Felsőoktatási ötletek



Az oktatási, közte felsőoktatási ügyekben illetékes elvtársnők és elvtársak egyre újabb és újabb (szerintük) zseniális ötletekkel állnak elő. Például a nyelvtanulással és a nyelvvizsgákkal kapcsolatban. Hogy az angol nyelvet háttérbe kellene szorítani a nyelvoktatásban, az olyan eszement baromság, hogy foglalkozni sem kívánok vele. Hogy egy nyelvvizsgát fölvételi követelménnyé kellene tenni, annak elvileg lehetne értelme, csak nem a jelenleg adott körülmények között.

Azzal általában mindenki egyetért, hogy nyelvtudásra szükség van. Nem föltétlenül egyébként, mert mondjuk egy sebész kiválóan operálhat, egy mérnök kiváló hidakat tervezhet anélkül, hogy nyelveket tudna. De a tétel általában mégis helytálló – kérdés azonban, hogy a nyelvtudást a nyelvvizsga garantálja-e. Nekem például van egy évtizedekkel ezelőtti középfokú nyelvvizsgám oroszból, de mai orosztudásom alig terjed túl a cirillbetűs írás ismeretén. A mai szabályok szerint továbbá akármilyen nyelvből le lehet tenni a nyelvvizsgát, s alig hiszem, hogy az eszperantó, urambocsá’ a lovári nyelvvizsga – egészen speciális esetektől eltekintve – hasznos lenne a munkavégzéshez. Valójában tehát nem nyelvvizsgát kellene követelni, hanem nyelvtudást, éspedig az adott munkakörnek megfelelően.

Ahhoz a követeléshez, hogy a nyelvvizsga legyen fölvételi követelmény, a diplomakiadás körüli cirkuszok vezettek. A föntebb mondottak mármost erre az esetre is vonatkoznának ugyan, szűrési szempontból azonban értelmes dolog lehetne. Kiegészítve azzal, hogy fölvételi követelménynek természetesen csak olyasmit jogos megtenni, amire a középiskola képesít – márpedig a nyelvvizsgára jelenleg általában nem képesít. (Ennek káros szociológiai következményeit mostanában sokan elemezték.) Vagyis az általános és a középiskolában nem két vagy három nyelv tanítását kellene erőltetni, ahogyan a minisztériumi illetékesek teszik, hanem az erőfeszítést és az óraszámot arra fordítani, hogy a tanulók legalább egy nyelvet – nyilvánvalóan az angolt – tűrhetően (nyelvvizsgaszinten) megtanuljanak.

Nem keltett ekkora föltűnést, és nyilván nem is ekkora horderejű kérdés, de súlyos veszélyeket rejt magában egy másik kiszivárgott ötlet. Eszerint bizonyos tanári szakokat az egyetemi hallgatók nem vehetnének föl az első két szakjuk között, hanem csak harmadik szakként. Ilyen lenne például a művészettörténet, a filozófia, vagy az etika tanári szak.

Elnézést, hogy ismét a saját példámból indulok ki, de a körülmények alakulása folytán (egy lényegében kényszerű választás nyomán) én annak idején valóban három szakot végeztem el a budapesti bölcsészkaron. Ennek folytán biztonsággal merem állítani, hogy három szak tisztességes elvégzése párhuzamosan lehetetlen. Bevallom, hogy tanulmányaim során a szakjaim és különösen bizonyos (általam nem elsőrendű fontosságúnak ítélt) tantárgyi blokkjaik követelményeinek csak formálisan tettem eleget.

Amiből igen nagy valószínűséggel az következik, hogy a hallgatók ezekre a szakokra egyáltalán nem fognak majd jelentkezni. Aminek két következménye lesz. Az egyik, hogy hallgatók híján a szóban forgó szakok, valamint az őket oktató intézetek és tanszékek is meg fognak szűnni – persze lehet, hogy ez éppen az intézkedés egyik szándékolt célja. A másik következmény, hogy nem lesznek ilyen szakos tanárok – és lehet, hogy ez a következmény éppoly szándékolt cél.


Reynard the Fox – St. Louis – flickr/Lance and Erin 

Már több mint húsz éve folyamatosan napirenden van ugyanis, hogy az iskolákban – általános vagy középfokon, vagy mindkettőn – kötelezővé kellene tenni a hittan oktatását. (A hittan fakultatív oktatását egyáltalán nem tartom haszontalannak.) Hogy e követelés irányzatosságán enyhítsenek valamit, általában hozzátették: a hittan helyett lehessen etikaoktatást is választani. Etikát viszont szakképzetten csak filozófia vagy etika szakos tanár tud oktatni. Ilyenek azonban jelenleg is kevesen vannak, a tervezett intézkedés nyomán pedig még kevesebben lesznek, egészen a nulláig tendálóan.

Hogy ki fogja akkor – adott esetben – az etikát oktatni? Hát mondjuk azt is a hittantanár: valamennyit bizonyára ért hozzá, ha nem is szakmabeli módon. Úgyhogy a választási lehetőség majd olyan lesz, mint amilyet a kormánypártok szánnak a magyar választóknak a következő országgyűlési választásokra.



Lendvai L. Ferenc                   


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!