rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. április 30.

Orosz József újságíró


Bolgár György:
- Ma lesz a Kontra utolsó műsora, mert Orosz József elmegy. Beszéljük meg, hogy miért!

Orosz József: - A Kontra nyolc évig volt hallható a Klubrádióban. Neked mondjam, hogy ez sok? Hány éve csinálod a Megbeszéljük című műsort?

- Nekem ne mondd, mert 92-óta csinálom.

- És te mikor pihensz?

- Ó, műsor közben.

- Melyik hallgatónál?

- Nem tudom. Igazából az ember nyilván úgy osztja be az életét, hogy ezt is belekalkulálja, folyamatosan ez is a fejében van, mindig készül rá.

- Mindig töltekezel?

- Persze.

- Egész nap olvasol.

- Például hétvégéken irodalmat próbálok írni, és olyankor hagyom az egész politikát.

- Tudnál változtatni az életeden?

- Ha nagyon kell, akkor igen.

- Erről van szó.

- Te most úgy gondolod, hogy nagyon kell változtatnod?

- Szerintem az megbosszulja magát, de legfőképpen a hallgatókkal szemben megengedhetetlen, hogy az ember csak merít folyamatosan, de nem töltekezik. Azonkívül készül a műsorára nap mint nap, benne van a hírfolyamban, benne van a történésekben. Ahogy a te életed is Megbeszéljüktől Megbeszéljükig tart, hiszen tudod, hogy következő nap 4 órára promptnak kell lenned, föl kell készülnöd, és mindent tudnod kell. Ráadásul te mindent tudsz is 20 évre visszamenőleg.

- Jaj, de kedves vagy. Nem tudok mindent, és sokat felejtek is. De a lényeg az, hogy az embernek valóban a fejében van, hogy mi volt tegnap, meg tegnapelőtt, ezért mi ne legyen holnap, ha lehet.

- Ha az 1986-os Varsói Szerződés záró dokumentumából most megkérdezném, szerintem fejből tudnád mondani az akkori KGST-országok külkereskedelmi mérlegét.

- Fejből tudnék neked hasalni. Szóval te most azt gondolod, hogy ebből neked elég volt, hogy így kelljen élni, mindig készülni kelljen, mindig meglegyenek az emberek, hogy mindig tudjál kérdezni?

- Azt nem mondanám, hogy elég volt, mert az én életem is Kontrától Kontráig, mikrofontól mikrofonig tart vagy tartott. Csak úgy érzem, hogy már arra nem jutott idő, hogy valamit pakoljak a fejembe, hogy olvassak, színházba járjak, vidékre menjek, hogy emberekkel találkozzak. Nem panaszként mondom, hiszen amikor elkezdődött a Kontra, pontosan tudtam, hogy beláthatatlan ideig - azt nem tudtam, hogy 8 évig - például nem fogok tudni elmenni színházba. Nyolc év alatt talán két-három előadásra jutottam el. Hiszen mindig 6-tól fél 8-ig tartott a műsor. Ezt nem lehet büntetlenül csinálni. Azt gondolom, hogy a műsor és én veszítettünk azzal, hogy a politikán túli világot nagyon felszínesen ismertem és tapasztaltam meg. És ezt szakmailag nem engedhetem meg magamnak.

- Nem akarom megkérdőjelezni a döntésedet, de ha színházba akarsz menni, akkor miért Kanadában?

