A burka burkában
- Részletek
- 2011. szeptember 30. péntek, 04:28
- Andor Mihály
Krémer Ferenc: A burka és a szégyen |
Én sem akartam hozzászólni a burka körül kirobbant vitához, de aztán elolvasva Niedermüller Péter megjegyzéseit, rám is „rámjött az írhatnék”. Több bajom is van ezekkel a megjegyzésekkel. Az első, hogy – miközben Lángh Júlia és Krémer Ferenc írásaiban ilyesminek nyoma sem volt – megjelent a vitapartner minősítése. Kiderül, hogy Krémer Ferenc csúsztat, indulatokat gerjeszt, olyan mint Geert Wilders vagy Seres László (már e két utóbbi egy kalap alá vétele is inkább a karaktergyilkosság kategóriájába illik, mint a korrekt vitakultúra körébe).
Ami az érveket illeti, ott is sok a bicegős. Azt a nagyon is eleven kérdést, hogy hol húzódik a tolerancia határa, egyszerűen kikerüli, és közli, hogy itt nem a toleranciáról van szó, hanem a szabadságról. Arról tehát nem érdemes (vagy talán nem is szabad?) vitatkozni, hogy van-e olyan pont, ahonnan kezdve a tolerancia már önfeladás, ahol az „erkölcsileg magasabbrendű” toleráns politika önmaga elpusztításához nyújt segédkezet. Aztán valamivel később kiderül, hogy mégis csak érdemes lenne babrálni a tolerancia határaival, mert abban, hogy a „magyar társadalom nem elhanyagolható része elnéző a szélsőjobboldali eszmékkel szemben”, nem annyira „vagy nem csak a tolerancia rosszul meghúzott határairól van szó”. Tehát mégiscsak van valami jelentősége a határoknak, ha egyszer „nem csak” ők a felelősek. De azért nem babrál velük, hanem inkább elkezdi gyilkolni Krémer karakterét.
Niedermüller – többek között – úgy próbálja hitelteleníteni Krémert, hogy ráfogja: kettős mércével mér. A burka kapcsán elítéli a muzulmán férfiak nők fölötti zsarnokságát, ám elnéző az iránt, hogy a keresztény Európában sem egyenjogúak a nők, a férjek verik a feleségüket, apák és nagyapák megerőszakolják gyermekeiket [sic!] – és még burka sem kell hozzá. Én ilyesfajta érvelésnek nyomát sem láttam Krémer írásában, sőt ennek épp az ellenkezőjét jelenti az a gondolatkísérlete, amellyel Lángh Júliát próbálja rádöbbenteni gondolatmenete képtelenségére.
Másik döccenés az olasz iskolákban kitehető keresztről szóló példabeszéd, mondván, ha az egyik vallási szimbólum ott lehet nyilvános helyeken, akkor a másikat, a burkát miért ne lehetne viselni. Hiszen a burka esetében nem lehet elvonatkoztatni attól, hogy „összetett politikai, kulturális és vallási hagyományról van szó”. Hát épp ez az, hogy politikairól is. Ezt ugyan megemlíti Niedermüller, de a továbbiakban eltekint tőle. A politikai vonal semmilyen szerepet nem játszik érvelésében. Pedig játszhatna, hiszen a muzulmánok azok, akik közül sokan új hazájukban suttyomban saját törvényeik szerint élnek, akik nem adták föl a többnejűséget, akik egymás közt a sária szabályai szerint próbálják intézni ügyeiket, akik fundamentalista csoportoknak szedett védelmi pénz logikája szerint zsarolják beilleszkedni akaró társaikat, akik fenyegetéssel vagy terrorcselekményekkel akarják cenzúrázni a nyugati sajtót, könyvkiadást vagy filmművészetet, akik el akarják pusztítani a nyugati civilizációt. Tudom, hogy nem mindegyikük ilyen, sőt még azt is hajlandó vagyok elhinni, hogy pusztán egy agresszív kisebbségről van szó. De honnan lehet tudni, hogy kinek mi lakozik a fejében? Talán éppen az burkához hasonló szimbólumokhoz való makacs ragaszkodás ad némi eligazítást. Vajon – minden antiszemitizmus ellenére – miért nem kíséri ilyesfajta ellenérzés a zsidók kipáját? Éppen azért nem, mert csak kulturális és vallási hagyományokról szól, és nincs benne semmi politika.
