rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2011. július 19.


Bolgár György kérdései a 2011. július 19-ei műsorban


Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy Gyurcsány Ferenc szerint a Fidesz nem nyugszik addig, amíg börtönbe nem dugja őt. Már csak arra kíváncsi, mikor jutnak el hozzá a kémügynek nevezett politikai erkölcsi borzalomban. Előzőleg Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő kijelentette, hogy az ország eladósítása olyan politikai bűn volt, amelynek jogi következményekkel is járnia kell. Repül a nehéz kő, ki tudja hol áll meg?

Másik témánk, hogy érezhetően nőnek a feszültségek a két kormánypárt között. Lázár János fideszes frakcióvezető szerint az Orbán-kormány nem koalíció. Mire Semjén Zsolt azt mondta, ezt ő nem tudja értelmezni. És mi tudjuk?

Mit szólnak ezenkívül a gyöngyöspatai Jobbik győzelemhez. Elindul a Jobbik menetelése? Róma vagy Budapest?

Mi a véleményük továbbá arról, hogy a kormány a tervek szerint teljesen kiüresíti a megyerendszert. Elveszi az összes közigazgatási feladatot a megyéktől és csak a területfejlesztést hagyja meg nekik. Centrális erőtér?

Beszéljük meg tovább, hogy az Index főszerkesztője Strasburgban nyert pert a magyar állammal szemben. E szerint igenis volt joga szarnak nevezni a tokaji kereskedőház borait. Ilyen az európai illem?

És végül mit gondolnak arról, hogy a Los Angeles-i operaház lemondta a Bánk bán tervezett előadásait, mert a magyar kormány nem tudta garantálni a megígért kétszáz millió forintos támogatást. Pedig ennyit legalább blamázs elkerülése is megért volna.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!