A huncut izom
- Részletek
- Cserni János
- 2010. január 26. kedd, 02:38
- Cserni János
Keresztfiam, a kisebbik, még csak hatéves, s mint ilyen, teste felfedezésének kezdeti fázisában van. A húszéves nagyobbik, aki világéletében romantikus lélek volt, ma már sokkal gyakorlatiasabb felfedezéseket tesz. A kicsi az anyjától örökölte az eszét, ő meg a világ legjobb könyvelője, tehát a gyerekre érdemes odafigyelni. Figyelünk is, a jövő reménysége: ha van esze kőműves lesz vagy fodrász, vagy fogorvos, de semmi esetre sem vadakat terelő juhász, mert a börtönőröket rosszul fizetik.
Fürdés közben osztotta meg anyjával azt a legújabb meglátását, hogy tudniillik „a kukuban (egyfajta szakzsargon kiskorúaknál) van egy ilyen huncut izom”. Na, itt jön be a képbe a nagypolitika.
Rögtön az elején leszögezem, hogy nem kívánok politizálni és nem is fogok, de tavasszal választunk, és részben mint magánember, részben mint a jog alkalmazásából élő jól fizetett állami alkalmazott, úgy gondoltam, kénytelen vagyok végigolvasni minden párt programját – úgy értem, amelyiknek van és nem is titkolja –, hogy tudjam, melyik fogja még könnyebbé és varázslatosabbá tenni a magánéletemet, továbbá egyszerűbbé a munkámat, hogy mindezek által a következő négy évben az eddiginél is boldogabb és irigylésre méltóbb ember legyek.
A Jobbik programjánál azonban feladtam ezt a nagy elhatározást, mert miután megtudtam, hogy hitében él a magyar, rá kellett jönnöm, itt velem már nem számolnak, mondhatni nekem reszeltek. Később megnyugodtam, a magyar (vagy most már ki tudja) bírói karból szép számmal lesznek, akiknek el kell hagyniuk a pályát, de legalább az országot nem. Az országot, ahol a jövőben sokkal szabadabban dobálhatnak meg immár ők is tojással bárkit, mert olyan szabad lesz a gyülekezés joga, mint manapság a közpénzek ellopása, ha nem szabadabb. Feltéve, hogy nem melegek, nekik ugyanis már most túl sok joguk van, ha jól értem. A maradék bírók ellenben idillikus körülmények közé kerülnek: megszűnik a kirívóan nagy munkateher, a hatalmukkal visszaélő vezetők körmén koppan a szent korona kemény abroncsa, és eltűnnek végre a hosszan elhúzódó perek is, mert ha van bizonyíték, ha nincs, egy vagy két tárgyalás után dönteni kell. Szebb jövő, punktum.
Az iróniát félretéve: a program egyik fő jellemzője, hogy a fennálló társadalmi, állami és politikai berendezkedés hiányosságait igen részletesen feltárja, s ráérez arra is, hogy az átlagember hogyan gondolkodik ezekről. A bíróságokkal kapcsolatban például néhol a saját gondolataimat látom leírva. Ezzel nem is lenne baj, a problémákkal minden politikai szereplő tisztában van, csak van, amelyik előbb kapcsolt, és leírta. A párt szavazatokból él, a szavazatokat a szavazók adják, s amelyik párt többet tud közülük megszólítani, az győz. A demokráciának nem bonyolult a logikája – már ami a hatalomra jutást illeti. A hatalom hasznos gyakorlása más dolog, viszont pártprogramot csak hatalomgyakorlás útján lehet megvalósítani. Ennek pedig a jogalkotás az eszköze, amennyiben demokratikus viszonyok között képzeljük el a szebb jövőt.
A jogalkotás – ha az említett alakulat nagyobb befolyást szerez a parlamentben – kizárólag szakmai alapokon fog működni, sőt, „a politikai indíttatású beavatkozást” (mármint a törvényhozásba valót) egyenesen szankcionálni fogják. Szmájli.
Erről persze a program íróinak is tudniuk kell, hogy óriási hülyeség, de jól hangzik, így eladható, egyébként meg a jogalkotásunk úgy, ahogy van, csapnivaló, ahhoz nem fér kétség.