A legsántább érv azonban a következő: „Tudomásul kell venni, hogy vannak muzulmán vallású asszonyok, nők, akik vallási meggyőződésből viselik a burkát, s egyáltalán nem tekintik magukat ’áldozatoknak’.” Hiszen ebbe születtek, ebben szocializálódtak. Nem hiszem, hogy az egész életében társadalomtudományban utazó Niedermüller Péter soha ne hallott volna a hóhérjával azonosuló áldozatról. A pszichológusok sokat tudnának erről mesélni. Ezzel a logikával a rabszolgaságot is igazolni lehet, hiszen a rabszolgák gyerekei is ebbe születtek bele és ebben szocializálódtak, és ha volt is olyan, aki lázadozott ez ellen vagy megszökött, ez a kisebbség volt. Ilyen elenyésző kisebbség a burka burkában szocializálódott nők között is van, de csak a Nyugatra menekültek között – akiket aztán a rendőrségnek kell megvédenie hitsorsosaiktól, nehogy meggyilkolják őket. Akkor hogyan is viszonyuljunk ehhez a kultúrához? A többség számít? Csakhogy a történelem során mindenféle zsarnokság és elnyomás ellen először kevesen lázadtak, és csak később lettek többen. Kit támogassunk eszmeileg: az elveinkkel egyetértő keveseket vagy a többséget? Különösen azért vetődik föl élesen ez a kérdés, mert – mint maga Niedermüller is megállapítja: „a bevándorlók – különösen a nők, az asszonyok között – nem elhanyagolható az a réteg sem, amely részt kíván venni annak a társadalomnak az életében, ahol él, amely törekszik vallási és kulturális hagyományainak az európai modernitással való összehangolására, vagy éppen tudatosan fordít hátat vallási és kulturális tradícióinak”. Ha én kultúrantropológus lennék, szöget ütne a fejemben, hogy vajon miért pont a nők, az asszonyok között erősebb ez a törekvés. Netán elviselhetetlenebbnek tartják ezt a kultúrát (amelybe beleszülettek és amelyben szocializálódtak), mint a férfiak?
Forsaken – flickr/Wen-Yan King
Végül ha nem is biceg, nem is sánta, egy érvről mindenképp szólnom kell: Niedermüller szerint a tiltások és korlátozások hasztalanok, és nem is egyeztethetők össze a liberális demokráciák szabadságfelfogásával. Ennek emlegetése a gyűlöletbeszéd körüli magyarországi vitákat juttatja eszembe. A gyűlöletbeszéd felbukkanásakor a doktriner liberálisoktól (vagy a politikailag korrektektől?) olyasmiket hallhattunk, hogy a szólás és a vélemény szabadsága fontosabb, mint egyesek érzékenysége vagy az emberi méltóság védelme; és hogy a szélsőséges nézeteket a társadalom úgyis kiveti magából. Hát ez nem jött be! Egy Mein Kampf árva megjelentetésétől eljutottunk odáig, hogy kiterjedt bolthálózat mérgezi a lelkeket, az internetről bárki egy kattintással letöltheti napi gyűlöletadagját, gombamód szaporodnak a gyűlöletre építő szervezetek, és közvéleménykutatások mutatják, hogy egyre többen vallanak ilyen nézeteket. Nincsenek olyan illúzióim, hogy tiltás és korlátozás eltüntetheti a fasiszta eszmerendszert a társadalomból, de biztos vagyok abban, hogy korlátozhatja a terjedését. Technikailag nehezítheti meg. Kevesebb emberhez jut el, tehát kevesebb lelket mérgez meg, ha csak rejtekutakon lehet hozzájutni, és még büntetést is kockáztat a terjesztő, mint ha szabadpolcról levehető. Talán mégsem mindegy, hányan vannak. Arról nem beszélve, hogy szabad terjesztése sokakban azt az érzést keltheti, hogy nincs ezzel semmi baj. Ezzel szemben a felszín alá nyomása sok mintakövetőt arról győzne meg, hogy ezek a nézetek nem szalonképesek.
Végül Niedermüller Péter megnyugtat bennünket: „Tudomásul kell venni, hogy a bevándorlók, még ha itt, Európában akarnak is élni, nem feltétlenül akarják mindenben követni az ’európai értékeket’. De ez nem fenyegeti sem Európát, sem a demokráciát, sem az európai kultúrát.” Erre kérdezte volna nagyanyám: Honnan tudja? Levelet kapott?
Krémer Ferenc: A burka és a szégyen |
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
