesz a perben

2011. május 4.

Részt vesz Képíró Sándor perének május 5-én megnyitó tárgyalásán Vladimir Vukcevic, a háborús bűnök kivizsgálásáért felelős szerb különleges ügyész. A 9 órakor kezdődő budapesti tárgyaláson a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ igazgatója, Efráim Zuroff, valamint az újvidéki zsidó közösség képviselői is jelen lesznek. Zuroff volt az, aki Képíró nyomára bukkant. 2008-ban Vukcevic hivatala Zuroffal együtt kérte a Képíró elleni vizsgálat megindítását. A Wiesenthal Központ egy hónappal korábbi jelentése szerint Képíró pere „az egyik utolsó, ha nem a legutolsó lehet a náci háborús bűnösök ellen indított eljárások között”.


A vádlott (Fotó: MTI, Beliczay László)

2011. május 5. – A per első napja: az ügyész, a védő, a bíró és a közönség

Megkezdődött a háborús bűntett elkövetésével vádolt Képíró Sándor volt csendőr százados büntetőpere a Fővárosi Bíróságon. Képíró a tárgyalás előtt azt mondta: ártatlan, hazugságok sorozatával vádolták meg. A büntetőügyet a bíróság a büntetőeljárási törvény általános szabályai szerint tárgyalja, azaz nem katonai eljárásban. Tekintettel azonban arra, hogy katonai, harctéri eseményeket kell a perben elbírálni, a büntetőügyet olyan bíró tárgyalja, aki rendelkezik a katonai ügyek elbírálásában szerzett szakmai tudással is.

A tárgyalást Varga Béla bíró vezeti. Képíró Sándor védője Zétényi Zsolt, a vádat Falvai Zsolt képviseli.

A tárgyalás iránt nagy az érdeklődés, a magyar mellett a külföldi sajtó is képviselteti magát. A per kezdete előtt a botjába kapaszkodó, nehezen mozgó 97 éves férfit a tárgyalóterem hátsó bejáratából kísérték terembe, miközben egy nő „Gyilkosok! 97 éves öregember gyilkosai!” feliratú táblát tartott a férfi elé. A jelenlévők közül valaki azt kiabálta: „Biszku Bélát miért nem hoztátok ide?” A nézők között megjelent több, sárga Dávid-csillagot viselő fiatalember is. A tárgyalás elején a bíró arra szólította fel a Dávid-csillagot viselőket, hogy vegyék le, és az épületen belül ne hordják.

A tárgyalás előtt Képíró Sádor az újságíróknak azt mondta: nem vett rész a vérengzésben, nem is kapott utasítást rá, ártatlanul vádolják, és szerinte ez ki is fog derülni. Azt mondta, hazugságok sorozatával vádolták meg. Arra a kérdésre, hogy fog-e vallomást tenni, azt felelte: ha kérdezik, válaszol. Az 1942-ben történtekről azt mondta: nem történt semmi, csak igazoltatás, nem igaz, hogy lemészároltak volna bárkit. A tárgyalás szerinte cirkusz, minden hazugságon alapszik. Nem tudott a mészárlásokról, felettesei nem beszéltek róla. Teljesen ártatlannak vallja magát.

2011. május 6. – A per második napja

A vád és a védelem álláspontja

A tárgyalás második napján többségében a Képíró Sándorral rokonszenvezők jelentek meg. A szimpatizánsok felálltak, amikor a vádlottat a terembe kísérték.

A háborús bűntett elkövetésével vádolt Képíró Sándor volt csendőr százados korábbi, ügyészségen tett vallomásainak felolvasásával folytatódott az ellene indított büntetőper a Fővárosi Bíróságon.

A vád

A 2010 októberében tett ügyészi nyilatkozat szerint Képíró Sándor 1942. január 20-án érkezett Újvidékre, járőrparancsnok lett. Aznap Gaál Lajos csendőr alezredes eligazítást tartott, amelyen Képíró is részt vett. Az ügyészség szerint a parancsnok hangsúlyozta: nem szabályszerű razzia veszi kezdetét, hanem tisztogatás, amelyben jogtalanul is használhatnak fegyvert, sőt ez kívánatos is. A vádlott ezt aggályosnak találta, ezért kérte az utasítás írásba foglalását. Gaál ezt megtagadta arra hivatkozva, hogy ilyet nem szokás írásban kiadni. Az ügyészség szerint Képíró tisztában volt a razziával kapcsolatos elvárásokkal, a körülményekbe belenyugodott. Az ügyészség szerint január 22-én Grassy József vezérőrnagy (akkor ezredes) eligazítást tartott, amelyen Képíró is részt vett. Grassy szerint a felettesek elégedetlenek voltak a razzia eredményeivel, ezért arra utasította az állományt, hogy „ha másnap polgári egyének járkálnak át a felállított kordonokon, akkor végig kell golyószóróval lőni az utcát, és az ablakokból leselkedő embereket is le kell lőni”.

Az ügyészség szerint a vádlott irányítása alatt vettek őrizetbe egy testvérpárt, és később kivégezték őket. A gyűjtőhelyen megjelent egy rokonuk, egy rendőr, aki megpróbálta elérni Képírónál, hogy a testvéreket elengedje, a vádlott azonban nem teljesítette a kérést. Képíró tudta, hogy a tisztogatás célja emberek törvénytelen kivégzése, ezért fizikai bűnsegéddé vált.

A védelem

Zétényi Zsolt ügyvéd úgy nyilatkozott az ügyészségi jegyzőkönyv szerint: Képíró Sándor a január 20-i eligazításon nem volt jelen. Gaál Lajos a megérkezése estéjén olyan parancsot adott, hogy a legkisebb ellenállás esetén fegyvert kell használni. Ennek az írásba foglalását kérte a védence, de megtagadták. Szerinte Képíró akkor úgy döntött, nem hajt végre törvénytelen cselekedeteket, őrizetbe vételre nem adott utasítást, mivel erre nem volt lehetősége.

A jegyzőkönyv szerint Képíró Sándor azt mondta: egyetlen eligazításra sem emlékszik, amelyen megmondták volna, hogy a zsidó vallású lakossággal milyen módon kell bánni. A testvérpárt nem ismeri, nem találkozott velük. Arra emlékszik, hogy a razzia harmadik napján odament hozzá egy rendőr, aki arra kérte, hogy eressze el a rokonait, de mivel ő nem volt hatósági közeg, ezt nem tehette meg. Nem járt azon a strandon sem, ahol az embereket kivégezték, a razzia alatt az utcán tartózkodott, azt felügyelte, hogy a járőrök törvényesen végezzék a munkájukat.

Ezután Képírónak az ellene folytatott perről írt nyilatkozatát olvasta fel a bíró. Eszerint 1943-ban a vezérkari főnökség különbírósága elé került, ahol hűtlenségi ügyeket tárgyaltak. Kérték, hogy rendes hadbíróság előtt vonják felelősségre őket, de ezt elutasították. A vád kollektív vád volt, amit a magyar büntető törvénykönyv el sem ismer. Szerinte az újvidéki megtorlást a honvéd vezérkar rendelte el, csendőrök nem voltak jelen a Duna-parton végrehajtott kivégzéseknél. Tíz év fegyházbüntetést szabtak ki rá, ami ellen nem lehetett fellebbezni. Később Horthy Miklós kormányzó pertörlést rendelt el az ügyben.

Arról is írt: megmentett egy családot, amelynek a szállójában lakott. A családot szerinte egy honvéd járőr és bandája akarta kirabolni, majd a Dunánál kivégezni, amit ő megakadályozott.

A bíróság felolvasott egy 2010 decemberében kelt jegyzőkönyvet is, amikor az ügyészség újabb gyanúsítással élt. Eszerint Képíró Nagy János főhadnaggyal ellenőrizte a beosztottak tevékenységét, amikor találkoztak egy körülbelül harminc fogolyból álló csoporttal. Ekkor érkezett oda a hadtestparancsnokság tehergépkocsija is. A vádlott megkérdezte a járművezetőt, elvállalja-e, hogy az ott várakozó, összegyűjtött foglyokat elviszi a kivégzőhelyként megjelölt strandra. Miután erre a gépkocsivezető ráállt, a foglyokat felparancsolták a platóra, majd a kivégzőhelyen megölték őket. Képíró erről azt mondta: nem tudja, kicsoda Nagy János, nem találkozott vele.

Amikor a Nagy János 1948-ben felvett vallomását tartalmazó jegyzőkönyvet elé tárták, a védője azt mondta: egyrészt jogtörténeti tény, hogy akkoriban súlyos befolyás alatt álltak a kihallgatottak, másrészt személyes érdekellentét is felfedezhető Nagy és Képíró között, tekintettel arra, hogy Nagy János vallomásában beszámolt arról, hogy Képíró meghiúsította a szállótulajdonos család kivégzését, amit ő tervezett el.

A bíró ezután felolvasta Nagy János vallomását is. Eszerint Képíróval együtt volt, amikor találkoztak egy csoport fogollyal és egy gépjárművel. Szerinte Képíró volt az, aki arra kérte a sofőrt, hogy vigye a foglyokat a kivégzőhelyre. Nagy János a kivégzés tényét jelentette Képírónak, ő ezt tudomásul vette.

