rss      tw      fb
Keres

Orbán és Matolcsy sajtótájékoztatója



Lovasberényben, a kihelyezett kormányülést követően
 

Orbán Viktor

Helyes kormányelemzések, a cél: a függetlenség visszaszerzése

A kormány a mai ülésén is foglalkozott Magyarország és az eurózóna eladósodásával. „Ismét megállapítottuk, hogy korábbi elemzésünk minden valószínűség szerint helytálló, mert az euróövezet súlyos kihívásokkal néz szembe a következő hónapokban, és valószínűleg években is. Elemeztük az európai államok államadósság-helyzetét is, és arra jutottunk, hogy az államadósság Európában egyszerre oka és következménye is a válságnak. Ami annyit jelent, hogy azok az államok, amelyeknek az államadóssága nő, egy megállíthatatlan spirálba kerültek, és csak azoknak az országoknak van esélyük a lassuló gazdasági növekedés mellett is sikeressé válniuk, amelyek képesek megtörni a spirált, és a mély örvényből képesek a felszínre úszni. Aki nem tud kiszabadulni az adósságspirál csapdájából, arra nagyon sötét és nehéz évek várnak Európában, azoknak nagyon súlyos nemzetgazdasági válságokra kell felkészülniük. Magyarország nem kíván ezekhez az országhoz tartozni, ezért továbbra is gazdaságpolitikánk elsőszámú célja Magyarország függetlenségének visszanyerése, vagyis az államadósság-csapdából történő kiszabadulásunk.

Kétségkívül igaz, hogy az a fejlemény, hogy az európai gazdaság növekedése a vártnál lassabb lesz, ennek következtében a magyar gazdaság növekedési lehetőségei is csökkentek, s ez komoly akadályt jelent az államadósság-csökkentés számára is, mégsem hagyjuk magunkat eltántorítani attól a korábban kitűzött céltól, hogy az államadósságot csökkentsük. Ezért hiába jelentkeznek egyre újabb és újabb akadályok, a mi meggyőződésünk, hogy higgadtsággal és türelemmel az államadósság ilyen körülmények között is legyőzhető. Ennek megfelelően hoztunk is egy döntést, amely az államadósság további csökkentéséről szól, ez pedig azt jelenti, hogy októberben és novemberben, amikor lejár két nagyobb összegű hitel, Magyarország ezeket a hiteleket vissza fogja fizetni úgy, hogy közben nem vesz fel újabb hitelt.”

77-ről 73-ra, mert amíg másoknak tartozunk, ők keresnek a munkánkon
„Emlékeznek talán arra, hogy az év első felében 82 százalékról visszahoztuk az államadósságot a 77 százalékos szintre, most pedig további, négy százalékpontos csökkentést határoztunk el: 77 százalékról 73 százalékra fogjuk csökkenteni az államadósság mértékét. Ez így együtt már egy igen jelentős államadósság-csökkentésnek számít, vagyis azt kell mondanom, hogy a 2011-es év az államadósság ellen vívott háború szempontjából eddig kifejezetten sikeres évnek mondható.

A kormány ezzel a döntésével is világossá szeretné tenni: nem engedjük meg, hogy Magyarország arra az útra sodródjon, amelynek végén olyan állapotba juthatna, mint Görögország. Vagyis a mostani államadósság-csökkentő útról semmilyen körülmények között nem engedjük, hogy az ország átsodródjon a görög útra, amelynek eredményeképpen elveszíthetnénk az önállóságunkat, és amely egy olyan irány lenne, amelyből aligha van visszatérés.”

„Egész addig, amíg adósai vagyunk másoknak, mások keresnek a munkánkon, hiszen minden egyes megkeresett forint egy tekintélyes részét államadósság-csökkentésre kell fordítanunk. Csak egyetlen módon tudunk a sajűt urainkká válni, egyetlen módon tudunk a saját lábunkra állni, ha végre mi, magyarok fogunk keresni a saját munkánkon, ehhez pedig ki kell szabadítani Magyarországot az adósság-csapdából.

