rss      tw      fb
Keres


         Andor Mihály

A négy éve elmúlt kerek öt év


         Fleck Zoltán

Levél galamusos barátainknak


         Lánczos Vera

Gyorsfénykép
 


         Lévai Júlia

Lehetne-e...


         Hanák András

A Galamus szurdok
 


         Krémer Frenc

A nemzeti elnyomás szomorúsága


         Lendvai L. Ferenc

A tiszta erkölcs, melly ha megvész…

Ha nem fognak az érvek

Sárosi Péter történész két gondolatra építi azon véleményét, mely szerint ellentmond a jogállamiságnak, ha törvényi tiltással büntetik a holokauszttagadást (A múlt kontrollja, 2009. május 7.)

 

Az egyik: (a törvényi tiltás) „azt az üzenetet küldené a társadalomnak, hogy nincsenek ellenük érveink, ezért lépünk fel a büntetőjog eszközével”.

A másik: „Eberhard Jacker német történész szerint a holokauszttagadókkal nem jogi, hanem tudományos terepen kell felvennünk a harcot”.

Ami az elsőt illeti: Nem tudom, miért ne lehetne vállalni, hogy bizonyos ideológiák alapállításaival szemben azért nincsenek érveink, mert nem is szükségesek. Ugyanis nem érvekkel állunk szemben, hanem alapvető társadalmi konszenzusok felszámolásának szándékával. Az ezekhez való viszonyunkat pedig nem az szabja meg, hogy „van érvünk-nincs érvünk”, hanem az, hogy léteznek hosszú évszázadok alatt kialakított társadalmi egyezségeink, melyeknek a neonáci szándék és a mögötte álló ideológia ellentmond. (Erre utalt Uitz Renáta is, Valami megbomlott c. írásában, ugyancsak a május 7-i számban, amikor nemzetközi egyezményekre, ill. az emberi jogi játékszabályokra hivatkozott.) Szigorúan véve tudományos érvünk arra sincsen, hogy miért mond ellent és milyen törvényszerűségeknek az, ha megöljük a másik embert, viszont tapasztalati és emberiességi belátásaink vannak, melyek alapján konszenzust hoztunk létre, és arra jogot építettünk: „Az ölést a törvény bünteti”. Ettől ugyanúgy nem szűnt meg az ölésnek sem a képessége, sem a szándéka, sem a gyakorlata, de mindenkinek tudnia kell, hogy az ölés nem normatív cselekedet.

A nácizmus emberellenes ideológia, amely nem pusztán tények elferdítésén vagy ezek hamis logikájú összefűzésein, hanem alapelvek mellőzésén alapul. Igaz, a holokauszt tagadása kerülő úton, kis csavarral hordozza magában a „minden emberi élet szentség” alapelv megszegését, de tagadhatatlanul ezt hordozza. A holokauszttagadónak – másfelől: a náci eszme-mosdatónak – egyetlen célja van: minden módon bebizonyítani egy származási csoport kollektív (és ne feledjük: szerintük biológiai úton öröklődő) galádságát, és ezzel szemben a nácizmus vétlenségét, elfogadhatóságát. Ezúttal azzal, hogy a zsidóság úgymond hazugság árán akar szánalmat kelteni önmaga iránt, befeketíteni amúgy ártatlan nácikat, bűntudatot kelteni, és mindezzel pénzt kicsikarni az egész világtól. Amivel ismét megalapozhatja a világuralmát. Innen már csak egy lépés annak „bizonyítása”, hogy „lám, most is hiába beszélünk, még a belátás lehetőségét is felkínáljuk, de nem élnek vele – íme, az örök, javíthatatlan, tehát silány értékű, ezért kirekeszthető zsidó – ő a valódi ellenség, és nem a náci”. Az állítás lényege tehát ez: „a nácizmus ártatlan eszme”. Kétségtelen, hogy ettől kezdve bizonyos gondolati mechanizmusokat használnak ennek alátámasztásához, amennyiben (hamis) tényeket, adatokat sorolnak, és (szintén hamis) bizonyítási logikákat prezentálnak (ld. lejjebb). De, mint tudjuk, ezek a tények és indoklások nem egyszerűen hamisak, hanem egyrészt ehhez az állításhoz képest tökéletesen indifferensek – hiszen a nácizmus akkor is destruktív, emberellenes eszme, ha véletlenül sikerült volna megakadályozni, hogy már a negyvenes években eljusson a gázkamrákhoz. Másrészt az eszmemosdatók egy szót sem ejtenek magának az eszmének a céljairól, pusztán arról beszélnek, hogy „szerintük” mit nem követtek el az eszme képviselői. (A „szerintük” szót azért tettem idézőjelbe, mert meggyőződésem, hogy akik írják ezeket a szövegeket, maguk is tudják, hogy nem igaz. Más kérdés, hogy az olvasóik mit hisznek el nekik.) Ennek pedig semmi köze semmiféle tudás alapú megközelítéshez, de még ahhoz az egyébként valóban szükséges szellemi felkészültséghez sem, amely garantálhatja a társadalom immunitását az ilyen eszmékkel szemben. Ezért sincs ebben az esetben sok értelme a második, történészi gondolatnak, amely szerint „tudományosan kell felvennünk a harcot” ott, ahol egy antihumánus gondolat szervezett, politikai-félkatonai erővel jelentkezik. (Tudom, a megközelítés igénye egybecseng azzal a gondolattal, mely szerint az a bajok forrása, hogy „nincs kibeszélve a téma”. De hát nem az nincs kibeszélve, hogy volt holokauszt vagy nem volt, hanem hogy Magyarországnak mi volt a szerepe a bizonyítottan lezajlott holokauszt végrehajtásában!)