A megmentett családdal kapcsolatban Nagy azt mondta: úgy hallotta, hogy a családot ki kell irtani, mert anyagilag támogatták a partizánmozgalmat, a végrehajtás pedig az ő feladata lesz. Miután parancs volt arra, hogy annak a háznak a lakóit, ahol fegyvert találnak, a helyszínen ki kell irtani, elhatározta, hogy egymás után két razziát fog tartani, és az első alatt fegyvereket rejt el a családnál. A fegyvereket egy razziázó honvédnek adta, és kérte, hogy rejtse el őket. A honvéd később jelentette neki, hogy amikor kiment a családhoz, a valószínűleg razziát tartó Képíró nem engedte be őket.


A védő (Fotó: MTI, Beliczay László)

2011. május 10. – a per harmadik napja

Elnapolták a tárgyalást, szakértő vizsgálja a vádlott elmeállapotát

Elnapolta a Fővárosi Bíróság a háborús bűntett elkövetésével vádolt Képíró Sándor volt csendőr százados büntetőperének tárgyalását, mivel a vádlott úgy nyilatkozott, hogy nem érti, mi hangzik el. A bíróság az igazságügyi elmeorvosi szakvélemény alapján dönti majd el, folytatódhat-e a tárgyalás. A szakértők kirendelését Falvai Zsolt ügyész indítványozta, mivel szerinte aggályokat vet fel, hogy a 97 éves vádlott nem érti, mi hangzik el a tárgyaláson, s emiatt a bizonyítási eljárás nem folytatható. Képíró Sándor ügyvédje, Zétényi Zsolt szerint viszont csak hallási problémák merültek fel, ő egy audiológus szakértő kirendelését kérte az ügyben. Varga Béla bíró kérdésére válaszolva a vádlott azt mondta: az agya nem érti meg, mik hangzanak el. A bíróság emiatt elrendelte Képíró Sándor igazságügyi elmeorvos-szakértői vizsgálatát annak megállapítására, hogy a vádlott a külvilágból érkező ingereket hogyan és mennyire képes felfogni, megérteni. Mint a bíró elmondta, ha a szakértők arra jutnak, hogy Képíró nem képes felfogni a tárgyalás menetét, akkor az eljárást fel kell függeszteni.

A tárgyaláson többségében ismét a Képíró Sándor mellett szimpatizálók jelentek meg, köztük volt ifjabb Hegedűs Lóránt és a magát Magyar Nemzeti Gárdának nevező szerveződés néhány tagja. A volt csendőr százados kerekes székkel érkezett, a szimpatizánsok felálltak, amikor a vádlottat bekísérték a terembe.

2011. május 19. – a per negyedik napja

Beszámítható a vádlott, folytatódott a tárgyalás

Folytatódhat a háborús bűntett elkövetésével vádolt Képíró Sándor volt csendőr százados büntetőpere, mivel az igazságügyi orvos szakértői vélemény szerint a 97 éves férfi nem gyengeelméjű, nem szenved tudatzavarban, képes az információk befogadására és megértésére.

A szakvélemény ismertetését követően a bíró Nagy János főhadnagy 1948-ban tett vallomásait olvasta fel. A népügyész előtt és a szegedi bíróságon tett terhelő vallomásai szerint az újvidéki razzia során Képíró Sándor közreműködött harminc civil kivégzésében. A bíró elmondta, hogy megtalálták a Nagyra vonatkozó első- és másodfokú ítéleteket, illetve egyéb okiratokat is. Ezekből kiderül, hogy Nagyot nemcsak a harminc ember kivégzésében való közreműködése miatt ítélték első fokon halálra, hanem mert meggyilkolt egy szerb pópát, és közreműködött abban a kísérletben, amely során egy újvidéki szállótulajdonos családot akartak kivégezni állítólagos partizántámogató tevékenységük miatt. Az ítéletet később életfogytiglanra változtatták, majd szabadult a börtönből.

Az 1981-ben elhunyt Nagy János annak idején azt vallotta: az 1942. januári razzia harmadik napján találkozott Képíróval, aki azt mondta neki, hogy menjenek a városba egy ellenőrző körútra, mert a parancsnokok nincsenek megelégedve a razzia eddigi eredményeivel és utasítást adtak a fegyverhasználatra.

Az úton találkoztak harminc fogollyal, akit – vallomása szerint – Képíró emberei szedtek össze. A volt csendőr százados arra kérte az odaérkező teherautó sofőrjét, hogy a foglyokat vigye a Duna-parti kivégzőhelyre, Nagy pedig kísérje el őket. Ő ezt végrehajtotta, a harminc embert kivégezték. Ezt jelentette Képíró Sándornak, aki Nagy szerint tudomásul vette az elhangzottakat. Nagy beszélt a szállótulajdonosok esetéről is, vallomása szerint a család Képíró közbenjárásának köszönhetően menekült meg.

Az elhangzottakról Képíró Sándor a tárgyaláson azt mondta: szemenszedett hazugság a harminc ember meggyilkolása, ő nem ítélhetett halára senkit. Nagyot – aki azt vallotta, hogy az egyetemről ismerték egymást – nem ismerte, nem tudja ki lehet. Képíró szerint Nagy azért vallhatott ellene, hogy őt megbélyegezzék.

2011. május 24. – a per ötödik napja

Az újvidéki razzia miatt 1944-ben hozott ítélet ismertetése

Az újvidéki razzia miatt 1944-ben hozott ítélet ismertetésével folytatódott a háborús bűntett elkövetésével vádolt Képíró Sándor volt csendőr százados büntetőpere kedden a Fővárosi Bíróságon.

A tárgyalás elején az ügyész bejelentette, hogy a Simon Wiesenthal Központ magyarországi képviselője egy olyan tanú meghallgatását kezdeményezte, aki 1942-ben jelen volt Újvidéken, és elmondása szerint látta, ahogy Képíró többször megüt egy fiút, aki a földön maradt. Az ügyész indítványozta a tanú meghallgatását, erről a bíróság csütörtökön dönt.

A bíró korábbi tiltása ellenére a hallgatóság tagjai között ismét megjelentek olyanok, akiknek a ruházata politikai állásfoglalásra utal (a magát Új Magyar Gárdának nevező szervezet rovásírásos pólóját viselték). A bíró szerint ezzel megszégyenítik a tárgyalást, és felszólította őket, hogy távozzanak vagy öltözzenek át, ezért az érintettek a tárgyalóteremben kifordították a pólójukat.

A per annak az 1944-es honvéd vezérkari bírósági ítéletnek az ismertetésével folytatódott, amely hűtlenség bűntettében mondta ki bűnösnek Képíró Sándort, valamint feletteseit és társait az újvidéki razzia során elkövetett tömeges kivégzések miatt.

Az akkori bíróság a volt csendőr századost tíz év fegyházbüntetéssel, politikai jogainak megvonásával és vagyonelkobzással sújtotta. Az ítélet szerint a vádlottak egyebek mellett megszegték szolgálati kötelezettségüket a karhatalmi művelet alatt, emberölésre buzdítottak, vérengzést, kegyetlenkedést, tömeges kivégzéseket hajtottak végre, fosztogattak, ezért bizalmatlanságot, gyűlöletet ébresztettek a magyarok iránt, és aláásták a hadseregbe vetett bizalmat.

Az 1944-es ítélet tartalmazza, hogy a partizánok elleni razziát 1942 elején Újvidékre is kiterjesztették. A miniszterelnök hozzájárulásával hozott rendelet szerint a legerélyesebben kell fellépni és megtorolni, ügyelve arra, hogy a razzia ne forduljon indokolatlan vérengzéssé.

Egy 1942. január 18-án kelt utasításban az állt, hogy a kirívó igazságtalanságokat kerülni kell, a közigazgatási hatóságokkal együtt kell eljárni. A bácskai fegyveres lázadásban elesett partizánokat hatósági eljárással kell eltemetni. A meghalt, eltűnt emberek halotti anyakönyvének a „kommunista fegyveres lázadás során agyonlövetett” bejegyzést kell tartalmaznia, hogy a vagyonukat el lehessen kobozni. A tisztogatás során alapvető a titoktartás, polgári vezető ne tudjon a dologról. Varga Béla bíró szerint itt ellentmondás fedezhető fel az utasításban, ugyanis korábban a hatóságokkal való együttműködésre adott parancsot.

A parancs szerint a házkutatás során kizárólag fegyverek, lőszerek, robbanóanyagok és rejtőzködő idegenek után kell kutatni, a betegeket, a gyerekeket és az időseket kímélni kell. Lopás és erőszakoskodás miatt az érintett járőrök statáriális eljárás alá vonhatók. A parancs azt is tartalmazta, hogy a beosztott tisztek vigyázzanak, „hogy a zsidók le ne kenyerezzék őket, ez nemzetrontást és a kommunizmussal való szövetkezést” jelent. Az ítélet szerint ezt az utasítást írásban minden csendőrtiszt megkapta.

Az ítélet részletesen foglalkozik a kivégzésekkel. Eszerint Képíró Sándor közvetlen elöljárója, Gaál Lajos csendőr alezredes január 20-án arról tájékoztatta a tiszteket, hogy nem szabályszerű razziát, hanem tisztogatást kell végrehajtani, amelyben jogtalan fegyverhasználat is alkalmazható. Képíró ezt aggályosnak találta, ezért írásban kérte a parancs megerősítését, amit Gaál megtagadott. Az ítélet szerint ebbe a volt csendőr százados beletörődött.

