Lehet Más a Pökhendiség


A magam részéről nem tartottam eleve elvetendőnek az alternatív párt köreiből származó ötletet, mely szerint a jelenlegi ellenzéki pártoknak – saját elvi álláspontjuk és politikájuk fönntartása mellett – érdemes lenne egyetlen pillanatra és egyetlen célra közös irányba lépni egyet, csupán praktikusan azt kérdeztem: valóban érdemes-e szövetkezni az ördöggel? Az egy irányba tett hármas lépést csakugyan elutasították balról is, elutasították jobbról is. Maradt volna ezek után az a reménység, hogy akkor legalább a javaslattevő alternatívok és a szocialisták összefoghatnak, megint csak nyilván egy korlátozott együttműködésre – a javaslatot tévő párt bizonyos vezetőinek legutóbbi nyilatkozatai azonban ezt látványosan lehetetlenítik el.

Itt van először is az a válasz, amellyel vezérük de facto visszautasította a Demokratikus Charta kérését, hogy vonja vissza az amúgy is agyontámadott volt szocialista miniszterelnök ellen annak idején tett ízléstelen följelentését. Hogy most igazat mond-e azzal az állításával, miszerint ez jogi formalitások miatt nem lehetséges, én nem tudom megítélni. Ha azonban netán igaz, akkor is mondhatná: sajnálom, hogy annak idején megtettem ezt a följelentést, de mostani visszavonása jogi formalitások miatt nem lehetséges. Ám esze ágában sincs, hogy ezt mondja. Mond ellenben mindenféle mást.

Például azt, hogy a Charta levele „rendkívül képmutató és provokatív”. Miért képmutató és miért rendkívül az, továbbá hogy miért provokatív egyáltalán, ezt persze nem mondja meg. Holott az ilyen állításokat egy úriember, ha már egyáltalán mondja, legalább meg szokta indokolni. Viszont mond valamit – amire az elutasító válaszhoz és indoklásához egyáltalán nem lenne szükség –, ami valóban rendkívül képmutató és provokatív. Eszerint a volt miniszterelnök „elvbarátai és a 92-es demokratikus charta zászlóvivői egész egyszerűen nincsenek abban a helyzetben, hogy ma bárkit ebben az országban a jogállami normákról kioktassanak”. Ennek indoklásaként a kétes és zavaros Sukoró-ügyön kívül újból előrángatja a 2006-os úgynevezett rendőrterror ügyét is.

Nos, nekem az a véleményem, nevezzenek bár érte a legsötétebb reakciós konzervatívnak, hogy a jogállamiság legfőbb ismérve nem az, ha egy jobboldali vagy baloldali, fasiszta vagy anarchista csőcselék minden egyes tagját megvédjük egy esetleges rendőri túlkapástól. Amennyiben mód van rá, természetesen védjük meg, de a jogállamiság legfőbb ismérve mégiscsak az, hogy megvédjük a Törvényt és a Rendet. Ha lehet, szép szóval, ha az nem megy, akkor gumibottal, ha az sem megy, akkor gumilövedékkel, és ha az sem megy, akkor élessel. Á la Bonaparte. Széplelkű emberjogi aktivistáinknak, például a frakcióvezető úrnak, javaslok egy tanulmányutat Angliába: érdeklődjék meg a közismerten jámbor londoni bobbyktól, hogy a legutóbbi zavargások idején miért adták föl kezdeti passzivitásukat és léptek föl keményen, s beszélnek most már vízágyúk és gumilövedékek esetleges alkalmazásáról a jövőben. Nyilván mert szadista állatok, akik emberek szemének kilövésével akarnak szórakozni, mi?! Sokak számára meglepetést okozott, hogy a romboló és fosztogató bandákhoz a hírek szerint csatlakozott legalább egy emberjogi aktivista is. Én nem csodálkozom rajta. Abból a demagógiából, amit alkalmazni szoktak, ez logikusan következő lépés volt.


James Gillray karikatúrája (1799) – Wikipédia

Ami ettől függetlenül a szóban forgó pártot illeti, ez legalábbis a csírájában a volt Nagy Alkotmánybíró és Államelnök kreatúrája. Nem csoda, ha képviselői ugyanazt a magatartást tanúsítják, mint a mesterük, akiről egyszer azt írtam (és ezt ma is fönntartom), hogy Don Quijote és Tartuffe vegyüléke. Az alternatív párt ugyanazt a ködevő és egyúttal hipokrita politikát folytatja, mint amit ő elvileg megalapozott, de aztán a bűvészinasaira bízott, akik most – a bűvészinasok szokása szerint – nem tudnak úrrá lenni a rájuk bízott eszközökön. Azonban a politikai vonal, kezdettől fogva és most ismételten bizonyítottan, egyértelmű és világos: kíméletlen harc a baloldal ellen, némi enyhe kritika a jobboldallal szemben. Csodálkozom magamon, hogy egy pillanatra bedőltem a képmutatásuknak. Mit mondjak, ennél még egy olyan párt magatartása is jobbik, amelyik ugyan nem szent (mert hát nem az, annyi szent), de legalább nem is álszent.

És az alternatív politikusok az elveiket szépen át is ültetik a gyakorlatba: most például kategorikusan visszautasították a szocialisták javaslatát egy jelölt együttes támogatására az egyik időközi országgyűlési választáson. Ebből lemérhető, mennyit érhetett a javaslatuk az ellenzéki összefogásra. És ezúttal az is kiderült, hogy nemcsak ködevők és hipokriták, hanem mérhetetlenül beképzeltek is. Ők összefogás nélkül, egyedül is győzni fognak úgymond, hiszen egy legutóbbi időközi választás is megmutatta, hogy a budapesti polgárok jobban bíznak bennük, mint a hitelüket veszített szocialistákban, márpedig csak egy hiteles ellenzéki párt képes legyőzni a mostani kormánypártot.

Valóban, volt egy ilyen időközi választás. És volt egy másmilyen is. Egyébként pedig a szerencse és a közhangulat forgandó: én például egy hete még tényleg jobban bíztam az ártatlannak tűnő alternatívokban, mint a „bankárkormányt” emlegető szocialista idiótákban. Fönntartom, hogy amíg a szocialista párt vezetéséből és frontemberei közül nem rúgják ki a most is ott pöffeszkedő pökhendi demagógokat, nem fogok erre a pártra szavazni, akkor sem, ha egy szentül kukorékoló programot dolgoz ki. A mostani nyilatkozatok után azonban azt is mondom: szavazzon a hóhér egy olyan pártra, amelyiknek láthatólag azt jelenti a neve: Lehet Más a Pökhendiség.



Lendvai L. Ferenc                   


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!