Hogy mindez kézzelfoghatóbb legyen, menjünk végig az állításokon, melyek a holokauszttagadás ideológiájának gerincét adják. És tegyük fel a kérdést: vajon valóban a holokauszt tagadásának részletezése az, amit „ellen-tudásokkal” érvényteleníteni tudunk, az eszmemosdatás céljával szemben? És ha igen, mi következik abból, a szándékra nézve, hogy sikeresen „kilőttünk” egy-egy érvet?

Az Institute for Historical Review nevű fórum kiskáté-szerűen összefoglalta mindazt, amit a holokauszt „nemlétéről” tudni kell. A honi nácik voltak oly előzékenyek, hogy 66 kérdés és válasz a kamukauszttal kapcsolatban címmel magyarul közzé tették az interneten.

Így könnyedén idézhetőek a kiskáté legfontosabb állításai, az ezekhez köthető dilemmákkal:

– Arra, hogy a nácik megöltek hatmillió zsidót, semmiféle bizonyíték nincsen. A visszaemlékezők ellentmondásos nyilatkozatai nem mérvadóak, mert ezeket nem támasztják alá tények: „Nincsenek korabeli dokumentumok vagy szilárd tények: nincsenek hamuhegyek, nincsenek krematóriumok, melyek több millió holttestet képesek lennének elégetni, nincs emberből készült szappan, nincsenek emberbőrből készített lámpaernyők, és nincs hiteles demográfiai statisztika sem” – írják, és üvöltik politikai gyűléseken.

Hallgassunk a történészre, és próbáljuk meg tudományosan fölvenni a harcot. Hogyan tudjuk ezt megtenni és mely fórumokon? A holokausztnak hatalmas mennyiségű bizonyítéka van, a legkülönfélébb műfajokból, és lezárt módon. Ezek arra is bizonyítékok, hogy a nácizmus – egyedüliként az emberiség összes eszmerendszere közül – sikeresen váltotta tetté a szavát (ettől is sorolandó az egyedi, a „különös” kategóriájába a holokauszt). Hol, hogyan és milyen válogatásban kezdjük el felsorolni ezeket, épp most? Ha az iskolában elmulasztották ezek jelenőségét is megtanítani (miközben sok minden benne volt és van a tankönyvekben), mire megyünk a felsorolásukkal egy eszkalálódó politikai küzdelemben? S mit kezdünk majd a „de nincsenek!” válasz újabb, vég nélküli variációival?

– Akik azt állítják, hogy találtak krematóriumokat, csalók: „Auschwitzot a szovjetek foglalták el, és a háború után módosították. Egy termet úgy alakítottak ki, hogy nagy gázkamrának látszódjék. Miután az amerikai Fred Leuchter, a gázkamraépítés és -tervezés vezető szakértője megvizsgálta ezt és Auschwitz más, állítólagos elgázosító helyiségeit, kijelentette: abszurditás azt állítani, hogy ezeket kivégzésekre használták, vagy használhatták” – áll a kiskátéban.