Magam is írtam már e helyütt a kényszergyógykezelt elmebetegekről, akik minimum egyszer már elkövettek valamilyen életelleni cselekményt, s májusban, az új Btk. rájuk vonatkozó részének hatályba lépésekor tömegével fognak szabadulni. Nem szeretnék az említett pártszlogennel humorizálni, mindenesetre nem kétséges, hogy a törvény vonatkozó passzusa legfeljebb valamelyikük soron következő gyilkosságáig fog élni.
Másik példa. A Fekete Sereg néven elhíresült bűnözői csoport vezetőjének szökése a házi őrizetből ráirányította a közfigyelmet arra, amit a jogalkalmazók többsége eddig is tudott: a kényszerintézkedések szabályozása rossz. Három év elteltével ki kell engedni minden előzetes letartóztatottat a börtönből, akár van ítélet, akár nincs. A házi őrizet pedig olyan, mint a becsületkassza: a vádlottra van bízva, hogy megtölti-e tartalommal – konkrétan önmagával –, vagy nem. 
Ha nem, akkor meglép. M. R. például meglépett, dacára annak, hogy a magyar jogalkotás résen volt: D. T., az akkori rendészeti miniszter éppen e sötét harci alakulat kapcsán már 2008 őszén azt nyilatkozta a sajtónak, hogy szakértői két hónapja vizsgálják a személyi nyomkövető eszközök alkalmazásának lehetőségét, de a bevezetés nem olyan egyszerű, és egyébként is drága. Csak közbevetőleg érdemes megjegyezni, hogy a szökés utáni nemzetközi körözés sem lehet olcsó mulatság, s az előzetes letartóztatás költségei valószínűleg magasan verik a nyomkövető eszközökét, de a minisztert is meg lehet érteni, a kormány 2008-ra már kiköltekezett, halomban álltak a páncélszekrények a kórházi raktárakban.
A jogalkotás tehát többnyire az események után kullog, és akkor is általában rossz irányba. Ennek azonban nem a nyomkövető eszközök hiánya az oka. Normális viszonyok között a jogalkotók a szabályozandó területen megfelelő tapasztalatokat szerzett szakemberek. Az ország legismertebb jogszabályát alkotó Csemegi Károly neve már legendás kódexe előtt is fogalom volt. Ő maga a kodifikációs munkát egyszemélyes munkának és egyszemélyes felelősségnek tartotta – a felelősség legáltalánosabb értelmében. A mai jogszabályok mögött sem személyek, sem felelősök nem találhatók. Csemegi törvénymagyarázata mind tudományos, mind irodalmi szempontból maradandó mű. A mai törvények indokolása a törvényszöveg dőlt betűs ismétléséből álló fércmunka. A jogalkotás „hivatásos” vagy sokkal inkább „hivatalos” résztvevőinek a szabályozandó tárgyakról gyakorlati ismereteik nincsenek, s a tervezetek szövegét az érintett szakmák képviselőivel sem vitatják meg, vagy ha erre mégis lehetőséget adnak nekik, azt úgy teszik, hogy a rendkívül szűkre szabott véleményezési határidők miatt érdemi hozzá- és beleszólásuk ne lehessen.
Néhány éve bírósági vezetők delegációja egy jogszabálymódosításról tárgyalt volna a minisztériumban, köztük - akkor még - elismert szakemberek. Egyetemről frissen kikerült „kodifikátorok” fogadták őket. A delegáció érdemi tárgyalás nélkül, sértődötten elvonult, komolytalannak tartva a szituációt. Akkor úgy gondoltam, bíróhoz és kultúremberhez nem méltóan viselkedtek. Ez a véleményem mára sem változott, mert másokat, a feletteseik utasítására munkájukat végző fiatal beosztottakat ily módon megalázni még akkor sem lehet, ha az indokot tekintve igazunk van. Ennek felismeréséhez persze az átlagot majdnem elérő intelligencia kell.
A jogalkotás minőségi változásának eléréséhez azonban ennél is sokkal többre van szükség, s amíg az egyes pártprogramok a realitásokat nem veszik figyelembe, előremutató kezdeményezésekre sincs sok remény. Így viszont teljesen fölösleges drága választásokra költeni azt a kevéske közpénzt, amit a lakosság nem adócsaló kisebb hányada befizetett a közös kalapba, s amit a hozzáférők még nem loptak ki belőle. Három nagy párt, a Mónika-, a Balázs- és a Joshi Barat-show közönsége között – a nézettség arányában - szét lehet osztani a parlamenti helyeket. A szálakat pedig majd mozgatja a huncut izom.