- Kanada úgy került a képbe, hogy másfél-két évvel ezelőtt készítettem egy interjút Anna Porterrel, egy kanadai írónővel. Akkor mi nagyon sokat beszélgettünk. Majd körülbelül háromnegyed évvel ezelőtt ismét itt járt Magyarországon, mert Kelet-Európáról és benne Magyarországról írt egy könyvet. És akkor két hétig szinte éjjel-nappal együtt voltunk, mert segítettem neki a nyersanyag összegyűjtésében. És pontosan erről beszélgetünk, amiről te kérdeztél. Ő azt mondta, hogy József magának is jár, hogy a világot megismerje és megnézze. Azt kérdezte, hogy hol volt Irakon, Grúzián meg a berlini fal leomlásán kívül? És mondtam neki, hogy sehol. Erre azt mondta, hogy akkor miért nem jön el Kanadába. Ez egy nagyon fura és egyben megtisztelő invitálás volt. Ugyanakkor meghívást kaptam egy kanadai kongresszusra, hogy tartsak egy előadást. Soha nem csináltam ilyet, hogy amit eddig itthon tapasztaltam azt szintetizáljam, és egy más formában megmutassam a világnak a mi médiavilágunkat. Nemcsak Magyarországét, hanem a mi közép-kelet-európai makrovilágunkat. Semmit nem tudnak rólunk Észak-Amerikában, szinte alig valamit.

- Talán nem is nagyon akarnak tudni rólunk.

- Ezt nem tudom.

- De Te szeretnéd, ha valamit akarnának tudni rólunk?

- Én azt szeretném, hogy mélyebb ismereteik legyenek a mi térségünkről. És mélyebb ismereteik legyenek a demokrácia két évtizedes, szerintem sikeres kalandjáról. Én nem hiszem, hogy Magyarországon, Szlovákiában, Lengyelországban, a Baltikumban, ebben a fél karéjban kudarctörténet lenne a rendszerváltás és a demokrácia. Cromwell Olivér első 20 évében polgárháború volt Angliában. Ők sem úszták meg, de mi megúsztuk egy pofon nélkül. Ez senkinek nem adatott meg szerintem, amennyire ezt történelmi tanulmányimból tudom. Nem adatott meg az a béke és az a társadalmi nyugalom, ami nálunk viszont igen. Még akkor is, ha nagyon jelentős társadalmi konfliktusok voltak Magyarországon. Mert ezeket a konfliktusokat békés módon és demokratikus úton sikerült feloldani. Ez a béke, ami nekünk jutott 20 évig, ez nagyon kevés országnak, nagyon kevés nemzetnek adatott meg.

- Nem lehet, hogy éppen most jön a békés első 20 év hátulütője, hogy megerősödtek a szélsőségesek, és lehet, hogy most az egész társadalom is nyugtalanabbul, esetleg kevésbé erőszakmentesen fog élni? Nem lehet, hogy ez idegesített téged, hogy ilyen körülmények között nehezebb lesz dolgozni?

- Téged bántott és megérintett, amikor az Andrássy útra jelképesen kiraktak egy kosarat, ahol neked lógnod kell?

- Ki is raktak ilyet? Nem csak a Kossuth téren voltak ilyen feliratok? Azt tudom, hogy a Klubrádió egyik kedves telefonálója, akivel rendszeresen beszélgettem éveken át, most újságíróvá avanzsált egy szélsőséges napilapban, és ő ilyesmikről írt. Azon csodálkoztam, hogy ilyet egy országos magyar napilap közölhet. De ez a csodálkozásom mindennap megismétlődik, úgyhogy már meg sem lepődök.

- És hozzászoktál?

- A kérdésed az, hogy ez teljesen hidegen hagy-e? Természetesen nem.

- De hozzá tudtál szokni?

- Nem, mert úgy gondolom, hogy ez abnormális. És nemcsak demokráciában, hanem normális emberek közötti viszonyban is abnormális. Bár tudjuk, hogy az emberi társadalom történte tele van erőszakkal, de azt gondoltam volna, hogy a mai civilizált polgári demokratikus világban legalább a nyilvánosság előtt nem lehet ilyet írogatni. De tévedtem.

- Szerintem sem lehet.

- Mondjuk, Kanadában valószínűleg nem lehet ilyesmit írni.

- De ott nem azért nem írnak, mert nem lehet. Egyébként az ottani alkotmányos berendezkedés, az alapjogok védelme megengedi.

- Szabad, csak éppen a társadalom nem teszi meg.