A kérdés ugyanaz, legfeljebb megtoldhatjuk egy szkeptikus megjegyzéssel: Ez vitára ingerelhet, mivel tudjuk, a nyilvánosság számára ma nagyobb súlya lehet Fred Leuchter szavainak azokéinál, akik túlélték Auschwitzot, illetve azok beismerő vallomásainál, akiket Nürnbergben elítéltek. Hiszen nem pusztán a holokauszt relativizálódott, hanem nagyon sok, eddig biztos viszonyítási pontként működő, normatív tényező is. De mit oldunk meg ebből a problémából, ha vitatkozni kezdünk Fred Leuchterrel?

– A táborok léteztek, de internáló központok, nagy gyárkombinátok részei voltak, melyekben „szintetikus üzemanyagokat állítottak elő, és a rabokat munkaerőként hasznosították”.

Ebben az állításban sem az a lényeg, hogy mit tudunk a gyárkombinátokról, és hogy azokban valóban szintetikus üzemanyagokat állítottak-e elő, ezen tehát nincs mit vitatkozni. Az a kérdés, vajon tekinthető-e civilizált eljárásnak, ha egy népcsoportot, pusztán mert valakik ellenszenvesnek minősítik, rabosítanak és ingyen dolgoztatnak. Nem tekinthető civilizáltnak, és ezt az emberiség jobbik része már eldöntötte. Ugyanakkor gyakran hallhatjuk magyar politikusoktól: az agresszióért annak célpontjai, az áldozatok is felelősek. Az igényelt tudományos alapú harcban a politikusok egy részére tehát nem számíthatunk. Magyarán: akiknek a meggyőzők oldalán kéne állniuk, azok közül sokak meggyőzését ugyanúgy most kéne elkezdeni, mintha gyerekekként egy tanulási folyamat elején járnának. Járható út ez? Nem célszerűbb ebben a helyzetben mindenki számára egyértelműen kijelölni egy egyértelmű viszonyítási pontot, vagyis egy törvényt?

– De hiszen még a zsidók állításai szerint sem Németországban, hanem „csak” Lengyelországban működtek gázkamrák. A németföldi Dachaut is csak amerikai zsidók nevezték haláltábornak.

Kétségtelenül nem árt, ha valaki tudja: Lengyelország német megszállás alatt állt a háború idején, a terület földrajzi fekvése tehát nem bizonyítja a holokauszt nem létezését. Ám ezzel csak ennyit mondott, és nem többet.

– A zsidó foglyok elgázosításának végrehajtása technológiai képtelenség, az alábbiak miatt:

1.A Zyklon-B lassan ható fertőtlenítőszer, órákba telik, míg hatást gyakorol az emberekre, tehát ennyi foglyot egy lassan ható méreggel nem lehet nagyüzemszerűen megölni. 2. Húsz óra kell ahhoz, hogy egy ilyen akció után kiszellőztessék a helyiséget, a hamis tanúk viszont azt állítják: már tíz perccel a rabok halála után bementek a gázkamrákba, hogy a holttesteket eltávolítsák. Ebből is látszik, hogy hazudnak. Ahogyan Höss, Auschwitz parancsnoka is hazudott a nürnbergi perben, amikor azt állította: emberei cigarettáztak, amikor a halottakért mentek. Nem tehették, mert a gáz robbanékony. 3. Az állítólagos halálkamrák falait a nyolcvanas években több tudós is megvizsgálta, és semmiféle gáznyomot nem talált ezeken. 4. Nem volt elegendő üzemanyag ennyi halott elégetéséhez, az égetés tehát nem történhetett meg. 5. Nincs maradék hamu, ami bizonyítaná a halottak létét.

A gázra vonatkozó hazugságokat valóban élvezet tudással megcáfolni, hiszen itt egy egzakt tudomány tényeiről van szó, és könnyű a dolgunk. Bárki kis fáradsággal utánanézhet a Zyklon-B leírásának, és meg fogja tudni, hogy az annak szemcséiből felszabaduló hidrogén-cianid gáz az emberre nézve sokkal veszélyesebb, mint a rovarokra. Ezért jóval kevesebb idő kell a halálos mérgezéshez. A helyiség hamar kiszellőztethető, így a gázkamrák falaiba nem ivódhatott be a gáz. A tömegsírokban talált áldozatok hajából viszont kimutathatóak a maradványai (a krakkói törvényszéki nyomozók ezt ki is mutatták, 1945-ben). A kérdés csak az, hogy ilyenkor, lőgyakorlatok idején, kinek a feladata, és milyen apropóból kémia órát tartani a társadalomnak? A híradók tegyék-e meg, a náci masírozásokkal egy időben, vagy a kémiatanárok szórjanak szét ismeretterjesztő röplapokat, éjszakánként a Várban?

