Franciaország és a gazdagok adója – némi magyar fűszerrel



„Ha egy kormány azzal próbálja megnyugtatni a piacokat, hogy csökkenti az államadósságot, a piacok nyomban nyugtalankodni kezdenek, mert ez a politika csökkenti a növekedést”, mondja a Le Monde által megkérdezett közgazdász.
Franciaország azon kevés országok egyike, amelyek a vagyonosoktól szolidaritási adót szednek. Miközben azonban reformálja (szűkíti) ezt az adónemet, Fillon miniszterelnök bejelentette a 3 százalékos különadót a magas jövedelmekre.
Vélemények a francia „gazdagadó”-tervről.
És a magyar gazdagok véleménye saját „gazdagadójukról”.


Információ

Franciaországban 1982 óta létezik az úgynevezett vagyonadó, amelyet mai formájában 1989-ben vezettek be, ez az úgynevezett ISF (L'impôt de solidarité sur la fortune), azaz a vagyonokra kivetett szolidaritási adó. Magánszemélyek fizetik, minden évben bevallás alapján. Az ISF progresszív adó, csak a vagyon küszöb fölötti hányadát érinti, mértéke 0,5 százaléktól 1,8 százalékig terjed.

Az ISF-et a 2011 januárjában megállapított küszöb szerint 800 ezer eurós nettó vagyon fölött kellett fizetni. A Fillon-kormány idén tavasszal eltörölte az IFS első sávját, azaz már csak azok a magánszemélyek fizetnek szolidaritási adót, akiknek a vagyona meghaladja az 1,3 millió eurót. Az intézkedéssel 300 ezer francia mentesül a szolidaritási adó megfizetése alól, az állam pedig mintegy 2 milliárd eurót veszít. (2008-ban az IFS 4,2 milliárd eurót tett ki, azaz az állam adóbevételeinek 1,5 százalékát, összes bevételének 0,5 százalékát. 2010-ben több mint 562 ezer francia háztartás fizetett IFS-t, ami 4,46 milliárd eurós bevételt jelentett az államnak.)

Az ISF mindvégig erősen vitatott adónem volt Franciaországban, „ideologikus adónak” is nevezik, sőt „francia kivételnek”, mert a világ legtöbb országában ez az adófajta nem létezik. Erkölcsi, pénzügyi, gazdasági szempontból is bírálják. Védelmezői társadalmi igazságosságát hangoztatják.

Augusztus 24-én a Fillon-kormány bejelentette terveit az újabb megszorításokról, amelyek 11 milliárd eurós megtakarítást jelenthetnek 2012-től, így tarthatónak vélik a hiánycélt, amely 4,6 százalékról 4,5 csökkentené a francia államháztartás hiányát. François Fillon kormányfő szerint a megszorítások 83 százalékban a nagy vagyonokat, a nagyvállalatokat és az igen magas jövedelemmel rendelkező háztartásokat érintenék. Ezeknek a megszorításoknak része az is, hogy az évi 500 ezer eurónál magasabb bevétellel rendelkező „gazdagokat” 3 százalékos adóval sújtanák. Ez a különadó addig lenne érvényben, amíg a francia költségvetési hiány a GDP-hez viszonyítva 3 százalék alá nem süllyed, azaz, a francia kormány vállalása szerint, 2013 végéig. Fillon szerint ez évente mindössze 200 millió eurós bevételt jelentene, de politika és szimbolikus súlya nagy, mert azt mutatja, hogy a „jómódú háztartások” készek hozzájárulni a köz kiadásaihoz.


Vélemények

A magas jövedelmek kivételes megadóztatása az anekdoták világába tartozik

A Le Monde augusztus 25-én interjút készített Thomas Pikettyvel, az Ecole des hautes études en sciences sociales (EHESS) egyik kutatási témavezetőjével, aki a párizsi Ecole d'économie tanára is. Azt kérdezték tőle, hasznos-e és igazságos-e 3 százalékkal megadóztatni a nagyon magas jövedelmeket.

