A The Sun beszámolója a Magyar Szigetről – és egy magyar bejelentés az ügyészségnek
- Részletek
- Szemle
- 2011. augusztus 05. péntek, 03:49
- Galamus-csoport
A brit bulvárlap Sokkoló náci nyomozás alcímmel számolt be csütörtöki, számos fotóval és videóval illusztrált cikkében a Magyar Sziget egyik rendezvényéről. Részletek.
Chris Hurst, Brit Nemzeti Párt [BNP: a brit szélsőjobboldal legnagyobb pártja, a szerk.] londoni regionális titkára „Sieg Heilt” kiáltott, amikor Saga popénekesnő Anders Breivik, a norvégiai ördög kedvenc dalait énekelte egy magyarországi rendezvényen. És rasszista epét okádott egy inkognitóban jelenlévő Sun csoportnak, amely beszivárgott a gyűlölettel teli fesztiválra, amelyen egész Európából több ezer neonáci vett részt.
Hurst azt mondta: „Jó visszaütni, de nem fiatal fehér emberek megölésével”.
A betegesen elfogult 22 éves kijelentette, hogy az áldozatokra szükség lett volna a tenyészethez, a fehérbőrű lakosság létszámának növelése érdekében.
És a bevándorlást vádolva Breivik sokkoló mészárlásáért, hozzátette: „Ilyen elszigetelt incidensek egyre gyakrabban történnek majd, ahogyan a problémák egyre nagyobbak lesznek”.
Hurst a szélsőjobboldali svéd Saga koncertje előtt beszélt a Sun inkognitóban lévő munkatársaival. Saga szörnyű rasszista dalszövegei inspirálták Breiviket.
A kétórás koncert alatt – amelyet a magyarországi fasiszta rendezvény fénypontjának minősítettek – Hurst többször is náci üdvözlésre lendítette a karját, és azt kiáltotta: „Sieg Heil!”.
És Sagával együtt énekelte a dalokat, amelyek azt sürgetik, hogy a követők lázadjanak fel az árja felsőbbrendűség nevében, és vele énekelt, amikor a Skrewdriver angol neonáci együttes Tomorrow Belongs To Me című himnuszával befejezte a koncertjét.
Saga pimaszul fellépett, noha Breivik 77 áldozatát még csak most temetik.
És Hurst részvétele a rendezvényen rasszista dagályosságával és szégyenletes magatartásával hazugságnak mutatja a BNP igyekezetét, hogy mainstream, tiszteletre méltó politikai pártnak mutassa magát.
Az Európa minden részéből érkezett szélsőségesek pénteken véget érő, ötnapos összejövetelének az egész természete mélyen zavaró volt.
A távoli helyszín, Verőce, 25 kilométerre északra a magyar fővárostól, Budapesttől tele volt kioszkokkal, amelyek náci tárgyakat, a Mein Kampfot meg Hitler és helyettese, Rudolf Hess arcképével, horogkeresztekkel és az auschwitzi koncentrációs tábor kapujával díszített pólókat árultak.
A „küldöttek” ezrei közül sokan SS-jelzést vagy olyan szlogeneket tetováltattak a testükre, mint a White Power (Fehér erő).
Voltak gyűlések, viták és filmek, köztük egy a Hitlerjugendről.
És a rendezvényt magánbiztonsági őrök fala és rendőrkordon mögött tartották.
A dél-nyugat Londonból, Whittonból való Hurst felemelkedőben van a BNP soraiban. […] A bevándorlás témájára rátérve azt mondta: „Miért akarjuk, hogy külföldiek százezrei jöjjenek az országunkba minden évben?”
Hurst gondosan alakította az arculatát a BNP bigottjai új generációjának vezetőjeként azzal, hogy ifjúsági szárnyat alakított Ellenállás (Resistance) néven, amely azért „harcol, hogy jövőt biztosítson a brit gyerekeknek”.
[…]
Hurst a rendezvényen egy magyar származású BNP-s barátjával vett részt, akit csak „Z” néven ismernek, mert a teljes nevét nehéz kiejteni.
A Saga koncert előtt egy sörsátornál italozva Z-t a párt kelet-londoni szervezete pénztárosaként mutatta be. Megpróbálta rábeszélni a Sun munkatársait, hogy csatlakozzanak a párthoz, és azt mondta a rendezvényről: „Ez éppen olyan, mint a BNP vörös-fehér-kék fesztiválja – pontosan ugyanaz”.
Saga fellépése a kedd este szalagcímes eseménye volt, egy átalakított cirkuszsátorban zajlott, a fesztiválhelyszín szívében.
Breivik beteg kiáltványának három oldalát szentelte a mérgező szőke énekesnő dalszövegeinek. Tizenkét dalt idézett teljes egészében, és leírta, hogy Saga zenéjét hallgatta, miközben előkészítette merényleteit. Felszólított mindenkit, hogy aki követni akarja őt „konzervatív mártírként” motiválja önmagát Saga szavainak tanulmányozásával.
Hurst a színpad közelében állt, a haverjaival ugrálva, miközben többször náci üdvözlésre emelte a kezét.
