A IV. köztársaság. Szempontok egy elkerülhetetlen vitához – I. rész: Előzetes megjegyzések

A IV. köztársaság. Szempontok egy elkerülhetetlen vitához

I. rész: Előzetes megjegyzések
II/1. rész: Függőség és kiszolgáltatottság nélkül
II/2. rész: Függőség és kiszolgáltatottság nélkül/2
III/1. rész: Mindennapi demokrácia
III/2. rész: Mindennapi demokrácia
IV. rész: A hatalom korlátai és a rendszerek nyitottsága
V. rész A gondolkodásmódról
VI. rész: Alig van már időnk




Ahogy egyre mélyebbre húz le és szennyez be mindannyiunkat az orbánizmus mocsara, mind jobban vágyunk a demokrácia tiszta vizeire és szilárd partjaira. Nem csoda hát, hogy szaporodnak az írások, amelyek a kiutat keresik, de a vita csak most kezdődik, hiszen a legalapvetőbb kérdéseket eddig még mindenki elkerülte. A legteljesebb javaslatot mindeddig Ripp Zoltán tette, aki hét pontban felvázolta a „visszademokratizálás forgatókönyvét” is.* Ebben sok fontos és elengedhetetlen lépést leírt – úgymint az ellenzék összefogásának és egy nyilvánosan működő fórumnak a szükségességét, hogy illegitimnek kell tekinteni „az ellenforradalmi alkotmányozást és az önkényuralmat szolgáló ún. sarkalatos törvények elfogadását”, hogy tisztázni kell az együttműködés elvi alapjait, hogy „csak a radikális terv reális”. Ezekkel mind egyetértek, és azzal is, hogy nem lehet egyszerűen „visszaállítani a fideszes rendszerváltoztatás előtti viszonyokat”. A negyedik köztársaság meghatározása azonban nem fogadható el. Azt írja ugyanis Ripp Zoltán, hogy a IV. köztársaság „az 1989-es demokratikus átalakulással létrejött rendszer korszerűsített, kibővített formáját jelenti”.

Úgy tűnik nekem, mintha ezt evidenciaként kezelnék a vitában részt vevők. Pedig ha így van, az súlyos hiba! Mint minden evidencia, ez is blokkolja a gondolkodást, és nem engedi meg, hogy kérdéseket tegyünk fel. Következésképp látensek maradnak a problémák, a megoldások pedig felszínesek lesznek. A legelső kérdés szerintem éppen az, hogy megelégedhetünk-e az 1989-es rendszer módosított változatával, vagy tovább kell lépnünk? Ha tovább kell lépnünk, akkor hová és miért? A (szélső)jobb által annyira lesajnált ellenzéki értelmiség minden irányzata előtt az a feladat áll most, hogy kidolgozza a IV. köztársaság alapelveit. Az ellenzéki politikai szervezetek előtt pedig az, hogy ezekből az alapelvekből a polgárok nagy része számára vonzó perspektívát nyújtó programokat formáljanak.

Arra gondoltam, hogy mivel eléggé egyedül vagyok azzal a véleményemmel, hogy két okból sem megfelelő cél az 1989-ben kialakított demokrácia visszaállítása, megpróbálom az érveimet kifejteni. Az egyik ok, amiért hiba lenne a IV. köztársaságot egy kiigazított III. köztársaságként elképzelni, tartalmi, a másik ok pedig taktikai. Az utóbbi viszonylag egyszerű: a választók nem fogják támogatni, mert üresnek fogják érezni. Lehet, hogy azért, mert bölcsebbek, mint a politikusok, de lehet hogy csupán azért, mert egészen más élményeik vannak az elmúlt két évtizedről. Aki nem a hatalom magaslatairól szemlélte a nyolcvankilences demokrácia hétköznapi működését, azt nemigen lehet meggyőzni arról, hogy az a rendszer bármit is képes lenne megoldani. Ez a másik ok, ami miatt elhibázott lenne a visszaállításra törekedni. Világosan kell látnunk, az orbánizmus a 89-es rendszer terméke. Persze nem a szükségszerűség, hanem a lehetőség értelmében. Mégis, többé-kevésbé egyenes út vezetett a koronás demokratáktól a dilettánsok uralmáig és a nácizmus újjászületéséig. Az a rendszer a félmegoldások, a „jó lesz úgy is” és a „nekünk mi közünk hozzá” mentalitás világa volt. A IV. köztársaságnak olyannak kell lennie, hogy kizárja az önkényuralmi törekvéseket, de ez csak akkor lesz lehetséges, ha meg tudjuk mondani, mi tette elfogadottá és sikeressé a III. köztársaságban a zsarnokokat.