„Nem, szerintem ez az egész ügy képtelenség – hangzik a válasz. – Néhány hónappal az után, hogy elvesztettünk 2 milliárd eurónyi közpénzt az adózók javára a vagyonadónál, minek kitalálni egy 3 százalékos adót azért, hogy beszedjünk 200 millió eurót, azaz tízszer kisebb összeget, mint amit kidobtunk az ablakon? Hogy világosan beszéljek: a kormány saját számításai szerint a vagyonokra kivetett adó reformja tavasszal a valamivel több mint 4 milliárd eurós bevételeket valamivel 2 millió euró alá fogja csökkenteni. A kormány költségvetési felelőtlenségének mértéke nyilvánvaló, miközben a közpénzügyi helyzet súlyos.” „Van egy egyszerű – ugyanakkor rendkívül mértékletes – módja az irányváltásnak: el kell halasztani az IFS reformját.”

„Mindent összevetve 2011 kitűnő év lesz a leggazdagabbaknak, és nagyon rossz év lesz Franciaországnak. És ezt nemcsak én mondom. A Credit Suisse bank egyik tanulmányában kimutatta, hogy Franciaország állt Európában az élen a dollármilliomosok számát tekintve.”

Thomas Piketty szerint a pénzügyi rendszer strukturális reformjára van szükség.

„A fiskális forradalom szempontjából ha pénzt akarunk beszedni a leggazdagabbaktól, nem elég csak növelni az adó mértékét, a jövedelmeket sújtó adókivetés módját is meg kell változtatni.”

***

Meg kell-e adóztatni a gazdagokat, hogy megmentsük az országot pénzügyileg?

„Egyetlen politikus sem meri, még csak megemlíteni sem, hogy a közkiadások csökkentésével kellene szanálni az állami költségvetést. A pénzügyi nyomást fokozása egyaránt törekvése az UMP-nek [a francia kormánypártnak] és a szocialistáknak” – írja keddi cikkében a Le Monde. Mindkét párt igyekszik meggyőzni a választóit, hogy ez alapjában csak a gazdagokat fogja érinteni, „azokat, akiknek a havi jövedelmük meghaladja a 4000 eurót (12 500 eurót vagy 83 500 eurót) François Hollande (Pierre Méhaignerie vagy Gilles Carrez) szerint”. A Le Monde szerkesztőségi vezércikke szerint ennek a célzott adóztatásnak még a célja sem világos. „Bebizonyítani, hogy a gazdagok is tesznek erőfeszítéseket, csökkenteni a közkiadásokat vagy stigmatizálni ezt a közszereplő kisebbséget a nyugtalankodó választók szemében?”

A cikk szerzője, Aurélien Véron, a liberális demokrata párt elnöke felidézi Maurice Lévynek az augusztus 17-ei számban megjelent írását (Lévy a francia magánvállalatok szövetségének elnöke és a reklámmal foglalkozó Publicis-csoport igazgatótanácsának elnöke, írásának címe: A legtehetősebbek adóhozzájárulása kötelező), amelyet megelőzött Warren Buffet hasonló szellemben fogant írása a The New York Timesban (Buffet amerikai nagybefektető, az ország második leggazdagabb embere, és nagy jótékonykodó, cikkének címe: Legyen vége a szupergazdagok dédelgetésének). A francia napilap szerint az ilyen megnyilatkozások azt jelentik,  „hogy a vitákban nagy a zűrzavar”.

Maurice Lévy, folytatja a Véron, „egy négypontos megállapodást javasol nekünk: csökkentsük a közkiadásokat, emeljük a nagyon gazdagok adóterheit, vágjuk vissza és reformáljuk meg a közigazgatást, végül növeljük a versenyképességünket. Azaz: a ’gazdagok’ ilyen irányú erőfeszítéseit Lévy csak az állam és a francia gazdaság modernizációjával együtt tudja elképzelni. Az ő legfőbb célkitűzésének lényege tehát az, hogy doppingoljuk a gazdaságot, mert enélkül az adósságprobléma nem megoldható. Tehát ha a magas jövedelmek megadóztatását leválasztjuk a másik három intézkedésről, a tartalmától fosztjuk meg. Márpedig sajnos az egész politikai osztály ezt az értelmezést vallja, mert süket az ország megreformálására irányuló felszólításokra.”

