Bolgár György interjúi a Galamusban - 2011. október 19.
- Részletek
- Bolgár György - Megbeszéljük
- 2011. október 21. péntek, 02:39
- Megbeszéljük
Bolgár György: - A napokban Budapesten tartottak egy kerekasztalbeszélgetést a határon túli magyar vezetők részvételével, az volt a címe, hogy Helyzetjelentés a határon túlról. Ezen Ön is részt vett. Olvastam erről egy érdekes összefoglalót és nekem feltűnt, hogy Ön rendkívül radikális álláspontot képviselt a jelenlévők többségével szemben. De az biztos, hogy ilyen markánsan és meghökkentően, mint Ön, senki nem nyilatkozott. Miért?
Kovács Miklós: - Fiatal hallgatóság volt és ezek a szövegek többnyire panelszövegek.
- Mármint az Ön szövege panelszöveg? Erre gondol?
- Az az igazság, hogy az összes politikus kolléga szövege többnyire panelszöveg. Függetlenül attól, hogy belmagyarok vagy külmagyarok. De ha az ember fiatal arcokat lát, erősebb az inger, hogy mégiscsak megpróbáljon valamelyest színesebben, sarkosabban fogalmazni.
- Igen. Az összefoglaló szerint Ön például azt mondta, tarthatatlan az az álláspont, hogy a helyzet a határon túli magyarok szempontjából nem teljesen kilátástalan. Vagyis Ön úgy gondolja, hogy a helyzet teljesen kilátástalan. Ez több mint panelszöveg. Ez a mindennek vége álláspontja.
- Mivel én konzervatív gondolkodású ember vagyok, ezért a kilátástalanság után van még egy kategória, a reménytelen. Azt nem mondtam, hogy reménytelen, csak kilátástalan. Ami szociológusabb nyelvre lefordítva azt jelenti, hogy az érvényes trendek nem a mi javunkra játszanak.
- Jó. Ebben akár lehet is valami, ezt bizonyos tények alá is támasztják, lehet akár ésszerűen is így gondolkodni, de én olyan túl sok különbséget a kilátástalan és a reménytelen között nem látok. Hiszen ha józan ésszel nincs kilátás arra, hogy a magyarok megmaradjanak a határon túli szomszédos országokban, sőt lehet, hogy az anyaországon belül is – nem tudom, hogy így gondolja-e, majd igazítson ki, ha nem –, akkor a remény teljesen alaptalan.
- Nem alaptalan, mert a történelem nem szokott teljesen lineárisan folyni. Az egyik nap nem ismétli meg a másikat, illetve nem minden tendencia, szoktak rendkívüli események történni, szoktak trendek fordulni. A 20. század erre eléggé jellemző. Mit ne mondjak, én is említettem azt, hogy ki gondolta volna, hogy valamikor egyszer Jugoszláviát német, amerikai és angol gépek fogják vállvetve, némi képzavarral, bombázni.
- Hát igen, meg ki gondolta volna azt, hogy az örökbarátsági szerződés után nem sokkal magyar csapatok vonulnak be Jugoszláviába. Ez is, ha tetszik, váratlan volt, bár ez nem volt annyira váratlan, mert akár józan ésszel elképzelhető is lehetett Trianon után.
- Igen.
- De visszatérve oda, én feltettem zárójelben egy kérdést, hogy a kilátástalanság az anyaországra is vonatkozik vagy csak a határon túli magyarok sorsára?
- A nemzet sorsa értelemszerűen küzdelmekben dől el. Ami egyrészt a véletleneken, másrészt az erőviszonyokon múlik. Az erőviszonyokban a mellettünk szóló legfontosabb tényező magának a nemzetnek a lelki, morális állapota. Leszűkítve politikára, a magyar nemzethez tartozók áldozatvállalási képessége a közösségért. Amennyiben ezt a tényezőt vesszük figyelembe, méghozzá illúziók nélkül, akkor azt kell mondjam, hogy ebben a küzdelemben a legfontosabb erőforrás, amelyre támaszkodni kellene, igencsak szűkös.
- Ezt komolyan mondja? Azt tudja – most irónia nélkül mondom, egyszerűen csak idézem a terminus technikust –, hogy itt fülkeforradalom zajlott le, megteremtette a kétharmados többséget, sehol ilyen stabil háttere kormánynak nincs Európában, mint a magyar kormánynak. Miért gondolja, hogy hiányzik az összetartó erő, meg az elszántság például a magyar nemzet életben maradására? Éppen most van meg, nem?
- Nem, a realitást a december 4-ei népszavazási adatok tükrözik hívebben a választási eredményekhez képest. Ha valaki elfogultan optimista nemzeti oldalról és a legutóbbi választási eredménnyel próbálja saját magát doppingolni, az nyilvánvalóan becsapja magát. A tényleges lelki állapotot sokkal jobban a 2004. december 5-ei népszavazás, egyúttal nemzetszámlálás mutatja meg.
