rss      tw      fb
Keres

Lendvai Ildikó Sólyom László fellépését kéri Vona Gábor öltözete miatt

MTI 2010. május 11., kedd 17:43

Lendvai Ildikó arra kéri Sólyom Lászlót, figyelmeztesse a magyar demokrácia írott és íratlan szabályainak tiszteletben tartására az Országgyűlés alakuló ülésén a betiltott Magyar Gárda egyenruhájára emlékeztető öltözetben megjelenni kívánó jobbikos képviselőket.

Az MSZP elnöke a köztársasági elnöknek írott nyílt levelében, amelyet kedden az MTI-hez is eljuttattak azt írja: az alakuló ülés méltóságát, a magyar demokrácia értékrendjét és a törvényességet komoly sérelem fenyegeti, mert a Jobbik már előzetesen jelezte, hogy képviselői egységesen a betiltott Magyar Gárda egyenruhájára emlékeztető öltözetben kívánnak megjelenni.

Lendvai Ildikó szerint a jobbikos politikusok szándéka nyilvánvaló: félreérthetetlen jelét adni az egyetértésnek a Magyar Gárda törvénytelen működésével, ugyanakkor kibújni a törvényes következmények alól, részint a mentelmi jog mögé bújva, részint az öltözetet kismértékben megváltoztatva.

Úgy vélte, ezzel a lépéssel a magyar demokráciát, a parlamentarizmust mindenképpen megalázzák és az alakuló ülést megfosztják méltóságától.

Hozzátette: az MSZP szerint az érvényes jogszabályok értelmében mindenképpen szabálysértésről van szó.

Az MSZP leköszönő elnöke felidézte, hogy az Országgyűlés alakuló üléséről, a nap folyamán tartott egyeztetésen az MSZP delegációja arra kérte a Jobbikot, álljon el a tervétől.

A Jobbik azonban világosan és egyértelműen megerősítette és fenntartotta korábbi szándékát - közölte Lendvai Ildikó. Aki azzal indokolta a Sólyom Lászlóhoz intézett kérésüket, hogy a fideszes Balsai István korábban jelezte, a probléma megoldása a házelnök feladata lesz.

A szocialista politikus szerint ezért fordultak az ülést levezető házelnököt és korelnököt jelölő Fidesz-frakcióhoz, de Lázár János frakcióvezető arról tájékoztatta az egyeztetés résztvevőit, hogy mivel az ülést a köztársasági elnök hívta össze és nyitja is meg, a szükséges lépéseket az államfőtől várják.

Lendvai Ildikó levelében azt is kéri Sólyom Lászlótól, hogy tájékoztassa a közvéleményt álláspontjáról és tervezett lépéseiről.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke fekete mellényben és fehér ingben jelenik meg az Országgyűlés pénteki alakuló ülésén. A politikus ezt Lendvai Ildikó, az MSZP elnökének kérdésére válaszolva jelentette be a pártok keddi egyeztetésén. A szocialista pártelnök azt firtatta: az alakuló ülés méltóságának megőrzése jegyében fenntartja-e a Jobbik korábbi szándékát és az Országgyűlésben olyan öltözetben jelenik-e meg, amely nem egyezik a teljes közvélemény egyetértésével.

Vona Gábor erre úgy reagált: köszöni az aggódó szavakat az öltözködési stílusért, ő maga fekete mellényben, fehér ingben jelenik meg az ülésen. Az MTI-nek elmondta: a frakcióból csak ő viseli majd ezt az öltözetet, amelyet mindenki annak nevez, aminek akar.

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta: minden képviselőnek az az érdeke, hogy a magyar Országgyűlés megalakulása az a Magyar Köztársaság közjogi hagyományaihoz méltó módon történjen meg. Felhívta a figyelmet, az Országgyűlést nem Schmitt Pál és nem a Fidesz hívja össze, hanem a köztársasági elnök. Az államfő lesz az, aki először szót kap majd az új Országgyűlésben - rögzítette.