Véron szerint ez az adó 1-2 milliárd eurót hozna. Ugyanakkor felgyorsítaná a már ma is kialakulóban lévő gondolkodásmódok megerősödését: korlátozni a kockázatvállalást, a legkisebb erőfeszítést választani, vagy kivándorolni. „Mert kinek van még kedve komoly erőfeszítéseket tenni, miközben a belőlük származó esetleges haszon nem ér fel azzal a veszteséggel, amelynek a kockázatát vállalni kellett?” „Vagy vállalni akarjuk a kockázatát annak, hogy még jobban elkedvetlenítjük vagyonos tehetségeinket és jól menő családi vállalkozásainkat? Sőt felgyorsítjuk a kivándorlásukat a jövedelemelvonás olyan szintjével, amelyet kisajátításként értékelnek?”

„A gazdagok burkolt stigmatizálása a 2012-es választások előtt rövidlátó politikusi számítás, amelyet beteges neheztelések táplálnak”, miközben az állam nem kérdőjelezi meg sem a saját szervezetét, sem a saját feladatait. Nem fogja szanálni az államháztartást, ha növelik a fiskális nyomást, miközben már ma is a legerősebbek és legelriasztóbbak közt van Európában. „Húsz évnyi, átlagosan 53 milliárd eurós költségvetési hiány után akkor lépünk át többletbe, ha strukturális intézkedésekkel és a kiadások csökkentésével felszabadítjuk a gazdasági növekedést. Ez persze nincs benne a jobboldal kultúrájában.”

„Szívesen látjuk a nagyon gazdagok felajánlását, hogy több adót fizetnének. De ne felejtsük el, hogy az államtól cserébe jelentős reformerőfeszítéseket várnak, amelyek beindítják a gazdasági növekedést, növeik a foglalkoztatást és rendbe teszik az államháztartást. Ha ilyen, mindenki érdekét szolgáló ellentételezések nélkül emelik az adójukat, annak a francia gazdaságra és a közpénzügyekre nézve katasztrofális következményei lennének.”

„Végül ne felejtsük el, hogy Warren Buffet felhívása – annak a mozgalomnak a gyökere, amelynek kialakulását épp most figyelgetjük meg Franciaországban – azt célozza, hogy többletadót vessenek ki… az egymillió dollárt meghaladó jövedelmekre.”

***

Franciaországban az adórendszer bonyolult, igazságtalan és érthetetlen

Augusztus 26-án a Le Monde online beszélgetésen látta vendégül Henri Sterdyniak közgazdászt, a Centre de recherche en économie de Sciences Po-nak a gazdaság globalizációjával foglalkozó igazgatóját. Néhány részlet a beszélgetésből.

Arra a kérdésre, hogy a Fillon által bejelentett megszorítások megnyugtatják-e a piacokat:

„A piacokat, per definitionem, nem lehet megnyugtatni. A piacok jelenleg a spekuláció állapotában vannak, és folyamatosan új érveket keresnek ahhoz, hogy spekulálhassanak az euró ellen. Ha egy kormány megpróbálja azzal próbálja megnyugtatni a piacokat, hogy csökkenti az államadósságot, a piacok nyomban nyugtalankodni kezdenek, mert ez a politika csökkenti a növekedést.”

„A probléma az, hogy a piacok nincsenek tudatában a makroökonómiai kényszereknek. A piacok egyfelől birtokolni akarják a köztartozások tekintélyes részét, mert ezek azok a kockázat nélküli követelések, amelyekre szükségük van. Másfelől panaszkodnak, hogy az országok államadósságot csinálnak. Katasztrófa lenne, ha a piacok diktálnák a gazdaságpolitikánkat. Elkövettek egy nagy hibát, amikor létrehozták az euróövezetet: az Európai Központi Bank (EKB) nem köteles finanszírozni a tagállamok államadósságát.”

„Az eurózóna egyetlen állama sem kérheti az EKB-tól, hogy korlátlanul finanszírozza az adósságát. Ez lehetővé teszi, hogy a piacok olyan helyzetekre számítsanak, amikor egy tagállam csődbe mehet az adóssága miatt. Az eurózóna államadósságai tehát nem kockázatmentes követelések többé. A piacok ezt már 2008-ban észrevették, és azóta spekulálnak az eurózóna államadósságaira. Így például az Egyesült Államok ma, államháztartási hiánya ellenére is, eladósodhat tíz évre 2,5 százalékkal, miközben Belgiumnak 4, Spanyolországnak 5, Görögországnak 16 százalékot kell fizetnie ugyanezért.”