A kivégzések több helyszínen zajlottak, a Duna-parti strandon, a sportpályán, a szerb temetőben és a város utcáin, házaiban. A foglyokat – köztük nőket, gyereket, időseket – a mínusz 20-30 fokos hidegben levetkőztették, értékesebb ruháikat elkobozták, majd sortűzzel kivégezték őket. A halottakról rövid jegyzetet kellett volna készíteni, de ez nem történt meg. A parancs ellenére temetés helyett többször a folyóban úsztatták el a holttesteket. A razzia során előfordult, hogy a honvédek ahelyett, hogy az igazolóbizottsághoz kísérték volna a foglyokat, önkényesen a kivégzőhelyre szállították őket.

Az ítélet hivatkozik annak a hadapródnak a vallomására, aki a Képíró Sándor ellen terhelő vallomást tevő Nagy János főhadnagy parancsára január 23-án kivégeztetett körülbelül 30 foglyot a sportpályán. Varga Béla bíró szerint a két vallomás összecseng, bár vannak benne időbeli eltérések.

Az 1944-es ítélet összefoglalójában az szerepel, hogy összesen „879 polgári egyént tüntettek el”.

2011. május 26. – a per hatodik napja

Szakértői vélemények: aggályos az 1940-es években született ítéletek felhasználása

Történész szakértők meghallgatásával folytatódott az 1942-es újvidéki razziában háborús bűntett elkövetésével vádolt Képíró Sándor volt csendőr százados büntetőpere csütörtökön a Fővárosi Bíróságon. A szakértők szerint aggályos az ügyben az 1940-es években született ítéletek perben való felhasználása.

A csütörtöki tárgyalás kezdetén Varga Béla bíró kiküldött a teremből egy fiatalembert, aki szerinte politikai véleményt kifejező ruházatot viselt. A bíró tűrhetetlennek nevezte egyes hallgatók viselkedését, és azt mondta, hogy legközelebb rendbírsággal fogja sújtani a tárgyalást megzavarókat.

A tárgyaláson megjelent Rosta Márton, a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ jogi képviselője; elmondta, hogy az a hirtelen felbukkant tanú, aki azt állítja, hogy 1942-ben – nyolcévesen – Újvidéken látta, amint Képíró Sándor egy fiút ütlegel, hosszabb ideig tartó gyógykezelést kap Szerbiában, emiatt csak hetek múlva lehetne meghallgatni.

Képíró ügyvédje, Zétényi Zsolt szerint a tanú – egy nő – olyan tényállás tekintetében nyilatkozna, amit nem tettek a vád tárgyává. Úgy véli, nem a bíróság feladata a nyomozás.

Zinner Tibor történész egy korábbi tárgyalási napon a Képíró ellen hűtlenség miatt 1944-ben hozott vezérkari bírósági ítélettel kapcsolatos aggályainak adott hangot, csütörtökön pedig egyebek mellett az 1948-ban, a volt csendőr százados ellen valló Nagy János főhadnagy vallomásainak körülményeiről és az ügyében hozott ítéletről mondta el szakértői véleményét.

Eszerint az 1948-as szegedi népbírósági tanács törvénytelenül alakult meg, ami szerinte a jogállam ismérve alapján semmisségi okot jelent. Az ügyben született ítéletet ezért hatálytalannak, semmisnek tudja elfogadni, ahogy az összes többi, 1948-ban és 1949-ben hozott ítéletet is.

A szakértő egybe vetettette Nagy János kihallgatási jegyzőkönyveit, amelyek egyike tartalmazza Képíró nevét. Elmondása szerint az egyik jegyzőkönyv szó szerint átveszi a másikban leírtakat, de a Képíróra nézve enyhítő körülményeket – miszerint egy újvidéki szállótulajdonos családja neki köszönhetően menekült meg – nem. Zinner Tibor szerint a népügyészségen kelt kihallgatási okiratok és a vádirat között markáns különbségek vannak, egyes események összemosódnak.

A szakértő szerint Nagy János 1948-ban kényszer alatt tett vallomást, hiszen „miért vallott volna saját maga és más ellen?”. Képíró Sándor neve úgy merülhetett fel, hogy a korabeli kihallgatás menete szerint a kihallgatottnak először arról kellett beszámolnia, kiket és honnan ismer, mit tud bizonyos személyekről. Nagy és Képíró a szegedi egyetemről ismerték egymást, a szakértő szerint így jöhetett szóba Képíró neve is, és „ennek alapján születhetett a történet” a harminc fogoly kivégzéséről. A szakértő azt is elmondta, hogy az üggyel kapcsolatos – a 70-es években született – utolsó okirat szerint Nagyot csak egy szerb pópa meggyilkolása miatt ítélték el, egyéb háborús bűncselekmények elkövetésére nincs utalás.

Szakály Sándor, a másik történész szakértő egyetértett Zinner Tiborral abban, hogy a bírósági tanács törvényellenesen volt felállítva, illetve abban is, hogy akkoriban testi-lelki kényszerrel születtek vallomások. Az 1942-es újvidéki razziáról elmondta: ennek célja a partizánok kiszűrése és a közrend fenntartása volt, nem pedig az, hogy szerbeket és zsidókat gyilkoljanak le. A razzia azonban tragikus fordulatot vett, és több száz embert öltek meg.

Elmondta: az egyik tárgyalási jegyzőkönyv szerint Képíró Sándor körzetében nem volt fegyverhasználat, ilyennél nem volt jelen. A szakértő szerint nem támasztja alá semmi, hogy a volt csendőr százados fegyverhasználatra parancsot adott volna.

Szakály Sándor beszélt az 1944-es, Képíró ellen hozott ítélet másolatáról is, amely szerinte nem okirati példány, nem biztos, hogy megegyezik az eredeti ítélettel. Gépelési hibák vannak benne, nem biztos, hogy Magyarországon keletkezett, lehetséges, hogy egy szerbre fordított okiratot ültettek vissza magyarra, emellett tartalmi hitelessége is megkérdőjelezhető.

2011. május 27. – a per hetedik napja

Nem hallgatja meg a bíróság a hirtelen felbukkant tanút

Nem hallgatja meg a Fővárosi Bíróság azt a tanút, aki azt állítja, hogy látta, amint Képíró Sándor volt csendőr százados 1942 januárjában, az újvidéki razzia során egy fiút ütlegelt. Varga Béla bíró a pénteki tárgyalási napon jelentette be, hogy elutasítja az ügyésznek a nemrég felbukkant tanú meghallgatására vonatkozó indítványát. Indoklása szerint az az eset, amelyről a nő be tudna számolni, nem a vád tárgya, gyógykezelése egyébként is még négy hétig tart, emiatt elhúzódna a tárgyalás. Sőt, lehet, hogy nem is igaz, amit a nő állít, és ha felmerülne, hogy más tanúk is vannak, akkor azokat is meg kellene hallgatni. Abban az esetben már nyomoznia kellene a bíróságnak, amire nem jogosult. Ez a tényállási elem nem is nyomna sokat a latban, még ha elítélnék is a vádlottat. Emellett Képíró Sándor már eddig is sokat szerepelt a médiában, ha valaki feljelentést akart volna tenni, már megtehette volna.

A bíró azt is bejelentette, hogy véleményezésre megküldi a Képíró Sándor ellen valló Nagy János főhadnagy ellen 1948-ban született ítéletet a legfőbb ügyésznek, mivel mindkét, csütörtökön meghallgatott szakértő szerint az ítélet hatálytalan a döntést hozó népbíróság törvénytelen felállítása miatt. Ha ezt a legfőbb ügyész is megállapítja, felterjeszti a Legfelsőbb Bírósághoz, ott döntenek róla, hogy valóban semmisnek kell-e tekinteni az ítéletet.

A tárgyaláson a bíró azt mondta: érkeztek hozzá olyan vélemények, hogy „dögunalmas” a tárgyalás a rengeteg irat felolvasása miatt, de erre azért van szükség, hogy az összefüggéseket meg lehessen érteni.

A per az 1944-es ítélet ismertetésével folytatódott. Képíró Sándor erről azt mondta: „emlékezőtehetsége miatt nem tud erről mit mondani”.

A bíró felolvasta, hogy az ítélet szerint hogyan zajlott a razzia, arról milyen utasításokat adtak ki, és hogy az abban részt vevők milyen vallomásokat tettek ezzel kapcsolatban. Eszerint a csendőrök egy része azt hitte, hogy a katonai szabályzat, más része pedig, hogy a csendőrség szabályzata szerint kell eljárni és fegyvert használni.

Az ítélethez jegyzet is készült, ebben a részben a vádlottak vallomásait foglalták össze. Többen arról számoltak be, hogy a volt csendőr százados körzetében nem történt fegyverhasználat, más szerint kétszer is volt ilyen. Képíró korabeli vallomása szerint egy alkalommal jogos fegyverhasználat történt, amikor egy zsidó házaspár ellenállt az igazoltatásnak, őket megölték, de emiatt nem érzi magát bűnösnek.

A bíró azt mondta: elképzelhető, hogy meghallgatnak egy tanút, aki segíthet megállapítani, hogy az egyik körzetbe mely utcák tartoztak.

Közjáték 5. – A Jobbik szerint is meg kell szüntetni a kettős mércét

2011. május 30.

