Újraolvasva

A politikus – aki gyakran nevezi magát „keresztyén”-nek – éppen írói munkásságát érvényesíti a rádió vasárnap reggeli műsorában. Mint mindig, most is arról beszél: a nemzet nagy nehezen kiegyenesített gerincét változatlanul és folyamatosan egy bizonyos származási csoport tagjai görbítik, tapossák, törik. Mindenütt ott vannak, persze főként a médiában, és félelemben tartják „az eltömeszelt agyú népet”. Sajnálatos módon azonban a politikus bátorsága is elszállhatott, hiszen a közös nevüket nem meri kimondani, ehelyett kódokat használ. Jelen esetben a filozófus Lukács György neve a kód: mindenkit, akit a csoport tagjának gondol, a „lukácsista” szóval jelöl. Lukácsisták a gazdaságban, lukácsisták a bankvilágban, a kommunikációban – mindenütt lukácsisták szívják a nemzet vérét. Le a lukácsistákkal.

Szól a telefon a Rádió közönségszolgálatánál: – Jó reggelt kívánok, mi itten készülünk a templomba, és hallgatjuk az adást. Azt most már értjük, hogy a Lukács, az nem jó. De nem kaptunk eligazítást, hogy akkor most a Mátéval, a Márkkal meg a Jánossal mi van?!

Mi van, mi van! Hát gond van, mert egyik evangélista származásáról sem tudunk semmit, így aztán azt sem tudjuk megmondani, hogy népellenségek-e, vagy sem. Úgyhogy a kérdés nem ez, hanem az, hogy amikor valaki a kereszténység nevében zsidózik, akkor a zsidó Jézus Krisztussal mi van.

***

Megjegyzés
(2009)

Azóta megtudtuk: az van, hogy Jézus valójában párthus volt, tehát magyar. A párthusok ugyanis egy időben a hunokkal nagyjából azonos területen éltek (ez igaz), és egy nagy világhatalom vezetői voltak (ez nem igaz). Vélhetően össze is keveredtek (akár), és kialakult bennük egy vegytiszta szellemi képlet (vicces), mely ettől kezdve mit sem változott (még viccesebb). Leszármazottjaik a mai napig tisztán őrzik a hun-pártus „vért”, ill. abban az ősi vallást (manicheizmus) és a világuralmi státusra jogosító, katonai szellemet (halál komoly: mára militáns szervezetek alakultak erre a „hagyomány”-ra.).

Ami pedig Jézus (anyja neve: Adiabene) személyét illeti, nos, az ő magyar mivoltára az alábbi „tények” utalnak (forrás: Szántai Lajos, „kultúr-antropológus”):

Az Árpád-korban a magyarok a téli napforduló idején turult, vagyis kerecsensólymot röptettek a Nap felé. Mivel nem igaz, hogy a szlávok előbb voltak itt, mint mi (de, igaz, akkor is, ha több hullámban jöttünk), a szavak pedig nem hosszú és kölcsönhatásokban gazdag folyamatokban keletkeznek, hanem kizárólag egyetlen tényezőhöz kapcsolódva és közvetlenül (ez viszont nem igaz), a mi, napfordulóhoz kötődő „karácsony” szavunk nem a szláv kracsun szóból ered. (Ennek etimológiája a nyelvészet szerint: krocsun= lépő, vagyis forduló – kracsun – ejtéskönnyítő magánhangzó-betoldással karácson, majd szóvégi lágyítással: karácsony). A mi szavunk eredete a „kerecsen” név, melyben a magánhangzók elmélyültek. A „kerecsen” egyúttal a karácsonyi születésű Krisztus titkos neve (nyilvánvaló, hogy ha valaki karácsonykor születik, akkor a nap nevét kapja, vagy nem? Ld. még Szilveszter, Péntek). Krisztus titkos nevét csak a mamája és a magyarok ismerik. (A mama női praktikáját értem, de egy egész ország hogy tudta ilyen sokáig megőrizni a titkot? És kik őrizték? Titkos társaságok?) És mivel Krisztust Kerecsennek hívták, csak magyar lehet.

Ebből nyilvánvaló, hogy semmi ellentmondás nincsen abban, ha egy magát keresztényként feltüntető személy, akár kódoltan, akár kódolatlanul, zsidózni kezd.