- Nem teszi meg, nem viseli el a kirekesztést, a megkülönböztetést, pedig Kanada egy multikulturális ország. Történelméből kifolyólag predesztinálva lett volna arra, hogy az angolszász, illetve a francia etnikum egymással évszázadok óta feszült viszonyban éljen. De nem teszik, mert megtanultak egymás mellett élni. Megtanulták azt, hogy az ő sokszínűségük, toleranciájuk az ország létének a garanciája. Ez a biztosítéka annak, hogy ez a hatalmas ország, a világ második leggazdagabb országa egyáltalán létezik, és prosperál. Nagyon kiegyensúlyozott módon működik Kanada. Mi is soknemzetiségűek vagyunk, kisebb nagyobb etnikumokkal, és a tolerancia szerintem a mi békés egymás mellett élésünk, prosperitásunk záloga és biztosítéka. Az nem normális, abból nem születik prosperitás, ha téged, engem sok mindenkit megfosztanak az identitásától. Megfosztanak a jogodtól, hogy te hogyan szemléled, hogyan látod a világot, milyen aspektusból, és nem arról van szó, hogy baloldaliként vagy jobboldaliként. Érett emberként természetesen van világképed, ha nem lenne, akkor nem ülhetnél a mikrofon mögé, hiszen nem lennének fix viszonyítási pontjaid, nem lenne értékrended. De amikor ettől megfosztanak téged vagy engem megfosztanak az identitásomtól, amikor a fülembe üvöltik és üvöltötték, hogy te nem vagy magyar, te takarodjál vissza, az tűrhetetlen. Az identitásomat nemcsak, hogy örököltem, de választottam is, ettől nem lehet embert megfosztani. Ebben az országban kisebbségeket, etnikumokat ettől az örökölt és inherenssé vált identitásuktól fosztanak meg. Megfosztják őket a hazájuktól. Ezt nem lehet, ezzel nem lehet együtt élni, ez nem a prosperitás, ez nem az európaiság felé haladó út.

- Most már nagyjából érteni lehet, hogy miért határoztad el magad a távozásra. De ebből az is következik, hogy nem egyszerűen csak egy kongresszusra mész, meg nem egyszerűen csak színházba mész, és nagy levegőt veszel és megnézed, hogy mekkora a látótér egy akkora országban, hanem hogy nem érzed jól magad itt.

- Jobban érzem magam, mint a berlini fal leomlásakor, vagy az első és a második öbölháborúban, határozottan jobban érzem magam.

- De az öbölháborúban biztos hogy nem voltál nagy biztonságban, meg nyilvánvalóan félelem is volt benned. Hiszen mindenkiben kell, hogy legyen, katonában és tudósítóban egyaránt, de tudtad, hogy mit miért csinálsz. Most pedig feltételezem, megint tudod, hogy mit miért csinálsz, miért mész el, de ezek szerint annyira rossznak, reménytelennek, kellemetlennek látod a helyzetet, hogy egy újságírónak talán jobb egy kicsit messziről néznie?

- Ezzel a szóhasználatoddal nem értek egyet, hogy elmegyek. Éltem 1991-ben az Egyesült Államokban, te is éltél ott tudósítóként, és visszajöttem. Éltem 1995-ben az Egyesült Államokban, és visszajöttem. És mindkétszer azt gondoltam, hogy nagyon érdekes és nagyon fontos dolgok történtek és történnek az észak-amerikai kontinensen. De soha nem bántam meg, hogy hazajöttem, mert csak mondjuk 91-95 között, a két hosszabb amerikai utam között összehasonlíthatatlanul több dolog történt Magyarországon, mint Észak-Amerikában, a társadalmi berendezkedést illetően, alkotmányosan. Egyáltalán egy új demokratikus rend megtanulása, egy új rendszer elindítása és működtetése sokkal izgalmasabb, mint ami ott történt. Tehát én mindig visszajöttem. Én most is azt gondolom, hogy Magyarországon nagyon fontos dolgok történnek, ma is, tegnap is, és a választások eredményének következtében. Magyarország egy történelmi útelágazáshoz ért azzal, hogy több mint kétharmados hatalmat adott a választásokon győztes párt kezébe. Bizalmat adott neki, és Magyarország kíváncsi arra, hogy ezzel a bizalommal, hogyan élnek. Az országban élők gazdagodása, az egyenrangú európai polgárrá válásuk szempontjából ez egy modernizációs útelágazás. Útelágazás abból a szempontból, hogy az európai modernizáció modelljét választja-e Magyarország, a megúszhatatlan reformokkal együtt. Nem az egészségügyről, meg az önkormányzati rendszerről, hanem a habitusunkról beszélek.

