rss      tw      fb
Keres

Lázár György nyílt leveléhez


Szerdai cikkében Lázár György azt írja L. Simon Lászlóról, hogy szerinte jó szolgálatot tenne a saját pártjának, ha a lehető leghamarabb visszavonná a nyilatkozatát.

Nos, való igaz, hogy L. Simon, de általában véve minden olyan jobboldali tiltakozása nevetséges, aki eddig boldogan tűrte a zsidózást, cigányozást. Ám én ugyanazt – mármint a nyilatkozata visszavonását – vártam volna Kertész Ákostól is, aki hozzájuk hasonlóan járt el, csak épp a tárgyat cserélte föl: nem zsidózott, hanem magyarozott. Rasszista módon biológiai hátteret (géneket) feltételezett társadalmi jelenségek (alattvalói mentalitás) áthagyományozódása mögött, emellett átvette azt az ugyancsak rasszista meghatározást, amely szerint „a” magyar azonos a „nem zsidó”-val, és persze a „nem cigány”-nyal. (Ha valaki azt mondja: „a” magyar felelős a holokausztért, akkor ebben „a” magyarban nyilvánvalóan nincsenek benne a holokauszt áldozatai, vagyis a magyar zsidók és cigányok. Akkor ebben csak a „származási” magyarok vannak benne, úgy, mintha ők jelentenék az egész, magyar társadalmat vagy népet.)

Ezt én, mint nem zsidó és nem cigány magyar, személyesen is kikérem magamnak: az én magyar identitásom nem genetikai alapokon, hanem érzelmi és intellektuális azonosulásokon nyugszik. Amivel nem állok egyedül. Most mégis azt látom: nemhogy bárki ugyanezt várta volna el Kertésztől, hanem felvilágosult agyúak hada vonul fel a védelmében, csak azért, mert Kertész baloldali, és mert egyébként, mint írót, lehet szeretni őt. És ugyebár, a magyar értelmiség egyet tud biztosan és reflexből: a csoportösszetartozások, politikai oldalképviseletek mindent – erkölcsöt, tudást, tisztánlátást, a megfogalmazás igényességét is – felülírnak. A mi kutyánk kölkét mindenáron védeni kell, akkor is, ha önmagunk elveit köpjük közben szembe.

Oké, de akkor ne csodálkozzunk, hogy ebből továbbra is mindig ugyanazok a követelések fognak következni. Hogy akkor az egyensúlyt továbbra sem a dolgok belső igazságtartalmai, hanem a csoportképviseletek éppen aktuális arányai fogják meghatározni. Akkor azon fog rugózni az egész társadalom, hogy ha Kertész díjait vissza akarja vonni a jobboldal, akkor a baloldaliak és a liberálisok is okkal követelik Csurka és az összes többi antiszemita kiválóság díjainak visszavonását. Eközben Orbán meg röhög a markába: addig jó, amíg ezeken ölik egymást, hiszen ezek a kérdések azok, amelyekből most biztosan csak a saját oldala kerül ki győztesen. Többé-kevésbé mindig azok lesznek többen, akik számára a csoporthovatartozások sokkal könnyebben átélhetők, mint a társadalmi-gazdasági jelenségek valódi összefüggései.

És annál magasabb labdát keresve sem adhatnak a véleményformálók a mai jobboldalnak, mint hogy egy velük azonos logikával genetikázót vesznek a védelmükbe.

(Lévai Júlia)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!