– Az internáltak egy hatalmas méretű tífuszjárványba és a szükségszerű élelemhiányba haltak bele.

Ha belemegyünk egy tudás alapú vitába, föl lehet tenni a kérdést: vajon az őrök körében miért nem tarolt a tífusz. Ezer válaszuk lesz rá. Eközben elmegyünk az állítás legfőbb üzenete mellett: nem igaz, hogy a nácik megkülönböztetett gyűlölettel ölték meg a zsidókat, mert azok a háborúkban szokványos módon hunytak el.

– Nincs papír, mely azt bizonyítaná, hogy Hitler elrendelte a zsidók kiirtását.

Igen, tudjuk. Ilyen papír nincsen. Olyan viszont sok van, melyen a wannsee-i konferencián megfogalmazott Endlösung végrehajtásának bizonyítékai állnak.

– A nürnbergi per német vádlottjainak vallomásai hazugságokon alapulnak, mert ezeket kínzásokkal csikarták ki. A kínzók jellemzően zsidók voltak. (A kiskáté mellett könyvek sorai vannak forgalomban, s ezekben a dokumentarista regények életszerű, dramatizált helyzetleírásaival érzékeltetik: véres jelenetek zajlottak a háttérben. A könyvek hitelességét az hivatott bizonyítani, hogy szerzőjük úgymond náciellenes. Egy R. Butler nevű szerző pl. Höss zsidó származású elfogója, Clarke naplóját kutatta fel. Egy neten közzé tett tanulmány ebből idéz drámai leírásokat. A jelenetek a mai giccsirodalom szokásos, az elemi gesztusokat is extremitásként leíró stílusában mutatják be, hogyan fogták el a bujkáló Hösst a „kegyetlen és szüntelen kihallgatási technikában kiképzett” vallatók, milyen hálóruhában volt, hogyan alázták meg, és hogyan kezdett kiáltozni, a kínzások hatására. Höss elfogatásának leírása, majd írott vallomásának adminisztrációs hiányosságai – pl. hogy nem láttamozták az áthúzott javításokat – úgymond „igazolják”, hogy a vallomások kínzások hatására születtek.)

Magyarországon elsősorban jobboldali történészeknek köszönhető, hogy a háborús bűnösök pereinek kifogásolható formái rávetültek a döntések tartalmára is. Ennek analógiájára a nürnbergi per hitelességét is könnyen meg lehet rendíteni. Nálunk ezek a történészek is a tudás képviselői!

– A nácik ideológiája e szerint nem egy népcsoport – a zsidók – , hanem egy politikai csoport – a „felforgatók” – ellen irányult: „A németek annak alapján internálták az embereket, hogy a német háborús erőfeszítések biztonságára tényleges vagy gyanítható veszélyt jelentettek. Úgy tekintették, hogy a zsidók a nemzet biztonságára közvetlen veszélyt jelentenek (a kommunista felforgatók túlnyomórészt zsidók voltak). Bár mindenki, aki gyaníthatóan veszélyeztette a biztonságot – nemcsak zsidók –, ki volt téve az internálás veszélyének”. Ezzel szemben az amerikai „Roosevelt-kormány kizárólag faji alapon internálta az embereket” (t.i. az amerikai japánokat). Magyarán: nem a nácik, hanem kizárólag az amerikaiak voltak fajüldözők. Ugyanekkor az oroszok fajvédők voltak, akiknél kifejezetten pozitív diszkriminációt élvezett a zsidóság (!): „Több mint kétmilliónyian menekültek el vagy evakuálták őket, mélyen az ország belsejébe az oroszok, 1941-1942-ben. Tehát ezek a zsidók sohasem voltak német irányítás alatt” – olvashatjuk az ékes magyarságú magyarázatban, mely szerint az európai zsidóság jó része a háború előtt a Szovjetunióba menekült! Más szóval: a német nácik ugyan gyűlölték a zsidókat, de semmiképp sem faji alapon internálták őket. „Ezért is indokolatlan úgymond a zsidók felháborodása” – mondják.