A Jobbik azt szeretné, ha minél hamarabb megszületne az Alkotmánybíróság (AB) állásfoglalása a Biszku Bélával szembeni bírósági eljárással kapcsolatban – jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Szilágyi György jobbikos országgyűlési képviselő. Emlékeztetett rá, hogy tavaly júliusban lépett hatályba az a törvény, amely értelmében büntethető a nemzeti szocialista és kommunista bűnök tagadása, ezt követően augusztus 4-én Biszku Béla a Duna TV egyik műsorában a Jobbik szerint „megvalósította ezt a tényállást”. Éppen ezért Szilágyi György feljelentést tett az ügyben, amelyben előbb vádat emelt az eljáró ügyészség, majd az eljáró bíró idén februárban felfüggesztette az eljárást és az AB állásfoglalását kérte. Az Alkotmánybíróság február 25-én közleményben tudatta, hogy soron kívül vizsgálja az indítványt, azonban azóta nem született döntés. Szilágyi György feltette a kérdést: „vajon ha Biszku Bélát holokauszttagadásért jelentették volna fel, akkor is ilyen sokáig húzódna el az ügy, és vajon ha a Simon Wiesenthal Központ jelentette volna fel Biszku Bélát akkor is ennyi ideig tartana az eljárás?” A jobbikos politikus szerint ha a 97 éves Képíró Sándort „a bíróság elé lehet citálni, akkor meggyőződésük, hogy azokért a bűnökért, amiket 1956 után követett el Biszku Bélának is bíróság elé kellene állnia”. Legyen végre jogegyenlőség, szűnjön meg a kettős mérce, mondta Szilágyi György.

2011. június 8. – a per nyolcadik napja

A nyomozati iratok felolvasásával folytatódott a tárgyalás

További nyomozati iratok felolvasásával folytatódott a háborús bűntett elkövetésével vádolt Képíró Sándor büntetőpere szerdán a Fővárosi Bíróságon.

Varga Béla bíró először az újvidéki razziával kapcsolatban 1952-53-ban keletkezett gyanúsítotti kihallgatási jegyzőkönyvekből olvasott fel részleteket. Ezekben egyesek nem, mások viszont megemlítik Képíró Sándor nevét. A vallomások egy része tartalmazza, hogy több mint ezer embert végeztek ki a razzia során.

A bíró ismertette az ügyészségen 2007-ben tett tanúvallomások egy részét is. Ezek a tanúk a vádbeli cselekmény idején főként gyerekek voltak, vagy szüleik beszámolói alapján nyilatkoztak a történtekről. A tanúk egy része azt állítja, hogy egyből a kivégzőhelyre, a Duna-partra hurcolták őket, és csak egy magas rangú tiszt közbenjárása nyomán menekültek meg. Mások azt mondták, a leventeotthonban működő igazolóbizottság elé állították őket, ahol igazolniuk kellett magukat. Az előállítottak egy része hazatérhetett, másokat valószínűleg a Duna-partra vittek. Az ügyészségen bemutatták a tanúknak Képíró Sándor fiatalkori fényképét is, de egyikük sem ismerte fel a volt csendőr századost és még csak nem is hallottak róla.

A bíró ismertette a razzia eseményeit feltáró jugoszláv bizottság határozatát, amelyben Képíróról azt írják, hogy részt vett a gyilkosságokban, a lakosság kínzásában.

Felolvastak a vajdasági Legfelsőbb Bírósághoz 1946-ban benyújtott vádiratból és az ügyben született ítéletből is. A vádlottak között szerepelt Szombathelyi Ferenc, a Honvéd Vezérkar főnöke, Grassy József vezérőrnagy, Gaál Lajos csendőr alezredes és a csendőröket közvetlenül irányító Zöldy Márton csendőr százados.

A vajdasági vádirat szerint Szombathelyi Ferenc „a Horthy-féle Magyarország” vezérkari főnökeként rögtönítélő bizottságot szervezett, a fehérterror során részt vett a „szabadságszerető mozgalmak” elnyomásában, emberek kivégeztetésében. A vádiratban az áll: hozzá köthetőek az Újvidék ártatlan lakosságának kínzására, kivégzésére tett intézkedések, emellett megakadályozta a razziában részt vevő gyilkosok bíróság elé állítását, illetve lehetővé tette, hogy Németországba szökjenek. A vád szerint a többi tiszt aktívan buzdított a vérontásra, a lakosság tömeges legyilkolására és kifosztására. A korabeli ügyészség ezért nép- és államellenes bűncselekmények elkövetésével vádolta őket. A vádlottakat végül bűnösnek mondták ki, egyeseket golyó, másokat kötél általi halálra és teljes vagyonelkobzásra ítéltek. Az ítéleteket végrehajtották.


Grassy József a bíróság előtt – holokausztmagyarorszagon.hu


2011. június 16. – a per kilencedik napja

Szemtanút hallgatott meg a bíróság; a szakértő megmagyarázza

Tanúmeghallgatással folytatódott a háborús bűntett elkövetésével vádolt Képíró Sándor volt csendőr százados büntetőpere csütörtökön a Fővárosi Bíróságon; a férfi, aki az 1942-es újvidéki razzia idején tíz és fél éves volt, nagyanyja meggyilkolásának körülményeiről beszélt. A tanú – egy magyar állampolgárságú, Magyarországon élő történész – az unokája annak az idős nőnek, akit elmondása szerint csendőrök vagy határvadász katonák otthonában, a betegágyában végeztek ki. A férfi a bíróságon azt mondta: 1942. január 23-án, az újvidéki razzia harmadik napján két csendőr vagy katona jelent meg a házukban, ahol a családjával lakott. A két igazoltató erőszakoskodni kezdett, durván kiabáltak, beteg nagybátyját kirángatták az ágyból, puskatussal többször fejbe verték. Ezután a nagymama kivételével teherautóra ültették őket, és a Duna-parti kivégzőhelyre szállították a családot. Ők azért nem szöktek meg, mert ekkor még nem tudták, hogy kivégzések zajlanak, azt gondolták, igazoltatni viszik őket. Egy kis idő elteltével a leventeotthonba vitték őket, ahol az igazolóbizottság működött; elnézést kértek tőlük, és hazamehettek. Lakásukban a férfi édesanyja fedezte fel, hogy a nagymamát az ágyában kivégezték. A holttestet azonban nem találták ott, csak a véres maradványokat.

A tanú a bíróság Újvidék utcáira és egyéb körülményekre vonatkozó kérdéseire is válaszolt.

Ezután Zinner Tibort, az egyik történész szakértőt hallgatta meg újból a bíróság. Erre többek között azért volt szükség, mert a HVG hetilapban megjelent Feldmájer Péternek, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnökének egy írása, amelyben mind a bíróságot, mind a szakértőt elmarasztalja. A cikk szerint a bíróság nem megfelelő szakértőt rendelt ki. Feldmájer Péter emellett arról is ír, hogy birtokában van a teljes – az ügyészségnek csak részlegesen rendelkezésére álló – 1944-ben született, Képírót és társait elítélő vezérkari bírósági ítélet másolata. Többek között ennek az iratnak a felhasználhatóságát tartották aggályosnak a szakértők töredékessége és esetleges hiteltelensége miatt. Ezt a dokumentumot mostanra már a bíróság is beszerezte.

Zinner Tibor, aki szerint megkérdőjelezték szavahihetőségét, hitelességét, „a nagy nyilvánosság előtt” utasította vissza Feldmájer Péter kijelentéseit. Ők azokat az iratokat vizsgálták, amelyeket az ügyészség a rendelkezésükre bocsátott. Ebben nem volt benne az eredeti vagy a teljes 1944-es ítélet másolata. Az újonnan felmerülő dokumentumot azonban hitelesnek fogadja el, ebben már szerepelnek a szükséges aláírások és a hiteles pecsét is.

2011. június 20. – a per tizedik napja

Egykori, megrázó tanúvallomások az újvidéki razzia során elkövetett mészárlásról

A bíró hétfőn ismertette a háborús bűntett elkövetésével vádolt Képíró Sándor volt csendőr százados büntetőperében a Fővárosi Bíróságon azokat a tanúvallomásokat, amelyeket az újvidéki razzia során meggyilkolt emberek hozzátartozói tettek 1944-45-ben a jugoszláv tényfeltáró bizottság előtt. Az ügyész előző pénteken csatolta be a meghallgatási jegyzőkönyveket, amelyekből Varga Béla bíró szerint kiderül, milyen parancsot kaphattak az 1942. januári újvidéki razziában részt vevő magyar csendőrök és katonák.

A tárgyaláson ismertetett vallomások szerint több tanú annak idején arról számolt be, hogy az igazoltatást végző honvédek, csendőrök olyan kijelentéseket tettek, miszerint zsidók és szerbek legyilkolására kaptak parancsot.

Az igazolóbizottság helyszínéül szolgáló leventeotthon gondnoka akkoriban részletesen felsorolta a bizottság tagjait, akik között a közlése szerint volt kereskedő, újságíró, ügyvéd, közjegyző, hentes és pap is. Azt mondta, a bizottság tagjai kézmozdulatokkal jelezték a „detektíveknek”, hogy melyik előállítottat melyik terembe kell kísérni. Ha valaki a nagyterembe került, „jó embernek” számított, hazatérhetett, ha viszont a kisterembe, akkor a sorsa bizonytalan volt, egyeseket soha többé nem lehetett látni. A gondnok állítása szerint hallotta, ahogy alacsonyabb rangú tisztek arról beszélgetnek, 72 órát kaptak a zsidók kiirtására, és azzal dicsekedtek, miként gyilkoltak és raboltak.