Az új alaptörvény szövegét Önök ismerik, ott vállaltuk, hogy a nemzeti össztermékhez képest arányosan kiszámolt államadósságot ötven százalék alá visszük. Ez az arányszám csökken most hetvenhárom százalékra. Ez abszolút értékben számítva is jelentős összegnek számít: négymilliárd euróról beszélünk, amelyet vissza fogunk fizetni anélkül, hogy újabb hitelt kellene fölvennünk.

A kormány gazdasági teljesítményének köszönhetően…

A kormány gazdasági teljesítményének köszönhetően a Nemzeti Bankban (MNB) van a valutatartaléknak egy olyan része, amely felett a kormány rendelkezik, ebből fogunk most hárommilliárd forintot [helyesen: eurót] mozgósítani az államadósság csökkentése érdekében, és további egymilliárdot a nyugdíjrendszer átalakítása során az államhoz került külföldi cégek részvényeinek értékesítéséből állítunk elő. Ez így négy milliárd euró, ez négyszázalékos adósságcsökkentést tesz lehetővé.

Meg kell nyerni az államadósság ellen vívott háborút

A kormány végül is tehát azon az állásponton van, hogy Karthágót le kell rombolni, az államadósság elleni háborút meg kell nyerni. Ez a döntés ennek szellemében született.

Szeretném Önöket tájékoztatni egy másik tényről is. A mostani kormányülésen elkészített számítások világossá tették, hogy ha az ország mindenkori költségvetésének hiányát 3 százalék alatt tudjuk tartani, valahol a 2,8 százalék körül, akkor az államadósság onnantól kezdve csökken. Tehát ha  a költségvetési hiány 2,8 százalék fölött van, az automatikus államadósság-csökkenéssel [helyesen: növekedéssel] jár, ha alá tudjuk vinni, mint ahogy 2011-ben alatta tartjuk, és a következő években is képesek leszünk erre, vagyis 2,8 százaléknál alacsonyabb lesz a költségvetés hiánya, akkor az államadósság automatikusan csökkenni fog, és Magyarország meg fogja nyerni az államadósság ellen viselt háborúját”.

***

Matolcsy György

A világ hirtelen lassulására az ország átszervezésének gyorsítása a válasz

„Észrevettük, hogy a globális gazdaság lassul. Tetten érhető mindenki számára, hogy az Európai Unió és az eurózóna gazdaságai lassulnak. Egészen valószínűtlenné vált egy dinamikus gazdasági növekedés , csak arról lehet beszélni, hogy 1–1,5–2 százalék körül alakul az eurózóna növekedése. Ez egy hirtelen lassulás, amelyre Magyarország kormánya az ország átszervezésének gyorsítását válaszolja. Az ország megújítását, az ország átszervezését gyorsítjuk, és olyan válaszokat adunk, amelyek révén lehetővé válik a miniszterelnök úr által most is jelzett, és az egész magyar politikát, gazdaságpolitikát jellemző három cél elérése, tehát hogy az államadósságot csökkentsük, méghozzá véglegesen, tehát a második cél, hogy ne fordulhasson vissza, tehát az államadósság újratermelődését is meg kell akadályoznunk, 3 százalék alatt kell tartanunk az államháztartás hiányát, és végig kell vinnünk az ország megújítását, annak érdekében, hogy mindez lehetővé váljon. Tehát jottányit sem térünk el a magyar gazdaságpolitika irányától. Gyorsítjuk, előrehozzuk azokat a lépéseket, amelyek az ország megújítását célozzák.”

Négy bevételnövelő döntés, „amelyek a gyorsítást jelzik”

„Felgyorsítjuk az adó- és vámbeszedés rendjének átalakítását, hatékonyabbá tesszük Magyarországon az adóbeszedést. Önök tudják, hogy Magyarországon a különböző áfa és áfához tartozó hamisságok révén 600 milliárd forint nem folyik be a költségvetésbe. Most a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a kormány kérésére vállalta, a kormány döntése alapján vállalta, hogy ebben, a hatékonyabb adóbeszedésre való átállás keretében, egy 40 milliárdos többlet áfabevételt szed be.

A második tétel, hogy gyorsítjuk az állam átszervezését, a hatékonyabb állam felépítését is, ennek keretében az állam teljes beszerzési stopot rendel el az államigazgatás keretében. Ez egy olyan lépés, amelyet jövőre mindenképpen meg kellett volna hoznunk, most előrehozzuk a válságra adott válasz következtében.