Ez ismét olyan gondolatmenet, amely népszerűvé válhat, ám amelynek a tények helyreigazításával kevésbé lehet gyengíteni az erejét. Itt szintén elvekről van szó: annak belátásáról, hogy ha egy térségben a fennálló rendszerek politikai ellenfeleit táborokba zárják, és ha gyerekek, nem feltétlenül politizáló nők, nagymamák, nagypapák, fegyvertelen férfiak is felforgatóknak minősülhetnek, az nem tekinthető civilizált, elfogadható eljárásnak. Igaz, interaktív műsorokban, politikai interjúkban fontos rákérdezni, vajon a konkrét eszmemosdató tud-e a tényekről is. Ehhez azonban partnerek kellenek a médiában. Akik nemcsak fölteszik a kérdést, de el is viselik az ebből eredő feszültséget, és nem mentik föl az interjúalanyt azzal, hogy rögtön maguk megválaszolják. Amit a másik azonnal lecsaphat: „ahol fát vágnak, ott hullik a forgács”. Ma ez történik a gyakorlatban. Rábízható-e  most bármi is erre a gyakorlatra ?

– A németek háborúja valójában önvédelmi háború volt, hiszen „A világ zsidósága hadat üzent Németországnak. Az újságok erről szerte a világon beszámoltak. Például a London Daily Express (1933. március 24.) az első oldalon bejelentette, hogy Júdea hadat üzen Németországnak”.

A társadalmi működési mechanizmusok ismeretének szintje ma Magyarországon (nem ok nélkül) alacsony. Magyar állampolgárok igen nagy számban infantilis módon képzelik el a mechanizmusokat, hiszen több rendszeren át erre kondicionálták őket. Egyáltalán nem evidens annak tudása, hogy politikai-hatalmi értelemben nem létező fogalom a „világ zsidósága”, s általában is lehetetlen, hogy egyetlen csoport irányítson egy (képzelt) megatársadalmat. E tudások helyét ma hitek töltik be. Ezért valóban sokak számára hihető lehet, hogy létezhetnek „egyszemélyes” világuralmi helyzetek, és hogy volt Júdea nevű ország a háború előtt. De hiszen épp erről van szó: a társadalmi tapasztalatok és a kultúrából-történelemből eredő tudások egyelőre nem írták felül ezeket a hiteket. Ezt a gyengeséget valamivel ellensúlyozni kell az aktív destrukciókkal szemben.

– És végül ott áll az is, ami miatt mindezt felsorolják: a rágalmazás lényege. A holokauszt-hazugság „segíti a zsidót, mint csoportot, a kritikák ellen (sic). Hatalmas eszköze ez a zsidó pénzgyűjtő-kampányoknak, és ezzel igazolják az USA Izraelnek küldött segélyeit”. Ugyanígy a német jóvátétel címén alaptalanul kifizetett „dollár tízmilliárdokat” is ez igazolja.

Az utóbbi hetekben nap mint nap elhangzott: a holokauszt-tagadás egyetlen célja a zsidóság rágalmazása. Ám alig kapott hangsúlyt, hogy a rágalmazás célja pedig a nácizmus eszméjének tisztára mosdatása. Közszereplők, politikusok, újságírók még az irányzat nevét is csak nagyon óvatosan mondják ki, nem egyszer arra hivatkozva, hogy a megnevezések nyomán indított perekben őket fogják majd „elmeszelni”. És okkal hivatkoznak erre. Friss hír, hogy az egyik megyei ügyészség a „gázkamrát a cigányoknak!” feliratot nem tartja a közösség elleni izgatáshoz szükséges uszításnak, mert szerinte „nem konkrét cselekményre buzdít”, ha valaki gázkamra építését követeli. Eközben, gázkamra-építési lehetőségek híján, molotov-koktélokkal vagy puskákkal ölnek cigányokat. Az eszközök láthatóan konvertibilisek. Kevésbé lennének azok, ha az ügyészségen is tudnák: tilos a holokauszt, értelemszerűen a gázkamra-építés súlyát kisebbíteni, relativizálni. De nem tudják, mert a törvény egyelőre az eszmemosdatókat védi.

 

Megjelenés helye: Magyar Narancs,, 2009. 05. 21.

Másik Magyarország

Tóth Andrea
Ketyeg a szociális bomba

„Arról nem szól a fáma, hogy a kormányzat szerinti egységes elv mit jelent a szegények és a legszegényebbek számára, de az ismert előjelek nem sok jóval biztatnak.”

További cikkek a rovatból:
   - A másik Szentendre
   - „És kezdjünk újra tűrni és tanulni”
   - Bezzeg Abaújszántón „tarolt” a Fidesz

Izsák Jenő karikatúrái

Offtopic

A Hubble valaha készült legnagyobb képe: az Androméda

"A videó alapján némi fogalmunk lehet arról, mit jelent az, hogy az Androméda ezermilliárd csillagnak ad otthont."