Libabőr

„Tehát nem a hang hat, hanem a rezgés” – hallom egy RÁDIÓBAN, és máris magamra vetek.

Miért hiszem én azt, hogy egy rádióból csak igaz, okos, a valóságnak megfelelő gondolatok hangozhatnak el? Ez valami rögeszme nálam.

De azért elmondom, mégis mitől elmebaj, tényleg, amit hallok.

Az értelmiségi foglalkozású (rádiós) ember – aki nem tudja, hogy a hang: rezgés – bizonyos hangterápiás eljárásokon gúnyolódik. No nem azon, hogy esetleg valaki tisztességtelen módokon akar sok pénzhez jutni az említett módszerekkel, nem; azt vonja kétségbe, hogy a hangok az emberi szervezetben kiválthatnak fizikai reakciókat. Például oldhatnak izmot, s ezen keresztül megszüntethetnek izomfeszülésekből keletkező fájásokat. (Vagy éppen ellenkezőleg: ha elég agresszívak – lásd ütvefúró –, létrehozhatnak görcsöt – lásd fej vagy gyomor.) Be is játszik, éppenséggel a saját szövegének ellenséges, hangi közegébe (!) egy meghatározott magasságú, oldásokhoz használt hangot, bizonyítandó, hogy mennyire nevetséges ezt nemhogy oldó jellegű, de egyáltalán bármiféle reakciókat gerjesztő hangként elképzelni.

Ezzel az erővel azt is megtehette volna, hogy a vasúti menetrendet ismertető szöveg közegébe, rögtön a „miskolci gyors öt óra húszkor indul” mondat után bevág egy suttogást: ”Neked van a legédesebb füled a világon”. Majd halálra csodálkozik: „Ettől valakiben fizikai gerjedelem keletkezhet? Na ne!” (Idősebbek még emlékezhetnek a zseniális kabaréjelenetre, amelyben Darvas Iván szerelmes üzenetet ad fel, táviratban. Szövegét a postáskisasszony – Kis Manyi – azzal veri agyon, hogy hadarva ütközteti a postai helyzet prózai közegével: „Visszaolvasom: szeretlek, szeretlek, szeretlek, háromszor szeretlek, vettem”.)

Magyarán: emberünk a hangok mibenlétén (rezgések) kívül több dolgot nem tud.

Az egyik, hogy az emberi érzékelés a teljes ember érzékelése. Sem a füle, sem a feje nem vágható le róla. Mellesleg egy egész művészeti ág, a zene épül arra, hogy a hangok az ember egészére (és nem pusztán a dobhártyájára) hatnak, s hogy hatásuk meglehetősen kézzelfogható, az egész testben érvényesülő fizikai jelenségekkel (például belső izommozgásokkal) is jár. De emberünk, úgy látszik, nem ismeri még az olyan, látványos reakciókat sem, mint amilyen, mondjuk, a himnikus zenék átélését kísérő libabőr. Ami nem egyéb, mint érzelmi hatásra keletkező fizikai jelenség: izom-összehúzódások sora. Vagy mondjuk a megrendítő zenék átélésekor megjelenő könnyezést, ami szintén az érzelmeink és a fizikánk-kémiánk szétválaszthatatlanságát jelzi: a túlcsorduló érzelmek a szemünk körüli sós folyadék túlcsordulásával járnak. Egyéb folyadékokról itt most nem értekeznék, elégedjünk meg azzal, hogy ennek a rádiósnak valószínűleg sok baja van a saját érzékelése egységével, de ez legyen az ő meg a környezete gondja.

A mi bajunk viszont, hogy amit még mindezen kívül nem tud, az egy nagyon alapvető szakmai kérdés: hogy tudniillik a rádiózás is a hangok révén hat. Éspedig úgy, hogy a beszélő a hangokkal nagyon határozott jelentéssel bíró közeget hoz létre. Amivel pedig tilos visszaélni.

Ez a rádiós úgy akarta bizonyítani egy jelenség negatív voltát, hogy a saját hangja gúnyos színeivel eleve ellenséges közeget teremtett vele szemben, majd ebbe az idegen közegbe helyezve mutatta be. Amitől a jelenség saját közege, jelentése, karaktere egyszerűen eltűnt, illetve már annak feltételezése is nevetségessé vált, hogy egyáltalán létezhet jelentése, és az bármibe is beilleszthető.

Mindez pedig azért érdekes, mert egyre gyakrabban fordul elő, és mert nem pusztán a rádiósok tartalmi tudatlanságait jelzi. Hanem azt is, hogy elképesztően feslik a rádiós szakmai tudás szövete.

Nem arról van szó, hogy egy ilyen megnyilvánulással meg lehet rendíteni egy egész kultúrát, amely a hangokhoz való viszonyunkra épül – az ettől nem fog megrendülni (bár nyilván nem marad nyomtalan, hogy lehet gúnyolódni rajta). Hanem arról, hogy lassan magától értetődő: olyanok készítenek műsort valamiről, akik sem a témához, sem a rádiózáshoz nem értenek.

Akik a hangjukból élnek, de nem tudják, hogy az másokban kézzel fogható hatásokat kiváltó rezgés.

Ez úton üzenem, hogy nekem az ő hangjától istentelenül megfájdult a fejem, kirázott a hideg, és a kezem is ökölbe szorult. Mindezeket a fizikai reakciókat csak több perces mozartozással tudtam elmulasztani.

Akit egyébként ajánlok figyelmébe, arra az esetre, ha most magára ismert.

De ha nem, akkor hagyja az egészet a fenébe, viszont nagyon szépen kérem: ha lehet, egy hangot se beszéljen róla a rádióban.