Egyértelmű, hogy a 89-es rendszer kritikája nélkül lehetetlen hiteles programot kidolgozni a IV. köztársaság létrehozására. Ezt a kritikát eddig csak a (szélső)jobboldal végezte el, csakhogy az ő kritikájuk célja a demokrácia kihasználása és felszámolása. Hamis kritika ez, mert a demokrácia számlájára írják azt, ami éppen annak hiányából fakadt. A (szélső)jobb nem értette és nem is akarta érteni a demokráciát. Ezért így igen könnyű volt kritizálnia, elég volt hozzá néhány félművelt, ostoba és beképzelt, magát értelmiséginek képzelő ember. Sokkal nehezebb viták és valószínű tévedések sokaságán keresztül vezet az az út, amelyet a demokratáknak kell bejárniuk.** A IV. köztársaságnak stabil alapzat kell, hogy önjelölt „messiások” ne pusztíthassák el úgy, ahogyan a harmadikkal tették. A feladat ezért nem egyszerűen egy másik alkotmány vagy az ódon bűzt árasztó sarkalatos törvények helyett másféle törvények létrehozása. A jog önmagában sohasem biztosít elég stabilitást – ha semmi más nem bizonyítaná, a 89-es demokrácia története mindenki előtt világossá teheti ezt –, sok minden másra is szükség van tehát. A feladat ezért azoknak az alapvető tulajdonságoknak a megtalálása, amelyek képesek stabil demokráciát biztosítani, amelyeket minden demokrata fontosnak tart, és amelyeket aztán a jogrend is magába foglal. El kell felejteni azt az illúziót, hogy ha valamit szabályban rögzítünk, akkor az úgy is fog történni. Minden demokrácia az intézmények és a társadalmi cselekvők közötti kölcsönhatások folyamatos értelmezésén és az ebből fakadó korrekciókon alapul. Az az intézményrendszer pedig, amely nem képes kezelni a mindennapi problémákat, és ennek következtében még fokozza is őket, alkalmatlan a demokrácia számára. A III. köztársaság intézményrendszere minden ízében ilyen alkalmatlan rendszer volt.


Oppression – flickr/enrice

Gondolatmenetem három alaptételre épül:

1. Csak az a demokrácia maradhat fenn, amelyik képes az egyének és csoportjaik élhető társadalommá szerveződését moderálni.

2. Az orbánizmus a III. köztársaság terméke.

3. Minden, az önkény vagy az egyeduralom létrehozása érdekében tett lépés illegitim és jogtalan.

Az első tételből következik, hogy az intézmények és így a jog feladata egy 21. századi demokráciában az, hogy elősegítsék az élhető társadalom kialakulását és működését. Az élhető társadalom pedig mindenekelőtt az emberi viszonyokról szól. Élhető az a társadalom, amelyben senki sem kerülhet kiszolgáltatott helyzetbe sem egy másik egyéntől, sem pedig az állami vagy magánintézményektől. Élhető az a társadalom, amelyben a konfliktusokat kezelik, és nem elnyomják vagy elhallgatják. Élhető az a társadalom, amely képes perspektívát nyitni a polgárok előtt, azaz lehetővé teszi, hogy a fenti kritériumok betartásával maguk keressenek megoldásokat a gondjaikra. Amikor tehát a IV. köztársaság jellemzőit keressük, akkor azokról a dinamikus tulajdonságokról kell gondolkodnunk, amelyek nagy valószínűséggel biztosítják az élhető társadalom létrejöttét és fennmaradását. Feltevésem szerint a társadalommá szerveződés moderálása akkor hatékony, vagyis akkor kapunk megfelelően működő demokráciát, ha a rendszerek nemcsak elfogadják, de be is építik az intézményekbe a különbségeket, és ennek érdekében képesek a folyamatos önkorrekcióra. Első lépésként tehát kísérletet teszek azoknak a tulajdonságoknak a megfogalmazására, amelyek nélkülözhetetlennek tűnnek az élhető társadalom és a IV. köztársaság számára, és amelyeket célként tűzhetünk magunk elé. Ezek egyike sem valósulhatott meg a III. köztársaságban.

A második tétel a probléma-meghatározásról és a kritikáról szól. A kritikának minden esetben kétfelé kell ágaznia, és érintenie kell a III. köztársaságot éppúgy, mint a mostani ellenforradalmi rendszert, valamint figyelnie kell arra, hogy az adott cél megvalósult-e valamiképp, és ha nem, mi akadályozta, illetve akadályozza. A kritikának csak akkor van értelme, ha elvezet bennünket a cselekvésre vonatkozó kérdésekhez, vagyis rá tudunk kérdezni, mit kell tennünk, milyen feltételeket kell létrehoznunk, hogy lépésről lépésre elérjük a célunkat. Végül pedig, amennyire ez lehetséges, megkísérlek válaszolni a felmerült kérdésekre.