1944–45-ben többen beszámoltak arról is, hogy látták, amint zsidó ismerőseiket csoportosan kísérik valahova, illetve holttesteket is láttak. Egy tanú arról beszélt, hogy hallotta a lövéseket a kivégzőhelynek szánt sportpálya felől, amely az időben Adolf Hitler nevét viselte. Mint mondta, egyik nap 30 zsidót gyűjtöttek össze és lőttek ott agyon. A kivégzést végrehajtók az ő fürdőszobájában mosták le magukról az emberi vért, látott náluk gyűrűket, órákat, pénztárcákat, átlőtt bankjegyeket, a kivégzők ezeket egymás között osztották szét. Közülük az egyik azt mondta a tanúnak: „mi azért jöttünk ide, hogy magukat megöljük”.

Egy szerb tanú annak idején arról beszélt, hogy a razzia alatt katonák mentek be a lakására, a ruhájuk teljesen véres volt. Az egyiküket, aki „kapatos” volt, meg kellett etetnie, közben a katona arról beszélt, hogyan végezték ki egy ház minden lakóját, s hogy ő 20 embert mészárolt le. A tanú vallomása szerint a katona beszélt arról is, hogy parancsot kaptak rá: az összes zsidót meg kell ölni, és azokat a szerbeket is, akik nem tudtak perfektül magyarul, vagy akik, illetve akiknek a hozzátartozói nem szolgáltak az Osztrák-Magyar Monarchia honvédségében. Egy másik tanúnak szintén erről beszélt egy csendőr tiszthelyettes.

A bíró egy megrázó vallomást részletesen nem olvasott fel, mindössze annak tartalmát ismertette. Eszerint egy nő arról számolt be, hogy 8–10 katona ment be a házába, kihajtották a gyerekeit az udvarra, ahol kivégezték őket. Az anya hiába könyörgött, nem engedték ki, később az udvaron azt látta, hogy a gyerekei holttestét dobálják fel egy teherautóra. A gyerekekből – mondta annak idején a nő – mindössze egy koponyacsontot tudott megőrizni.

A bíró ezen kívül a razzia kapcsán hozott népbírósági ítéletekből és a vádlottak vallomásaiból olvasott fel részleteket.


A délvidéki vérengzés – holokausztmagyarorszagon.hu

2011. június 24. – a per tizenegyedik napja

A bizonyítási eljárás vége

Néhány rövid irat ismertetése híján pénteken csaknem befejeződött a bizonyítási eljárás a háborús bűntett elkövetésével vádolt Képíró Sándor volt csendőr százados büntetőperében a Fővárosi Bíróságon. A tárgyalás iratismertetéssel folytatódott. A bíró felolvasott egyebek mellett az egykori jugoszláv tényfeltáró bizottság által készített dokumentumokból, a szakértők által becsatolt fénymásolatokból, az 1942-es újvidéki razziához kapcsolódó eljárások, tárgyalások jegyzőkönyveiből és az eljárásokban részt vevők visszaemlékezéseiből. Ismertette továbbá az ügyész és az ügyvéd által becsatolt iratokat.

A bizonyítási eljárás ezzel csaknem befejeződött, a következő tárgyaláson - az ügyész perbeszéde előtt - néhány rövid dokumentumot még ismertet a bíró. A perbeszédek a jövő héten hangzanak el, előreláthatólag szerdán Falvai Zsolt ügyész, csütörtökön Zétényi Zsolt ügyvéd a soros.

Közjáték 6. – Libération-tudósítás: a per, amely zavarba hozza Orbán Viktor Magyarországát

2011. június 28.

Az egykori náci pere, amely zavarba hozza Orbán Viktor Magyarországát címmel közölt tudósítást kedden a Képíró-perről a Libération.

A baloldali francia újság szerint a per kapcsán az a kérdés merül fel, hogy „a posztkommunista Magyarország képes-e szembenézni nácibarát múltjával”. A 97 éves Képíró Sándor ellen háborús bűntett elkövetésének vádja miatt jelenleg folyó büntetőper ugyanis a tudósító, Florence Labruyere szerint a „vitát a hatalmon lévő jobboldal számára abban az alkalmatlan pillanatban nyitja meg, amikor az a foltok kiradírozásával éppen újra akarja írni a történelmet”.

A vádak részletes ismertetését követően a tudósító idézte a magát ártatlannak való Képírót, majd hozzátette, a bíróságnak „nagyon nehéz a feladata”. A szerző szerint „a bíró és az ügyész példaértékű pert” vezet. Ennek érzékeltetésére a lap részletesen ismertetette annak a tanúnak a meghallgatását, akinek a nagyanyját egyenruhás emberek az otthonában, a betegágyában végezték ki. A tudósítás szerint a tárgyalóteremben „fiatal nacionalisták azt suttogták, hogy mocskos zsidó”, a bíró pedig kijelentette, hogy azok után, ami elhangzott, nem lehet azt mondani, hogy az emberek nem tudták, mi történik.

2011. június 29. – a per tizenkettedik napja

Végrehajtandó fegyházbüntetést kért az ügyész

Végrehajtandó fegyházbüntetést kért az ügyész a háborús bűntett elkövetésével vádolt Képíró Sándor volt csendőr századosra az 1942-es újvidéki razzia során tanúsított magatartása miatt.

Falvai Zsolt ügyész a Fővárosi Bíróságon elmondott perbeszédében azt mondta, hogy a perben két alapvető fontosságú dolgot kell figyelembe venni: egyrészt, hogy felhasználható-e okirati bizonyítékként az újvidéki razzia ügyében 1944-ben hozott vezérkari bírósági ítélet, amely megállapította Képíró és a razziában részt vevő más személyek büntetőjogi felelősségét, vagy azok az iratok, amelyek a vádlott ellen terhelő vallomást tevő Nagy János főhadnagy ellen zajlott büntetőper során keletkeztek; másrészt, rendelkezésre állnak-e olyan egyéb dokumentumok, amelyek a vádlott egyéni bűnösségét bizonyítják. A kollektív bűnösség kategória ugyanis nem létezik a magyar jogban.

Az ügyész utalt arra, hogy a múltban sem voltak, és jelenleg nincsenek olyan, háborús bűnök miatt zajló eljárások, amelyekben a vádlottak beismerték volna bűnösségüket. A vezetők nem ismerik el, hogy parancsot adtak volna emberek kiirtására, a végrehajtók pedig azzal érvelnek, hogy parancsra cselekedtek.

Falvai Zsolt ezután ismertette, hogy álláspontja szerint miként zajlott a razzia 1942. január 21–23. között. Eszerint 1942. január 20-án Grassy József vezérőrnagy (akkor ezredes) kiadta azt az írásbeli karhatalmi parancsát, amely részletesen szabályozta a razzia során betartandó előírásokat. A katonai vezetés elégedetlen volt az első két nap eredményeivel, ezért egy eligazítás során közölték a tisztekkel: nem szabályszerű razziát, hanem tisztogatást kell tartaniuk. Képíró Sándor ezt egy másik társával aggályosnak találta, ezért kérte Gaál Lajos csendőr alezredest, hogy írásban adja ki a parancsot. Gaál ezt megtagadta. Az ügyész szerint a parancsban szerepelt, hogy azokat a zsidókat és szerbeket, akiknek nem voltak megfelelő okirataik, nem beszéltek tökéletesen magyarul, vagy nem szolgáltak az Osztrák-Magyar Monarchia honvédségében, ki kell végezni. A leventeotthonban működő igazolóbizottsághoz pedig azokat kell kísérni, akikről nem tudtak helyben dönteni. Az utasításban az is szerepelt, hogy a fegyverhasználatot nem vizsgálják ki utólag.

Az ügyész szerint az egyik járőrosztagot vezető Képíró ezt a parancsot továbbította beosztottjainak, akik január 23-án törvénytelenül kivégeztek egy házaspárt, továbbá egy férfit és nőt. Ezt követően egy elfogott magyar testvérpár sorsáról kellett döntenie, akiknek elengedéséért egy rendőr, a testvérek sógora próbált közbenjárni Képírónál. Az ügyész szerint a vádlott tisztában volt azzal, hogy ha nem szegi meg a parancsot, halál vár a testvérekre. Mégsem tett semmit az elengedésük érdekében, sőt az ügyész szerint arra a teherautóra kerülhettek, amellyel – a vád szerint – Képíró utasítására harminc zsidót szállítottak a kivégzőhelyre.

Az ügyész végig arra fektette a hangsúlyt, hogy a vádlott, állítása ellenére, pontosan tudott a tisztogatás valódi céljáról, emiatt emberek törvénytelen kivégzésében vállalt szerepet azzal, hogy ő volt az, aki továbbította a vezetők parancsát a beosztottjainak, a végrehajtóknak. Falvai Zsolt szerint az okiratok és a tanúvallomások azt támasztják alá, hogy még az utolsó bakák is tisztában voltak azzal a világos paranccsal, hogy zsidókat és szerbeket kell kivégezniük, ezt pedig „nem az ujjukból szopták ki”. A tisztogatás pontosan, tervezetten zajlott. Megjegyezte: a magyar csendőrség abban az időben világhírű volt szervezettségéről és fegyelméről. Szerinte tehát nem egyéni túlkapásokról volt szó, ahogy azt Szakály Sándor történész szakértő értelmezte.

