Megmondta, hogy megmondja majd, mit mond a jog
- Részletek
- 2011. szeptember 18. vasárnap, 03:45
- Hanák András
A hírek szerint a minap [ez szerdán vót] egy manapság divatos könyvbemutatón Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság újraválasztott elnöke azt mondta, hogy „Az, hogy az alaptörvény miként fog a mindennapokban élni, az elsősorban a bíróságok és az Alkotmánybíróság értelmezésén fog múlni, és végül úgyis az alkotmánybírák mondják meg, hogy mi a jog.”
A mondat tartalmában és üzenetében vélhetően azok számára is rezonál, vagy tán asszociál, akiknek a hét szorgos hétköznapjain nem áll módjukban könyvbemutatókon részt venni. A vájtfülűbbek számára eléggé nyilvánvaló, hogy Marshall főbíró sokszor idézett mondata az allúzió tárgya. A Marbury v. Madison döntésben Marshall főbíró minden különösebb magyarázkodás nélkül, evidenciaként állapította meg, hogy egyértelműen a bírói hatalmi ág tartományába és hatáskörébe tartozik annak megállapítása, hogy mit mond ki a jog („It is emphatically the province and duty of the judicial department to say what the law is”). A döntésben ezt meg is tette, és a Kongresszus által elfogadott bírósági törvény egyik passzusáról állapította meg, hogy az a szövetségi alkotmányba ütközik.
Némi önfényezési szándékkal jegyzem meg, hogy Marshall ezen mondatát idéztem egyik júliusi írásomban (Az égben és nem az égen), melyet talán érdemes lenne elolvasni olyanoknak is, akik július végén netán elmulasztották égies gondolataim tanulmányozását. Az érdeklődést fokozandó jegyzem meg a vizuálisabb diszpozíciójú olvasók számára, hogy a szerkesztő szorgos szeme olyan fényképet talált illusztrációként, amelyen a Marshall mondat márványba vésve olvasható a Legfelső Bíróság épületében. Érdemes megnézni. 1803 óta természetesen többen és többször is elemezték Marshall sorait, maga a Marbury v. Madison a saját jogán is orákulum, pedig csupán arról az apró-cseprő vitáról volt szó, hogy Jim Madison államminiszter, korábbi pamfletíró Alapító Atya, majd később maga is elnök, köteles-e arról gondoskodni, hogy az elnökváltást megelőzően szabályosan kinevezett William Marbury bíró szabályszerűen aláírt és pecséttel ellátott kinevezési okmányát a kedvezményezett számára kézbesítsék.
James Madison – themadisonforum.com
Az 1801-es esztendő márciusában hivatalba lépett új elnök – az általa alkotott kifejezés szerint –, az 1800-as (kétharmados) Forradalommal győztes Tom Jefferson arra utasította Jim Madison barátját, hogy tartsa vissza a kézbesítést, minek következében Marbury nem nyerhette el bírói stallumát. Amikor Marbury a hatályban levő bírósági törvény szerint a Legfelső Bíróság előtt pert indított Jim Madison ellen, Marshall főbíró nagy bajban volt. Nem kívánt bajuszt akasztani régi ellenlábasával, az új elnökkel, de azt sem mondhatta ki, hogy a régi elnök által aláírt bírói kinevezés kézbesítése megtagadható lenne. Vívódott, húzta az időt, ebben több más körülmény is segítette, a Bíróság működése akkortájt még nem volt folyamatos. A vívódás közepette némi szerencsével észrevette, hogy az a bírósági törvény, amely szerint Marbury közvetlenül a Legfelső Bíróságoz fordulhatott kinevezési okmányának kézbesítésére kötelezés végett, nem teljesen alkotmányos, mivel az alkotmány szerint ilyen döntések tekintetében a Legfelső Bíróságnak nincs „első fokú” hatásköre. A Legfelsőbb Bíróság „első fokú”, nem felülvizsgálati hatáskörét az alkotmány szűk körben teszi lehetővé.