- A közgondolkodás reformjára lenne szükség. Hogy ehhez hogyan lehet eljutni, az persze egy másik kérdés.

- Így van. Ennél kevesebb izgalmas dolog van.

- De te nem akarsz izgulni? Ezt azért nem tudom elképzelni, mert nálad nagyobb szenvedéllyel, lelkesedéssel, sokszor hallható izgalommal kevés riporter vetette bele magát egy-egy interjúba, egy-egy beszélgetésbe. Lehet hallani, bár látni téged mostanában nem lehet, hogy izgat, hogy meg akarod fogni, meg akarod találni, mi az igazság.

- Valóban meg akarom tudni.

- Igen, meg akarod tudni azt az információt, amiért az interjút, a beszélgetést csinálod. De akkor most ez az izgalom, ez a szenvedély benned csökkent, vagy úgy érzed, hogy nehezebb a mostani körülmények között elérni a céljaidat?

- Riportalanyok mindig vannak, műsor mindig van, jelentkezők mindig vannak a műsorban, hírek és történések is mindig vannak. Az izgatott kíváncsiságom nem csappant meg semennyire. Azonban most azt gondolom, hogy a magyarországi és közép-kelet-európai folyamatokon és útelágazáson kívül nagyon fontos dolgok történnek Észak-Amerikában is. Az Egyesült Államokban több mint egy éve megválasztottak egy fekete elnököt.

- Ott is útelágazás előtt állnak.

- Abszolút.

- Bár úgy tűnik, mintha elmentek volna egy irányba, de azért ez a dolog még nincs eldöntve.

- Nem, ez nem tisztázott. És ne felejtsük az ottani őszi választásokat, hogy megbuknak-e a demokraták vagy sem. Megjósolhatatlan, nagy esélyük van, akár még történelmi bukásra is, de én jósolni nem szeretnék. Az elektronikus kommunikációban, a komplex, az integrált médiában a szemünk előtt suhan el a történelem. És ennek a történelemnek most ott van a fészke Észak-Amerikában. Az Egyesült Államokban és Kanadában hihetetlen dolgok születnek a szemünk előtt. Gondoljunk bele, ha egy napig nincsen internetünk, mintha egy lakatlan szigeten lennénk. Az internet a mindennapjaink részévé vált. Az emberek közötti kommunikációt, egyáltalán a perszonális kapcsolatainkat és szokásrendszerünket teljesen felrúgta az internet és az internetre épülő kommunikáció. Különböző politikai mozgalmak, civil mozgalmak nyernek teret, akár a civil újságíráson keresztül az interneten. És gondoljunk arra, hogyan írják felül az újságírást, bennünket, a médiát, a blogok meg a fórumok. És most nem az ocsmány hozzászólásokra gondolok természetesen. Vagyis a mi szakmánkban egy őrületes nagy forradalom zajlik, és eddig ezeket közvetítettem, ott voltam. Ott voltam Berlinben, Aradon, az öbölháborúban, Grúziában, Prágában, mindenütt ott voltam ezeknél a pillanatoknál. És most látni szeretném és érezni magamon, szemtanú szeretnék lenni a technológiák bölcsőjénél. Ráadásul ez engem nem csak nagyon izgat, hanem lehetőségem is van rá, hogy megmártózzak az akadémiai világban, hogy tanítani tudjam ezt. Érdekli őket, hogy mit gondolok erről a világról, mit gondolok a 21. század kommunikációs forradalmáról. És azt hiszem, hogy van erről gondolatom, amit át szeretnék adni.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

Izsák Jenő karikatúrái