Szintén előrehozunk olyan jövedékiadó-korrekciókat, emeléseket, amelyek a 2012-es költségvetésben szerepeltek volna”:

– 50 százalékkal emelik a játékadót, „ami egy szerényebb, egymilliárd forint körüli többletbevételt eredményez, de mi azt gondoljuk, minden egymilliárd számít”;

– 7 százalékkal emelik a dohánytermékek jövedéki adóját, „ötmilliárdos többletbevételre számítunk”;

– 5 százalékkal az alkoholtermékek jövedéki adóját (ahol van jövedéki adó – lásd házipálinka, ahol nincs), az aromázott szeszesitalokét viszont 50 százalékkal, ebből „további egymilliárdos bevétellel számolunk”

– „a gázolaj esetében is növelnünk kell a jövedéki adót, 97 forintról 110 forintra”, „ebből már egy izmosabb, 3 milliárd forintos bevétel származik”.

Ez eddig 90 milliárd. Hiányzik 10 milliárd.

A magánnyugdíjpénztárak visszatérésének kedvező mellékhatása: az állam részvénytulajdonos lett

„Itt miniszterelnök úr azt a jó hírt mondta nekünk, hogy a kötelező magánnyugdíjpénztári rendszer reformja, tehát az, hogy Magyarországon az állami nyugdíjrendszerbe tért vissza a kötelező magánnyugdíjpénztári kassza jelentős része, az azzal a járulékos pozitív mellékhatással járt, hogy tulajdonosai lettünk külföldi részvényeknek. S ezekre a részvényekre osztalék jár. Persze nem vagyunk a következő száz évben a tulajdonosai, el is adogatjuk őket, hiszen a miniszterelnök úr által jelzett négymilliárd eurós adósságcsökkentéshez föl kell használnunk ennek jelentős részét, de így is tízmilliárd forint osztalékbevételünk származik.”

„Ezzel biztonságba helyzetük a globális és európai lassulás után is Magyarország 2011-es költségvetését, biztonságosan tartani tudjuk a 3 százalék alatti hiányt.”

A jövedékiadó-emelésről: „Idén kéthavi bevétellel számolunk”, november-decemberben.


Újságírói kérdésekre:

A Wikileaks-információról Orbán:

„Én most is ezt mondom. Tehát a külföldi diplomatáknak most is azt mondom, hogy ne figyeljenek oda arra, amit mondok. Egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok. Tehát ne abból ítéljenek, amit az én szavaim értelmezése révén tulajdonítanak a kijelentéseimnek, ezzel ne törődjenek, egyetlen dologgal törődjenek, ezt mondtam akkor is, kormányon voltunk 1998 és 2002 között, kormányon vagyunk most is: a tettek beszélnek.”

Matolcsy a NAV „hatékony adóbeszedéséről”:

Ez kizárólag az áfára vonatkozik, ami a magyar költségvetés legnagyobb bevétele. Nagyjából 600 milliárd forintot nem fizetnek be Magyarországon, alapvetően feketén működő vállalkozások. A NAV azt vállalta, hogy „külön költségvetési pénz nélkül meghozza azokat a belső átszervezési lépéseket, amelyek következtében legalább negyvenmilliárd forint áfa behajtható.”

Matolcsy a gázolaj jövedéki adójának emeléséről:

A benzinen 120 forint jövedéki adó van, „tehát még mindig maradt rés a benzin és a gázolaj között, azt gondoljuk, hogy ez helyes, a rés szűkítését érinti a korrekció”.

Orbán az állam áfavisszafizetési kötelezettségéről

„A mai napon megoldottuk a költségvetésnek azt a problémáját, hogy a korábban remélt nagyobb gazdasági növekedés helyett alacsonyabb növekedéssel kell számolnunk a világban és így Magyarországon is, ezért egy százmilliárdos költségvetési problémát meg kellett oldani. Ezt ma megoldottuk. Emellett megoldottuk azt is, hogy az adósságcsökkentés pályáján tartottuk Magyarországot. Vasárnap kell megoldani azt a problémát, ami abból fakad, hogy az EU bíróságának döntése értelmében 250 milliárd forintot, egyfajta áfakifizetést kell a magyar költségvetésnek teljesítenie.” „A költségvetés számára ez nem jó hír, de a magyar gazdasági élet szereplői számára ez jó hír.”