Mindent megfontolva, mindent mérlegelve Marshall főbíró 1803 februárjában végül is kimondta, hogy Marbury rossz helyen indított pert, így Jim Madison a Legfelső Bíróság által nem kötelezhető a kinevezés okirat kézbesítésére. Indoklásában amúgy mellesleg, de eléggé hangsúlyosan, hogy azért mindenki meghallja és megtudja, elrendezte azt a kérdést, hogy mely ügyekben ki az úr az Egyesült Államok hatalommegosztási rendjében. Ennek keretében fontosnak tartotta kimondani, hogy a bíróság hatáskörébe tartozik annak megállapítása, hogy mit mond ki a törvény, mit is mond a jog.
Nem kevés bátorságra volt szüksége Marshall főbírónak, mivel ugyan a fácán finom falat volt Jeffreson számára, de a vele járó kesernyés békát az elnök nehezen tudta lenyelni. Bár Marshall tudhatta, hogy Jim Madison mellette áll, nem lehetett biztos abban, hogy az elnök és szolgalelkűbb emberei nem találnak-e más módot Marshall sanyargatására vagy menesztésére. Sanyargatás céljából felmerülhetett volna Marshall nyugdíjának megkurtítása, esetleg a kétlovas Landau hintó használatának megvonása, vagy egy jó kis 98 százalékos adó kivetése a Legfelső Bíróság tagjaira és mindazon bírákra, akiket az előző elnök nevezett ki. Tom Jefferson nem nyúlt ilyen nemtelen eszközökhöz, lenyelte a békát, amely kétségtelenül keserű falat volt számára. Eszébe sem jutott ilyen alantas dolgokhoz folyamodni, bár szívesen látta volna Marshall menesztését és a Legfelső Bíróság megzabolázását. Természetesen nem árt tudnunk, hogy a jeffersoni kétharmad arra azért nem volt jó, hogy ezzel a többséggel permanensen alkotmánymódosítson, és ezzel küldjön frászt a neki nem tetsző bíráknak. Az 1787-ben elfogadott alkotmány ugyanis az alkotmánymódosítást súlyosabb feltételekhez és megfontoltabb eljáráshoz kötötte.
És persze vegyük észre azt is, hogy talán a várható retorzió terjedelmét jól mérlegelve, az állandó fenyegetettség hiányában Marshall nem egy könyvbemutatón fejtette ki nézeteit arról, hogy majd, alkalmasint a jövőben, kedvezőbb széljárások esetén mit fog kimondani a bíróság arról, hogy mi a jog, hanem éles helyzetben, egy igazi döntésben mondta ki, amit kimondott. Bátorságát real time szedte össze és nem pro futuro helyzete kilátásba. Ezzel szemben az Alkotmánybíróság elnöke egyelőre csak egy könyvbemutatón mondta meg, hogy az általa vezetett testület majd valamikor megmondja, hogy mit is mond ki a jog. Amikor módja lett volna rá az elmúlt jó egy esztendő éles helyzeteiben, ezt így nem mondotta ki egyértelműen. Sőt, nem egy esetben nagyon is jól tudta, de nem mondta. Nem tette egyértelművé, hogy mely ügyekben ki az úr a háznál. Következésképpen attól tartok, hogy ez a bonyolult, akár talányosnak is tekinthető mondat nem fog a Donáti utcai Alkotmánybíróság falának márványtáblája kerülni. Ha egyáltalán lesz Donáti utca, márványtábla és fal.
A szerző James Madison társaságában
Hanák András ügyvéd írásai a Galamusban:
G-7
Basta
Countdown – Keith Olbermann távozik
Minden macska (ember nem lehet)
A médiatörvény szégyen (Ab-indítvány helyett)
Minden macska (ember nem lehet)
Marad a híresztelés
Alkotmányozni nem mindig szabad, de olykor érdemes
Kerget a tatár
A szótlanság szabadsága
F D R
Gauche caviar – a DSK-ügyről
Master of the House
Az égben és nem az égen
Honduras (HON) – Hungary (HUN)
Apró ellenvetés, gigantikus probléma
***
Alkotmánybírósági beadványok tára
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
