A jogállamiság bástyái?
- Részletek
- Lánczos Vera
- 2010. január 28. csütörtök, 05:20
Mottó: „Csak jól kell tudni kormányozni?”
Az Alkotmánybíróság eljárásának vagyonadó-ügyben tapasztalt példás gyorsasága késztetett arra, hogy feltegyem a kérdést, vajon miért nincs mindig így? Az Ab példás gyorsasága – függetlenül a döntés tartalmától – mindig kívánatos lenne az egész ország életét alapvetően érintő vagy csak fontos konfliktusokban, illetve közügyekben. Ez jogbiztonsági kérdés is, a jogbiztonság pedig szintén alkotmányos érdek.
Jelen esetben fontos volt, hogy még az adóbevallások előtt eldőljön a vita, lesz-e vagyonadó.
(Hogy tartalmilag miképpen dőlt el gyorsan a kérdés, azt a Fidesz segített megérteni sajtóközleményében: „A kormány elbukott, az emberek győzelmet arattak.” Szijjártó Péter elnöki stábvezető azt is hozzátette: „a kormány a költségvetés tervezésekor is tudta, hogy ilyen bevétellel nem számolhat… hiszen ha az Ab nem törli el, akkor legkésőbb a Fidesz kormányra jutása után eltörölték volna”. Vagyis, a kormány „trükközött” azzal, hogy nem vette figyelembe, mit mondott meg már jó előre a Fidesz, tiszta sor, hogy ”… fiktív számokra alapozta az idei büdzsét.” Ide most képzeljünk sok mosolyjelet!)
A „vidám” helyzetértékelés után komolyabbra váltva: van valami zavaró abban, hogy az ilyen imponáló gyorsaság esetleges. Sajnos rögzíthetjük, hogy az Alkotmánybíróság elé kerülő ügyek intézésének rendszere az állampolgár számára nem átlátható, nem követhető, nem ellenőrizhető.
Kapóra jön ezért egy elleneset, ejtsünk szót erről is ez alkalomból!
2009 novemberében figyelemre méltó hír járta be a sajtót arról, hogy tüntetést szerveznek az Alkotmánybíróság ellen. Szokatlan, eddig példátlan esemény. Tizenhét gazdálkodói érdekképviseleti és szakmai szervezetet képviseletében közel 250-300 ember tervezett demonstrációt, hogy kifejezzék elégedetlenségüket, mert az Alkotmánybíróság akkor már egy éve nem hozott döntést az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer (SPS) bevezetéséről és működtetéséről szóló törvényről, amelyet Sólyom László előzetes normakontrollra terjesztett a testület elé. A híradásokból kitűnt, hogy a tüntetők nem azt kérték az Ab-tól, hogy meghatározott döntést hozzon, hanem hogy döntsön végre, ne maradjanak bizonytalanságban az érintettek afelől, mekkora támogatással számolhatnak a következő évben.
Ennek az írásnak a kereteit messze meghaladná mind az SPS-rendszer bevezetésére vonatkozó törvényi szabályozás lényegének ismertetése, mind az e körül elfoglalt politikai hadállások részletes bemutatása (például Surján László: Kell-e nekünk az egységes agrártámogatási rendszer). Itt csupán állapítsuk meg a tényt, hogy jelentős politikai nézeteltérések övezték a kormányzat határozott törekvését, hogy az ország csatlakozzon az SPS-rendszerhez, mivel ezt a lépést a magyar agrárgazdaság további versenyképessége szempontjából alapvető feltételnek tekintette. A kormányzati döntést számos szakmai szervezet (pl. a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége és a Magyar Agrárkamara) támogatta, míg mások, többek között a MAGOSZ és a MAÉT a mai napig ellenzi. A törvényt 2008 októberében hozta meg az Országgyűlés, novemberben terjesztette az Alkotmánybíróság elé a köztársasági elnök. Tudvalévő volt, hogy amennyiben a kormány döntése nyomán Magyarország legalább 2010-től át kíván állni az egységes támogatási rendszerre, akkor ezt legkésőbb 2009. augusztus 1-jéig közölnie kell az Európai Bizottsággal. Az Alkotmánybíróságnak is eddig a határidőig kellett volna döntenie, figyelemmel a 2010 évi bevezetés céldátumára.