Orbán a 48 ezer forintról, amely megnyitja az utat a középosztályba emelkedéshez

„Nem szabad letérni arról az útról, hogy 2012-ben is olyan legyen az állam gazdálkodása,  amely automatikusan államadósság-csökkentést hoz, úgy, hogy közben a középosztályt megerősíti. Ezért nem léphetünk vissza attól a politikától, amelynek az a lényege, hogy az embereknek legyen munkája, ott legyen minél magasabb fizetésük, és a bérükből minél több maradjon náluk. Ez a mi politikánknak az értelme. Én a legfontosabbnak azt tartottam, és ezt mondtam Matolcsy miniszter úrnak is, hogy vasárnapra úgy készüljön, hogy az a tervünket mindenképpen meg kell védeni, hogy a 2012-es évben a legalul lévő emberek, akik a legkevesebb pénzből élnek, előrébb juthassanak, kinyíljon előttük a középosztály felé vezető út kapuja. Ha még nem is tudnak belépni, de a középosztály felé vezető út kapuja nyíljon ki. Ez magyarul azt jelenti, hogy ma Magyarországon több mint 500 ezer olyan ember van, aki jövedelempótló támogatásból él. Ez 28 500 forintos összeget jelent havonta. Őket szeretnénk a Start-munka programba bevezetni, mert a Start-munka programban nettó 48 ezer forintot kereshetnek. 28 500 forintról a megélhetést fedező jövedelmük 48 ezer nettó forintra fog emelkedni, ha Pintér Sándor úrnak sikerül a kísérleti programok eredményeképpen széles Start-munka programokat megindítania. Ezt semmiképpen nem akarjuk feladni. Tehát akármilyen áfa vagy egyéb nehézség adódik, a középosztályba alulról való bekerülés lehetőségét mindenképpen fönn kell tartani, mert ellenkező esetben a politikánk elveszíti társadalmi igazságossági és erkölcsi alapjait. Tehát nagyon fontos számunkra, hogy a 28 500 forintról 48 ezer forintra történő jövedelemnövekedés minél több ember esetében történjen meg, ha nem is tudom jó lelkiismerettel azt mondani Önöknek, hogy mind az 500 ezer embernél ez be fog következni, de szeretnénk, ha ez a szám valahol a 300 ezerhez közelítene a 2012-es év végén. Nem akarunk lemondani erről a célról, és az arányos adórendszerből sem akarunk visszajönni, mert azt akarjuk, hogy a munkával szerzett jövedelem az embereknél maradjon.”

Orbán: akkor leszek elégedett, ha a világ lassul ugyan, Magyarországon mégis magas lesz a gazdasági növekedés

Matolcsy: Az idén és jövőre egyaránt 2–2 százalékos bruttó hazaitermék-növekedéssel számol a kormány. „Ez sajnos a világ jelenlegi helyzetéből következő prognózis.”

Orbán: „Én ezt elfogadtam a miniszter úrtól, hogy az első tervek 2 százalékos növekedéssel készüljenek, mert egy konzervatív, óvatos becslés mindig jó a költségvetésnél, de a magam részéről egyáltalán nem vagyok ezzel kibékülve. Tehát számomra a kérdés úgy hangzik, hogy miközben a világban lassul a gazdasági növekedés, én egy olyan gazdaságpolitikát szeretnék látni, amely Magyarországot kiszakítja ebből a lassan növekedő területből. Tehát én akkor leszek elégedett a gazdaságpolitikával, ha miközben a világban ugyan lassul a gazdasági növekedés, Magyarországon mégis képesek leszünk magas gazdasági növekedést elérni. Azt kértem a miniszter úrtól, hogy keresse azokat az eszközöket, amelyek segítségével Magyarország képes lehet egy lassuló európai gazdaságban magas gazdasági növekedést elérni. Ezen még dolgoznunk kell, mert ez egy olyan mutatvány, amelyre ebben a pillanatban nincs példa Európában, de ez nem ok arra, hogy mi ne találjuk meg a megoldását ennek a kérdésnek.”

________________

Forrás: fidesz.hu videó


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!