„Szükség van-e megszorításokra? Franciaország, az eurózóna országainak átlagához hasonlóan, 8 százalékpontot vesztett a GDP-jéből a pénzügyi válság miatt. A munkanélküliek aránya emelkedik. Ilyen helyzetben európai szinten kéne gondolkozni egy olyan gazdaságélénkítési programon, amely gazdasági fordulatot jelent, nem pedig azt kérni valamennyi országtól, hogy szigorításokat hajtson végre, amelyek ártanak a növekedésnek és végső soron nem javítják a közpénzügyi helyzetet.”

Arra a kérdésre, hogy ki kell-e lépni az eurózónából:

„A tapasztalat azt mutatja, hogy az eurózóna tévedés volt. Az országok nem eléggé homogének. Ahhoz, hogy Németország hajlandó volt belépni az eurózónába, az kellett, hogy az európai alkotmány olyan elemeket tartalmazzon, mint az EKB függetlensége, a tilalom, hogy államadósságokat finanszírozzon, a tagállamok közti szolidaritás hiánya, a stabilitási paktum, amely kormányozhatatlanná teszi a zónát. Fordítva, lehetetlen kilépni az eurózónából, mert ezzel rettenetes pénzügyi válságot váltanánk ki.”

***

Magyarország gazdagjai

A Népszabadság augusztus 26-ai cikke szerint „Adóznának a magyar gazdagok is”.

„A magyar gazdagok is készek extra terhet fizetni a költségvetésbe, hasonlóan francia kollégáikhoz. A kormány egyelőre nem nyilatkozott a szolidaritási adóról, vagy bármilyen, a jelenlegi egykulcsos szja-t akár csak ideiglenesen felváltó adórendszerről. A legkézenfekvőbb megoldás a vagyonadó lenne, de az ellen még ellenzékben olyan hevesen tiltakozott a Fidesz, hogy azt a kaput örökre becsukták.”

A Népszabadság megkérdezett néhány magyar gazdagot a szolidaritási adóról. Íme:

Szabó András, a Resonator Kft. tulajdonosaként a tehetős üzletemberek sorában emlegetett vállalkozó: „a társadalom vagyonosabb rétege, ahogy külföldön, úgy hazánkban is szívesen veszi ki a részét a világnézetével, erkölcsi értékrendjével összeegyeztethető mecenatúrából.”

Balogh Levente a Szentkirályi Ásványvíz Kft. tulajdonos-ügyvezetője: ő csatlakozna hozzá, „ugyanakkor az elgondolást nehéz lenne véghezvinni, hiszen miközben a szomszédos államokban, Csehországban, Horvátországban, Szlovákiában a nemzeti cégek a piacvezetők, Magyarországon az igazán jelentős társaságok többsége külföldi tulajdonban van. Szerinte tehát a kormánynak, ígéretéhez híven, helyzetbe kellene hoznia a hazai vállalatokat, és utána joggal várhatná el tőlük a szolidaritást”.

Név nélkül nyilatkozott „egy közismert, a politikai életben is megfordult vállalkozó”: nagy szükség lenne a szolidaritási adóra, de jelentős pénz csak akkor jönne ki belőle, ha az évi 4-5 millió forint feletti jövedelmeket plusz 10-15 százalékos adóval terhelnék, illetve az 50-100 millió forint feletti vagyonokat egyszeri, 1-2 százaléknyi vagyonadóval illetnék. Ez lényegében a kétkulcsos jövedelemadó és a vagyonadó visszahozatala volna – vagyis a progresszív adózásé.

Baldauf László, a CBA elnöke: „minden magyar vállalkozónak kötelessége, hogy elősegítse Magyarország helyzetének javulását, és ebben hajlandó részt vállalni. Baldauf László szerint fontos, hogy azok, akik miatt Magyarország ebbe a nehéz helyzetbe került, ne maradjanak büntetés nélkül.”

_______________

Az eurózóna válságához lásd korábbi hírösszefoglalóinkat:
Soros György és Jacques Delors az eurózóna válságáról
Két interjú – Békesi László, Bokros Lajos

illetve mai napi aprónkat: Magyar gazdagok és francia gazdagok


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!