- Értem. De senki nem zárta és nem akarta kizárni a magyar nemzetből a határon túli magyarokat azáltal, hogy nem szavazta meg a népszavazási kérdést vagy a népszavazásra feltett kérdést. Annak praktikus anyagi meg praktikus politikai, diplomáciai okai és félelmei, aggályai voltak a háttérben, hogy a többség el sem ment szavazni és csak minimális többséggel szavazták meg egyébként a résztvevők azt a bizonyos kérdést, hogy legyen-e kettős állampolgárság.
- Igen. Az elit szempontjából, hogy póriasan fogalmazzak, meg akarták szívatni a Fideszt, ez volt a fő motiváció.
- A Fidesz pedig meg akarta szívatni a kormányt. Nem? Ez volt az ő motivációjuk.
- Ez így igaz. Ezen a szinten, mármint az elit politika szintjén egy normális politikai adok-kapok volt, kinek milyen népszavazás szokott bejönni. Többnyire elég populista alapon. Viszont ennél sokkal szomorúbb az, hogy a magyarországi népességet azzal a hol kimondott, hol sugallt motívummal, hogy jönnek a határon túliak és kiesznek benneteket a vagyonotokból vagy a kvázi jólétetekből, ezzel bizony mozgósítani vagy ebben az esetben demozgósítani, otthon maradásra lehetett bírni.
- Igen. Eltelt azóta néhány év és az új kormány meg az új parlament lehetővé tette a kettős állampolgárságot, azóta már több százezren jelentkeztek is magyar állampolgárságért. Több mint százezren meg is kapták. Itt a gyakorlati példa arra, hogy összetartozik a magyar nemzet határon innen és túl. Mi zavarja Önt? Mi nem tetszik?
- Semmiféle tényleges vagy potenciális haszon nem járna a magyar állampolgársággal, ez szép lenne, de a lényeg az, hogy nem az a magyar, aki annak vallja magát, hanem aki teszthelyzetben a nemzet érdekében kiáll akkor is, ha neki ebből személy szerint kára származik vagy származhat. Ha pedig valaki csak akkor exponálja magát, amikor ebből haszna van, ez nem ugyanaz, ezt nem szabad komolyan venni. Végül is a nemzet sorsa úgy szokott eldőlni, hogy nehéz helyzetek vannak, mozgósítani kell az embereket. Ha van kit, akkor jobbak az esélyek, ha meg nincs kinek személyes hátrányokat vállalni a nemzetért, akkor pedig az esélyek jóval csekélyebbek.
- Na de egy nemzet minden tagjától mégsem lehet elvárni azt, hogy hősként viselkedjék.
- Így van, legyünk realisták. De nyilván vannak arányok és én tartok tőle, hogy a politikai nemzet tagjai, mármint azok, akik ilyen alapon készek megmozdulni, esetleg nem érik el azt a kritikus tömeget, amin majd eldőlhet a sorsunk.
- Mondja meg nekem konkrétan legyen szíves, hogy mit lehetne vagy mit kellene tennie a határon túli magyar közösségeknek, hogy a magyar nemzet sorsa egészében biztató állapotban legyen? Egyáltalán nem tudom, hogy mi az Ön célja? Hogy például Kárpátalján megmaradjon egy nagyjából kétszázezres magyar közösség? Esetleg még bővüljön is? Hogy Erdélyben is megmaradjon? Délvidéken és Felvidéken is? Vagy hogy a jelenlegi határokon belül alakuljon ki egy nagyobb magyar közösség akár úgy, hogy megkapják az állampolgárságot a határon túliak és egyre többen át is költöznek majd hozzánk. Mi a megoldás? Mi a kívánatos Ön szerint?
- A gyakorlatban számomra a kérdés úgy vetődik fel, hogy meg kellene téríteni a nemzetnek, az etnikai magyarságnak a nemzettudatában fogyatékos részét. Úgy vélem, ez egy univerzális feladat mind a maradék magyarországi, mind a többi területeken. És a kiinduló helyzettel legalább férfiasan szembe kell nézni. Ha egyszer van Kárpátalján egy választás és lehet ukrán vagy magyar pártra szavazni, egy kárpátaljai magyar, miután felvette az oktatási-nevelési támogatást, utána három-négyezer forintért rászavaz egy ukrán pártra, ez a realitás. Nekem azokból a számokból kell kiindulni, hogy hányan utasítják vissza a nemzet nevében a négyezer forintot.
- Értem. De ezek szerint Ön például elutasítja azt a fajta politizálást, amit a felvidéki Híd-Most Párt gyakorol azzal, hogy céljaiban és a napi praktikumban is együttműködésre szólít fel és ebben igyekszik példát mutatni a szlovák többség és a magyar kisebbség között, mert úgy gondolja, hogy a problémák Szlovákián belül így oldhatók meg a magyarok számára is.
- Együttműködni nagyjából épkézláb egyenrangú felek szoktak. Amikor az egyik fél egyszerűen elismeri a másik fél dominanciáját, illetve a saját jogait és érdekeit feladja, arra az együttműködés kifejezés nem a legtalálóbb. Én természetesen együttműködéspárti vagyok, csak megint, ha a realitásokat nézzük, az együttműködést a megszálló országok elitjei túlnyomó részt úgy fogják fel, hogy a magyarok feladják a saját elemi érdeküket és ezen az alapon óhajtanak, amit ők úgy hívnak, hogy együttműködés, én ezt úgy hívom, hogy kollaboráció.