A harmadik tézis azért fontos, mert felszabadítja a gondolkodást, és nem köti mindahhoz, amit az ellenforradalom az önkény érdekében létrehozott. Azt mondja ki, hogy semmit sem kell tekintetbe venni, egyetlen intézményt és egyetlen törvényt sem, amit az Orbán-kormány meghozott, mert mind jogtalan.

A III. köztársaság sok mindenben kudarcot vallott, és ennek következtében egyre messzebb sodródott a korszerű demokráciáktól. Közben persze azzal hitegette önmagát, hogy csak kisebb, könnyen orvosolható bajai vannak, mégis szinte magától, csendesen múlt ki 2010-ben. A megmentésére tett kísérletek legfőbb hibája talán az volt, hogy mindig direkt módon, a konfliktusokat okozó jelenségekre azonnali hatást gyakorolva akartak eredményt elérni. Semmibe vették azokat a látható jelenségektől távol esőnek tűnő tényezőket, amelyek működése valójában ezeket a jelenségeket eredményezte. Mivel nem törődtek a rendszerek alapját képező kultúrákkal és gondolkodásmódokkal, ezek felett az uralmat az antidemokratikus felfogások vették át, amelyek egyre jobban megtetszettek a különböző hatalmak birtokosainak. A demokraták pedig tehetetlenül és kifosztva nézték, miként pusztították végig az országot a keleti szélen lovagló újtatárok. A IV. köztársaságot csak akkor kelthetjük életre, ha olyan rendszereket alakítunk ki, amelyek nap mint nap demokratikus viszonyokat hoznak létre, és minden ezzel ellentétes folyamatot szankcionálnak. Nem a konkrét problémák ideiglenes megoldási módjairól vagy programokról fogok hát írni, hanem alapelvekről, amelyek nélkül egyetlen demokrácia sem lehet életképes. Aki azt képzeli, hogy elegendő kijelölni mindazt, amit meg kell változtatni, vagyis aki megelégszik a negatív célokkal, az csak egy újabb zsákutcába vezeti az országot. Az sem megoldás, ha csak az éppen látható gazdasági és/vagy társadalmi problémákra dolgozunk ki javaslatokat.

Többet kell tennünk, amit nem tettünk meg 1989 óta: most egyezségre kell jutnunk abban, milyen legyen a magyar társadalom, és milyen módon működjön az intézményrendszere. Enélkül nincs IV. köztársaság. A negyedik köztársaságnak szerintem a következő tulajdonságokkal kellene rendelkeznie:

1. Képesnek kell lennie minimalizálni a gazdasági és társadalmi kiszolgáltatottságot, vagy legalábbis minden ízében törekednie kell erre.

2. A demokráciának a mindennapi konfliktusok kezelésében élővé és a társadalom minden szintjén érzékelhetővé kell válnia.

3. Nyitott, változásra és változtatásra képes rendszerekből kell állnia, azaz a hatalom egyetlen formája sem lehet szabad.

4. Az intézményeknek a kreativitás és a funkcionális kritika kultúráját kell preferálniuk a szervilizmus és a tisztességtelenség kultúrájával szemben.

5. Szakítania kell a hatalom összes mítoszával.

6. Az intézmények normál belső viszonyainak és működésének képesnek kell lenniük rá, hogy megakadályozzák az orbánizmus és a nácizmus újjászületését.



Krémer Ferenc                    



* Ripp Zoltán: A rendszerellenzékiség problémái és a kiútkeresés, Mozgó Világ, 2011. 8. sz. 3-18. p.
** Az első jelentős lépés ezen az úton a Napvilág kiadó tizenöt kötetből álló „Húsz év után” sorozata, amely 2009 és 2011 között jelent meg.


A IV. köztársaság. Szempontok egy elkerülhetetlen vitához

I. rész: Előzetes megjegyzések
II/1. rész: Függőség és kiszolgáltatottság nélkül
II/2. rész: Függőség és kiszolgáltatottság nélkül/2
III/1. rész: Mindennapi demokrácia
III/2. rész: Mindennapi demokrácia
IV. rész: A hatalom korlátai és a rendszerek nyitottsága
V. rész A gondolkodásmódról
VI. rész: Alig van már időnk



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!