Az okirati bizonyítékok felhasználhatóságáról azt mondta: kivétel nélkül közokiratnak minősülnek, ezért az ellenkező bizonyításáig hitelesnek kell tekinteni őket. (A perben dönteni kell arról, hogy Képíró cselekménye „ítélt dolognak” tekinthető-e, vagyis a bíróságnak értelmeznie kell, hogy a korabeli jogi szóhasználatban mit jelent az 1944-es ítélet „feloldattatása”, „megsemmisítése”, a Horthy Miklós kormányzó által elrendelt „pertörlés”. Ennek az a jelentősége, hogy a magyar jogrendszer szerint senkit nem lehet kétszer elítélni ugyanazért a cselekményért.) Az ügyész szerint a Képíró ellen hozott ítélet nem tekinthető „ítélt dolognak”.

A vádlott ellen valló Nagy János 1948-as ítéletéről azt mondta: történészek bizonyították, hogy az ítéletet törvénytelenül megalakított bírói tanács hozta, ezért ne vegyék figyelembe, de az ítélet előtt keletkezett vallomások felhasználhatók, fedik a valóságot, ténylegesen a Nagy által előadottak történtek meg, mert mások vallomásaival is egybevágnak. Szerinte, bár a korszakban általános volt a kényszer alkalmazása, egyáltalán nem bizonyítható, hogy Nagy is kényszer alatt, vagy bosszúból tett volna vallomást Képíró ellen, hiszen a főhadnagy arról is beszámolt, hogy a vádlott hogyan mentette meg egy szállótulajdonos család életét.

Falvai Zsolt szerint ezek alapján megállapítható, hogy Képíró hozzájárult csaknem negyven ember törvénytelen kivégzéséhez, amellyel háborús bűntettet követett el. Az ügyész végül arra kérte a bíróságot, hogy súlyosító körülményként értékelje a csaknem negyven ember megölésében való közreműködést, enyhítőként a vádlott korát (Képíró 97 éves), megromlott egészségi állapotát, illetve az idő múlását. Indítványozta, hogy a bíróság a vádlottra végrehajtandó fegyházbüntetést és közügyektől való eltiltást szabjon ki, illetve fizesse meg a csaknem 4,5 millió forintos perköltséget.

2011. június 30. – a per tizenharmadik napja

Elsődlegesen az eljárás megszüntetését kérte az ügyvéd – szerinte is hiba volt a zsidók és szerbek „zaklatása”

Elsődlegesen az eljárás megszüntetését indítványozta perbeszédében a háborús bűntett elkövetésével vádolt Képíró Sándor volt csendőr százados ügyvédje csütörtökön, a Fővárosi Bíróságon, mert álláspontja szerint a vád tárgyává tett cselekményeket már elbírálták 1944-ben.

Az ügyvéd bevezetőjében azt mondta: teljes mélységében nem lehet megítélni a súlyos bűncselekményekkel terhelt, 1942. január 21. és 23. között zajló razziát. Semmi másról nem kell dönteni, mint egy „meggyötört, megalázott” ember sorsáról. Szerinte alapkérdése az ügynek, hogy a régmúltban történt tényállásról sok idő elteltével kell ítélkezni. Ennek azzal kéne járnia, hogy az akkori kultúrát, közviszonyokat is meg kéne közelíteni, ami szerinte nem fog sikerülni, mert nem az 1940-es években vagyunk.

Az ügyben kiemelt jelentőségű a razzia eseményei kapcsán 1944-ben hozott, Képíró Sándort és társait hűtlenség miatt elmarasztaló bírósági ítélet, amelyre Horthy Miklós kormányzó pertörlést rendelt el. A bíróságnak döntést kell hoznia arról, hogy a pertörlés milyen jogkövetkezményekkel jár. Ez azért fontos, mert a magyar jog szerint senkit nem lehet kétszer elítélni ugyanazért a cselekményért. A vád álláspontjával ellentétben Zétényi Zsolt szerint a cselekmény ítélt dolog, vagyis az eljárást meg kell szüntetni.

Az ügyvéd ezután rátért a bizonyítékok taglalására, hosszan fejtegette, hogy az 1940-es évek hatóságainak bizonyítékai miért elfogadhatatlanok. Szerinte a történeti múlt eseményeinél általános, hogy „szellemalakokkal beszélünk”, „a papírok torz tükrén keresztül”. Mint mondta: ahhoz, hogy valakit el lehessen ítélni, számos követelménynek kell teljesülnie: egyrészt a bizonyítékoknak hitelt érdemlőnek és törvényesnek kell lenniük, másrészt az adott mérlegelési folyamatnak zártnak kell lennie, lehetőségekre ugyanis nem lehet alapozni. Megjegyezte: mindannyiunknak vannak elképzelései, hangulatai az ügyről, de ezeket a gondolatokat a jogi bizonyosság keretei között kell tartani.

A bizonyítékok döntő hányadát kitevő okiratokról azt mondta: ha közokiratról van szó, akkor is vizsgálni kell, hogy megfelel-e a büntetőeljárás követelményeinek. Álláspontja szerint a Képíró ellen valló Nagy János főhadnagy vallomásait a bizonyítékok köréből ki kell rekeszteni, mivel kényszer alatt tette őket. A bíróság hivatalos tudomással bír az elmúlt hatvan év jogszolgáltatási módszereiről: ebben az időszakban a bűnüldözés kriminalizációja zajlott, emberek életét oltották ki a nyomozások során. Szerinte az ügyek 90–100 százalékában nagyon súlyos törvénysértések történtek, ezért az egész korszak iratanyagait a legnagyobb kétellyel kell kezelni. A katonapolitikai osztály, ahol Nagy a vallomásait tette, szerinte annyira bemocskolódott, hogy a bíróságnak a bizonyítékok befogadásakor meg kell fontolnia, összekötheti-e a presztízsét ezzel. Ráadásul a Nagyot 1948-ban elítélő bíróság törvénytelenül volt megalakítva, és maga Nagy is kijelenti, hogy kényszer alatt tett vallomást. Az ügyvéd azt is mondta: Nagy azért mondhatta, hogy Képíró parancsára szállította a harminc embert a kivégzőhelyre, hogy azzal saját felelősségét csökkentse, vagy hogy időt nyerjen.

Zétényi Zsolt szerint az ügyész egy elképzelt helyzetet vázolt fel, nem azt, hogy mit tett Képíró valójában. Úgy gondolja, az csak az ügyész feltevése, hogy Képíró emberölésre felszólító parancsot továbbított a járőreinek. Szerinte az ügyész nem tudja megmondani, hogy a törvényesen indult razzia során mikor volt az a pont, amikor a vádlott magatartása bűnössé vált, amikor rablásra és ölésre buzdított volna. Szerinte ez nem alapozhat meg büntetőjogi felelősséget.

Az ügyvéd arról is beszélt, hogy szerinte a zsidók és a szerbek „zaklatása” hiba volt, de a razzia nem zsidóellenes akció volt: az 1941-es felfogás szerint azt gondolhatták, inkább a zsidó és szerb lakosság segíthette az ellenséget (partizánokat), mint a magyarok.

Zétényi Zsolt arról a vádpontról, miszerint Képíró járőrei egy idős nőt az ágyában végeztek ki, azt mondta: lehet, hogy a harmadik napon bűnöző hajlamú katonák felismerték, hogy fosztogathatnak, ezért katonai mivoltukkal visszaélve rabolni akartak. Szerinte ez esetben rablógyilkosság történt, mert az ügyvéd nem tud elképzelni egy öregasszony iránt tanúsított ilyen gyűlöletet, szadizmust. Szerinte az is lehet, hogy reflexből lőttek rá, amikor az hangosan kiabálni kezdett. Mint mondta: Képírót ezért felelőssé tenni nem lehet.

Az őrizetbe vett testvérpár esetéről azt mondta: Képíró magatartása, hogy a lista alapján őrizetbe vett testvéreket sógoruk kérése ellenére nem bocsátotta szabadon, mivel arra a szolgálati kötelem miatt nem volt hatásköre, nem tekinthető olyan magatartásnak, amely büntetőjogilag emberölésként értékelhető lenne.

Zétényi Zsolt végül indítványozta, hogy a bíróság szüntesse meg az eljárást, mivel a vád tárgyává tett cselekményeket már elbírálták. (Az ügyvéd a harmadik vádpont esetén – miszerint a vádlott közreműködésére öltek meg harminc embert a kivégzőhelyen – másodlagosan a vád törvénytelenségére hivatkozott.)

Végül abban az esetben, ha a bíróság nem tartja megalapozottnak az eljárás megszüntetésére tett indítványát, a vádlott vádak alóli felmentését indítványozta, mivel szerinte Képíró bűnössége bűncselekmény hiányában nem állapítható meg.


A bíró (Fotó: MTI, Beliczay László

2011. július 18. – a per tizennegyedik napja

A vádlottat felmentették, a bíró szavait hatalmas taps fogadta

Nem jogerősen felmentette a háborús bűntett vádja alól hétfőn a Fővárosi Bíróság Képíró Sándor volt csendőr századost.

Az ítélethirdetés hatalmas érdeklődés mellett zajlott, a magyar mellett a nemzetközi sajtó is képviseltette magát.

Képírót a mentők hozták be a bíróság épületébe, mert egy hete kórházban van. Képíró a tárgyalóterembe is infúzióra kötve érkezett. Az utolsó szó jogán pszichológusa így tolmácsolta szavait: „ártatlan vagyok, soha nem öltem, nem raboltam, a hazámat szolgáltam. 1996-ban azért tértem haza, mert Magyarország nélkül számomra nincs élet.”

