rss      tw      fb
Keres

Adalékok

A szavazási lehetőségekről szóló kitűnő íráshoz két – az érdeklődésre alkalmasint számot tartó – adalékot hadd tegyek hozzá.


Thomas Mann szobra Berlinben

Az első. Thomas Mann, aki az elmúlt évszázadnak nemcsak a legnagyobb írója, de egyik legnagyobb moralistája is volt, gyakran érezte szükségét, hogy – éppen morális indíttatásból – politikai kérdésekben is állást foglaljon. Korábbi, egy ún. „konzervatív forradalmat” meghirdető álláspontját (a Betrachtungen eines Unpolitischenben, 1918, magyarul is olvasható) fölülvizsgálva, híres 1922-es előadásában „Von deutscher Republik” állást foglalt általában a republikanizmus, konkrétan pedig a szociáldemokrácia mellett. A beszédben a szociáldemokrata köztársasági (birodalmi) elnököt, Friedrich Ebertet – hangsúlyozva, hogy személyesen is ismeri, és becsületes német patriótának tartja – többször is „Vater Ebert”-ként emlegette. A szociáldemokrata párt harci szervezetének, a Reichsbannernak három üdvözlő írást is küldött ezekben az években.

Ebert halála után, 1925-ben, új elnököt kellett választani. Két jelölt volt esélyes: a katolikus Centrum embere, Werner Marx, akit a szociáldemokraták is támogattak, és a világháborús hős, Hindenburg tábornagy, aki az összes nacionalista párt, köztük a nácik támogatását élvezte. Mann ebben a helyzetben cikket jelentetett meg a Neue Freie Presse című lapban „Rettet die Demokratie! Ein Appell an das deutsche Volk” címmel, amelyben egyértelműen a demokratikus jelölt mellett optált, a már akkor is eléggé idős (bár még nem szenilis) és határozottan autokratikus hajlamú marsallal szemben. Mint mondja, nem szívesen keveredik a napi politikai harcokba, de föl kell hívja a figyelmet rá, hogy „a magukat nemzetinek nevező pártok” tudatos számítással használják ki a német nép romantikus hajlamait, s hogy Hindenburg megválasztása az országot „a nyugtalanság, a bizonytalanság és a belső harcok állapotába” vetné vissza (ld. Essays, Bd. 1-6, hg. v. Hermann Kurzke – Stephan Stachorski, II.: 253).

Mint tudjuk, igaza lett: az idős marsallt már első elnöki periódusa alatt is egyre erőteljesebben befolyásolták az őt számítóan favorizáló jobboldali nacionalista körök. És mégis, a következő elnökválasztásnál, 1932-ben Thomas Mann már Hindenburgot támogatta; ahogyan a szociáldemokraták és a katolikusok is. A másik választási lehetőség ugyanis Hitler volt. A rosszabbik változat tehát 7 év alatt a kisebbik rossz lehetőségévé alakult át… Normális körülmények között ugyanis mindig van ilyen. Habár elképzelni elképzelhetünk éppenséggel egy olyan helyzetet is, ahol már csak (hogy megint egyszer Vladimir Iljics egyik fordulatát használjam) a sárga és a zöld ördög között lehet választani. De hát ez már csakugyan olyan képtelen szituáció lenne, amit elvihet az ördög – akár a sárga, akár a zöld.

Másik adalékom rövidebb és szórakoztatóbb. A kiváló társadalomtudós Szalai Sándorról (1912-1983) mesélték, hogy amikor 1945 után a magyar szociáldemokrata pártban tevékenykedett, keményen bírálta a párt zavaros belső viszonyait. Ennek nyomán aztán megkeresték, hogy ugyan jöjjön már át a kommunista pártba, mire így válaszolt: „Nézzék, én tudom, hogy a szociáldemokrata párt egy kupleráj. A kommunista párt viszont egy börtön. És még mindig jobb kuplerájban lenni, mint börtönben.” A jó Bánk bánnal szólva: Hogy úgy van…


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!