Mivel döntés nem született, a kormány a bejelentést azzal a kitétellel tette meg, hogy ha az Ab esetleg olyan határozatot hozna, amely miatt a törvény mégse léphetne életbe, akkor fennmarad a lehetőség az eddigi támogatási rendszerbe való visszalépésre. Az SPS ellenzői még ez ellen is tiltakoztak, a Fidesz alkotmánysértést emlegetett, mondván, hogy a miniszter a bejelentéskor olyan törvényre hivatkozott, amely még nincs hatályban. Ugyanakkor a támogatók, például 15 mezőgazdasági szervezet, nyílt levélben kérték az Alkotmánybíróságot, hogy ne halogassa tovább a döntést és ezzel az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer bevezetését Magyarországon. (1)
Ab-határozat azonban továbbra sem született, ez generálta az elkeseredett tiltakozást tavaly novemberben.
Az Alkotmánybíróság elleni demonstráció eddig nem volt gyakorlat, de inkább az a csoda, hogy korábban ilyesmire nem került sor. Az Ab eljárására vonatkozó rendelkezések ugyanis fő szabályként semmilyen határidőt nem szabnak meg. Paradox helyzet, hogy éppen az előzetes normakontroll esetében igen: maga az Alkotmány ír elő soron kívüli eljárást (2)
Ám a soronkívüliség időtartama sincs definiálva: az Alkotmány vonatkozó előírását nem töltötte meg tartalommal sem az Alkotmánybíróságról szóló törvény, sem az Ab ügyrendje, így a „soron kívüli” eljárás láthatóan eltarthat akár több mint egy évig is.
Az ilyen helyzetekben kell szembesülnünk azzal, hogy az alkotmányosság védelmére létrehozott jogintézmények alkotmányos működésének ellenőrzésére lényegében semmilyen eszköz nem áll rendelkezésre. Lehet demonstrálni – hatástalanul. A jelen ügyben nem született döntés mind a mai napig, a sürgetések, tiltakozások ellenére sem. (Ha belegondolunk, az is sajátos, hogy míg általában nagy figyelem övezi azt, valamelyik vitatott törvényt aláírja-e a köztársasági elnök vagy az Ab elé utalja alkotmányos kontrollra, azt már nem övezi intézményes figyelem, hogy mi történik ezt követően, pedig ez éppen annyira alkotmányossági kérdés.)
Rögzítsük a tényeket ebben a konkrét ügyben: az egységes mezőgazdasági rendszer bevezetéséről szóló törvény előzetes normakontrollja kapcsán az alkotmánybírósági eljárás példátlanul elhúzódott. Oly mértékben, hogy közben véget ér a parlamenti ciklus. Így a törvény szempontjából pozitív tartalmú Ab-döntés ellenére se lehetne már ez évtől csatlakozni az egységes agrártámogatási rendszerhez. A kormány politikájának kifejtésére ebben a kérdésben nem nyílt lehetőség, noha a döntéshez a Parlamentben a többségtől kapott felhatalmazást, mint ahogy az sem derült ki, valóban alkotmányellenes-e az Ab szerint a megalkotott törvény. A dolgok jelenlegi állása szerint a következő ciklusban valószínűleg azok kerülnek kormányra, akik az SPS-rendszerhez való csatlakozást eddig ellenezték. Mindez praktikusan szintén a kormány politikájának bukásaként értelmezhető a konkrét kérdésben.
***
A Heti Világgazdaság 2010. január 4-én neves szakembereket kérdezett arról, mit várnak az új évtől a szakterületükön? Egyikük Raskó György agrárközgazdász volt, aki szerint: „A mezőgazdaság bátran nézhet 2010 elé, relatív helyzete jobb, mint sok más iparágé. A 2010-es év véleményem szerint összességében nem lesz rosszabb, mint 2009.” Többek közt megemlítette, hogy az „… SPS rendszerre (összevont területalapú támogatási rendszer) való áttérés jó lett volna, de ez sajnos 2010-ben sem történik meg, pedig sokat segített volna a magyar agrárium helyzetén – főleg a magyar állattenyésztésen. A támogatási rendszer azonban teljesen átpolitizálódott és választási kampányüggyé vált. Ennek egyik következménye az, hogy az állattenyésztés leépülése 2010-ben is folytatódni fog, de megszűnhet a hazai répacukorgyártás és a dohánytermelés is.”
Ehhez nincs mit hozzáfűzni.
(1) „…levelükben - amelyet többek között a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége és a Magyar Agrárkamara is aláírt - úgy vélték: az SPS bevezetésének újabb elhalasztása pótolhatatlan károkat okoz a mezőgazdasági termelőknek, felgyorsítja a magyar állattenyésztés leépülését, csökkenti a takarmánytermesztést és gyephasznosítást, sújtja az erre épülő feldolgozóipart, hátrányosan érinti a dohány-, a rizs-, a cukorrépatermelőket, összességében több tízezer vidéki munkalehetőség megszűnéséhez vezet.”
(2) Az 1949. évi XX. törvény (Alkotmány) 26. § (4) bekezdése írja elő.