- De a százötven-kétszázezres kárpátaljai magyarságnak milyen jogok járnának, amiket nem kapnak meg az ötvenmilliós Ukrajnában? Mi az, amiért Ön szerint egyelőre hiába küzdenek?
- Negyvenöt milliós, nem jogállam Ukrajnáról van szó, aminek elitje egy részben posztkommunista nomenklatúrából, részben egy az egyben bandita elemekből, illetve a két típus közötti átmeneti fazonokból áll. A mi körülményeink között nyilván arra lenne szükség, hogy legalább valamiféle elemi joguralom legyen, hogy legalább a papíron meglévő jogainkat tudjuk gyakorolni, legalább az osztálysarkok miatt, mármint a magyarul vezetett osztálysarkok miatt ne fenyegessék kirúgással a magyar tanárokat. Illetve a nekünk mint érdekvédelmi szervezetnek legyen annyi erőnk, hogy azt a néhány bátor tanárt, aki erre fel azt mondja, hogy ő mégsem szedi le a magyar kiírást, nem írja át ukránra az osztálysarkot, meg tudjuk védeni. Illetve ameddig a mi érdekvédelmi szervezetünk hitelesen el tudja mondani magáról, hogy azok szervezete vagyunk, akik március 15-én a rendszeresen letört karú Petőfi mellé kiállnak, és nem hagyják magukat demonstratívan újból és újból megalázni, addig mi legalább a helyünkön vagyunk, és azt csináljuk, ami ugyan kilátástalan, de nem reménytelen.
- De ahhoz, hogy azt a néhány tanárt megvédjék meg bátran odaálljanak a Petőfi-szobor mellé, Önöknek együtt kellene működniük az ukrajnai demokratikus politikai mozgalmakkal vagy erőkkel.
- Száz százalékra egyetértek. Amennyiben ilyenek lennének, ez az együttműködés automatikusan létrejönne.
- Az nem létezik, hogy egyáltalán nincsenek. Biztos, hogy vannak.
- Jól titkolják.
- Ön nem lát egyet sem? Egy olyan mozgalmat, erőt, politikust sem, akivel együtt lehetne működni Ukrajnában?
- Ahogy már mondtam, nekem ez elemi érdekem. Én azt utasítom el, hogy ha bármilyen szomjas is az ember a sivatagban, nincs értelme a homokra ráfogni, hogy az víz, és elkezdeni megpróbálni inni belőle.
- Visszatérek még a végén a kerekasztal beszélgetésre, ahol volt Önnek egy kijelentése, amit szintén idézőjelek között közölt az összefoglaló. „Hogyan lehet nem teljesen kilátástalannak nevezni a helyzetet, amikor a magyar etnikumú biomassza nagy része szerb pártra szavaz?” Lehet, hogy ez a fiatal közönségnek szól, de mondjuk Kertész Ákos nevezetes cikke után, miszerint genetikailag alattvaló a magyar, elég veszélyes ilyen kifejezést használni. Erre nem gondolt?
- A gyakorlatban találkozom ezzel a jelenséggel, mármint azzal, hogy a magyarok érdekében magyarokat kellene mozgósítanom és nem sikerül. Sajnos ilyen formán nem sikerül. Egyébként a szerbiai szavazást emelték ki, de sepregessünk a saját portánk előtt.
- Mert akár Ukrajnában is lehetne biomasszának nevezni a magyarokat? A magyar etnikumú biomassza? Ezt mondaná a szavazóira?
- A nem szavazókra mondanám ezt.
- A nem szavazóira, akik nem Önre szavaznak.
- Azokra, akik háromezer vagy négyezer forintért szavaznak egy nyilvánvalóan magyarellenes politikát folytató ukrán pártra. Azokra Ön szerint mit mondjak?
- Azt, hogy a saját érdekeik alapján szavaztak jól vagy rosszul. És talán belátják, ha rosszul szavaztak, hogy legközelebb másra kell. Ebben bíznék demokrataként és talán Ön is ebben bízhat.
- A demokrácia politikai forma, tehát a közügyek intézésére vonatkozik. A közügyeket pedig a közösség tagjainak kell intézni és a közösség tagjai a közügyeket nem hajlandóak komolyan venni elemi szinten sem. Tehát ha valaki nem hajlandó erre, amikor az ő közösségi magyar érdekét egy szembenálló politikai erő nyilvánvalóan veszélyezteti, és ez elé teszi azt, hogy elfogad egy szánalmasan kis összeget, amit az illető politikai erő maffiózó vezetői az elkövetkező ciklusban többszörösen úgyis visszavesznek rajta, mert befektetés, hogy megveszik a szavazatát. Ahhoz, hogy demokráciát lehessen működtetni, a demokrácia értékrendjének a közösségi szempontokat figyelembevevő emberekre van szükség. Nemzetre van szükség. Aki erre nem képes, arra a biomassza kifejezés higgye el, még nem is a legrosszabb.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!