A felmentő rendelkezés kimondása után a bíró szavait hatalmas taps fogadta. A rendelkezés mellett a bíróság azt a döntést hozta, hogy a csaknem 4,5 millió forintos perköltséget a magyar államnak kell megfizetnie. Képírót ezután egészségi állapota miatt kivitték a teremből.

A kétnapos ítélethirdetés első napján Varga Béla részletesen előadta a bíróság álláspontját az újvidéki razzia eseményeiről. Eszerint 1942 januárjában a délvidéki megszállás után partizánmozgalom alakult ki a térségben, visszaszorítására a belügyminiszter és a honvédelmi miniszter utasítására általános tisztogatást és razziát rendeltek el. A bíróság szerint ennek során január elejétől több száz vagy ezer ártatlan embert öltek meg, amit a katonai vezetés igyekezett titokban tartani. Varga Béla szerint nem valószínű, hogy Képíró, aki a magyar királyi csendőrségnél teljesített szolgálatot, erről tudott, mivel elhallgatták a történteket.

Január 20-án Gaál Lajos csendőr alezredes tartotta az első eligazítást. Gaál itt szabadabb fegyverhasználat engedélyezéséről beszélt, ami ellen a bíróság szerint Képíró felemelte a szavát, mondván, hogy ez ellentétes az utasítással, emiatt írásban kérte a parancs kiadását. Gaál ezt megtagadta, mire Varga Béla szerint Képíró ezt tudomásul vette, és úgy határozott, hogy a parancs rá nem vonatkozik.

Grassy József vezérőrnagy (akkor ezredes) január 21-én adta ki karhatalmi parancsát a razzia részleteiről, az a bíróság szerint az első két napban rendben zajlott. Ennek során kutatócsoport irányítójaként Képíró 50-60 beosztottjára felügyelt. A bíró hangsúlyozta, hogy Képíró alárendeltjei nem a saját emberei voltak, emberileg nem ismerhette őket. Így hogyan is vállalhatott volna értük felelősséget? – tette fel a kérdést.

Az első két nap eredményei után a katonai vezetés szigorúbb eljárást követelt meg az eligazításon. A bíró szerint Grassyéknak értelmezési zavart okozhatott a parancsokban használt tisztogatás és megtorlás szóhasználat. A vezetők megtorláson végül bosszút, emberek megsemmisítését értették, és rosszindulatú feljelentők, besúgók segítségével olyan elfogási listát állítottak össze, amelyen szerb nemzetiségű vagy zsidó vallású, feltehetően gazdagabb emberek szerepeltek.

A bíróság szerint a járőrvezetők mozgástere innentől kezdve korlátozott volt a lista miatt. A bíró ezt nagyfokú változásnak nevezte, amibe Képíró nem szólhatott bele.

Január 23-án, nem tisztázott, hogy milyen utasítás alapján, a razzia délelőtt 11 óra után fordulatot vett, és a kísérőegységek az emberek egy részét már nem a leventeotthonban működő igazolóbizottság elé vezették, hanem egyenesen a Duna-parti kivégzőhelyre. Akik mégis a bizottság elé kerültek, azok többségét szintén a Duna-partra vitték. A bíró szerint biztos, hogy Képíró reggel még nem szerezhetett erről tudomást.

A kivégzéseket délután 3 óra körül állították le, akkor 600 embert kísértek vissza a partról. Addig a bíróság szerint összesen több mint 800 embert végeztek ki.

Arról az esetről, amikor 23-án Képírónak egy testvérpár elengedéséről kellett döntenie, a bíró azt mondta: a vádlott a parancsnak megfelelően járt el, amikor nem engedte szabadon őket, ő abban a tudatban volt, hogy az igazolóbizottság elé kerülnek. Képíró csak később tudta meg, hogy a kivégzőhelyre viszik őket – mondta a bíró.

A bíró óriási mentő körülménynek és Képíró emberi magatartására utaló jelnek nevezte azt az esetet, amikor megmentette annak a szállodatulajdonos családnak az életét, amelynek a szállójában ő is lakott. Varga Béla szerint a mentőakció abban az időben történt, amikor a vád szerint Képíró emberei megöltek egy házaspárt, valamint egy férfit és egy nőt. A bíró szerint semmi sem bizonyítja, hogy azok valóban a vádlott emberei voltak-e, hiszen a razziában szintén részt vevő határvadászok ugyanolyan kakastollas kalapot viseltek, mint a csendőrök. Emellett a bíró szerint a kivégzéseket főként katonák hajtották végre.

A Képíró és társai ellen 1944-ben hozott ítéletről Varga Béla azt mondta: az ítéletet nem lehet bizonyítékként értékelni, mert kollektív ítélet, és nem az egyéni felelősséget kereste. Mint mondta, az ítéletet hatályon kívül helyezték, és visszaküldték a vezérkari főnökhöz, aki az ügy ura volt. Döntésére az elítélteket rehabilitálták, visszakapták rendfokozatukat és beosztásukat.

Az ítélethirdetést, a bizonyítékok részletes értékelését kedden folytatja a bíróság. (Az ítélethirdetés azért tart két napig, mert Képíró egészségi állapota miatt egy napon csak kétszer 45 perces tárgyalást lehet tartani.)

A tárgyaláson jelen volt a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ igazgatója, Efraim Zuroff, valamint Vladimir Vukcevic, a háborús bűnök kivizsgálásáért felelős szerb különleges ügyész. 2008-ban Vukcevic hivatala Zuroff-fal együtt kérte a Képíró elleni vizsgálat megindítását.

Zuroff az ítéletről azt mondta: megdöbbent, hogy nem ítélték el Képírót, érthetetlen számára, hogy miért mentették fel, hiszen szerinte ez volt az egyik legegyértelműbb eset, amivel valaha foglalkozott. Vukcevic szintén döbbenetét fejezte ki.

2011. július 19. – a per tizenötödik napja

Bizonyítottság hiányában mentették fel Képíró Sándort

Bizonyítottság hiányában mentette fel a háborús bűntett elkövetésével vádolt Képíró Sándor volt csendőr századost első fokon a Fővárosi Bíróság. Varga Béla bíró az ítélethirdetés második napján, kedden azt mondta: az eljárás során csak aggályokat és kételyeket lehetett megállapítani, a kétséget kizáróan nem bizonyítható tényeket pedig nem lehet a vádlott terhére róni. Emiatt a bíróság nem bűncselekmény, hanem bizonyítottság hiányában mentette fel Képíró Sándort.

Falvai Zsolt ügyész a tárgyaláson fellebbezést bejelentett be, az ítélet ugyanis meglátása szerint megalapozatlan, indoklása több helyen következetlen. Zétényi Zsolt védőügyvéd a fellebbezés kérdésében három nap gondolkodási időt kért. Az ítélet így nem jogerős.

A Varga Béla vezette bírói tanács az első fokon meghozott ítéletben, amelynek a kihirdetése hétfőn kezdődött meg, minden vádpont alól felmentette az idős férfit.

A bíró emlékeztetett arra: az ügyész a vádirati tényállást a razzia ügyében Képíró ellen hozott 1944-es vezérkari bírósági ítéletre, Képíró Sándor és néhány szerb állampolgár vallomására, a csendőr százados ellen valló Nagy János főhadnagynak a katonapolitikai osztályon és ÁVH-n tett vallomásaira, és az ügyében született népbírósági ítéletre alapozta.

A bíró az ügyész által becsatolt, Szerbiából származó 1944-es ítéletet aggályosnak nevezte, mivel annak utolsó oldala hiányzott, az, ahol épp a hitelességet igazoló formulák szerepelnek. Ugyancsak aggályosnak tartotta az ítélet Jeruzsálemből előkerült példányát, szintén formai okok miatt. Végül egy harmadik másolati példány is előkerült, de azt sem hitelesítették az ügyviteli szabályoknak megfelelően. A bíróság azonban ezt már elfogadta, ám nem közokiratként, hanem mindössze iratként vette figyelembe.

A nyomozati szakban Zétényi Zsolt ügyvéd már indítványozta, hogy az eljárást szüntessék meg, arra hivatkozva: az 1944-es döntés alapján Képíró ügyét már elbírálták, ezért a jelen eljárás a többszörös eljárás tilalmába ütközik. Az ügyet azonban mégis kitűzték tárgyalásra, hogy megállapítsák, mi történt az ítélettel, hiszen annak kihirdetése után a vádlottat valamilyen módon rehabilitálták, az a rendfokozatát és a beosztását visszanyerte.

Az eljárás során kiderült: a legfelsőbb honvéd törvényszék egyik dokumentuma szerint az ítélet „feloldatott” és visszaküldték az illetékes vezérkar főnökéhez, aki nem lépett az ügyben. Ezért az ítélet meg lett semmisítve, vagyis arra úgy kell tekinteni, mint ami nem is létezik, így arra hivatkozni nem lehet. Ez tette lehetővé, hogy az ügyet újból tárgyalni lehessen – mondta a bíró.

Nagy János honvéd főhadnagy vallomásait és az ügyében hozott 1948-as ítéletet a bíróság szinten kirekesztette a bizonyítékok köréből. Varga Béla szerint Nagy János katonapolitikai osztályon és ÁVH-n történt kihallgatásán, s elítélése során számtalan törvénytelenség történt: jogtalanul tartották fogva, nem biztosítottak számára védőt, kényszerrel csikarhattak ki belőle vallomást. Emellett az ellene ítéletet hozó tanács törvénytelenül volt megalakítva és a főhadnagy nem szavahihető, többször is tetten érhetők a hazugságai, mondta a bíró.