Bizalmasan közölte az inkognitóban lévő újságírókkal: utasították, hogy a náci üdvözlést soha ne mutassa nyilvánosan, nehogy lefényképezzék, mert az ártana a BNP gondosan épített arculatának. Ám bízva abban, hogy barátok között van, fesztelenül folytatta.
A Sun újságírói hallgatták, amint Saga egy Hypocrite című, gyűlölettel teli számmal megkezdte koncertjét. Ennek szövegében egyebek között az áll: „Panaszkodtok a bevándorlásra. Tényleg forog a gyomrom tőletek. A Ti szavazatotok nyitotta meg a határokat, mocskos hipokriták”.
Aztán következett az Óda egy haldokló néphez című szám, amely azt mondja az árjákról: „A legremekebb faj, amely valaha a Földön járt, lassú halált hal eszelős jókedvvel. A sírt előkészítették, a fajunkat elárulták, a fehér ember a sírhoz vezető harcot vívja”.
Hurst vigyorgott : „Láttam Sagát Londonban két éve. Jól fel voltam pörögve. Felmentem a színpadra, kivettem a kezéből a mikrofont és énekelni kezdtem. Kíváncsi vagyok, emlékszik-e rám”.
***
Az angol reakció
Tom Newton Dunn kommentárja a The Sunban
A BNP több mint tíz évig keményen dolgozott azon, hogy a fasizmusnak elfogadható arcot adjon.
Amióta a csodabogarak vezérévét lett, a nyálkás, elítélt fajüldöző Nick Griffin nagy műsort csinált öltönyéből, nyakkendőjéből, ékesszólásából és cambridge-i diplomájából.
Majdnem bejött neki. Ám mint minden hazugságnál, a burkolat valamikor félrecsúszik, és kiömlik az igazság.
Ez történt ma is, az inkognitós Sun-csapat bátor beszámolójával. És a BNP igazi, Hitler-imádó arca újra teljesen látható.
De ne felejtsük el, milyen közel került a céljához Griffin csőcseléke.
A britek az elmúlt évtizedben egyre inkább elhagyva érezték magukat a Munkáspárt nyitott ajtajú bevándorlási politikája miatt, amely hagyta, hogy az undok BNP szavazótábora növekedjen a nagy-britanniai és az Európai Parlamentbe szóló választásokon.
Aztán éppen időben, a 2010-es általános választások előtt, a toryk végre elkezdtek beszélni a bevándorlás visszafogásáról – és a BNP vonzereje zuhanásnak indult.
A választásokon elért katasztrofális eredmények elkeseredett belharcokhoz, nagy eladósodáshoz és a fegyelem olyan összeomlásához vezettek, amilyet a gyűlölettel teli Chris Hurst mutat ma.
Ez a BNP számára a vég kezdete. És ez olyasmi, amit mindannyian üdvözölhetünk.
***
A magyar reakció
A Facebookon tette közzé Noé Krisztina a The Sun beszámolója alapján a Legfőbb Ügyészségnek címzett bejelentését.
LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG
1055 Budapest, Markó u. 16.
1372 Budapest, Pf. 438.
Tisztelt Cím!
Noé Krisztina magyar állampolgár bejelentést kívánok tenni ismeretlen tettes (tettesek) ellen a Magyar Sziget elnevezésű rendezvényen történtekkel kapcsolatban
A The Sun brit lap cikket és videofelvételt közölt a Magyar Szigeten történt eseményekről
„Több ezer neonáci részvételével zajló gyűlölettel teli fesztivál”, valamint „nyugtalanító természetű fasiszta gyűlés”, ahol náci emléktárgyakat, Hitler Mein Kampfját, valamint a horogkeresztekkel és az auschwitzi haláltábor kapujának képével ellátott pólókat árulnak – írta a lap újságírója a fesztiválról.
Véleményen szerint a Magyar Szigeten történtek megsértik Magyarország képviselői által 1947. febr. 10-én aláírt, és a magyar törvénytárba 1947. júl. 16-án becikkelyezett Párizsi Békeszerződést, továbbá akár meg is valósítják a 1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről 269/A. § és 269/B. § (1) leírtakat.
Budapest, 2011. 08. 04.
Tisztelettel:
Noé Krisztina
________________________
Az MTI információja szerint a BNP vezetője, Nick Griffin többször járt Budapesten, legutóbb a Jobbik 2008. október 23-ai nagygyűlésének egyik szónokaként.
A Sun által idézett magyarországi rendezvény a Magyar Sziget, amelyet 2004 óta minden évben megrendeznek a Pest megyei Verőce melletti Csattogó-völgyben. A kulturális és közéleti programokat egyaránt tartalmazó Magyar Szigetet kezdettől fogva a Hatvannégy Vármegye Ifjúság Mozgalom (HVIM) szervezi. Az idei Magyar Sziget július 31-én kezdődött és augusztus 7-ig tart. Az idei rendezvényen a Jobbik számos parlamenti képviselője előadást tart (Vona Gábor, a párt elnöke vasárnap szerepel a Nemzeti Kerekasztal pódiumbeszélgetésén).
***
A tavalyi Magyar Szigetről lásd cikkünket: Magyar módi: zsidózás, karikás ostor, seggbedugás
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!