Varga Béla azt is elmondta: a tárgyaláson sérül a közvetlenség elve, mivel Nagy Jánost már nem lehetett meghallgatni és Képíróval szembesíteni. Így Nagy állítása, miszerint Képíró utasítására szállított 30 embert a kivégzőhelyre, szembekerül Képíró vallomásával. A bíróság ebben az esetben Képíró vallomását fogadta el, hiszen a kétséget kizáróan nem bizonyított tényt a vádlott terhére nem lehet értékelni.

A bíró összegzésében megállapította: annyi bizonyítható, hogy Képíró jelen volt a razzián, 50-60 ember – csendőr és katona – tartozott alá. Azt nem tudni, hogy mennyire ismerhette őket. A január 20-án tartott eligazításon részt vett, ahol írásban kérte felettesétől annak "laza fegyverhasználatra" vonatkozó utasítását, aki ezt megtagadta. A bíró szerint Képíró ezért ezt a parancsot magára és az alárendeltjeire nézve nem tartotta végrehajthatónak.

Varga Béla azt is megállapította, hogy a volt csendőr százados a parancsnak megfelelően járt el, amikor nem engedett szabadon egy elfogott magyar testvérpárt. Ugyanakkor megmentette annak a családnak az életét, akiknek a szállójában lakott. A bíró szerint ő az egyedüli ember, akiről pozitív dolgok derültek ki.

A bíró szerint Képíró csak az 1944-es tárgyaláson tudta meg, milyen kivégzések zajlottak. Az sem állapítható meg, hogy az ő emberei lőttek volna agyon egy házaspárt, valamint egy férfit és egy nőt. Erre nincs bizonyíték, ez csupán feltételezés – mondta Varga Béla.

A bíró arra is kitért: az eljárás során azért utasították el egy tanú meghallgatását, mert szerinte a meghallgatása nélkül is valótlannak tűnik az állítása. A nő ugyanis azt mondta, gyerekként látta Újvidéken, ahogy Képíró puskatussal ver egy gyereket. A bíró szerint ez nem lehetséges, mivel a tiszteknek nem volt puskájuk, pisztolyt hordtak maguknál.

Az eljárás során felmerült az is, hogy Képíró ügyét esetleg a szerb hatóságoknak kellene elbírálniuk, de mivel 1946-ban nem érkezett hivatalos megkeresés a volt csendőr százados kiadatására, a magyar hatóság járhatott el.

A bíró azt is megállapította: azért nem katonai bíróság járt el az ügyben, mert a mai fogalmak szerint a csendőrt rendőr kategóriába kell sorolni, és egyéb eljárási szabályok miatt civil bíróságnak kellett eljárnia.

Az ítélet az ügyész fellebbezése miatt nem emelkedett jogerőre, a bíróság az ügyet soron kívül felterjeszti a Fővárosi Ítélőtáblára.

***

Függelék

A Galamus ügye Képíró Sándorral

A helyreigazítási kérelem

2010. április 13-án a Galamus-csoporthoz a következő helyreigazítási kérelmet juttatták el Képíró Sándor ügyvédei (betűhív közlés):

„Tisztelt Főszerkesztő Asszony!

Ügyfelem Dr. Képíró Sándor […] alatti lakos képviseletében és megbízásából az alábbiakról kívánom T. Főszerkesztő Asszonyt tájékoztatni:

Megbízómmal összefüggésben 2010. év április hó 11 napján a T. Cím által szerkesztett hírportál online oldalán az alább pontosan idézett cikk jelent meg.

(http://www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=6146:ujra-elmarasztalja-magyarorszagot-a-wiesenthal-koezpont&catid=38:ahirek&Itemid=108)

„Újra elmarasztalja Magyarországot a Wiesenthal Központ
….
Zuroff a jelentésben külön kiemeli Képíró Sándor esetét, mint a legnagyobb csalódást okozó ügyet. Képíró Sándorral szemben az a vád, hogy csendőrként részt vett 1942 januárjában Újvidéken több mint ezer zsidó, roma és szerb civil megölésében. Képíró tagadja a vádat. A háború után évtizedekig Argentínában élt, 1996-ban visszatért Magyarországra. Több mint három évvel ezelőtt vizsgálat indult ellene, amely a jelentés szerint a mai napig nem zárult le.
…..”
A hivatkozott sajtóközlemény okirati bizonyítékokkal is igazolhatóan valótlan atekintetben, hogy csendőrként részt vett 1942 januárjában Újvidéken több mint ezer zsidó, roma és szerb civil megölésében.

A fentebb pontosan idézett cikkel összefüggésben a törvényes határidőn belül tisztelettel az alábbi

helyreigazítási kérelmet

kívánom előterjeszteni, tekintettel arra, hogy a sajtóban közzétett közleményt, valamennyi tényállítása valótlan, illetve azokat, amelyek a valós tények hamis színben tüntették fel.

A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 79§-ának (1) bekezdése alapján ha valakiről napilap, folyóirat, időszaki lap, rádió, televízió vagy filmhíradó valótlan tényt közöl vagy híresztel, illetőleg való tényeket hamis színben tüntet fel – a törvényben biztosított egyéb igényeken kívül – követelheti olyan közlemény közzétételét, amelyből kitűnik, hogy a közlemény mely tényállítása valótlan, mely tényeket tüntet fel hamis színben, illetőleg melyek a való tények.

A Legfelsőbb Bíróság PK. 12. számú állásfoglalásának II. része értelmében a sajtó- helyreigazítás iránti igény elbírálásánál a sajtóközleményt a maga egészében kell vizsgálni. A kifogásolt közléseket, kifejezéseket nem formális megjelenésük, hanem valóságos tartalmuk szerint kell figyelembe venni, a sajtóközlemény egymással összetartozó részeit összességükben kell értékelni, és az értékelésénél tekintettel kell lenni a társadalmilag kialakult közfelfogásra is.

A sajtóközleményben kifogásolt tényállítások valóságát T. Cím, mint sajtószerv köteles bizonyítani, még akkor is, ha híven közli más személy tényállítását, nyilatkozatát, vagy átveszi más sajtószerv közleményét.

Kérem, hogy a fentiek okán a helyreállító közleményt az alábbi tartalommal szíveskedjenek közölni:

’Helyreigazítás

Lapunk 2010. év április hó 11 napján megjelent számában Újra elmarasztalja Magyarországot a Wiesenthal Központ címmel megjelent írásunkban megalapozatlanul híreszteltük, hogy Dr. Képíró Sándor Tibor csendőrként részt vett 1942 januárjában Újvidéken több mint ezer zsidó, roma és szerb civil megölésében’

Amennyiben T. Cím a helyreigazítási kötelezettségének határidőben nem, vagy nem megfelelően tesz eleget, úgy megbízóm igényét T. Címmel, mint az időszaki lap szerkesztőségével szemben perben fogja érvényesíteni.

Képviseleti jogosultságom igazolására mellékelten csatolom a részemre adott meghatalmazás eredeti példányát.

Kérelmem egy példányát elektronikus levél formájában e-mail címre is megküldöm T. Cím részére.

mell: 1 pld ajtóközlemény
1 pld meghatalmazás
Tisztelettel:

Dr. Csótya Andrea
meghatalmazott jogi képviselő

Dr. Steigervald Frigyes
meghatalmazott jogi képviselő

Gyula, 2010. április 12.”

A szerkesztő megjegyzése

A helyreigazítás szövegét egyetlen írásjel megváltoztatása nélkül közöltük.

A helyreigazítás alapjául szolgáló jogszabályról és arról a jogászi szemléletről, amely az MTI által kiadott híreket képes „híresztelésként” felfogni és perrel fenyegetőzni, 2010. április 16-án megírtam a véleményemet (Mindennapi helyreigazításaink). Akkor még abban bíztam, hogy 2010. május elsején hatályba lép az új Polgári Törvénykönyv, amelyben már nem szerepel „az a fordulat, nevezetesen a híresztelés, amely sokkal több rosszhiszemű jogérvényesítésre adott alapot, mint ahány céget, intézményt és magánszemélyt megvédett a valóban rosszhiszemű vádaskodástól. A sajtót pedig, amelynek alapfeladata, hogy híreket közöljön, kiszolgáltatottá tette az olyan jogérvényesítésekkel szemben, amelyek sokkal inkább a hírközlés megakadályozására, mint valamely személy jó hírnevének a védelmére irányultak.”

2010. május elsején azonban nem lépett hatályba semmi.

2010. április 26-án ugyanis az Alkotmánybíróság a kellő felkészülési idő hiányára és a jogbiztonság ebből fakadó súlyos sérelmére hivatkozva alkotmányellenesnek találta és ezért megsemmisítette a Ptk. hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló törvény 1. §-ának (1) bekezdését, valamint 208. §-át. Így 2010. május 1-jén nem lépett hatályba az új Ptk. első és második könyve, továbbá 2011. január 1-jén sem léptek hatályba az új Ptk. további könyvei. (A Fidesz-KDNP, illetve Sólyom László bírálatait, Répássy Róbert fenyegetőzését lásd a Wikipédia összeállításában.)

Egy évszázadokkal ezelőtt lezárult másik világ ügye ez, amikor az Alkotmánybíróság még a kellő felkészülési idő hiányára és a jogbiztonság ebből fakadó súlyos sérelmére hivatkozott, és időben, de legalább a hatálybalépés előtt néhány nappal döntött a vitatott jogszabályokról.

(m.zs.)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!